2024. július 9., kedd

JuNYÁRi Piknik - évadzáró a Jurányiban

JUNYÁRI PIKNIK

A JuNYÁRi Piknik évadzáró eseményen átadásra kerültek a Staféta közönségdíjak, beszámoltunk a 2023/24-es évad kiemelt projektjeiről, sorra vettük büszkeségeinket, kihirdettük a 3. MASTERCARD ALKOTÓTÁRS színházi pályázat keretében a VII. TITÁNIUM PÁLYÁZAT eredményét, átadtuk Az Év Titánja Díjat, valamint kitekintettünk a következő évad várható eseményeire, együttműködéseire.

„Az idei évad szlogenje: közösségben az energia, méltóképpen kísérte végig és katalizálta a mögöttünk álló 9 hónap eseményeit. Lendületes, energikus, impulzív időszakot tudhatunk magunk mögött, szép szakmai sikerekkel, izgalmas projektekkel, hasznos találkozásokkal és jelentős nézői érdeklődéssel.” – mondta el köszöntőjében Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője.

Szívből GRATULÁLUNK a díjazottaknak!

A díjátadóról bővebb információ ITT olvasható, az összefoglaló alább megtekinthető.


ÚJ SZÍNÉSZKÉPZÉST INDÍT BODÓ VIKTOR

A képzés neves szakemberek közreműködésével kínál majd átfogó oktatást. A szervezők azt az oktatási programot akarják megvalósítani, amire az SZFE 2021-es modellváltása miatt már nem volt lehetőségük.
Rónai Egon vendége az Egyenes beszédben: Bodó Viktor.

Bővebb információ, jelentkezés a képzésre ITT.
Interjú:


JÚLIUS KÖZEPÉN INDUL A SZEPTEMBERI ÉS AZ OKTÓBERI JEGYÉRTÉKESÍTÉS!

A 2023/2024-es évadban tíz bemutatót és négy kiállításmegnyitót tartottunk, közel 35.000 néző látogatta az előadásainkat. A következő évad hasonlóan gazdagnak ígérkezik, benne Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezésével, amelyben Kulka János szerepel, és Halász Rita Mély levegő című regényéből készült előadással, amelyben Pálos Hanna látható. Októberben egy újabb Hab a tortán! mesével készülünk, Matricás Laci történetét Barta Ágnes és Mészáros Martin kelti életre. 

Egy rövid nyári szünet után szeretettel várunk a Jurányi programjain!



 

NE MARADJ LE A NYÁRI FESZTIVÁLOKRÓL!

A fesztiválszezON kezdetén két nívós meghívásnak tettünk eleget, a KI ÖLTE MEG AZ APÁMAT a MAGYARORSZÁGI BÁBSZÍNHÁZAK XVI. TALÁLKOZÓJÁN, majd a TEEN THEATRE FESTeseményén vett részt.

Az ÖRDÖGKATLAN FESZTIVÁL családi programja idén nyáron négy Hab a tortán! meseelőadással várja a közönséget:
A LEGCSINOSABB ÓRIÁS: jÚLIUS 31. 10.00
CSODA ÉS KÓSZA: AUGUSZTUS 1. 10.00
A HISZTIS KIRÁLYKISASSZONY: AUGUSZTUS 2. 10.00
MEDVEÁLOM MADÁRSZÁRNYON: AUGUSZTUS 3. 10.00

TAKARÁSBAN - GORDON ESZTER FOTÓKIÁLLÍTÁSA: JÚLIUS 31 - AUGUSZTUS 3.

THEALTER FESZTIVÁL
MILF: AUGUSZTUS 2. 20.30

SZENTENDREI TEÁTRUM
HANNA - szabadesés több szólamban: AUGUSZTUS 7. 20.30

SZAMÁRFÜL FESZTIVÁL
MIT KERESETT JAKAB AZ ÁGY ALATT?: AUGUSZTUS 25. 17.00

Fesztiválozzunk együtt!



Nincsenek megjegyzések: