2020. szeptember 29., kedd

2020. szeptember 24., csütörtök

Kiállítás 18-as karikával: A test ördöge Pécsett!

 Az anyag, a test és a szellem kettősségét, a fájdalom és a gyönyör egymásba átcsapó, olykor alig-alig elválasztható állapotait, a bűn és erény filozofikus kérdéseit is felveti Győrffy László, Kis Róka Csaba és Szöllősi Géza kimondottan felnőtteknek szóló, közös kiállítása, amely szeptember 25-től látható a Pécsi Galériában.


Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállításról van szó, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall. Győrffy László képzőművész, Kis Róka Csaba festőművész és Szöllősi Géza vizuális művész munkájában közös, hogy nyitottak az extravagáns kifejezési lehetőségekre, a határok feszegetésére, amelyek már-már a horror sajátos esztétikáját fogalmazzák meg. 


A test ördöge nem elsősorban az anyagában, hanem mondanivalójában 18-as karikás. A tárlat témája ugyanis a test kiszolgáltatottsága, ugyanakkor árulása, az anyag és a szellem kettősége és ellentéte, az ösztönök, a vágyak szabadsága és a morális értékek küzdelme. Ez a téma meglehetősen régóta érdekli a művészeket, gondoljunk csak Hieronymus Bosch, Francisco Goya vagy Francis Bacon műveire – valamennyien sajátosan viszonyulnak a test, az erőszak és az élet/halál kérdéséhez.


A test ördöge című kiállítás három alkotója határokat feszeget, sőt lép át, és sok tabut is ledöntenek azokkal az alkotásokkal, amely az ő alkotói stílusukat jellemzi. Mindhárman a test erőszakos szétválasztását, az embertől biológiai funkcióival elidegenült saját test és az élettelenné váló halott, tehetetlen anyag problematikáját ábrázolják különféle eszlözökkel.


A kiállítás áprilisban nyitott volna meg, ám a koronavírus miatt átkerült szeptember végére, tematikája most még aktuálisabb, mint a járvány előtt lett volna.


A kiállítás megtekinthető szeptember 25. és november 22. között, a Pécsi Galéria nyitvatartási idejében. Megnyitó: szeptember 24., 17.00


Belépés csak 18 éven felülieknek! 


2020. szeptember 23., szerda

ELMARAD AZ ÖRDÖGKATLAN NAPOK

 

"Kedves Barátaink!

Akartuk, szerveztük, sőt megszerveztük, hirdettük is már a programokat – az október 22-25. közötti időszakban mintegy 120 programot kínáltunk -, de most, egy hónappal a kezdés előtt muszáj kimondanunk: a vírus újra legyőzött bennünket.

Szomorú szívvel írjuk le a tényt: nem tudjuk megrendezni az őszre tervezett Ördögkatlan Napokat.

Az Ördögkatlan a kezdetektől a találkozásokról szólt, márpedig ebben az általános covid-nem-tudásban úgy tűnik, hogy a találkozás a legveszélyesebb, ami történhet ember és ember között. Egyet viszont biztosan tudhatunk: mi, az Ördögkatlan megálmodói, kitalálói, szervezői felelősek vagyunk a befogadó falvak lakóiért, a látogatókért, a fellépőkért, a Katlan egész stábjáért. Márpedig az éppen zajló második hullámban, amikor naponta immár négyszámjegyű a fertőzöttek száma, felelősséggel nem hívhatjuk emberek ezreit a Katlanfalvakba.

Az Ördögkatlan öröm, szabadság, nyitottság, feltétlen bizalom… Márpedig ez nem tudhat megtörténni folyamatos félelemben, bizonytalanságban, bizalmatlanságban. Találkozás és távolságtartás kizárják egymást. És most az élet védelme távolságtartást követel.

Mi most sírunk és reménykedünk. Azt reméljük, hogy az élet, az élni akarás legyűri a vírust. És azt reméljük, hogy találkozunk 2021. augusztus 3. és 7. között!
(Azt is reméljük, hogy a falvakban a tervezett őszi faültetést meg tudjuk valósítani, és látva majd az egyre növekvő fákat utóbb mégiscsak jó szívvel
tudunk 2020-ra visszagondolni.)

Ölel Benneteket:

a Katlan szomorú, de bizakodó csapata"

2020. szeptember 22., kedd

Változatlan minőségben és megannyi programmal érkezik az ország legszínesebb képzőművészeti eseménysorozata - Budapest Art Week 2020

 

2020. október 16 – 25. között ötödik alkalommal érkezik az ország egyedülálló képzőművészeti eseménysorozata, a Budapest Art Week. Ezen tíz nap alatt Budapest nélkülözhetetlen vizuális terei nyílnak meg különböző programokkal és kiállításokkal azzal céllal, hogy a lehető legváltozatosabb módon mutathassák be a haza vizuális művészet színe-javát. Az eddigi leghosszabb Art Week során több mint 30 kortárs galéria, 20 kiállítótér, 12 múzeum és 8 műterem, több tucat programmal várja a képzőművészetek iránt érdeklődőket. A szervezők számára rendkívül fontos a résztvevők egészsége, így minden programon kötelező a maszk viselése. Pontosan ezért, azok, akik a BAW közösségéhez jobban szeretnének tartozni, saját Art Week-es arcmaszkokat is beszerezhetnek.


A 2016-ban indult eseménysorozatot, nemzetközi példák alapján, azzal a céllal hozták létre, hogy a hazai vizuális művészetekre kíváncsi tömegek olyan mustrán vehessenek részt, amelynek során a művészekkel való találkozásoktól, a múzeumok és galériák világán át megismerhetik a budapesti képzőművészeti világ sokszínűségét. A tíznapos vagy egynapos karszalagokkal több tucat program és kiállítás látogatható, ám a programokon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a honlapon keresztül lehet megtenni. 

Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója számára kimondottan fontos az, hogy a családok és fiatal felnőttek éppúgy résztvevőivé váljanak a rendezvénynek, mint bárki más, ezért kifejezetten oda figyelnek a kisgyermekes szülőkre is, így számukra is igyekeznek izgalmas programokat ajánlani. Elsősorban ezért is indítottak 2019-ben a B.Braun Magyarország támogatásával múzeumpedógiai foglalkozásokat középiskolások számára, Közelítő program néven, mely idén ősszel (a vírushelyzetre való tekintettel) online valósul meg, egy 3 fordulós “levelező” pályázat formájában.

A kiemelt kiállítások között találjuk a Ludwig Múzeum Barabásilab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve; a Budapest Art Mentor program és a Budapest Projekt Galéria Felfedezők 3.0 ; a Várfok Galéria Kutyák, szarvasok és griffek, valamint a Kassák Múzeum Személyes távolság – Besnyő Éva fotográfiái című tárlatokat. 

A többéves múltra visszatekintő Nyitott Műtermek délutánja újra jelentkezik a Budapest Art Weeken. A látogatók ezúttal is betekintést kapnak egyéni művészek, többek között Barakonyi Zsombor, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Csizik Balázs, Horváth Lóczi Judit zárt tereibe, illetve egy műteremház életébe is (Budapest Art Factory). 

A kedvenc programok között idén is visszatérnek a galériatúrák, vezetett városi séták, épületbejárások és tárlatvezetések. Fontos tudni, hogy az eseményeken való részvétel korlátozott, ezért érdemes a meghirdetett regisztrálási lehetőséggel élni. 

A Budapest Art Week belépőiről és programkínálatáról a bpartweek.hu oldalon érdemes utánaolvasni.

2020. szeptember 21., hétfő

Celebrating Jimi Hendrix - Message To Hendrix live at Kobuci kert, 2020, Full concert

 Message To Hendrix live at Hendrixfeszt, Budapest, Hungary, 2020.09.08. 50 years ago, on September 18th 1970, Jimi Hendrix passed away. We played a concert for him! !!!LONG LIVE JIMI HENDRIX!!! Sound and video recording: Jónás Tamás https://www.youtube.com/channel/UC664... The band: Szilárd Bűdi- voc, bass Tom Petendi - guitar Ákos Kottler - drums 01. Message To Love 0:00:00 02. Hear My Train a Comin' 00:07:06 03. All Along The Watchtower 00:17:02 04. Power Of Soul 00:23:47 05. Izabella 00:31:42 06. Wind Cries Mary 00:36:44 07. Stop 00:41:27 08. Purple Haze 00:47:40

2020. szeptember 18., péntek

Kortárs spanyol filmciklus a Cervantes Intézetben

 

Baszk nyelven íródott, valós történetet feldolgozó nagyjátékfilmtől egy elfeledett civilizációról szóló rejtélyes dokumentumfilmig, a kortárs spanyol filmművészet új generációjának alkotásai láthatók szeptember 22-től öt héten keresztül, kedd esténként ingyenesen a Cervantes Intézetben. A válogatás szempontja a sokszínűség volt, a filmciklus így a spanyol filmgyártás különböző nézőpontjait mutatja be. 

A Cervantes Intézet idei válogatása az új filmes generációnak teremt lehetőséget a bemutatkozásra. Az öt film valamennyi rendezője 1975 és 1981 között született, többségüknek ez az első nagyjátékfilmje. „A válogatás elsődleges szempontja a sokszínűség volt, hiszen a játékfilmtől kezdve a dokumentumfilmen keresztül egészen a kísérleti jellegű filmig mindent láthatunk az összeállításban. Ezen kívül fontos kiemelni a nyelvi sokszínűséget. A Handia című nagyjátékfilm igazi különlegesség, hiszen baszk nyelven készült. A következő bőr című film jelentős részét pedig katalán nyelven forgatták, de a filmben a katalánon kívül a spanyol és a francia nyelv is megjelenik. A feldolgozott témák is nagyon változatosak, épp ezért bárki megtalálhatja a saját kedvencét. Ajánlatos mind az öt filmet megnézni, így valóban átfogó képet kaphatunk a kortárs spanyol filmművészetről, a fiatal filmesek legújabb generációjáról” – emeli ki Thomázy Gabriella, szociológus, spanyol szakfordító, aki nemcsak a sorozat házigazdája, hanem a filmek fordítója is.  

Ha a spanyol kortárs filmművészetről szeretnénk beszélni, egészen az 1980-as évekig kell visszamennünk, pontosabban az 1984-es Pilar Miró filmrendező nevéhez fűződő filmtörvényig, amely a filmek minőségének a javítását tűzte ki célul, valamint a fiatal filmesek megsegítését, amelynek eredményeképpen a kilencvenes években már egy új filmes generáció jelent meg Spanyolországban. Az ő témáik már nem a múlt feltárása, hanem a jelen történései, az újonnan megjelenő szociális problémák, mint a bevándorlás, a kábítószer, a munkanélküliség, a homoszexualitás, a fiatalok egymás közötti kapcsolatai és természetesen a szülőkhöz való viszonyuk jelentek meg a filmjeikben. Ez a filmes generáció már elhozta a várva várt sikerek a spanyol filmművészetnek, a hazai közönség is olyan neveket ismerhetett meg ebből az időszakból, mint Pedro Almodóvar, akinek az 1999-es „Todo sobre mi madre” (Mindent anyámról) című filmje megkapta a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat, majd 2003-ban az „Hable con ella” (Beszélj hozzá), című filmjével, mint forgatókönyvíró-rendező a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart ítélték neki. A következő sikert Alejandro Amenábar filmje a „Mar adentro” (A belső tenger) nyerte el 2004-ben a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Penélope Cruz és Javier Bardem színészek is az első nemzetközi sikereiket Almodóvar és Alejandro Amenábar filmjeiben aratták, számos európai filmes elismerést kaptak, majd nemzetközi karriert futottak be. 

Bár a kétezres évek nagy sikerei után a spanyol filmművészet kissé háttérbe szorult, de úgy tűnik ismét egy új generáció van felnövekőben. A sorozatban bemutatott kortárs filmek mindegyikét nemzetközi fesztiválokon is vetítették. A nyitófilm valós történetet feldolgozva egy testvérpár életét követi, és azt, hogy az ambíció, a pénz és a hírnév miként változtatja meg egy család sorsát. Szeptember 29-én A láthatatlan kéz a gyári dolgozók gépiesen ismétlődő munkáját mutatja be, a kísérleti produkcióban a színház és a film keveredik. egy ipari komplexumban dolgozó munkások mindennapjait mutatja be, október 6-án A következő bőr című filmben egy otthonából eltűnt kamasz nyolc év utáni visszatérésének történetét ismerhetjük meg. Október 13-án Jonás Trueba A visszatérés című filmjében az elveszett és megtalált időről mesél egy egykori szerelmespár történetét keresztül, míg az október 20-án látható, A tenger messziről néz bennünket című dokumentumfilmben Spanyolország déli részén élő emberek mindennapjait ismerhetjük meg. 

A vetítésekre a belépés ingyenes, viszont a férőhelyek száma korlátozott, így a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A helyszínen a személyzetre és a látogatókra vonatkozó egészségügyi intézkedések, valamint a biztonsági, higiéniai és a távolságtartás vonatkozó előírások biztosítva vannak.


További információ: https://cultura.cervantes.es/budapest/hu/contempor%c3%a1neos.-cine-espa%c3%b1ol-actual/134386



2020. szeptember 17., csütörtök

Indul a Heti Fortepan - „Ahol minden pénteken elolvashatnak egy történetet, és letölthetnek 10-20 jó képet”

 

A Fortepan és a Capa Központ szakmai együttműködésében, Heti Fortepan címmel indul újra a Fortepan képes sorozata. A cikkeket szeptember 18-tól minden péntek délelőtt a hetifortepan.capacenter.hu címen publikálják. A blog anyagai forrásmegjelöléssel szabadon átvehetők lesznek.


A korábban az Index nagyképes felületén futó, mostantól a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ gondozásában megjelenő cikksorozat a Fortepan digitális fotóarchívumhoz beérkező fényképeken megelevenedő történeteket dolgoz fel gazdagon illusztrált bejegyzésekben. A blog első cikke szeptember 18-án a magyar cipőgyártás fénykorába kalauzolja el olvasóit. Az első válogatások között szerepelnek még Zofia Rydet neves lengyel fotográfus magyarországi képei, egy nagyváradi család utazásai és a ’70-es évek legendás hirdetéseiről ismert reklámfotós, Füles fényképei is helyet kapnak majd.


„Nyár közepén szűnt meg a Fortepan rovat. Több felület felajánlotta, hogy náluk folytassuk a cikksorozatot. Kicsit távolabbról nézve a lehetőségeket, arra gondoltunk, hogy ha már így alakult, csavarjunk még egyet a Fortepan blog karakterén. Mi lenne, ha nem egy konkrét médium lenne a blog otthona, hanem maga a web? Ha eddig szabad felhasználással publikáltuk a fotókat, mi lenne, ha ezentúl a cikkeink is így jelennének meg? A Fortepan történetében ritka fordulattal egy igazi szakmai társat sikerült megnyernünk ennek a nagyon nem szokványos blognak. Így jött létre a Capa Központ támogatásával a Heti Fortepan, ahol minden pénteken elolvashatnak egy történetet, megnézhetnek és letölthetnek 10-20 jó képet, megismerhetnek egy fotóst, benézhetnek egy család nappalijába, segíthetnek nekünk kibogozni a múltat, vagy csak simán böngészhetik a sűrű huszadik század képeit” – emeli ki Tamási Miklós, a Fortepan szerkesztője. 


„Hosszú évek óta nagy rokonszenvvel és szakmai érdeklődéssel figyelem a Fortepan nagyszerű tevékenységét, a hozzá kapcsolódó aktív és lelkes közösséget és Tamási Miklós alapító erőfeszítését arra, hogy ezt az egyedülálló közösségi fotóarchívumot bővítse, feldolgozza és valóban szabadon felhasználhatóvá tegye. Nagyon fontos, hogy a Fortepan hozzáférhető digitális otthont teremtett olyan hatalmas fotográfusi teljesítményeknek is, mint amilyenek Klösz György, Urbán Tamás vagy Szalay Zoltán képei. Számomra a Fortepan sok mindenről szól, elsősorban a fotográfiáról, aminek a vonzásában immár több, mint egy évtizede létezem én is. Szól a szabadságról, a közösségről, az elkötelezett szolgálatról, de azt hiszem, mindenekelőtt arról szól, hogy élünk és éltünk egyáltalán” – tette hozzá Kőrösi Orsolya, a Capa Központ ügyvezető igazgatója. 


A blogot Tamási Miklós, a Fortepan szerkesztője és Virágvölgyi István, a Capa Központ kurátora szerkesztik. A blog állandó szerzői Kolozsi Ádám, Lukács Zsolt és Zubreczki Dávid lesznek. A Fortepan képei már egy évtizede szabadon felhasználhatók. A Fortepan képes cikkek mostantól Creative Commons licensz alatt lesznek elérhetők, azaz forrásmegjelölés mellett a Heti Fortepan cikkek szabadon átvehetők. Az átvétel feltételeiről és módjáról a blog impresszumában olvashatnak további részleteket.


További információ: hetifortepan.capacenter.hu

2020. szeptember 11., péntek

Foundations lemezbemutató koncert és dedikálás

A jóga filozófiája inspirálta Fekete-Kovács Kornél szárnykürt- és trombitaművész nagyzenekari szvitjét, a Foundations című művet. A lemezbemutatón, szeptember 13-án, a Modern Art Orchestra mellett, szólistaként fellép Harcsa Veronika, Szakcsi Lakatos Béla, Fenyvesi Márton és Bolcsó Bálint. A koncertet követően a művészek dedikálják is a frissen megjelent lemezt a Budapest Music Centerben.

Fekete-Kovács Kornélt évek óta foglalkoztatja a jógafilozófia. A Foundations – Yamas and Niyamas című, nagyszabású művében mégsem egy távoli ország ősrégi kultúráját igyekezett nyugati gondolkodásmódra lefordítani, sokkal inkább arra szándékozott rámutatni, „hogy mennyire eltávolodtunk a valóban értékes és élhető életmódhoz szükséges gondolkodástól” – ahogy ő maga fogalmazott. A Modern Art Orchestra vezetője a hitelesség szempontját szem előtt tartva ügyelt arra, hogy a szöveges illusztrációkban és a zenében is elváljanak egymástól az autentikus, keleti, és a nyugati szemszögből reflektált minőségek. Fekete-Kovács Kornél zeneszerző műve, a Jámák és Nijámák alcímet viselő Foundations, a “jógikus lét” alapvetéseit mondja el a muzsika nyelvére fordítva. 
A kétszer öt pontból álló rendszer sok hasonlóságot mutat a más kultúrkörökben és vallási irányzatokban megfogalmazott alapelvekkel. A tíz pont tíz zenei tételként szólal meg Fekete-Kovács Kornél egész estés, nagyzenekari darabjában.
“Tíz, plusz egy bevezető tételben dolgoztam fel azokat a fogalmakat, amelyekkel bármely ember, aki ezen a planétán él, boldogabbá, élhetőbbé teheti a saját életét. Évek óta érdekel az életnek ez a fajta megközelítése, mind a filozófia, a spiritualitás és pár éve a fizikai gyakorlás szintjén is. A jóga azt jelenti, egység. Egységben önmagunkkal és a világgal.” 
Ahogy tavaly márciusban a Müpa-ban, a mostani koncertet is kiváló vendégművészek fellépése színesíti. Hallhatjuk Fenyvesi Márton gitáros játékát, aki elsősorban az elektronikus improvizatív zenét játszó Effected kvartettben társa Fekete-Kovács Kornélnak. Az esten fellép a rendkívül sokoldalú énekesnő, Harcsa Veronika és a Kossuth-díjas zongorista, Szakcsi Lakatos Béla, és Bolcsó Bálint elektronikus hangszerekkel.

Ízelítő a koncerthez: https://www.youtube.com/watch?v=-eUXIuCYbzA

2020. szeptember 13., 19:30, Budapest Music Center
Fekete-Kovács Kornél: FOUNDATIONS (Yamas and Niyamas)
Közreműködők:
Fekete-Kovács Kornél (művészeti vezető) – trombita, szárnykürt, elektronika
Modern Art Orchestra
Vendégek: Harcsa Veronika - ének, Szakcsi Lakatos Béla - zongora, Bolcsó Bálint – elektronika; Fenyvesi Márton – gitár, elektronika

A koncertre szóló jegyeket ezen a linken lehet megváltani.


2020. szeptember 10., csütörtök

Becsengettek! - A Jurányi/Füge szeptember-októberi ajánlata

Örömmel értesítjük, hogy szeptember 11-én  A Jelentéktelen című bemutatóval elkezdődik a Jurányi Ház 2020/21-es évada!

Színházunk több mint fél éves kihagyás után nyit újra, és annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten minél hosszabb ideig tudjunk műsort szolgáltatni nézőink számára, csatlakozva a budapesti színházak COVID-19 összefogásához, a kerületi járványügyi szakvélemény figyelembevételével az alábbi egészségügyi intézkedéseket vezetjük be művészeink, dolgozóink és látogatóink biztonsága érdekében...
 


Évadindító Jurányi Latte Rozgonyi - Kulcsár Viktóriával 

,,Azt kívánom, hogy mihamarabb derüljön ki, hogy lehet-e ma Magyarországon felelős szakmai vezetőként színházat működtetni, mert most azt látom, hogy nem hagynak dolgozni, hogy ellehetetleníti a szakmai működést a jelenlegi pártpolitikai küzdelem. Ha kiderül, hogy lehet, szívesen elkezdek gondolkodni azon, milyen legyen a következő 10 éves ciklus, ha pedig nem lehet, inkább nem folytatom tovább." ROZGONYI - KULCSÁR VIKTÓRIA, a Jurányi Ház megálmodója, megalapítója, a Füge Produkció vezetője 


A Jurányi Ház közelgő bemutatói:

 
Pass Andrea: A JELENTÉKTELEN
2020. szeptember 11., 12. 19.00 / Jurányi Ház

Ragyogó gyarlóságok egy részben, a Narratíva legújabb bemutatója Gogol A köpönyeg című elbeszélése alapján...
 
Szereplők: FRIEDENTHAL Zoltán, HAJDUK Károly, KÁRPÁTI Pál, PALLAG Márton, LENGYEL Benjámin eh., TÓTH Zsófi eh., LESTYÁN Attila, HEGYMEGI Máté

Rendező: PASS Andrea
 
 
IRODAI PATKÁNYOK
Ősbemutató: 2020. szeptember 18. 19.00 / Jurányi Ház
 
Előadásunk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába. Az ízléstelen nyakkendők, a görbe hátak és lapos seggek, a kornyadozó páfrányok, átláthatatlan excel táblázatok, az agyzsibbasztó kollégák és a mindent felőrlő hiábavalóság birodalmába. És hogy miért érdemes megismerni a történet hőseit? Mert olyan szánalmasan tengetik napjaikat, hogy Ön, kedves néző hozzájuk képest garantáltan jobban fogja érezni magát. Szerda reggelenként dalolva fog munkába menni akármilyen rémes helyen is dolgozik! Énekelni egyébként a mi figuráink is fognak, mert az előadás zenés, vagyis ez is benne van a munkaköri leírásukban!

szereplők: ULLMANN Mónika, SIPOS Vera, JANKLOVICS  Péter, PATAKI  Ferenc
rendező: KOCSIS GERGELY
 
 
HAB A TORTÁN! mesesorozat
 
A nagy sikerrel elindított Hab a tortán mesesorozatunk a 2020/21-es évadban is folytatódik.
A sorozatba meghívott színész-párok egy - egy  népszerű Pagony könyv szereplőit álmodják színpadra és mesélik el történetüket.
 
Akik az ismert mesefigurákat életre keltik:

JORDÁN Adél – KERESZTES Tamás - KERESZTES Andor
PETŐ Kata – POROGI Ádám
VEREBES Linda – PINDROCH Csaba
SZINETÁR Dóra – MAKRANCZI Zalán
MÓROCZ Adrienn – KOVÁCS Lehel
REZES Judit - SZABÓ Győző
PÁLOS Hanna - KOVÁCS D. Dániel 
 

STAFÉTA bemutatók

Elfriede Jelinek: ÁRNYÉK
Magyarországi ősbemutató: 2020. szeptember 8., 9. 20.00 / Trafó 
- magyar nyelven, német felirattal -
 
"Bátorság elmondani azt, ami van. Ami a világban van, és ami bennünk van."
Porogi Dorka, rendező és Pető Kata, színész Elfreide Jelinek Nobel-díjas írónő monodrámáját mutatja be a Trafóban.
 
szereplők: PETŐ Kata - Freakin' Disco - GERGYE Krisztián
rendező: POROGI Dorka
 

Makra Viktória: HÉTTÖRPE
premier: 2020. szeptember 25., 26., 20.00 / Mu Színház
 
A Héttörpe mélységesen mély fájdalommal és megrendüléssel, magán kívül tudatja, hogy
Hófehérkének bőre fehér volt, mint a hó, haja fekete volt, mint az ében, szája vörös volt, mint a vér. A ravatal a Kőrösy József utca 17-ben lesz.
Várunk  minden családtagot, rokont, jó és rossz ismerőst. Mindenkit, aki szerette és azt is, aki gyűlölte.
                            
Héttörpe

Előadók-Alkotók: BOROS Ádám, GYÖRGY Zoltán Dávid, KAPITÁNY Dorottya, KEMÉNY Rozália, SZABÓ Veronika, VÁRNAI Balázs
Rendező: MAKRA Viktória
 

STAFÉTA pályázat 2020 / Eredményhirdetés

Budapest Főváros Önkormányzata ötödik alkalommal hirdette meg a STAFÉTA pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkciók létrehozására. Az eddigi évekhez hasonlóan a FÜGE Egyesület lebonyolításában, nyílt pályázat formájában.
Az idei felhívásra 119 véglegesített és lezárt pályamű érkezett a határidőig, amelyből az első körös szakmai konzulensek 20 pályázatot, azaz 16 db 1. kategóriás és 4 db 2. kategóriás pályázatot juttattak tovább a kuratórium részére.
Gratulálunk a nyerteseknek!
Bővebben....

JURÁNYI GALÉRIA
Tilos az Á Könyvek
Péczely Dóra (szerkesztő) és Locsmándi Mátyás (illusztrátor): 
Lehetnék bárki a Jurányiban - verses kiállításmegnyitó
Jurányi Galéria
Kiállítás megnyitó: 2020. október 6. 18.00
Kiállítás megtekinthető: 2020. november 3.

SZEPTEMBERI / OKTÓBERI PROGRAMJEGYVÁSÁRLÁS

JÁTÉK!

A hírlevél olvasói között  a Hab a tortán! októberi 11-ei meseelőadására sorsolunk ki 1 páros belépőjegyet.
A kérdés: Melyik színészpáros mutatja be Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt? történetét?
a. Jordán Adél - Keresztes Tamás
b. Szinetár Dóra - Makranczi Zalán
c. Pető Kata - Porogi Ádám
A megfejtéseket az alábbi e-mail címre várjuk: juranyijatek@gmail.com 
A sorsolás napja: 2020. szeptember 15.

Sok sikert kívánunk a játékhoz!


2020. szeptember 9., szerda

Bizet: Carmen

A 10 éves Zeneszüret Fesztivál színes programokkal várja közönségét! Tisztelettel ajánljuk a Magyar Állami Operaház előadását.

Bizet: Carmen
Bizet remekműve majd’ 150 éve vezeti a világ operaházainak toplistáját. Nem is csoda: a darabban olyan melódiák csendülnek fel, mint a Habanera vagy a Torreádordal, és címszereplője, a veszedelmes vonzerővel bíró, zabolátlan cigánylány az operairodalom egyik legizgalmasabb, legerotikusabb női karaktere. Az olykor szívhez szólóan lírai részek és a fergeteges tömegjelenetek szövetéből megdöbbentő naturalizmussal bontakozik ki egy tragikus kimenetelű, szenvedélyes szerelmi történet.

Szereposztás:

Carmen: Mester Viktória
Don José: Brickner Szabolcs
Escamillo: Nagy Zoltán
Dancaïre: Fülep Máté
Remendado: Megyesi Zoltán
Zuniga: Gábor Géza
Moralès: Káldi Kiss András
Micaëla: Sáfár Orsolya, a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese (2018/2019)
Frasquita: Megyimórecz Ildikó
Mercédès: Fürjes Anna e. h.

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor).

vezényel: Kovács János

A szövegkönyvet Prosper Mérimée azonos című regénye alapján Ludovic Halévy és Henri Meilhac írta.
Magyar nyelvű feliratok: Kenesey Judit

A koncertre a belépés díjtalan, de regisztrációs jegyhez kötött!

A járványhelyzet miatti szabályozások szerint a rendezvényen regisztrációs jeggyel lehet részt venni. Ingyenes regisztrációs jegyet váltani a jegymester.hu oldalon vagy a Kodály Központ jegypénztárában lehet.

A műsor-, időpont-, és helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk.

2020. szeptember 8., kedd

a Galamb

GettoFeri, a Galamb
a mai performansz elé

B oldal Minifesztivál

A részletes programot a tegnapi posztban találod, a videót pedig itt.

2020. szeptember 7., hétfő

B oldal Minifesztivál

Nyilvános · Művészetek és Irodalom Háza, Pécsszervezésében

  • 3 dátum · Szept. 8.–Szept. 25.
  • Művészetek és Irodalom Háza, Pécs
    Széchenyi tér 7-8., Pécs, 7621
    Belépő: Egységesen minden napra 500.-Ft/fő, ami a kiállítás megtekintését is magába foglalja.

    Program:
    1. nap:
    Martyn Ferenc galéria:
    tárlatvezetés az alkotókkal

    Fülep Lajos terem:
    Getto Ferenc– Weöres-improvizációk
    friss csendes – Szikkadt Jani, Kádár Zoli gitár
    világzenei utazás, könyvbemutató

    Hild udvar:
    Super 8 Háttér mozi (Szeged)
    Zenegépész: Dj Megyeri
    Mozigépész: Sziszi

    2. nap:
    Martyn Ferenc galéria:
    tárlatvezetés az alkotókkal

    Fülep Lajos terem:
    Deák Botond felolvasóestje
    Tóth Xénia, Mojzer Tamás, Csahóczi Fera keretBEZÁRva, performansz

    moderátor Radnai Dániel

    Kovács Balázs (xrc) koncertje
    Bóbics Dia és Varga Rita live act
    "trash bollywood”

    3. nap:
    Martyn Ferenc galéria:
    tárlatvezetés az alkotókkal

    Fülep Lajos terem:
    Finisszázs: Nagy Ákos szerzői est

2020. szeptember 4., péntek

10 év termését szüreteli le idén a fesztivál

Idén 10 éves a Zeneszüret Fesztivál! A Filharmónia Magyarország idén ismét megrendezi hagyományos őszi klasszikus zenei fesztiválját Pécsett. A Zeneszüret Fesztivál legfontosabb hivatása idén is kimozdítani a koncerttermek falai közül a zenét, közel hozza a zenét az emberekhez, falakat átlépve utcákon, tereken csendülnek fel a dallamok. Szeptember 10. és 13. között a hangversenyek mellett kiállítás, filmklub, családi nap, gyerekprogramok és váratlan, különleges helyszíneken megszólaló térzenék és villámperformanszok színesítik Pécs programjait. A fesztivál társrendezője a Pécsi Egyházmegye.
Az idei fesztivál az elmúlt évtized hangulatát, emlékeit hozza el a kultúra fővárosába, éljük át újra a legjobb pillanatokat, ünnepeljük meg együtt csodálatos programokkal ezt az évfordulót! 
A Zeneszüret Fesztivál 10. születésnapja alkalmából egy kiállítással és villámperformanszokkal veszi kezdetét az idei programsorozat. Tekintse meg a 10 évet felelevenítő fotókat a Széchenyi téren. Szeptember 10-én este 19 órakor pedig a 25 éves Cotton Club Singers, a fúvósokkal kiegészült Cotton Club Band és a Mendelssohn Kamarazenekar fantasztikus koncertjét hallhatja a közönség. Az elmúlt 15 év legnagyobb slágerei csendülnek fel klasszikus dallamokkal fűszerezve a Dóm téren.
A Zeneszüreten találkozhatnak a Szegedi Szimfonikus Zenekarral és Kovács László karmesterrel is. A fesztivál második napján világhírű filmzenék közkedvelt dallamaival várják a közönséget. Szeptember 11-én nem csak a koncertnek lehetnek részesei, a legváratlanabb helyzetekben, a város bármely pontján találkozhatnak Tér-zene produkcióval, a Bazárban megtekinthetik a Kóristák című filmet.
Pécs klasszikus zenei fesztiválján fellépnek a Magyar Állami Operaház művészei is. Szeptember 12-én Bizet Carmen című darabját varázsolják a Kodály Központba. Emellett a pénteki naphoz hasonlóan szombaton is látogassanak el a filmklubba, illetve keressék a villámperformanszokat a megyeszékhely legszebb terein, parkjaiban. Este 22 órakor pedig Kéméndi Tamás és Györfi Anna koncertjén a francia sanzonok egyedi hangulata elevenedik meg a Nappaliban. 
Szeptember 13-án egész napos családi programmal várjuk a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, lesz Ringató és Desszert koncert is a Dómnál. Este különleges zenei élmény részese lehet a fesztivál zárókoncertjén a Bazilikában. Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész és a Kodály Filharmónia Debrecen rézfúvós együttese előadásában csendülnek fel csodálatos dallamok. 
A szabadtéri koncertekre és a Carmenre a belépés díjtalan! A járványhelyzet miatti szabályozások szerint a rendezvényen regisztrációs jeggyel lehet részt venni. Ingyenes regisztrációs jegyet váltani a jegymester.hu oldalon vagy a Kodály Központ jegypénztárában lehet. A Bazilikában és a Magtárban megrendezésre kerülő koncertekre jegyek válthatók az előző két lehetőségen kívül a Filter Jegybárban, a Ticket Express irodáiban és a koncertek előtt a helyszínen.

További információ a fesztiválról a www.filharmonia.hu oldalon.