2017. április 28., péntek

Három varázslatos szó: Bor, Mámor, Pécs

A jobbnál jobb zenék mellett a gasztronómia is nagy szerepet kap a Bor, Mámor, Pécs fesztiválon május 4–7. között. A Széchenyi téren több mint 50 kitelepülő portékái közül válogathatunk, a színpadon pedig olyan közkedvelt előadók váltják egymást, mint a Roy & Ádám Trió, Boggie és a Kerekes Band. 

A zenei stílusok sokszínűsége jellemzi a Zsolnay Örökségkezelő NKft. által szervezett Bor, Mámor, Pécs fesztivált. Csemer Boglárka „Boggie” a fiatal jazzénekes-generáció egyik legtehetségesebb és legüdébb jelensége, aki sajátos jazzes-sanzonos-popos világot épít. A pécsi Boja elsősorban a világzenében mozog otthonosan, míg a Roy & Ádám Trió a rockos vonalat erősíti. A Góbé zenekar a Kárpát-medencei népzenei hagyományt szabadon variálja a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel. Az Adamantin Jazz Group koncertje időutazást kínál a big band muzsika világába, a Kerekes Band pedig az ethno funk jeles képviselője. 

Ízek és illatok kavalkádjában nézelődhetnek a látogatók, hiszen Wossala Rozina látványfőzést tart, az Extrém Grill Bajnokság ínyencségeit pedig a Konyhafőnök című tévéműsor győztes csapata zsűrizi. Természetesen a Fűszerünnep megnyitója és a fűszerültetés sem maradhat el! A Pécs Város Bora választáson két bort díjaznak, az egyik nedű elnyeri Pécs Város Bora Szakmai Díját, a másik a Pécs Város Bora Közönség Díjat kapja. A bőséges borkínálatról a kitelepülők is gondoskodnak: 18 borász, 10 gasztronómiai és 24 kézműves pavilon kínálja portékáit a fesztivál ideje alatt.

- A családok érdekeit szem előtt tartva ügyeltünk rá, hogy a fesztivál minden napjára jusson gyermekprogram is – hangsúlyozta Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője. A részletekről szólva elmondta: fellép a Recefice zenekar, gyermekműsort ad Dés András és Szabó T. Anna, a kicsik kipróbálhatnak számos kreatív játékot a népi játszóházban, részt vehetnek Zöld gyerekjátszón az Ökováros-Ökorégió Alapítvánnyal és a macivarrást is elsajátíthatják az érdeklődők.

A programokon a részvétel ingyenes, kivéve Szabó T. Anna és Dés András Törésteszt című zenés irodalmi estjét és a Pécs Város Bora választást.



2017. április 27., csütörtök

a PEN 2017 programja


2017. április 24., hétfő

Parasztparkoló, avagy az Audinak mindent szabad?


Hollywood messze van

"Sipi halála után készült ez a dal, de sok másikkal együtt a végén fiókban maradt - csak páran hallhatták az akkori változatot -, egészen mostanáig, új köntösbe öltöztetve."
(Sarnabör)

"Sipos László (Sipi) Sándorfalván, Csongrád megyében született. 1981-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, Budapesten. Rövid kecskeméti kitérő után Pécsre szerződött, még 1981-ben. Hamarosan a Pécsi Nemzeti Színház vezető művésze lett. Kitűnő alakítások fényéből, új erőpróbák elől ragadta el a tragikus halál."
(fülszöveg részlet az "Ím, itt, leghátul, legelöl" 
című posztumusz kazettáról)


"Csöpi és Sipi

Húsz esztendeje már, hogy március 21-én meghalt a 34 esztendős dramaturg, Gűth János és a 32 éves színművész, Sipos László (fotó).
Csöpi, amikor megtudja, hogy Sipi és a két Józsi (Pilinczes és Werner) mellett van még hely a Skodában, úgy dönt, vesszen inkább a vonatjegye, a fiúkkal megy haza. Van mit megbeszélniük – gondolja, miközben megfűzi Pilinczest, üljön már hátra, mert az ő hosszú lábai elöl jobban elférnek. Közben a hatoson, a dunaújvárosi egyenesben egy elhagyott kivilágítatlan pótkocsiba belerohan egy autó. Rendőrök, mentők, ahogy kell; áldozatok, roncsautó el; kivilágítatlan pótkocsi marad! 
A fiúk sikeres pesti vendégjátékon vannak túl. A Csirkefej és az Emigránsokután Sipi lenyomja legújabb önálló estjét is, melyet Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című írásából készítettek Csöpivel. 
Sipi boldog, hisz csupa jó történik vele ezidőtájt. A pécsi közönség kedvence, minden szerepben sikere van, friss a pecsét és az aláírás a kontraktuson, mely az elkövetkező évadtól a fővárosi Nemzeti Színház tagjai közé sorolja. Külön jó, hogy ez alkalommal megmutathatja magát a pesti ítészeknek is – mereng s szorong, mert ott nem számítanak a vidéki sikerek, mindent újra kell kezdenie. Ám az arcán mosoly, hisz otthon szuszókál életének legnagyobb csodája, a néhány hetes Kissipi. 
Csöpi ekkor már tapasztaltabb atya, hisz az ő fiacskái nem heteket, de éveket számlálnak. Abban egyeznek, hogy percet sem tovább a messzi idegenben. Reggel, a srácok ébredésekor, otthon a helyük. 
Csöpi élete is kiteljesedve. Már műszaki főiskolásként is a színház a mindene. Színészként is megvillantja tehetségét, de őt az egész érdekli. Dramaturg diplomát szerez, és amolyan tudós művészként – nyíregyházi kanyar után, mint a Pécsi Nemzeti Színház dramaturgja – boncolja, elemzi, álmodva konstruálja a színházat. 
Pilinc és Werner bevackolják magukat a hátsó ülésekre. Csöpi és Sipi az esti előadást vitatják, és a hogyantovábbot vizionálják. Sipi, McMurphy-t próbálja a „Kakukkfészekben” , igényli Csöpi véleményét. Tudják, hogy a Hajnóczy-darabbal is sokat fognak még együtt turnézni, hisz Pest és Pécs között a távolság…
Sipi sem veszi észre a pótkocsit, s így az ő előadásában a halál azon az estén lovagol ki utoljára Perzsiából. 
Húsz esztendeje már, hogy március 21-én meghalt a 34 esztendős dramaturg, Gűth János és a 32 éves színművész, Sipos László. 
Az utóbbi időben azt találgatom, kemény, karizmatikus, sokszor öntörvényű személyiségükkel, milyen szerepet játszanának ennek a lelkében, szellemében, „testében” feldúlt városnak, országnak az életében?"
(Juhász Lászlóterasz.hu)




2017. április 22., szombat

Hivatalosan is családbarát a Fishing, itt az utolsó Kispál-koncert

A Fishing on Orfű lett az első családbarát fesztivál, jelentette be Lovasi András, a fesztivál alapítója és Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom vezetője. A felek közösen működtetik majd az orfűi Medvehagymaházban a Fishing új gyerekhelyszínét, a Gyermekbirodalmat. Lovasi András elmondta, hogy már régóta tervezik olyan programokkal színesíteni a fesztivált, amelyek vonzóak lehetnek a gyermekes családok számára is. Izgalmas programokkal, kézműves foglalkozásokkal, zenés gyermekszínházzal várják a kicsiket és szüleiket. A fesztiválon egyébként is fellépő DolákSaly Róbert gyermekműsorával duplázik a Gyermekbirodalomban, valamint Fishinges zenészekkel is terveznek beszélgetéseket a gyermeknevelésről - Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekese már biztosan érkezik. A helyszín legfontosabb szolgáltatása a professzionális, egész napos gyermekmegörzés lesz. 

A jubileumi Fishing egyik nagy ujdonsága Orfű kulturális programkínálatának felpezsdítése: a Gyermekbirodalom a harmadik idén induló külső helyszín a korábban már bejelentett Fonó Zeneudvar valamint a FOO Színházkert után. A Malomudvarnál elhelyezkedő Fonó Zeneudvar a hazai folk- és világzene legérdekesebbjeit hozza el Orfűre: fellép Lajkó Félix, Dresch Mihály, a Parno Graszt, a Zoord, a Góbé, a Cimbaliband, és itt mutatja be friss, Rengeteg c.  szólólemezét Kollár-Klemencz László. Délutánonként szabadegyetemi előadásokkal, majd családi koncertekkel (Ürmös család és Szalonna, Berecz család, Karaván Familia, valamint Csoóri Sándorék) találkozhat az érdeklődő, hogy aztán folkkocsmába, zárásként pedig táncházba csöppenjen, ha éppen kedve úgy kívánja. 

A Muskátli udvarban helyet kapó FOO Színházkert programja a legizgalmasabb független színházi előadásokból szemezget. Fellép Mácsai Pál a legendás Azt meséld el, Pista c. Örkény-estjével, itt lesz Kern András egyszemélyes előadása, A kellékes, megtekinthető a Mucsi, Scherer, Thuróczy nevével fémjelzett A fajok eredete, valamint a szintén a Kapa-Pepe párosra épülő, Katona Lászlóval kiegészülő Nézőművészeti Főiskola, de fellép a L’art pour l’art Társulat és a Baltazár Színház is hoz egy üde komédiát (Fiúk, lányok) Orfűre. Szalai Kriszta egyszemélyes hajléktalan-drámája (Maradjunk annyiban) után beszélgetés is lesz, valamint a helyiek képviseletében fellép a JESZ társulata A helység kalapácsával.

Idén azoknak is érdemes végigböngészni a fesztivál külső programjait és ellátogatni Orfűre, akik egyébként nem mennének be a Fishing helyszínéül szolgáló Panoráma Campingbe. A tó körüli közlekedést megkönnyítendő, a fesztivál szervezői idén már 2 kisvonatot is üzemeltetnek majd, segítve a külső helyszínek könnyebb elérését.

A 2 hónap múlva startoló Fishing on Orfű egy meglepetéssel is kedveskedik: Már online is megnézhető a Kispál és a Borz tavalyi orfűi koncertje, amely a 2014-ben indult, 3 évre tagolt életműkoncert-sorozat lezáró epizódja.


Az elmúlt években rendre teltházas fesztiválra egyébként már elfogytak az 5 és 3 napos bérletek, valamint a nyitónapi belépők. A maradék bérletekre és napijegyekre a Ticketportál hálózatában csaphatnak le az érdeklődők, SZÉP kártyás vásárlásra a Tixa rendszerén keresztül van lehetőség. A külső helyszínek jegyei is ugyanezen hálózatoknál válthatóak meg.


A Fishing on Orfűn 2014-ben tartotta első tematikus visszatérő koncertjét a legendás Kispál és a Borz. A három évre tagolt rendhagyó újjáalakulás időrendben veszi sorra a zenekar életművét: 2014-ben az első három lemez legjobb dalaiból válogattak, 2015-ben a középső, míg 2016-ban a lezáró korszak következett.

A trilógia harmadik részét, a zenekar utolsó éveit megelevenítő Fishinges koncertet most már felvételről is megnézhetitek!

2017-ben is sok izgalmas tartalom várható, iratkozz fel a csatornára, ha nem akarsz lemaradni: http://bit.ly/FOO_YouTube_iratkozzfel

2017. április 20., csütörtök

Messiás.ma - A barokk kifejezetten érték

2017. április 25-én látható először Várkonyi Mátyás rendezésében a Messiás.ma című rockoratorikus passió. Az alkotók Händel Messiás című oratóriumát gondolták újra, amely a szokványos oratorikus előadás helyett, a szcenírozott előadáson keresztül, és ráadásul magyar nyelven, olyan új dimenziót hozhat létre, amellyel szélesebb rétegekhez juthat el a passió  üzenete. Olyan előadókkal találkozhatnak a Müpába látogatók, mint Csuha Lajos, Horváth Charlie, Malek Andrea, Karácsony János James, Rácz Rita, Makrai Pál vagy Csengeri Attila. 

Várkonyi Mátyás, a produkció megálmodója, rendezője, hangszerelője, dramaturgja és karmestere a Rock Színház egykori alapítója és igazgatója nem először nyúl klasszikus témához újító szándékkal, hiszen a Jézus Krisztus Szupersztár magyarországi ősbemutatója is ilyen volt 1986-ban. „A Messiás oratórium története minden időben megállja a helyét, de az a célom, hogy megmutassam, hogyan lehet ezt a történetet a mai korba átültetve megértetni. A darabban fontos szerepet kapnak majd korunk mindennapos használati eszközei, a mobiltelefonok, a tabletek , a laptopok és az mp3-as lejátszók is” – hangsúlyozta. Kiemelte: Händel Messiásában kifejezetten érték a barokk, amitől nem fog elszakadni, viszont dramaturgiailag átrendezi, a mába helyezi a művet.
Fontos eleme a közelítésnek a hangszerelés. A Rock Theater Band közreműködésével olyan hangszerek, hangzások és elektronikus effektek is kerülnek a műbe, amelyekkel egy valóban izgalmas cross-overszerű zenei világ jön létre. A közreműködő művészek azzal teszik különlegessé az eseményt, hogy egymástól látszólag elütő, távoli műfajokból érkeznek, létrehozva egy új, korszerű, fúziós kortárs összművészeti produkciót. A barokk hangzást a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint az Új Liszt Ferenc Kamarakórus képviseli, míg az oratórium klasszikus vonulatát a négy vezető szólista Rácz Rita (szoprán), Balogh Eszter (alt), Csengeri Attila (tenor), valamint Gábor Géza (basszus) reprezentálja.
A darab közreműködői között található Horváth Charlie és Karácsony János James, valamint a Jézus Krisztus Szupersztár hazai ősbemutatójának szereposztásából is ismert Malek Andrea, Csuha Lajos, Földes Tamás, Makrai Pál, valamint Szemenyei János. A koreográfiát Fodor Zoltán készíti, az előadást mozgással, illetve tánccal az Inversedance tölti meg. A produkció jelmeztervezője Horváth Kata


Az előadás egyelőre egyszer látható a Müpában április 25-én 19 órától. 

Messiás.ma - rockoratorikus passió - Facebook





2017. április 14., péntek

Párhuzamos avantgárd megnyitó (2017.04.13.)


zene: Weber Kristóf

Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968–1980

2017. április 14 - 2017. június 25.

A kiállítás egy eddig kevéssé feldolgozott, a hazai művészeti közeg perifériáján működő neoavantgárd művészcsoport tevékenységét és jelentőségét mutatja be, amely csoportnak tagjai a következő művészek voltak: FICZEK Ferenc (1947-1987), HALÁSZ Károly (1946-2016), KISMÁNYOKY Károly (1943), PINCZEHELYI Sándor (1946), SZIJÁRTÓ Kálmán (1946). A Pécsi Műhely a hazai konstruktivista és avantgárd hagyományok megújításán, új vizuális nyelv, új vizuális kultúra megalapozásán munkálkodott. A válogatás amellett, hogy felsorakoztatja a csoport tagjainak jelentős műveit, nagy hangsúlyt fektet az archív anyagok, kiállítási katalógusok, levelezések, reflexiók összegyűjtésére és bemutatására, valamint a műhelytagok közötti együttműködések megjelenítésére. A kiállítással párhuzamosan a volt Jugoszlávia, ill. a délkelet-európai régió rokon szellemű művészeti törekvéseit bemutató összeállítás, az El nem kötelezett modernitás is látható lesz a múzeumban.

A kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.



Támogató: EMMI, NKA

2017. április 13., csütörtök

Tovább színesedik az orfűi program – a Fishing színházat és világzenei helyszínt is hoz a faluba

Közzétette külső helyszínei programját az idén 10 éves Fishing on Orfű fesztivál. Ahogy azt már korábban bejelentették, idén a falu pezsgését igyekeznek tovább fokozni új programokkal. Ráadásul olyan programokkal, amelyek eddig nem voltak jellemzőek a fesztiválra: idén első alkalommal hoznak színházat és színtiszta folk- valamint világzenét Orfűre a szervezők. 

A Fonó Budai Zeneházzal közösen létrehozott Fonó Zeneudvar az orfűi malomudvar területén kerül kialakításra. A program egy részletes és sokszínű pillanatképként igyekszik bemutatni a hazai folk- és világzene legérdekesebbjeit. Triójával lép fel Lajkó Félix (akit a patinás Songlines világzenei magazin nemrég a világ legjobb előadói közé választott), Dresch Mihály vonós Quartetjével érkezik, fellép a Parno Graszt, a Zoord, a Góbé, a Cimbaliband, és itt mutatja be friss, Rengeteg c.  szólólemezét Kollár-Klemencz László, a Kistehén frontembere. A Fonó Zeneudvar azonban nem csak a koncertekről szól. Délutánonként szabadegyetemi előadásokkal, majd családi koncertekkel (Ürmös család és Szalonna, Berecz család, Karaván Familia, valamint Csoóri Sándorék) találkozhat az érdeklődő, hogy aztán folkkocsmába, zárásként pedig táncházba csöppenjen, ha éppen kedve úgy kívánja. 

Az új színházi helyszín, a FOO Színházkert programja a legizgalmasabb független színházi előadásokból szemezget. Fellép Mácsai Pál a legendás Azt meséld el, Pista c. Örkény-estjével, itt lesz Kern András egyszemélyes előadása, A kellékes, megtekinthető a Mucsi, Scherer, Thuróczy nevével fémjelzett A fajok eredete, valamint a szintén a Kapa-Pepe párosra épülő, Katona Lászlóval kiegészülő Nézőművészeti Főiskola, de fellép a L’art pour l’art Társulat és a Baltazár Színház is hoz egy üde komédiát (Fiúk, lányok) Orfűre. Szalai Kriszta egyszemélyes hajléktalan-drámája (Maradjunk annyiban) után beszélgetés is lesz, valamint a helyiek képviseletében fellép a JESZ társulata A helység kalapácsával.

A korlátozott férőhelyekre való tekintettel a szervezők előre elindítják a külső helyszínek jegyeinek értékesítését. A jelképesség jegyében kialakított rendszer szerint az aznapra érvényes Fishing on Orfű fesztiválbelépővel (napijeggyel vagy bérlettel) rendelkező érdeklődők 1 000 Ft-ért nézhetnek meg egy színházi előadást vagy válthatnak napijegyet a Fonó aznapi programjaira. Viszont mind a FOO Színházkert, mind a Fonó Zeneudvar látogatható érvényes Fishing belépő nélkül is: a szervezők kombinált 3 000 Ft-os napijegyeket bocsájtanak ki azok számára, akik egy adott napon csak a külső helyszínek programja miatt látogatnának ki Orfűre.

A tó körüli közlekedést megkönnyítendő, a fesztivál szervezői idén már 2 kisvonatot is üzemeltetnek majd, lehetővé téve a külső helyszínek könnyebb elérését.


Jegyek országszerte kaphatók a Ticketportál hálózatában. SZÉP kártyás vásárlásra a Tixa rendszerén keresztül van lehetőség.

A részletes program itt:

2017. április 12., szerda

Színházi termékbemutató - Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról
Színházi termékbemutató - Mészáros Máté egyedül a színpadon

2017. április 13-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Parti Nagy Lajos Az étkezés ártálmasságáról című hosszúprózáját Mészáros Máté  szereplésével, Znamenák István rendezésében a Jurányi Inkubátorházban.
Parti Nagy Lajos azonos című hosszúprózája, 2011-es megjelenésekor még az „előadás” alcímet viselte, nem véletlenül. Az étkezés ártalmasságáról valóban termékbemutató előadás, a főhős, bizonyos Fibinger tragikomikus nagymonológja, élet-áriája haknikörútja egy állomásán, egy sokat látott, vidéki művelődési ház színpadán. Jóllehet, a főhős „az étkezés”-ről beszél csillapíthatatlanul, de életről, halálról, szerelemről, szól, a szenvedélyről, az olthatatlan, kéjes dühről, amivel az ember be akarja kebelezni a másikat, magát, a világot, míg el nem dől vele önnön börtöne és temploma, a kalodányi test.
“Az már az elején rögtön látszott, hogy meg kell majd küzdenem vele. Ismertem korábban is Parti Nagy műveit, műfordításait, fel voltam rá készülve, hogy nem lesz könnyű elmondani azokat a mondatokat. Nem úgy tagolja a szövegek egységét, ahogy egy "hagyományos" vagy párbeszédes formában írt színdarabban szokás. A klasszikus darabokban a központozásnak nyilván van jelentősége, itt nem feltétlenül, vagy nem éppen ugyanaz. Beszédtechnikailag, színésztechnikailag ez egy nehéz szöveg. “ – Mészáros Máté vallja az eredeti szövegről.
Az előadás premiere 2017. április 13-án 20 órakor lesz a Jurányi Inkubátorházban.
További időpontok: április 14, 23., 25., május 11. , 12., 23.


Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Interjú Znamenák Istvánnal
„Az ember mindig magával harcol, nem a rántott hússal”
Az Orlai Produkciós Iroda áprilisban mutatja be Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című prózájának monodráma-adaptációját Mészáros Máté főszereplésével, Znamenák István rendezésében - vele beszélgettünk a darab kapcsán az evéssel, a szenvedéllyel, az "akarok élni, de nem lehet és valójában nem is tudok" érzéssel való küzdelemről, a monodráma-rendezés és –játszás szakmai kihívásairól és arról, hogy miért nem érdemes kompromisszumokat kötni. 
Érdekes, hogy miközben Az étkezés ártalmasságáról-t rendezed, te magad színészként játszol egy monodrámát, Eörsi István Emlékezés a régi szép időkre című börtönmonológját, amelyet Örkény-beli kollégád, Polgár Csaba rendezett. Van összefüggés a kettő között?
Nincs,  a véletlen hozta úgy, hogy nagyjából egy időben kezdtem el foglalkozni velük. 
A monodráma-műfajban a rendezés vagy a játék érdekel jobban?
A monodráma végtelenül magányos műfaj. Nem úgy rendezi az ember, mint egy klasszikus értelemben vett színdarabot. Rendezőként alapvetően a szövegértelmezésben tudok segíteni, meg abban, hogy a színész hogyan találjon kapaszkodókat az egyes témák között - ez az, amit egy külső szem mindig jobban lát. Aki a monodrámát tanulja vagy mondja éppen, teljesen mással, inkább a szöveg nehézségeivel van elfoglalva. Nincs mese: azt a világot, ami arra a másfél-két órára felépül a színpadon, neki egymagának kell megteremtenie. Ennek a megteremtésében lehet - még egyszer hangsúlyozom - segíteni. Egy színdarab rendezésekor elég konkrét és pontos szituációkkal dolgozunk, vagy azzal, amit kiolvasunk belőlük. Itt mindig nagyobb jelentőséget kap az a személyiség, aki a monodrámát mondja, és az, hogy mennyire fekszik neki az adott szöveg. 
Pontosan amiatt, hogy mennyire meghatározó a színész egyéni karaktere, illetve az, hogy mennyire tudja működtetni az adott szöveget, egy monodráma elég nagy lutri, nem?  
Ezt a szöveget korábban nekem akarták adni. Elolvastam és, bár nagyon tetszett, valahogy nem éreztem azt, hogy rohannék elmondani. Évekig hevert parlagon a fiókomban, illetve a gépemen. Mátéval nyáron dolgoztam először, amikor a Párterápiát próbáltuk; egyrészt rögtön feltűnt, hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk, jól tudunk együtt dolgozni, másrészt egyből eszembe jutott a szöveg. Na, ha valaki igazán jól meg tudná csinálni, akkor az ő lenne, gondoltam. Elküldtem neki. Körülbelül ugyanebben az időszakban, tőlem teljesen függetlenül megkapta ugyanezt a szöveget Orlai Tibor producertől. Azért ez egy elég jó jel, azt jelenti, hogy nem véletlenül kötött ki nála. Ahogy próbálunk, egyre inkább bizonyosságot is nyer. Igen, küzd vele, de aki azt mondja, hogy nem küzd, az hazudik. És ha a küzdelem jó, jó érzéssel tölt el, akkor a helyén van. Ez most a helyén van.
Azért kell hozzá egy meglehetősen nagyfokú bátorság, hiszen tulajdonképpen egymaga viszi vásárra a bőrét…
Máté élvezettel próbál, és hallgat is rám - utóbbi miatt nyilván növekszik a saját felelősségem. Ritkán vitatkozik velem, nagyon egyformán gondolkodunk, nemcsak az aktuális darabról, de színészileg, színházilag is. Szellemileg és így fizikailag is hatalmas igénybevétel egy monodrámát próbálni, ezt az Eörsi-darab miatt is tudom, egészen másfajta a koncentráció milyensége. Ráadásul Parti Nagy szövege különösen nehéz színészi szempontból. Máshol vannak a ragok, az állítmányok, a hangsúlyok, tele van kreált szavakkal, de valahogy ez a nyelvezet jól és könnyen megy az agyába. Egyébként ez már nem az első Parti Nagy-szöveg, amivel dolgozom, és valahogy annyira kézenfekvő számomra. Először még Kaposváron játszottam az általa átírt Caragiale-féle Farsangban. Nagyon nehéz és bonyolult volt a szöveg, de imádtam - talán pont emiatt is. Közben meg mégis annyira egyértelműnek és világosnak tűnt az egész, hogy el sem lehetett rontani. Aztán jött a Tartuffe, a Mesél a bécsi erdő… Legutóbb például találkoztam is vele előadás után. De nem azért jött, hogy ellenőrizzen, ő nem az a típus, egyszerűen szereti a színházat. 
Kicsit olyan, mintha ennek a darabnak nem is egy főszereplője lenne – Fibinger, aki sorra járja a vidéki művházakat a mesébe illő, szupergyors fogyást ígérő csodaszerével -, hanem kettő: a szónok élettársa, Ilike, aki Columbo feleségéhez hasonílt, mert bár folyamatosan szó van róla, mégsem látja senki, nincs jelen. Létezik ő egyáltalán?
Létezik, persze, különben nem is volna értelme. Mert hát ez az egész tulajdonképpen a szenvedésről szól, ami sok mindent magában foglal: evést, szerelmet, a saját magunk iránti olthatatlan szenvedélyünket, az önimádatunkat, a harcainkat. Azt érzem, hogy valamiképp örökké vesztesek vagyunk. Az ember mindig magával harcol, nem a rántott hússal, a kalóriákkal. De amikor győzünk, valójában veszítünk is egyben. A különbség csak annyi, hogy egyikünk eleinte úgy éli meg, hogy győzött, és később jön rá, másikunk pedig eleve a tudatában van a veszítésnek. Fibinger az utóbbiakhoz tartozik. 
Ez azt jelenti, hogy a saját szenvedélyünk gyűr minket újra és újra maga, önmagunk alá?
Egy háborúban sokféle fegyver és eszköz van, amivel az ember irtja saját magát és a körülötte élőket - a szenvedély egy ezek közül. Birkóznunk kell vele, ez biztos. Egyébként Parti Nagy szövege zseniálisan ábrázolja a szenvedélyt, az "akarok élni, de nem lehet és valójában nem is tudok" érzést.
Fibinger végül, előadásának csúcspontján összeomlik. Azért, mert nem bírja elviselni annak a súlyát, hogy veszített?
Igen. Az ő életének, egy ember életének összeomlását látjuk gyorsítva.
Parti Nagy szövegét elejétől a végéig átitatja a humor, nemcsak a nyelvezetében, de a helyzetkomikum miatt is. Ez azonban nem az a típusú humor, amin tiszta szívvel tudunk nevetni, még akkor sem, amikor a főhős lerészegedik.
Sok lesz benne ez a fajta – nevezzük így: nemes humor. Maga az alapanyag is rendkívül vicces, és az is, ahogy Máté megfogja és csinálja, ugyanakkor egészen szívszorító. A részegségnek nem is a humor miatt lesz jelentősége, inkább annak az őrült vágtának a része, amikor már mindent szabad. A gyeplő lovak közé hajítása ez, nem a részegség vidám vagy élveteg formája. Maga a lerészegedés szándéka is az előbbiből fakad. 
Mennyire kíséred figyelemmel a rendezéseidet? 
Amennyire tudom, igen. Nem könnyű, mert gyakorló színész vagyok, tehát ha mennek az előadásaim, általában én is játszom, ráadásul most van egy beugrásom is. Múlt vasárnap éppen nem így volt, úgyhogy el is mentem megnézni az Egy, kettő, hármat az Átriumban. Ilyenkor mindig beszélünk róla, helyre teszünk néhány mozzanatot, hangsúlyt, amelyek esetlegesen eltolódtak az eltelt idő alatt. A Száll a kakukkot például legalább egy éve nem láttam...
Mióta rendezel is, észrevetted magadon, hogy bátrabban nyúlsz bizonyos témákhoz, mint korábban? Akár a darabválasztás tekintetében is változott az ízlésed, a kíváncsiságod?
Biztosan, bár konkrétan nem tudnám megfogalmazni, micsoda. Nyilván nagyobb biztonsággal nyúl az ember egy adott színpadi ügyhöz. Az első rendezésem a Wojzeck volt, ehhez képest sok-sok év alatt eljutottam már a Fekete Péterig vagy A csókos asszonyig is, aztán hirtelen már Az ügynök halálát vagy a Tótékat csináltam. Van, hogy kifejezetten felkérnek egy-egy előadásra, mint például a Száll a kakukk esetében, amivel már évekkel korábban is voltak terveim. Kaposváron annak idején már megcsináltuk Lukács Andor rendezésében, én Billy Bebbitt-et játszottam benne. Nyári színházban próbálkoztam vele, de ott nem kellett, így amikor Orlai Tibor felajánlotta a lehetőséget, kapva kaptam az alkalmon. Persze az ember nem mindig rendezheti azt, amire évek óta vágyik, de azért olykor előfordul, hogy mégis elésodorja az élet.
Eddigi rendezéseid, ahogy utaltál is rá az előbb, egészen széles műfaji-tematikai skálán mozogtak. Kötsz néha kompromisszumot magaddal egy-egy megkeresés elvállalásakor?
Egyáltalán nem. Kompromisszumot nem kell kötni. Azt kell mondani, hogy nem akarom. Legfeljebb azt felelik rá, hogy rendben, akkor válasszunk valami mást. Úgy megrendezni valamit, hogy közben nem is érdekel, az hülyeség. Bele se kell vágni, csak kínlódás lesz belőle.

2011. szeptember 29. csütörtök - Írók Boltja
Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról c. kötetről a szerzővel beszélgetett: Csáki Judit.

2017. április 11., kedd

Költészet Napja 2017 másodszor - Lackfi János: Tészta-szívvel

Tészta-szívvel
Lackfi János verse 

Nincsen fizum, se lakás,
Se papás meg se mamás,
Se urnám, se sírhelyem,
Se jegyem, se bérletem.
Kisbetűvel nemecsek,
Hegynek se Bükk, se Mecsek,
Kóbor macskám hat alom,
Szerveimet eladom.

Fogam nem kell senkinek,
Szuvasodás eszi meg.
Tészta-szívvel beérem,
A lúzerség nem érdem.

Eltűröm, ha leköpnek,
Utcahosszat löködnek.
Mint kitömött menyétek,
Úgy élek, hogy nem élek.

Költészet Napja 2017

HAZÁM

1
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok,
nagy, álmos dzsungel volt a lelkem
s háltak az uccán. Rám csapott,
amiből eszméletem, nyelvem
származik s táplálkozni fog,
a közösség, amely e részeg
ölbecsaló anyatermészet
férfitársaként él, komor
munkahelyeken káromkodva,
vagy itt töpreng az éj nagy odva
mélyén: a nemzeti nyomor.
2
Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár
bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!
S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.
Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!
3
A földesúr, akinek sérvig
emeltek tönköt, gabonát,
csákányosokkal puszta tért nyit,
szétveret falut és tanyát.
S a gondra bátor, okos férfit,
ki védte menthetlen honát,
mint állatot terelni értik,
hogy válasszon bölcs honatyát.
Cicáznak a szép csendőrtollak,
mosolyognak és szavatolnak,
megírják, ki lesz a követ,
hisz „nyiltan” dönt, ki ezer éve
magával kötve mint a kéve,
sunyít vagy parancsot követ.
4
Sok urunk nem volt rest, se kába,
birtokát óvni ellenünk
s kitántorgott Amerikába
másfél millió emberünk.
Szíve szorult, rezgett a lába,
acsargó habon tovatűnt,
emlékezően és okádva,
mint aki borba fojt be bűnt.
Volt, aki úgy vélte, kolomp szól
s társa, ki tudta, ily bolondtól
pénzt eztán se lát a család.
Multunk mind össze van torlódva
s mint szorongó kivándorlókra,
ránk is úgy vár az új világ.
5
A munkásnak nem több a bére,
mint amit maga kicsikart,
levesre telik és kenyérre
s fröccsre, hogy csináljon ricsajt.
Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.
Szövőlány cukros ételekről
álmodik, nem tud kartelekről.
S ha szombaton kezébe nyomják
a pénzt s a büntetést levonják:
kuncog a krajcár: ennyiért
dolgoztál, nem épp semmiért.
6
Retteg a szegénytől a gazdag
s a gazdagtól fél a szegény.
Fortélyos félelem igazgat
minket s nem csalóka remény.
Nem adna jogot a parasztnak,
ki rág a paraszt kenyerén
s a summás sárgul, mint az asztag,
de követelni nem serény.
Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.
7
S mégis, magyarnak számkivetve,
lelkem sikoltva megriad -
édes Hazám, fogadj szivedbe,
hadd legyek hűséges fiad!
Totyogjon, aki buksi medve
láncon - nekem ezt nem szabad!
Költő vagyok - szólj ügyészedre,
ki ne tépje a tollamat!
Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!
József Attila, 1937. május