2012. március 31., szombat

Esendő esetlenek - Tasnádi István: Paravarieté

Három álarcos férfi behurcolja a színpadra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium munkatársát és arra kényszerítik, hogy nézze végig azt az előadást, amire nem ítélte oda a pályázati pénzt, ezzel ellehetetlenítve az alternatív színházat és művészeket. (Az alaphelyzet ismerős? Vajon melyik része a fikció?)
Ezzel a - valószínűleg mostanában hozzáírt (vagy így átírt) - előjátékkal kezdődik Tasnádi István Paravarieté című előadása. Varieté, vagyis dalokkal egybekötött kis jelenetek, mutatványok sorozata. A darab béli „amatőr“ társulat látszólag kiszolgálja a Hatalom alternatívokkal szembeni sztereotípiáit: kicsit suta, kicsit esetlen, kicsit esetleges, kicsit ügyetlen, megmosolyogtató, érdektelen. Ez az előadás nem az! Régi színházi igazság, hogy csak a tehetséges színész tud tehetségtelent jól játszani. Ezek a művészek ragyognak, mint a gyémánt. Az élet borzalmait groteszkbe fojtó kacagtató játékuk időről időre mély ütéseket mér lelkünkre és már ökölbe szorított kézzel „sírva vigadunk“. Csákányi Eszter őszinte, játékos és halálosan humoros, esendően esetlen és az élet nehéz súlyait cipelő tragikus hősnő. Hegyi Norbert a világ legunalmasabb emberének monológjában maradéktalanul valósítja meg Tasnádi kísérletét a leghosszabb unalmas színházi pillanat létrehozására, lassan-lassan készülődő ásításunkat is mosolyba fullasztva. (Vagyis mégsem sikerül elaltatni, nem elég unalmas! Hmmmm.... Most akkor jól játszik rosszul, vagy rosszul játszik jól? :) )
Az előadás alatt eszembe jutott Trevor Griffiths Komédiások című drámája, amiben önmegvalósító és kilátástalan helyzetbe került kisemberek akarják megoldani az életüket egy komédiás tanfolyam segítségével. Ebben találhatóak hasonlóan esetlen és fájdalmas jelenetek. (A hasonlóság talán nem véletlen.) Az előadás humoros csúcspontja a Monty Python Hülye Járások Minisztériuma című jelenetének lépéseit alakítja át hülye táncokká, felszabadult, térdcsapkodós röhögésbe oldva az eddigieket, hogy utána ez a röhögés a drámai csúcspontot jelentő, 35 év utáni abortusz jelenetben a légyzümmögéses csend kútjába fulladjon.
A darab zenéjét az egyik színész, Szemenyei János ollózta, szerezte, írta át ismert (vagy ismertnek tűnő) zenékből, hangszerelte dobra és torzítós gitárokra - amiket a társulat kezel! - elidegenítő és drámai színezetet adva az átkötéseknek, mely a végén egy himnikus rock-opera fináléban csúcsosodik ki (István a király?), tenyérpirosító tapsra késztetve a közel 300 fős közönséget.
Hát ennyit az alternatívok érdektelenségéről...




"Tasnádi István:
Paravarieté


Szereplők:
Csákányi Eszter
Felhőfi Kiss László
Hegyi Norbert
Katona László


Zeneszerző:

Koreográfus:
Nemes Zsófia

Díszlet- és jelmeztervező:
Sebő Rózsa

A rendező munkatársa:
Deme László

Produkciós vezető:
Kulcsár Viktória


Rendező:
Tasnádi István


A FÜGE produkciója
fugeloggo

Csákányi Eszter ezért az alakításért elnyerte a 2011-es VIDOR fesztivál legjobb női alakításáért járó Columbina-díját.

„Apám kun volt, anyám székely,
Én meg lettem magyar néger.
Malomalja, gémkút, fokos,
Szittya vérem 40 fokos,
És a kedvem olyan jó, hogy csuda.”

Kritikák az előadásról

„A hétköznapi figurák abszurddá váló történetei egy show keretében tárulnak elénk, jelenetről-jelenetre, cirkuszi mutatványok formájában. A jelentek meghökkentőek, irracionálisak, szórakoztatóak és nevetségesek, és szereplőink furcsa történeteiknek köszönhetően kisszerűségükben, groteszkségükben nem csupán szánalmasan nevetségessé, de legalább ennyire szerethetővé is válnak.”
– Kelemen Orsolya –

„Szórakoztatnak minket, megnevettetnek és elgondolkodtatnak.”
– Radnóti Judit –

 „A rendezés célratörő, sallangmentes, hatásos, a lendület nem törik meg, a lehetetlen történések komikumát fantasztikusan összedolgozott együttes biztosítja. … Csákányi Eszter alakítása a produkció legnagyobb érdeme és nyeresége, pengeéles játéka szélsőségektől mentesen, átütő erővel uralja a színt és önmagát.”
– Fehér Elephánt -"




Interjú Csákányi Eszterrel és Szemenyei Jánossal
(videó: Tóth Judit Vanda, videóinterjú: Vári Sasa, Budapest Terminal)


2012. március 30., péntek

Áprilisi FÜGE


 

ÁPRILIS


FÜGE bemutató a Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában!
Boross Martin: Harminchatok

Miről ismerjük fel, ha egy Igaz Emberrel találkozunk? Külsőleg semmiben sem különböznek, sokszor maguk sem tudják, hogy kiválasztottak. Harminchatan vannak. Ha csak egy is hiányozna közülük, az emberiség egy óriási kiáltással megfulladna. Miről ismerjük fel, ha egy Igaz Emberrel találkozunk? Külsőleg semmiben sem különböznek, sokszor maguk sem tudják, hogy kiválasztottak. Harminchatan vannak. Ha csak egy is hiányozna közülük, az emberiség egy óriási kiáltással megfulladna. Egy közösség kabbalisztikus, zenés szertartást rendez az idegen tiszteletére, akiről azt sejtik, hogy egy lehet a köztünk járó igaz emberek közül.
Szereplők: Kárpáti Pál, Bánki Gergő, Szabó Domokos, Czakó Julianna, Tóth József, Keserű Imre, Kárpáti Péter, Tucker András, Fischer Balázs, Kollányi Irén, Gácser Kornélia, Boross Blanka
Rendező: Boross Martin
Bemutató: 2012. április 15. 20:30. Rumbach Sebestyén utcai Zsinagóga
További előadás: 2012. április 16. 20:30.  Bővebben...

Támogassa adója 1%-val a független színházakat!

A játékról és az előadásainkról részletes információt a FÜGE honlapján, a www.fugeprodukcio.hu oldalon olvashatsz. Bízunk benne, hogy a színházi programok felkeltik érdeklődésedet és a nézők soraiban üdvözölhetünk.
Szervezők

FÜGE Produkciók


Thália Színház, FÜGE, Tatabányai Jászai Mari Színház - Ljudmila Ulickaja: Rövid, 2012.04.04., | 04.24. 19:30, Thália Színház | 2012.04.13., 19:00, Tatabányai Jászai Mari Színház
K. V. Társulat - Thália Színház: Elżbieta Chowaniec: Gardénia, 2012.04.29., 19:30, Thália Színház, Új Stúdió
Kövesdi László: …hogy mi az a MAJOMTŐR…, 2012.04.12., 20:00, Szkéné Színház
PREMIER! Boross Martin: Harminchatok, 2012.04.15 | 04.16.,  20:30,  Rumbach Sebestyén utcai Zsinagóga
Szakkör, Vígszínház, Francia Intézet - Camus: Pestis, 2012.04.20., 19:30, Vígszínház, Házi Színpad
Akárki hivatása, 2012.04.23., 20:00, Artus Kortárs Művészeti Stúdió
Trafó, FÜGE - Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei, 2012.04.23., 19:00 | 21:30, Trafó Kortárs Művészetek Háza

További ajánlataink


Trainingspot Társulat: Új hídavatás, 2012.04.01., 19:00, Bakelit Multi Art Center
Kompánia Színházi Társulat: Elfeledett ének, 2012.04.03. | 04.04. | 04.05., 20:00, Artus Stúdió
Molnár Ildikó - Kafka: Jelentés az Akadémiának, 2012. 04. 04. | 04.27., 20:00, R16 Pódium
Gólem Színház: Lefitymálva, 2012.04.06. | 04.07. | 04.09., 19:00, Sanyi és Aranka Színház
TÁP Varieté és Performance Színház: TÉP, 2012.04.26., 20:00, Fogasház
Hólyagcirkusz Társulat: Tudom, hogy élsz, 2012.04.04., 19:30, Bethlen Téri Színház
Pulzus, Sala Mica - Igor Bauersima: Norway today 2012.04.04., 19:30, Sötétkamra Színpad, Sufni G'ART'N
PREMIER! Közép-Európa Táncszínház: Csendkoordináták, 2012.04.13. | 04.14. | 04.20. | 04.21., 19:30, Bethlen Téri Színház
Koma Társulat - Tennessee Williams: A kétszereplős darab, 2012.04.13., | 04. 14.,  19:30, KOMA BÁZIS
Baróthy Angyalai: Roadmovie – Th&L, 2012.04.13., | 04.14., 19:00, Sanyi és Aranka Színház
Tünet Együttes: Kucok, 2012.04.15., 10:00 | 11:00, Bálint Ház
Hepp Trupp: Mátyás király asztalánál, 2012.04.15., 15:00, Bethlen Téri Színház
Koma Társulat: Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut, 2012.04.16. | 04.18., 19:30, KOMA BÁZIS
Tünet Együttes: Szeánsz, 2012.04.19. | 04.20.,  20:00, MU Színház
Vendégelőadás! Alessandro Baricco: Novecento, 2012. 04. 20., 19:30, KOMA BÁZIS
Szputnyik Hajózási Társaság: Rosencrantz és Guildenstern halott, 2012.04.20. | 04.21., 19:00, MU Színház, Szputnyik Műhely
Holdház Színház:A kiskakas gyémánt félkrajcárja, 2012.04.21., 10:00 | 11:00, R16 Pódium
Kispesti Kisszínház - Molnár Ferenc: Liliom, 2012.04.26., 19:00, R16 Pódium
PREMIER! Koma Társulat: Próféták, 2012.04.26. | 04.27.,  19:30, KOMA BÁZIS
GoBe Társulat: Fehér fal, 2012.04.27. |04.28., 19:30, Bethlen Téri Színház



2012. március 29., csütörtök

Kell egy... - Ladánybene 27

- Kell egy csapat! - mondta Minarik Ede Sándor Pál örökbecsű filmjében hajdanán.
- Kell egy ház - énekli a Ladánybene 27 - az óceán partján!
- Kell egy jó buli! - mondják a lazításra, vidámságra vágyók és erre a Ladánybene 27 koncertje nem rosz választás. Bár a szövegekre is felhívják a figyelmet, azért csak a zene, a ritmus, a hangulat viszi a prímet.
A jamaikai feketék afrikába visszavágyódó zenéjét Bob Marley hozta ki a Dance Hall-ok világából és tette világszerte ismertté és kedveltté. Erősen politikus szövegeivel a kizsákmányoltak mellé állt, a reggae muzsikát pedig a világzene kedvelt stílusává tette.
A Ladánybene 27 jól sáfárkodott az elmult évekkel, leásva az alapokig, megfiatalítva a zenekart, megújúlva került ujra elénk. (Évekkel ezelött találkoztunk és akkor is meglepődtem, milyen jól éreztem a koncerten magam.) Most, a három fúvóssal nemcsak a Dance Hall-ok hangulatát idézték fel, hanem néha kicsit jazz-es, néha kicsit soul-os irányba is elmentek és folytatták kacérkodásukat a dub-bal is, ami jól színesítette a reggae amúgy néha kissé monoton ritmikáját. Az előadás nem nélkülözte az elvárt vidámságot és könnyedséget, Miksa énekével és mozdulataival a komolyság, átélés és önirónia között egyensúlyozott.
A megérdemelt siker most sem maradt el, mi meg Edével és Miksával együtt valjuk, hogy:
- Kell egy... valami, ami összetart minket!


Ladánybene 27 from simarafoto on Vimeo.

2012. március 28., szerda

Bizalmas

Kaptunk egy levelet egy kulturális intézménytől, melynek a végén figyelmeztetnek, hogy a levél bizalmas információkat tartalmaz, melyek a feladó tulajdonát képezik, nyilvánosságra hozataluk tilos.

Ezért most nem mondjuk el nektek, hogy hol és mikor milyen színházi előadást láthatnátok. Ha elmondanánk, az jogi következményekkel járna.
Maradjon mindenki otthon, "Barátok közt"! :)

2012. március 27., kedd

50. színházi világnap


"A Nemzetközi Színházi Intézet John Malkovich amerikai színművészt kérte fel, hogy a színházak számára írjon köszöntőt a világnapra.
Íme az amerikai művész üzenetének hivatalos magyar fordítása:
Nagy megtiszteltetés a számomra, hogy az UNESCO égisze alatt működő Nemzetközi Színházi Intézet engem kért fel az ötvenedik Színházi Világnap üzenetének megfogalmazására. A színházakban dolgozó társaimnak, barátaimnak küldöm rövid gondolataimat.
Kívánom, hogy munkátok legyen nagyszerű és eredeti. Mély, megindító, elgondolkodtató és egyedi. Azt kívánom, hogy segítsen elgondolkodni azon, mit is jelent embernek lenni, és mindezt szívvel-lélekkel, őszintén, nyíltan és méltósággal tegyétek. Azt kívánom, hogy győzzétek le a viszontagságokat, a cenzúrát, a szegénységet és a nihilizmust, melyekkel közületek sokaknak meg kell küzdeni. Tehetséggel és kérlelhetetlenül tanítsatok arra, hogy a maguk összetettségében értsük meg az emberi érzelmeket. Ez egy egész élet munkája, amelyet alázattal és kíváncsisággal valósítsatok meg. Kívánom, hogy tehetségetek legjavát adva - és ez is csak kivételes és rövid pillanatokban lehetséges - sikerrel fogalmazzátok meg a "hogyan éljünk?" alapvető kérdését. Így legyen!
John Malkovich"

Ha azt kérdezitek miért pont őt kérték fel a köszöntőre, akkor elég megnézni egyik leghíresebb filmjét:

2012. március 25., vasárnap

Hangulatok - Tavaszelő

Tavaszelő

Érezni lehetett a tavasz közeledtét: noha nem volt tavaszias a hőmérséklet, de már feltűnt egy lány miniszoknyában. Jobb dolgom nem lévén, utána mentem, de nem tudtam tartani vele a tempót. Próbáltam gyorsítani, még láttam, hogy az enyhe szellő fellibbenti fenekéről a szoknyát, aztán eltűnt. A platánok alatti kerthelyiségben a vendéglős a székeket pakolta, az asztalra tett zenegépből mélabús tangó hallatszott. A nyitásra készülő bátor tulaj intett, foglaljak helyet. Mivel épp nálam volt egy ínséges időkre tartogatott havanna-szivar, gondoltam itt az alkalom, és maté-teát rendeltem hozzá.  Fázósan összehúztam kopott ballonkabátomat, mikor láttam, nem vagyok egyedül. A behemót Költő a WC melletti asztalnál ült, szemmel láthatóan hivatását gyakorolva: egy üres papírlap és egy teletöltött boroskancsó fölött révetegen bámult a semmibe. Elkezdtem utánozni, de sehogyan sem tudtam olyan poétikusan merengeni ahogy ő.
 Kértem egy dupla rumot.

(Kristóf)


2012. március 24., szombat

Az underground muzsika alapja - Velvet Underground

"1966-ban alakult amerikai zenekar.
Eredeti felállás: John Cale cselló, basszusgitár, billentyűsök;

Sterling Morrison gitár;

Lou Reed ének, gitár;

Maureen Tucker dob, ütőhangszerek.

Ha New York undergroundjait (földalatti metróállomásait) járjuk, tapasztalhatjuk, hogy sem a falakat, sem a padokat nem borítja bársony. Azonban abban az esetben, ha a hatvanas évek közepén NYC művésztelepeit járjuk, könnyen előfordulhat, hogy rátalálunk a "bársony földalatti"-ra, a Velvet Undergroundra. Az együttes tagjai 1964-ban jöttek össze és később felvett nevükhöz hűen underground zenét játszottak. Olyan zenei irányzatot képviseltek, amely elvontsága miatt csupán nagyon keveseket ragadott magával. A csupán underground és művészkörökben ismert zenekarra 1966-ban olyan jelentős művész figyelt fel, mint Andy Warhole. Az együttes ekkori neve Andy Warhole's Exploding Plastic volt, majd később állandósult Velvet Undergrounddá. Warhole pártfogásával sikerült a zenekarnak a Verve kiadóhoz szerződnie. Andy Warhole a zenébe nem szólt bele, viszont hozott az együttesbe egy németországi énekesnőt, Nicot. Az együttes 1967-ben jelentette meg első albumát. Már az első korongon meg lehetett találni a zenekar jellegzetességeit, kiváló improvizáló képesség, hosszú szólók, a diszharmóniák és disszonanciák felhasználása elvont gondolataik kifejezése céljából. A feedback, az erősítő és a mikrofon vagy a gitár közti öngerjedés tudatos felhasználása, és végül az addig még rockzenészek által sem megénekelt témák megszólaltatása egyedi színfoltja volt a bandának. Az öt művész-zenész azonban mind más-más elképzelést akart megvalósítani. A legkomolyabb konfliktus Nico és a zenekar vezetője, Lou Reed (1944. március 2.) között alakult ki. Az egyetértés hiánya miatt Nico távozott, sikeres szólókarriert kezdett, amely 1988 júliusában agyvérzés miatt bekövetkezett haláláig tartott. A Velvet Underground ismét quartettként működött. Zenéjükben érdekesen ötvöződött a kemény és a lágy hangzás. Dalaik témájában megjelent a misztika és a flower-power jegyei, de gyakran írtak a városi élet realitásairól is. Viselkedésükkel és törekvéseikkel olyan alapokat fektettek le, amelyeket csak egy évtized múlva használtak fel és fejlesztettek tovább a punk és a new wave előadói. A négy bohém zenész azonban nem bírta sokáig együtt. 1968-ban távozott John Cale (1942. december 5.), és ő is szólókarriert kezdett akárcsak Nico. Helyére Doug Yule került. A zenekar még több változást megért, majd a 70-es évek elején felbomlott. A négy alapító tag közül hárman önállóan készítettek albumokat. Cale és főleg reed sikeres zenészek lettek, nagyon sok jó és sikeres lemezt adva ki. A Velvet Underground nevével 1985-ben ismét találkozhatunk, amikor teljesen váratlanul újraalakultak. 1990-ben szellemi atyjuk, Andy Warhole emlékére készítettek egy korongot Song For Drella címmel. Drella, - Warhole beceneve volt - a Cinderella (Hamupipőke) és a drakula szóból származott. A szólókarrierrek mellett 93-ban ismét összejött a nagy négyes és egy európai koncertkörutat követően kiadtak egy live albumot. Ezt követően igencsak megnőtt az érdeklődés irántuk, de Morrison 95-ös halála megakadályozta a folytatást. Még ugyanabban az évben a Velvet bekerült a Rock Hallhatatlanok klubjába. A Velvet Underground olyan együttes amelyet a mai napig csak kevesen és ugyancsak felületesen ismernek, annak ellenére, hogy nagyon nagy hatást gyakoroltak a rockzene fejlődésére."
(literatura.hu)

"The Velvet Underground egy amerikai rockzenekar, mely 1965 és 1973 között működött. Leghíresebb egykori tagjai Lou Reed és John Cale.

Bár kereskedelmileg nem voltak sikeresek, a maguk idejének talán legbefolyásosabb zenekara voltak. Brian Enónaktulajdonítják azt a híres megjegyzést, hogy az az ezer ember, aki megvett egy Velvet albumot, utána mind késztetést érzett, hogy saját zenekart alapítson.
Az elsők voltak azon zenekarok közül, akik az avantgárd behatásokkal ötvözték a zenéjüket. Gyakran nyers és kemény hangzása sokakat befolyásolt a későbbi punkhard rock és alternatív előadók közül."

25 évvel ezelőtt halt meg Andy Warhol, Lou Reed pedig 70 éves. Ebből az alkalomból készített lemezt a legendás zenekar dalaiból Rudolphe Burger. Most az Arte jóvoltából megnézhetjük az album koncert változatát.

2012. március 21., szerda

Amerikai karrier - Tommy Katona

A Pécsről Texasba származott Tommy Katona amerikai karrierjéből mutatunk most néhány részletet.



Texas Flood / Love Struck Baby
Voodoo Blue - The Stevie Ray Vaughan Experience
House Of Blues, Dallas, TX 2011.
Tommy Katona - guitar, vocals
Steve Buckner - bass
Chuck Mayo - Keyboards
Travis Montoya - drums


At the after party for the SRV Memorial Concert in 2010 in Texas.
video by Crafton


Tommy Katona & Full Blast open the 15th Annual SRV Ride & Concert on Oct.4, 2009 at Cowboys in Arlington.
Tommy, Clint and Tim rocked the house to open the show...even better than headliner Edgar Winter in my opinion. Sorry the
sound isn't better...I should have gone much further back.
Tommy Katona: Guitars, Vocals.
Tim Neilley: Bass Guitar.
Clint Hooks: Drums.
Crew: Brandon & Zoltan Katona
tommykatona.com


Recorded on August 15, 2009 at Tommy's birthday bash @ Lonestar Cafe & Club in Dallas, TX.

2012. március 20., kedd

Bűgatya és huszármente Jimi Hendrix-el - Kerekes Band

Na. ezt vártuk, erre ácsingóztunk, a Jimire! Mán a lemezen is, majd a Szigeten is erre kaptuk fel fejünket többed magunkkal, mint a horkantó ló, mikó vizet szagó. „Ezt biza, megnézzük, haaagatjuk megint!“ - fogadkoztunk lelkesen. Aztán úgy jártunk, mint a mesebeli okos lyány, aki hozott is ajándokot, meg nem is, fel is vót őtözve, meg nem is. Mi ott vótunk es láttuk is, meg nem is és hallottuk is meg nem is. Megmagyarázom. Olyan erős vót a szembe a kék fény (kékítőt ódottak a fény vizébe), hogy néha a könnyem is kicsódult és nem örömömben. A Jimi (és az egész) meg annyira ronggyá vót efektezve, hogy csak kóvályogtak a szólamok a fejünk fölött, mint gólyafos a levegőben és ha nincs a határozott dob és a basszus, akkó mi is szétkenődünk, mint híg tehénlepény az aszfalton. „Akkó ez most a Jimi? Vagy nem a Jimi? Kicsit hasonlít, de mégse? Nem hallom! Mi? Nem hallom! Micsoda? NEM HALLOM MIT JÁTSZIK! Pedig nyomja piszkosú.“ Hát igen. Láttuk, hogy kurva jó, de csak a ritmust értettük... Aki táncóni akart az élvezte (vót menyecske, ki menyecskézett), de aki érteni is szerette vóna a muzsikát, az csak a szétkent furuglát, hegedát, kobozt, gitárt hallhatta. Valami szót, de hogy mi...? Pedig a Kerekes Band a magyar népzenét vegyíti a huszadik és huszonegyedik századi stílusokkal, vagy a klasszikusokat, mint a Jimit játsszák népi hangszereken ( á lá Intermagyar), melyeket sokszó teljesen elektro hangzásúra efekteznek (ami nem baj). Szívesen élveztük vóna ha nem csak látjuk, hanem halljuk is, hogy mi történik a színpadon március tizenhatodikán.. Kár, hogy ez vót a hét csalódása!
Tán legközelebb...!

(Tán Egy Balkáni)


Kerekes Band (2012.03.16.) from simarafoto on Vimeo.

2012. március 19., hétfő

Színházak éjszakája

Interaktív programok, kiállítások, eddig még sosem látott előadások, gyerekműsorok, koncertek, éjszakai operett dalparádé, legendás színészek jelmezei, 
izgalmas peep-show. Egy éjszaka alatt akár megtáncoltathatja kedvenc színészét. 

A tizenhárom színházba érvényes karszalag megvásárolható a programban résztvevő színházak jegypénztárában és szervezésén, illetve az esemény honlapján: a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon. 

Árak:
felnőtt karszalag 1700 Ft 
diák karszalag 1000 Ft (diákigazolvánnyal váltható) 
gyerek karszalag 100 Ft (6 éves korig) 
Az interneten vásárolt karszalag bármelyik színház pénztárában átvehető.


Megnézem a térképen!



FELNŐTTEKNEK
A Színházak Éjszakája egy olyan különleges programsorozat, amelyen a közönség az erre az estére érvényes karszalag megvásárlásával ellátogathat a főváros tizenhárom színházának bármelyikébe. Aki járt már hasonló eseményen, tudja, hogy nem kell mást tennie, mint kiválasztania a programajánlatból a neki tetsző előadásokat, műsorokat, s ellátogatnia akár az összes színházba, kedve szerint.  
Március 31-i programokért kattints a színházak neveire!
GYEREKEK IS FENNMARADHATNAK!
Találkozhatnak a legkedvesebb mesehőseikkel, vagy aranyhallá változhatnak a Kolibri Színházban. 
Budapest BábszínházKolibri SzínházBudapesti OperettszínházRadnóti Miklós Színház programjában az egész családnak kínálnak eseményeket.
(forrás: budapestterminal.hu)