Schilling Árpád — Téma: Színház
Kulturális csőd veszélye fenyeget Magyarországon!
Vádaskodással, hárítással és kirekesztéssel még egyetlen politikai erőnek sem sikerült biztosítania az életszínvonal emelkedését. A jelenlegi kormány nem a társadalom, még csak nem is a középosztály, hanem elsősorban a magyar államból élő hazai nagytőke érdekeit képviseli. Utóbbiak pedig a korábbi gyakorlatukból következő felelőtlenséggel asszisztálnak a magyar politika történetének újabb baklövéséhez. Miközben a pártvezetés hagymázos víziók és átszervezések meghirdetésével próbálja elfedni a háttérben uralkodó káoszt, egyre többször válik nyilvánvalóvá a szakmai egyeztetéseket gátlás nélkül megkerülő politikusok dilettantizmusa. A külső ellenfelektől megszabadult párt ráadásul belső feszültségekkel küzd. Saját lobbi-csoportjai vívják egymással korrupt hatalmi harcukat egy-egy pozícióért, zsíros állami megbízatásért. Magyarország megint vesztésre áll.
A magyar kultúra úgyszintén. Arról a magyar kultúráról beszélek, amely minden magyar kultúrája, nem csak a felvilágosult akadémikusoké vagy a nacionalista radikálisoké. A magyar kultúra része a falusi kultúrház és a világhírű filharmonikusok programja, a kisváros középiskolájának farsangi mulatsága és a kortárs képzőművész happeningje, a közélet nyelvének minősége és a nemzeti ünnepek műsorpolitikája is.
Elborzasztó a kulturális ügyekért felelős politikusok hiteltelensége. Ahányan vannak, annyiféléről beszélnek, nincsenek átfogó stratégiáik, és úgy tűnik nem is áll szándékukban azok kidolgozása. A nyilatkozatok többnyire önvédelemből születnek, igyekeznek nyugtatni az elvonások miatt ágáló intézményvezetőket. Szőcs Géza kulturális államtitkár ugyan tett arra utalást 2012. február 5-én a Krétakör szervezésében a Filmszemle keretén belül megrendezésre került „Szünet nélkül! – A magyar kultúra érdekében” elnevezésű konferencián, hogy a kulturális intézményrendszer jelen állapotában fenntarthatatlan, de azt már nem fejtette ki, hogy milyen irányban képzeli el a megújulást.
Magyarországon valójában kormánybiztosok viszik a kultúra ügyét, ezzel is jelezve, hogy a kultúra válságban van. Akik a kormányzat nevében előkészítik és megvalósítják a kulturális forradalmat Magyarországon: Andrew G. Vajna, Baán László, Ókovács Szilveszter és Vidnyánszky Attila.
Mit tehetünk velük vagy ellenük?
Először is meg kellene győznünk őket, hogy a magyar kultúrát csak a kulturális területtel együttműködve, a kulturális aktorokkal (értsd: művészek, pedagógusok, intézményvezetők, kulturális menedzserek, producerek és így tovább), képzett és tapasztalt, adott esetben nemzetközi hírnevet szerzett szakemberekkel, és természetesen a kultúra fogyasztóival együtt lehet érdemben szolgálni, védeni és fejleszteni. Nélkülünk nem fog menni, bármennyire is egyszerű eset a kultúra a boncasztalon.
Másodszor nem szabad hagynunk, hogy az arrogáns, sértett és időnként döbbenetesen dilettáns tombolás, amely ma a kulturális szektor kommunikációját jellemzi mind a fenntartói, mind a szakmai oldalon, végletesen marginalizáljon mindannyiunkat. Nem szabad hagynunk, hogy a média egy rakás pénzsóvár fickó handabandázásaként tálalja a kultúra ügyét a kultúra felhasználói felé! Meg kell tudnunk fogalmazni bevált gyakorlatainkat, végiggondolt javaslatainkat, konstruktív kritikánkat a kultúráról.
Harmadszor látnunk és láttatnunk kell az egyes területek speciális problémái közötti különbségeket. A Magyar Nemzeti Filmalap működési rendszere, pénzosztó-mechanizmusa szakmailag védhető, de az a tény, hogy a teljes filmszakma kriminalizálása árán jött létre, védhetetlen, nem beszélve a dokumentumfilmesek kirekesztéséről. Baán László vitathatatlan szakmai kompetenciájának, nemzetközi tapasztalatainak és sikereinek elismerése mellett kell meggyőznünk őt arról, hogy ne szorgalmazzon egy újabb fenntarthatatlan gigaberuházást, és hozza nyilvánosságra a birtokában lévő terveket, elképzeléseket. Az operaház belső működésének racionalizálása halaszthatatlan, de az Operaház leépítése közben az Erkel Színházba milliárdokat ölni súlyos felelőtlenség, az adófizetők megcsúfolása. A legkevésbé Vidnyánszky Attila titkos praktikái védhetőek. Magyarország talán legkiterjedtebb és ezáltal legköltségesebb kulturális intézményhálózatát ennyire előkészítetlenül és szakszerűtlenül átszervezni komoly szakmai fiaskó, amelyhez a színháziak nagyobbik része megalkuvóan asszisztál.
Megalkuvásainkat a jövő generációi fogják majd a fejünkre olvasni. Miért hagytátok, hogy néhány karrierista szétdúlja a magyar kultúrát? – hangzik majd a dühös számonkérés.
Hogy ne kelljen annyi mindenért szégyenkeznünk gyermekeink előtt, én azt javaslom:
Legyen jelszónk az összefogás!
Legyen feladatunk az önmérséklet és az önkritika!
Legyen ügyünk a Magyar Kultúra, a kulturált Magyarország!!
(megjelent a Marczius Tizenötödike-ben)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése