2010. november 30., kedd

szemétgyűjtés

Érdekes jelentnek voltam ma fül és szemtanúja.Egy ifjú ember világítós zöld mellényben a földre hajolgatva a nylon zsákjába a szemetet szedegette össze. Időnként bizonytalanul nézett fel a mellette álló jól öltözött úriemberre és kérdést tett fel neki: ez is szemét? A kioktatós és fölényes válasz nem maradt el: ezt is szemétnek nézik az emberek! ( ép egy papír zsebkendő foszlány volt a kérdés tárgya).
Hát... csodadolgok vannak ebben az országban, amikor egy szemétgyűjtögető mellé kirendelnek egy főnököt oktatásra.....
(Xénia)

2010. november 26., péntek

Hangulatjelentés-Ripoff-Pribojszki-Kellie Est-ről

Most, hogy újból megnéztem Lumnicernővérem blues fesztiváltól készült fotóriportját és közben hallgattam Ripoff gyönyörű nótáját újból feljöttek bennem az esttel kapcsolatos (jó) érzéseim.
Sajnos egyre kevesebb idősebb (blues)rajongót látok ezeken az előadásokon....viszont örvendetes a fiatalabb korosztály érdeklődése a blues iránt. Mert bizony dugig volt az Est Cafe  és főleg az ifjabbak vették ki a részüket az igazi blueskocsma hangulat megteremtésében.
Ripoff kezdett a maga szokásos melankóliájával, cigifüstbe borulva ( hol van az Ördögkatlanos táncos villányi boros hangulata?-igaz ott azért más volt a felhozatal, de erről majd máskor...)  Aztán nagy bulit csapott a két herflis, Pribojszki Matyi és az amerikai illetőségű Kellie Rucker. Kellie most bejött nekem. Mikor tavasszal itt járt nem igazán tetszett a csaj, de most ketten a Pribojszkival ( mennyit kell bajlódni a neve leírásával...:) nagyot alakítottak. Annyira, hogy rég  nem tapasztalt blues kocsmai hangulat lett úrrá a teremben.
Volt pár ráadás mire lecsitultak a kedélyek... Aztán az  Est Café diszkósa ezt a hangulatot fokozta tovább régi jó Hendrix és Led Zeppelin  zenékkel  ott maradásra késztetve még bennünket is.
Bizony nagyon kellenének az ilyen hangulatú esték, hisz Pécs szinte kong a blues ürességétől. Pedig  vannak   igazán jó blues zenészek ebben a városban....(is)
(xénia)

2010. november 24., szerda

K.G.S.T. - Avagy hogyan kerültünk mi, a Gyuri és az Öreg a K.G.S.T.-be?

Öreg monta, menjünk a Kágéestére.
- Mire? - kérdeztem. - Abbó má rég kiléptünk, má nincs is.
- De van! - monta vidáman Öreg és meghúzta a sört. - Kollégám csinálja, jól menő sztárügyvéd.
(Kolléga? Egy ügyésznek mióta kolléga az ügyvéd?)
- A K.G.S.T. a zenekara. - folytatta Öreg miközben a kóser szilvát kínálta. - Régi rock-ot játszanak.
Gyuri köhögött, lelkesen bóoógatott és leöblítette korty sörrel a félrenyelt szílvóriumot. Mi vontuk vállunk és próbátuk behozni őket…
Így indútunk mi, a Gyuri meg az Öreg a kágéestébe.

A bérszekér sofőrje rosszul járt, mert az Öreg mellé ült előre és be vót indúva. Tudni kell, hogy ilyenkó nem lehet leállítani és eviselni is néha csak félgőzzel… Szóval, szóval tartotta a kocsist annyira, hogy miután kiszátunk és beleütköztünk Zemlényi Attilába, fordulás közben hangos csattanással csapódott egy parkoló járgányba. Hiába, ilyen az Öreg hatása…
Zemlényiről kiderült, hogy a Műút főszerkesztője és hogy a magas fiú igazi Rejtő fazon: boxolóból lett irodalmár (Troppauer Hümér).
És ezután, ezután az eddig erősnek gondolt, de később gyengének bizonyult kezdés után jött csak az est fénypontja, a K.G.S.T.!
Az étterem imbolygó söntését próbáltuk egyenesben tartani (az óvodában vízszintező vót a jelem) miközben velünk szemben egy bőrszerkóba vedlett ötvenes nyúzta a gitárját nem is rosszul. Öreg büszkén mutatott be minket mindenkinek, a „kolléga“ kijött hozzánk és nekünk húzta a Led Zeppelint, Deep Purple-t, Uriah Heep-et. És itt jön, amiért ez az este másodszor is feledhetetlen marad. A zenekar a klasszikus rock felállás, plusz egy fiatal, hosszúhajú gyerek csörgővel, akit nem is értettem egészen addig, míg a bőrős-gitáros-énekes nem érkezett el a fent említett zenekarok számainak sikoltozós részeihez, mert ilyenkor a csörgős már nem volt ücsörgős, hanem átvette a szólamot és elsikoltozta Ian Gillant, Robert Plant-et és a többieket. Nekem ez a kágéestés munkamegosztás nagyon tetszett és újabb sörökre sarkalt Zemlényi kollégával beszélgetve…

Reggel Öreg addig kérdezgette halkan, hogy
- Alszotok?
Míg már nem aludtunk, de ez egy másik történet…

Hát így léptünk be mi, a Gyuri meg az Öreg a Kágéesté megszűnése után húsz évvel a K.G.S.T.-be.

(Tán egy balkáni)

2010. november 23., kedd

Ajánló - Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok

'Kedves érzékszerveim, csalódtam bennetek. És benned is, drága fantázia. Elrajzolom magam, és megint, elrajzolok mindent és mindenkit. Akkor ezután már mindig ez az általam való világ? Hogy lehetne kilátni innen? És mi van, ha nincs ott semmi? Azt is én vetítem? Szeretnék egy ruhát, ami megvédi tőlem a külvilágot. Mert úgy döntöttem: nincs csoda.

Az előadásban használt real-time videotechnika reagál a mozgó test térbeli elhelyezkedésére, alakjára, mozgásának irányára és dinamikájára. Így alakítja a hat táncos mozdulatait szorongásaik és fantáziáik kivetített képévé, kapcsolataik rendszerét mozgékony absztrakt festménnyé.

"Szabó Réka minden ízében újító munkájának alapötlete lehengerlő. A táncosegyéniségek nagyszerűek. Márkos Albert dzsesszkompozíciója elsőrangú. Nagy Fruzsina jelmeze, Szirtes Attila tér- és fényterve megkapó. (…) Körvonalazódni látszik egy – nem csupán a vegetáló, honi kortárs táncéletben – kiugróan eredeti, intellektuális, játékos, okos, rafinált opus.”
(Horeczky Krisztina, Népszabadság)

A darab a Tünet Együttes, a Trafó KMH és az MTA SZTAKI koprodukciójában készült.

Rendező: Szabó Réka
Táncosok: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Nagy Andrea, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Varga Csaba
Dramaturg: Peer Krisztián
Interaktív technológia: MTA SZTAKI Médiatechnológia Csoport (Papp Gábor, Sárosi Anita, Vicsek Viktor)
Zene: zeneszerző: Márkos Albert, hang: Németh Márton, szoprán: Kozma Orsolya, mezzoszoprán: Harcsa Veronika, gordonka: Márkos Albert, zongora: Puskás Péter, nagybőgő: Hock Ernő, dob: G. Szabó Hunor
Fény és tér: Szirtes Attila
Kosztüm: Nagy Fruzsina
Produkciós vezető: Paizs Dóra
Külön köszönet : Gideon Obarzanek
Támogatók: OKM, NKA, Flórián Műhely, Artus, MU Színház, L1 Független Táncművészek Társulása, Marland Kft."

"Kedves Barátaim, Ismerőseim!
Szeretettel várlak Benneteket a héten a Trafóba, ahol a következő
előadás szem-, és fültanúi lehettek.
Ritkán játszuk, ezért inkább gyertek most....
Forró fürdőt Mindenkinek!
Üdv!
Andi
aki még táncol :-)"


2010. november 22., hétfő

Sex and Drugs and Rock and Roll - FRENK

Sex: a lányok beindulnak a szeszektől és a rock and rolltól.
Drugs: alkohol és cigi (ezek is drogok!).
Rock and Roll: az a füstös, mocskos, amit hajdanán jelentett, nem a Hungária.

Áll egy vékony fazon a színpadon, kinézetre Iggy Pop és David Bowie keveréke és mikor énekelni kezd, ez az érzés erősödik. (Nem szeretem a „magyar XY“ jelzőket, de ez a mimikri vagy ösztönös, vagy itt tudatos brand építés folyik.)
A lányok elájulnak kétség kívűl létező sármjától és szuggesztív előadásától. A hangja alapján a Megasztár selejtezőjén elbukna, de tudjuk, ott nem a tehetséget és egyéniséget keresik, hanem a könnyen alakítható üres bábokat, akiket két év után el lehet dobni és a nevükre sem emlékszünk, ha addig egyáltalán megjegyeztük őket. Frenk néha kicsit félreintonál, ezeket a hibákat többször bowie-s modorosságokkal korrigálja, ami egyeseket zavar, de velem feledteti az előadás lendülete és spontán kidolgozottsága. (Na, ez egy jó kis ellentmondás, de a jó előadások ebből születnek.) Megosztó személyiség, az interneten a rajongás és szarozás minden válfaja fellelhető: nem a „szürkék hegedűse“. A zenéje a sláger és alternatív között egyensúlyoz - mint Bowie (már megint) -, az erő és a lágyság keveréke.
A ráadásban elhangzott a címben szereplő Sex and Drugs and Rock and Roll, mely alatt kiment énekeltetni és koccintani a főképp lányokból álló rajongók közé és egy remek feldolgozással kápráztatott el mindenkit.

Először élőben a Szigeten okozott nekem kellemes meglepetést és most, klubbkeretek között sem bántam meg, hogy rábeszéltem (lumnicer)Nővéremet.


Frenk from simarafoto on Vimeo.

2010. november 20., szombat

Egy kis tánc...

"Loss Layers" by A.lter S.essio @ Mapping Festival 2010 from mappingfestival on Vimeo.

"Loss Layers" by A.lter S.essio @ Théâtre de la Parfumerie, Mapping Festival 2010, Geneva.

Conception / Sound / Video : Fabrice Planquette
Choregraphy /Interpretation / Costume : Yoko Higashimo / Yum
Drawing : Matthieu Levet / Cécile Attagnant

Camera / Edit : Jérôme Monnot

Extra / Cameras: Vania Jaikin Miyazaki, Camille Dedieu, Ilan Katin

mappingfestival.com

2010. november 19., péntek

Blues Fesztivál


Fotóriport.

Blues Fesztivál from simarafoto on Vimeo.
RIPOFF RASKOLNIKOV,
PRIBOJSZKI MÁTYÁS BAND,
KELLIE RUCKER
zene: RIPOFF RASKOLNIKOV

2010. november 18., csütörtök

Jönnek a törökök! - Mercan Dede

GANDALF: - Jönnek a törökök! - felkiáltással tódultunk be a késői kezdés miatt kicsit kiürült terembe...
TÁN EGY BALKÁNI: Iiigen, ementek az utósó közösségi szekerek.
VJL(ab): Te mindig ilyen hülyén beszélsz?
TÁN EGY BALKÁNI: :)
GANDALF: …és már folytatódott is a koncert, vagyis kezdődött Mercan Dede…
SIMARAFOTO: Ja, kijöttek fehér ingben…
TÁN EGY BALKÁNI: Népies!…
SIMARAFOTO: …lehet,… és leültek félkörívben. A főnök, Mercan klcslt jobbra került és ezzel annyira átbillent a színpad egyensúlya, hogy a beigért dervis táncosok is állandóan jobbra húztak…
XÉNIA: Ki ez a Mercan Dede?
GANDALF: Török - kanadai világzenész, aki a török muzsikát vegyíti az elektronikával. 2007-ben a BBC díjazta world music kategóriában, a National Geographic is foglalkozott vele. Évente egy-két lemezt ad ki.
TÁN EGY BALKÁNI: Huhh! Nem láccott rajta, hogy ekkora star!…bár a haja ölég fura fazon…
VJL(ab): Gyerekek! A zenéről is valamit!…
TÁN EGY BALKÁNI: Ja, hogy rátérhess a vetítésre…
GANDALF: A zene egyszerűbb volt, mint a lemezein, Mercan CD-ről adta az alapokat…
TÁN EGY BALKÁNI: Ja, kédeztem is, micsinál ott az a diszkós?…
GANDALF: …és a szőnyegeket…
SIMARAFOTO: Repülő?
GANDALF: …a zenekar eljátszotta a témát népi hangszereken, utána mindenki szólózott egyet.
VJL(ab): Mint egy jazz koncerten.
GANDALF: Igen és igazán ügyesek voltak a fiúk még akkor is, mikor átmentek kicsit discosba…
TÁN EGY BALKÁNI: És a diszkós kicsi dobon is játszott és néha énekelt.
GANDALF: Tamburinon, vagy a keleti megfelelője: riq.
XÉNIA: Jó, hogy említed. Mi volt az a többi fura hangszer?
GANDALF: A trombitát, klarinétot gondolom, nem kell bemutatni…
XÉNIA: Nem.
GANDALF: kamencse, ney, baglama, derbuka…
XÉNIA: Hmmm...
VJL(ab): Volt egy kis vetítés is… jól, hangulatosan indult, aztán nem sok történt míg végül, kábé a koncert harmadánál, mikor bejött a táncos, megállt egy szép grafikán és úgy maradt… Ezt nem tudom értékelni…
SIMARAFOTO: A táncos…
TÁN EGY BALKÁNI: A dervis…
XÉNIA: Nagyon szép volt…
GANDALF: Igen, átszellemült és koncentrált, hatalmas alázattal forogta végig a táncot…
SIMARAFOTO: Igen, én közelről is láttam az objektíven keresztül…
GANDALF: Az első tánc volt az igazi, de később jött a parasztvakítás…
VJL(ab): A Las Vegasi…
SIMARAFOTO: A revü: világító ruhaszéllel…
TÁN EGY BALKÁNI: De jött egy szép lyány is…
SIMARAFOTO: Csattogtak a fényképezőgépek…
GANDALF: Ő is olyan átszellemülten táncolt, mint a fiú, csak a látvány volt kicsit közönségbarátként túlfeszítve, olcsóbbá véve…
XÉNIA: Szép volt!…
TÁN EGY BALKÁNI: Oszt vége lett.
GANDALF: Igen, vége. Van még valami hozzáfűznivalótok?
XÉNIA: Jó kis este volt! …………………………………..
………………………………………………


Mercan Dede és a Secret Tribe from simarafoto on Vimeo.

2010. november 17., szerda

hófúvás

Ma Mándoki Gyuri egyik versét osztjuk meg veletek. A Műút című irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratban jelent meg 2009-ben sajnos hibásan. Most a szerző által javított változatot közöljük.
(fotó: xénia)





Mándoki György

hófúvás


felszáradnak a könnyek
lepereg a sár

talán visszakaphatsz valamit.
papíron.

látlak, mint a kamera
tavak partján, mindig télen,
valamit mondasz, vidáman,
lefelé intesz.

ilyennek szeretted volna
látni magad, nyugodt mosollyal
a képkivágatból kifelé
cigarettával simítva.

utolsó ugatások a völgyből,
füstre fésüli magát a felhő
a hegyeken, dübörögnek a szomszédok,
miből készül az éjszaka.

a megérdemelt telek egy vályogház
szőnyegén, mintha a sütőbe
hajtanád a fejed, égett magokat
válogatva, selymesebb hajjal találnak.

az ég lila, mint micsoda, mint
érkezéshez szétcsapott szárnyak
szegélye, sistereg a homályos,
nedves, távoli akácokon.

diófa, cseresznye és meggyfák,
odébb a kukoricás, csillagokat
nyakalva vizelsz, másik nyár,
jön a tél, tanítsátok meg rá.

szereteted nem ragyog papíron,
sem tágranyílt szemed.
szeretteid húsa csak élőkkel
vegyülve fájdalom.

2010. november 16., kedd

Levél a bardoba…………

( "Mi a ‘Bardo’?
A buddhizmus alaptanítása szerint, mindennek aminek kezdete van, van vége is, így szükségszerű, hogy minden ami keletkezett el is múljék. Éppen ezért semmi sem állandó, amelyet jelen létformánkban megismerhetünk. Minden evilági dolog valamilyen módon a keletkezése és az elmúlása közötti köztes létben időzik..." Tibeti Halálmeditációk - a szerk.)

(lehet, tán majd egyszer az egyes sorszámot viseli a cikk, mert most úgy gondolom, hébe- hóba megjelenő cikksorozat lesz belőle, de ehhez erő kell, idő, történések, s én nem tudom, mi lesz a jövőben, erről még sejtésem sincs, csak szeretném, ha néha lenne időm neked írni:.)

Ugye furcsának találod, hogy most írok?
Hisz a halálod (a bardo előtti léted) kapcsán annyian és annyiféleképp szóltak s én néma maradtam, egyetlen esetben a te szavaid tudtak visszacsengeni, s én merev, néma és smaragdba zárt jadekőként mozdulatlan, rebbenetlen, érzelemtelen voltam.
Mert haragudtam rád.
Lehet, most is haragszom, de nem, már nem, már mindent értek….
Azt, hogy épp akkor és úgy engedted el az életet, azért nem haragudtam sose, azonnal megértettem…
Megértettem és elviseltem, hogy ezzel a dologgal, ami történt, már nem tudtál azonosulni, újra láttad a gyerekkorodat megcsúfoló kirekesztő gyűlöletet, az elveiddel és életeddel összeegyeztethetetlen diktatúra-lehetőséget, tudtam, nincs erőd harcolni ellene, már nincs, de szó nélkül nem tudod tűrni, így halálod lesz a tiltakozó jel, az élő-égő áldozat.
Azért haragudtam, mert nekem lett volna még rád szükségem, a legjobban akkor lett volna szükségem rád s kicsit úgy éreztem, annyi mindenki után te is cserbenhagytál.
De megbocsátottam, és két dolog miatt.
Az egyik, megértettem, azért léptél ki az életemből, mert tudtad már erős vagyok, hogy elviseljem ami vár még, s már megadtad azokat az utakat amiken keresve megtalálhatom a választ a jövendőbeni kérdéseimre, már elindítottál az utamon, de mankót tovább nem adsz nekem, kilöktél a fészekből mint sasgyereket az anyja, mert ő már tudja, hogy a fióka szállni is tud, erősek a szárnyai, csak a fióka még félénk, reszket, de ahogy megtapasztalja a repülés szabadságát nem csak él a lehetőségével, de élvezi is, s soha vissza nem tér az istápolásért….
A másik, amit megértettem, még nagyobb örömmel töltött el.
Tudom, hogy akkor és úgy léptél ki, mikor még nagyon sok elintézetlen s megtanulandó dolgot hagytál nekem.
Így, míg most segítőddel a bardoban dolgozol jövendő sorsfeladatodon, egy tanítvány már biztosan ül a lábad előtt, s a következőkben is mesteremmé választalak, ahogy tettem ez életemben, mert már benne leszek a karmádban, mint ahogy te is benne vagy az enyémben…………

Ezzel a kis magyarázattal tartoztam, hogy április 16. óta miért csak most kerültem elő neked, de tudod, a kapcsolat szorosságát sosem a megírt e-mailek gyakorisága mutatja..:)
Azért is jutottál eszembe, mert tavaly ezidőtájt már ünneplőbe öltöztettem a szívem s a hosszú nyári kihagyás után készültem első előadásodra, vártam bölcs mosolyod, a kinyúlt fekete pulcsin világító kéz látványát, s hogy felbolydult lelkemre gyógyírt halljak, különösen e furcsa nyár után, mikor a hírekből előjöttek vízióid, az emberek pont olyanok, amilyeneknek láttad s jósoltad őket, hát kíváncsi lettem volna, most hogy is vagy?
Úgy, mint én, mint mi, sokan?

A másik dolog, amiért pont most és pont így jutottál eszembe, egy találkozás volt……….
Tegnap találkoztam fiatalkorom akkor magam választotta, két meghatározó gurujával.
Tudod, mi akkor nagyon fiatalok, nagyon magabiztosak és nagyok technokraták voltunk.
Te már Indiában jártál, mi pedig a gittel együtt rágtuk a materializmust, de közben már éreztünk valami ritmushibát…

Sokan és sokféleképp szólítottak meg ott, de nekem ők ketten jelentettek valamit………….
Amit az egyik, a fiatal, lelkes, égőszemű, tele indulattal tanított, azt nagyon rühelltem, de a kedvéért elviseltem.
Mert azt a nagyon utálatos valamit olyan hittel, hévvel, kritikával és szeretettel adta elő, miközben átadta vele együtt önmagát is, hogy nem lehetett nem elfogadni….
A másik, aki halkabb, visszafogottabb, de csupa szív volt, és a tárgya az egyetlen ami tanulható is volt akkor, ami becsempészte életünkbe a modern tudományokat amiket akkor és ott vétek volt tudnunk s vallanunk, de ő bizony a kezünkbe adta, okos magyarázatokkal és bölcs kételyekkel, továbbgondolásra………..
Imádtam mindkettőjüket, tulajdonképpen a négy év (no persze a papír miatt is!!) csak ezért érte meg…
És tegnap megértettem, miért épp ők!
Mikor az egyikük Fodor Ákost idézett és a Mascagni-féle Parasztbecsületre azt mondta, az van olyan, mint a Quimby Don Quijote ébredése, s a másik a kedves, bölcs mosolyával , toleranciájával rád emlékeztetett…
Mosolyogtam, mert tudtam és látom, az utam folyamatos és folytonos és a lelki vezetőim akiket választok csak látszólag különbözőek, de annyira, de annyira egyet mondanak és egyet sugallnak!!:))))))
És azt is láttam hirtelen, milyen íve van a fejlődésemnek.
És ekkor értettem meg, amiről az előbb írtam neked, hogy kénytelen vagyok megbocsátani neked s elengedni a haragom, mert te tudtad jobban, te tudtad, hogy ha nincs már szükségem gurura, repülök majd, s ha mégis lenne, majd megtalálom azt, aki az akkori, súlyosabb kérdéseimre ad választ, mert lehet, az meg a fejlődésem spirálisan magasabb szintjén lesz, ahol már tán nem is rád lesz szükségem, s tudod, én olyan tanítvány vagyok, ki megtalálja mesterét.

Mára búcsúzom, ennyi volt, amit fontos volt megosztanom veled!

Még jelentkezem!!!

Remélem, te is jól vagy és készülsz egy meglepetéssel a találkozásunkra!:)))

S0
(S0phia)

2010. november 15., hétfő

West Balkán Színház - Forte Társulat - Így jár az, aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

A Nyugatival szemben, a Skála Metro épületében, a West Balkán Caféban találkozunk és lifttel megyünk a harmadik emeletre, ahol az előadás lesz. Nagy, lelakott helyiség, láthatóan átalakítás, felújítás elött. Találgatjuk mi lehetett itt hajdan, majd egy bennfentesnek tűnő benyögi: a cipőosztály... Elképzelhető... Most a terem egy része ideiglenes paraván-fallal van leválasztva: nem számítanak annyi érdeklődőre, mint a koncerteken. A színpad a padlóra rakott balettszőnyegekből áll, akkora, mint a nézőtér, mely dobogórendszerrel emelkedik. Mikor belépünk, a színpad közepén nagy fehér téglalap fogad. Ez még csak nyilvános főpróba, sajtósok, fotósok, barátok, rokonok, ismerősök köszöntik egymást, látásból legalább mindenki tudja a másikról kicsoda. A halk zsivaj a fény fogytával lassan elenyészik.

Középen magas fiatalember széles gesztusokkal, ízesen mesél egy fabulát - az egész előadás La Fontaine és Aesopus műveihez hasonlóan állatmesék sorozata a második-harmadik századi Indiából. A történet humoros, de lassan megkeseredik a kacaja annak, aki nem hajlik a kárörömre, és tragikusan végződik - mint szinte mindegyik mese ma este -, a végén külön kiemelve a tanulságot, mely néha az egészet visszájára fordítja. A mesélőt a csatlakozó táncosok mozdulatokkal, gesztusokkal kísérik és ellenpontozzák. A mozdulatok sokszor karikatúrák, groteszkek, sokszor játékosan könnyedek vagy koncentráltan megszenvedettek: tragikomikusak. A mesélők cserélődnek a szerepekkel együtt és a prózai, prózai-táncos jeleneteket tisztán mozgásban elmesélt történetek váltják, melyekhez az akusztikai hátteret a játéktér jobb oldalán elhelyezett zenekar: Dresch Mihály és együttese szolgáltatja. A muzsika nem csak kíséret, hanem egyenrangú társa a produkciónak, ami előnyére válik. A saxofon egyszer beviszi Drescht a játéktérbe, így a mozdulatok és a színpadkép aktív résztvevője lesz. A fehér téglalap is hamar játszani kezd: könyvként kinyílik, lapozódik, eldől, helyet változtat, mintegy belőle lépnek ki a szereplők, miközben hátterükül is szolgál. Kilenc ember ágál és mozog a színpadon akrobatikus ügyességgel és nem tűnik fel, hogy közülük csak kettő hivatásos táncos, a többi prózai színész. Ez szembe megy a magyar gyakorlattal és szívet melengetően meglepő. Az előadás lezárása komor, a végső tanulság nincs kimondva, de mivel a tapssal megszűnik a varázs és visszatérünk saját jelenünkbe, ezért óhatatlanul az életünkre szomorít. (Azóta többször eszembejutott Ascher Jófiúk képeskönyve rendezésére, bennem hasonló reakciókat váltott ki.)

A színházat hamarosan átépítés miatt rövid időre bezárják, hogy januárban megújulva nyithasson újra, mikor valószínűleg ez az előadás is szerepelni fog repertoárjukon.

Akit érdekel a zenés fotóbeszámoló, az kattintson ide.

2010. november 12., péntek

Programajánló - Török Ádám és a Mini

"November 20-án újra Bemrockpart 6! A szokásos őszi Mini klub fergeteges koncertélményt ígér, e mellett 18 órától Bodola Gyuri csodálatos élete és munkássága elevenedik meg egy dvd-film segítségével. Az időgép tovább dolgozik és elővarázsol néhány relikviát Ifiparkról . Itt lesz az új MINI cd bemutatója is a cd a Török Ádám 60 koncert anyagából készült 75 perc tiszta élő zene!
szeretettel várlak

üdvözlettel

Török Ádám"





2010. november 11., csütörtök

ÍGY JÁR AZ, AKI A TÁVOLI ISMERETLEN HANGTÓL MEGIJED - Forte Társulat

Hol volt, hol nem volt, a Gangesen innen és túl, ott, ahol a Maharadzsa az úr, a második és harmadik század táján a bölcs mesemondók és tanítók összerakták az Ötös Tankönyvet, a Pancsatantrát, mely állatmeséi példázatokkal okította a népet és tanított az uralkodás tudományára...


ÍGY JÁR AZ, AKI A TÁVOLI ISMERETLEN HANGTÓL MEGIJED - Forte Társulat from simarafoto on Vimeo.

Szereplők:

Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Földeáki Nóra, Kádas József, Krausz Aliz, Krisztik Csaba, Simkó Katalin, Sipos Vera, Vati Tamás

Zenekar:
Dresch Mihály – fúvós hangszerek
Lukács Miklós – cimbalom
Szalmai Mátyás – nagybőgő
Baló István – ütős hangszerek

Dramaturg: Upor László
Zeneszerző: Dresch Mihály
Díszlet: Milorad Krstic
Jelmez: Benedek Mari
Fény: Payer Ferenc

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

2010. november 10., szerda

Lajkó Félix és barátai

Megvallom, nem volt nagy kedvem elmenni, mert idén már többször láttam duóban és zenekarral is. Egyedül csak az vonzott, hogy kíváncsi voltam, milyenek lehetnek együtt ennyi év után Dresch Mihállyal. Amikor a barátok nélkül kijött a hegedű-brácsa duó, elkezdett zakatolni az agyam:
- Hol a Dresch? Már megint ketten? Ezt már láttam nemrég. Megvan lemezen is. Miért kell ezt megint végig… - és mire eddig eljutottam, észrevétlenül magába szippantott a színpadról áradó erő, energia és szenvedély. A szokott szeretett darabjait játszotta, de kicsit másképp, … mindig kicsit másképp. Brasnyó egy pillanatra sem vette le szemét Félixről, hogy követni tudja minden megszülető gondolatát, rezdülését. A közönség hálásan jutalmazta az újjászülető zenei világot és bravúros technikát. Nem is hagyták abba, míg a szokásos darabok el nem fogytak, így a két zenekarra hirdetett koncertből tulajdonképpen három teljes produkció lett. Szünet nélkül követte Dresch Mihály, aki először népzenét furulyázott brácsa és bőgő kísérettel. Értettem a koncepciót, hogy a népi alapokról induló Lajkó után ő a népdaltól jut el a jazz-ig, de az én fülemnek Félix sokrétű zenéje után ez kicsit idegen, vékonyka volt. Szerencsére hamar csatlakozott az újvidéki hegedűs is és a furulya és saxofon már teljes pompájában szólt és mindenki brillírozhatott szólókkal. Saját világ, népzene, jazz, e három körül forgott az este és kétszer hallhattuk Lajkó kedvenc füttyös számát is előszőr duóban, majd Dresch erdei madárhangokat idéző bevezetője után erősen jazz-esen. Természetesen a siker nem maradt el, alig tudtak lemenni a színpadról, hogy átadják a helyet a kicsit későre csúszott török zenekarnak,
de erről majd egy másik postban…


Lajkó Félix és barátai from simarafoto on Vimeo.

2010. november 9., kedd

Bús képű bohócok - Boris Kovac és a La Campanella Orchestra

A színpad közepén harmonikás ingatja a fejét Jose Feliciano módra fekete szemüvegben, ha lenne elötte kalap vagy nyitott hangszertok előrerohannék, hogy szórjak bele pár petákot… balra Boris bárszékről vezényli gesztusaival a kompániát… mind az öt fiú modern bohócruhába bújt előlünk, vagy önmaguk elől? nem tudni, mert mire beleandalodnánk az édes-bús dallamokba, mire gyomrunk fordultával azt hinnénk eltévedtünk, belecsapnak valami eszelősbe és mi rájövünk, hogy semmi sem az, aminek látszik, nem azt a zenét halljuk amit hallgatunk és az élet játék és nem álom ahogy Calderón mondta…
És már tudjuk, hogy jó helyen vagyunk!

Boris a bohócruhájában halál komolyan játszik velünk: mosoly nélkül mosolyogtat, kacaj nélkül nevettet, könnyek nélkül homályosítja szemünk. Az újvidéki avantgard pápa zenéje a környék nemzetiségeinek muzsikájából, múltszázad eleji kávéházi zenéből, chansonból építkezik, majd átcsap tangóba, keringőbe, rumbába, hogy utána free jazz-ben folytassa: nem hagy unatkozni. Mögöttük négy lány húzza szolídan a vonós szólamokat. A mester időnként rumbatököt ragad és groteszk táncba kezd, imigyen emelve a show színvonalát… (Táncolj Boris!) A közönség soraiból többször felhangzik a lelkes: Bravó! - ami a magyar publikum részéről merőben szokatlan megnyilvánulás…Remek szólók, zenei tréfák és meglepő fordulatok jellemzik az előadást miközben azon gondolkodom, hogy ezek a bús képű bohócok megtanítanak minket arra, hogy semmit sem vegyünk halálosan komolyan, az életet úgy éljük, ahogy van és ne magyarázzunk bele se többet, se kevesebbet, viszont élvezzük amennyire és ameddig lehet.
Kell ennél több?


Boris Kovac from simarafoto on Vimeo.

2010. november 8., hétfő

Huhhh! Balkán Világzenei Fesztivál 3. nap.

És milyen jól indult! Ahogy beléptünk az Uránia Moziba a büfések mosolyogva tolták ki a pultra a tequilás és a Teleki villányi cabernet saugvinon-os teli üvegeket, hogy lám feltöltötték a készletet, lehet fogyasztani.... ( az előző este már a szünetben elfogyott e finom lé....)
Most bizony talán még a nyakukon is maradt, ahogy elnéztem a lézengő-gyülekező közönséget.
Nem tudom miért kell az utolsó napra hagyni a leggyengébbeket, amikor a jegyeket vettük, már akkor morfondíroztunk a 3. napról, hogy vegyünk-e vagy sem.... na mindegy a kétnapos bérlet miatt megérte...
Szóval úgy fél házzal indult a dolog és igen lassan szivárgott a nép be a moziba. Az első fellépő a török Yakaza Ensemble nevű formáció volt: Látványos vetítési ígérettel , egy belső álom és látomás kíséretével.......Hááát.. ami azt illeti az álom és belső látomás részemről teljesült , mert a harmadik zenei résznél úgy ahogy voltam elaludtam. Időnként felriadtam a belső látomás miatt, de lehet, hogy csak a Lumnicer nővérem orrom előtti hadonászó karja ébresztett, aki így tesztelte az alvó-ébrenléti állapotomat.
A látványos vetítési kisér(l)et , a technika ördöge miatt nem mindig jött össze, talán annyiban volt érdekes számomra, hogy még nem láttam visuál jockeyt egyszerre vetíteni is meg bassz gitározni is.
Aztán annyira elvont volt a zene, hogy a közönség először nem is tudta, hogy mikor kell tapsolnia, de a zenekar egyik tagja azzal megoldotta a helyzetet, hogy amikor befejezett egy részt meghajolt. És taps. Illendően. Annyira belső utazás volt ez a zene a sötétségtől a világosságig, hogy amikor vége lett a koncertnek, kifelé menet láttam, az emberek most ébredeznek az alfájukból és ásítozva támolyognak a büféspult fényei felé, hogy ott megvilágosodva magukhoz térjenek.
Na és csak ezután jött a Fanfara Shavale! Ébresztőnek....már akinek , mert én annyira lementem alvó szintre a Yakazáéktól, hogy felőlem akár a fülembe is trombitálhattak volna mind a kilencen akkor is csak alvás...
Nem tudom de nekem ez a lakodalmas trombitálás nem jön be.... Igaz erre már majdnem megtelt a nézőtér is. Az is igaz, hogy nem igen roptak rá a széleken.... nem úgy mint a Mahalai Rai szintén román zenész banda előadásán az Ifjúsági Házban valamikor szeptemberben ... szerintem inkább őket kellett volna ide hívni, akár másodszorra is....
(xénia)

Kifelé menet találkoztam fúvós kollégával, aki búsan panaszolta, hogy megfájdult a füle a rezektől. Igaz, Ő a "lélekzenét" és nem az "erőzenét" műveli...
(Gandalf)

2010. november 7., vasárnap

Hát én ezt nem értem…

Van egy városi Művelődési Központ, ami nemzetközi zenei fesztivált szervez. Van egy Városi Televízió, ami 6 hónapos friss hírekkel bombázza a nézőit. A fesztivál a TV által működtetett moziban zajlik. A média 15-20 perces riportokat, beszámolókat készít az eseményről.
Én ezt nem értem…
Ha nekem lenne TV csatornám és mozim ahova a testvérem fesztivált szervez nemzetközi sztárokkal, akkor nem sajnálnám az időt és energiát, és rögzíteném az egészet, hiszen a fenekem alá raktak megismételhetetlen produkciókat, amiket sugározhatnék a lejárt szavatosságú műsorok helyett. (Dokumentumnak sem lenne utolsó, de üzletet is lehetne csinálni belőle…) Persze tudom, ehhez a művészek engedélye is kell, de eleve így kellene a szerződéseket kötni. (Másnak, például az A38-nak miért sikerül?)

Szóval én ezt nem értem…
...és szomorú vagyok a kihagyott lehetőségek miatt…

2010. november 6., szombat

Kondulnak a (vész)harangok - (egy kis lokálpatriotizmus)

Egy levelet sodort hozzám az őszi szél:


" A pécsi kultúra szereplőinek és közönségének:
Felhívás véleménynyilvánításra a Művészetek és Irodalom Háza bezárása és beolvasztása ellen

Az EKF egyik sajátos következménye, hogy a kulturális intézmények jelentős része kiköltözik a belvárosból. Egyes információk alapján úgy tűnik, hogy e folyamatban – még ha áttételesen is – áldozatul eshet a Pécsi Művészetek és Irodalom Háza. A Ház fenntartója, a Megye nem kívánja tovább finanszírozni és fenntartani az intézményt, mely eddig is önként vállalt feladata volt, és kétség kívül a város érdekét szolgálta elsősorban. A város ugyanakkor nem szándékozik átvállalni az intézmény működtetését. A kialakult helyzet a Ház bezárásával, illetve a Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központtal való összevonásával fenyeget. Mindkét ’megoldás’ jelentős csapást mérne Pécs kulturális életére – tegyük hozzá, a 2010-es évben Európa Kulturális Fővárosa címet viselő városéra.

A Pécsi Művészetek és Irodalom Háza bezárásának több tétje is van:

A belváros korábban kulturális funkciókkal működő, most bezáró, kiürülő épületei nyomasztó teherként jelennek meg a város életében és képében. A város főterén ma is szégyenfolt az üres és pusztuló épületek jelentős aránya. A Művészetek és Irodalom Háza a Széchenyi téren kitüntetett helyzetben van. Kiürülése, vagy méltatlan funkcióval való megtöltése, belőle a városi kulturális közélet kivonulása tovább rontaná a jelenleg is nyomasztó helyzetet.
A Ház térbeli helyzete kivételes. Nincs még egy olyan épület, amely hasonlóan alkalmas volna a város közéletében jelentős szerepet játszó kulturális aktusok befogadására. Nem véletlen, hogy több olyan fontos esemény valósult meg itt, amely a kulturális élet szereplői és döntéshozói közötti párbeszédnek adott teret. E mellett a ház nyitott szellemisége állandó lehetőséget biztosított a kulturális élet szereplőinek és közönségének az érintkezésre, s az elidegenedés tendenciáival szemben ez kivételes szerep. Az intézmény helye a kultúra megjelenítésében, jelenlétének biztosításában szimbolikus. Mindez máshol, másképp aligha pótolható.
A Művészetek és Irodalom Háza a városban az a kulturális intézmény, amely több évtizede egyenletes és magas színvonalon működik, kínálata a legösszetettebb. A Ház nem csupán kulturális programok helyszíne, de a kulturális élet alakításának számos esetben volt színtere is. Negatív üzenet volna, ha eltűnne az intézmény, amely éppen a pécsi EKF történetében többször adott teret – fizikai és szellemi értelemben is – a nyilvános vitáknak, a folyamatokat pozitívan befolyásoló civil és szakmai megnyilatkozásoknak, közéletnek.
A Művészetek és Irodalom Háza az kulturális intézmény, mely a leginkább kész befogadni a külső kezdeményezéseket, szervezéseket is. Az új EKF beruházások programjaiban ez a szándék nem, még professzionálisabb színvonalon különösen nem jelenik meg, és a megtervezett vagy már jelentős részben megépített épületekben a befogadó jelleg megteremtése eleve kétséges. A jelenlegi befogadó jelleg elvesztése pótolhatatlannak tűnik azért is, mert a külső civil kezdeményezések ezen a helyen lényegesen nagyobb eséllyel számíthatnak érdeklődésre, mint a most megépített új létesítményekben.
A Művészetek és Irodalom Háza megszüntetése, vagy profiljának elveszejtése (más intézménnyel való összeolvasztása révén) jelentős veszteség volna a város kulturális életében. Olyan potenciálok eltűnésével járna, melyek nem pótolhatók, és nem szükségszerűen kell együtt járjanak az EKF beruházásokkal. A Megye és a Város teherviseléséről folytatott vitának egy ilyen érték nem lehet áldozata. 

A fenti érvelésnek nem célja sem felelősségre vonás, sem szembesítés vagy támadás. A jelen felhívás szándéka, hogy láthatóvá tegye azokat a szempontokat, amelyek gyakran eltűnnek a döntéshozás folyamatában, valamint hogy az érintett döntéshozók törekedjenek megoldást találni a Művészetek és Irodalom Háza jelenlegi szerepének, jelentőségének megőrzésére.

Arra kérem Pécs művészeit, kulturális életének szereplőit és közönségét, hogy csatlakozásukkal nyilvánítsák ki egyetértésüket és véleményüket, s ezzel segítsenek felhívni a figyelmet a Művészetek és Irodalom Háza megtartásának és szinten tartásának fontosságára.
A csatlakozásokat és véleménynyilvánításokat (egyszerű regisztrációt követően) az alábbi Internet címen várom:
 HYPERLINK "http://www.afal.hu/a_mi_hangunk" www.afal.hu/a_mi_hangunk 


Patartics Zorán építész "

2010. november 4., csütörtök

Mario Vargas Llosa

Idén a perui, Spanyolországban élő világhírű író, Mario Vargas Llosa kapta az irodalmi Nobel-díjat. Most divatossá vált nálunk is, sokan és sokfelé írtak-írnak róla, elég csak bepötyögni a keresőbe, több mint négymillió hétszázeter találatot kapunk... Nem ezt a mennyiséget akarom most növelni, hanem személyes dolgokról szeretnék beszélni amiket már a díj odaítélése elött terveztem, de mindig elmaradt...
Középiskolás koromban találkoztam egy antikváriumban a Város és a kutyák című könyvével és annyira beleszerettem, hogy előjegyeztem minden Llosa regényt, amit bevisznek. Így jutottam hozzá a Négy óra a Catedrálban és a Vörös palotá-hoz. Számomra azóta is ez a három regény a főműve. Az "új regény" stílusában szabadon bánik a térrel és idővel - ezt a technikát később Tarantino tette populárissá - és komoly munkára készteti az olvasót ha érteni akarja a cselekményt is, amely szerteágazó és szövevényes, a hatalom és a kisember, a társadalom alján élők viszonyát és életét, működését taglalja. Annyira megszerettem ezt a kirakósjátékot, hogy magyar tanárnőm döbbenetére és ellenkezése ellenére szabadon választott érettségi tételnek Llosát és előbb említett három művét dolgoztam ki. Máig sajnálom, hogy nem ezt a tételt húztam...

2010. november 3., szerda

Ajánló - WB Színház - Forte Társulat: Így jár az aki a távoli ismeretlen hangtól megijed

a szanszkrit meseirodalom legrégibb ránk maradt gyűjteménye, a Pancsatantra alapján


A PANCSATANTRA (Ötös Tankönyv) szanszkrit nyelvű állatmese gyűjtemény a Kr.u. II-III. századból az életbölcsességek régi indiai tankönyve, mely főleg az állatok világán keresztül vonja le mulattatóan és egyben drámaian a tanulságot. A mesékben bizonyos mértékben érezhető politikai színezettség eredeti célja az uralkodás tudományára való nevelés volt. Ezt a motívumot az előadásban a stand-up comedy műfaján keresztül kívánjuk megerősíteni. A mesékben szereplő állatok emberi típusok, illetve viszonylatok megtestesítői: az oroszlán az állatok királya és az indiai maharadzsák tükörképe, a sakál a miniszter hasonmása, a veréb és az elefánt viszálya pedig a kis ember és a hatalmasok viszályát példázza.

A produkció zenei világát Dresch Mihály és zenekara élőzenei kísérete alkotja. Az előadás nyelve a mozgás, a tánc, a vizualitás, a zene és a beszéd együttes használatával válik kerek egésszé, és célja, hogy az ősi tanmese gyűjteményt aktualizálja, mai kortárs színházi nyelvre fordítsa.

Szereplők:

Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Földeáki Nóra, Kádas József, Krausz Aliz, Krisztik Csaba, Simkó Katalin, Sipos Vera, Vati Tamás

Zenekar:
Dresch Mihály – fúvós hangszerek
Lukács Miklós – cimbalom
Szandai Mátyás – nagybőgő
Baló István – ütős hangszerek

Dramaturg: Upor László
Zeneszerző: Dresch Mihály
Díszlet: Milorad Krstic
Jelmez: Benedek Mari
Fény: Payer Ferenc

Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

Támogatók: NKA, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Budapest Főváros Önkormányzata, West-Balkán

Jegyrendelés: info@fugeprodukcio.hu
Jegyek vásárolhatók a WB presszóban: VI. kerület, Nyugati tér 1-2.

BEMUTATÓ IDŐPONTJA: 2010. NOVEMBER 10. 20 ÓRA

2010. november 2., kedd

PUFF!

Valószínűleg az egész fan klubb ott volt a Pál Utcai Fiúk koncertjén, mert az első lassu és szerintem az este zeneileg legjobb dala után a közönség végig kórusban fújta a hosszu pályafutás alatt összegyűlt best off nótákat. A zenekar korrektül teljesített, de a zenei áthallások, valahonnan ismerősségek, hasonlóságok végig kísértették úgy a produkciót, mint pályafutásukat. A szövegek jók, a zene ismerős, kell ennél több? - kérdezhetitek. Hát igen, én az eredetiséget szoktam hiányolni…
Nyáron az EFOT-on a tömeg ellenére is hangulattalan előadásukat szerencsére leváltottuk egy kevesebb érfeklődőt vonzó, de sokkal eredetibb előadóra (Kiss Erzsi). Aztán alig egy hónap múlva akusztikus műsorukkal kellemes meglepetésben részesítettek mind zeneileg, mind hangulatilag...
Most, mint említettem, a hamgulat megvolt, de nekem a sör és whiskey ellenére is a PUF sajnos most csak puff maradt.


Pál Utcai Fiúk from simarafoto on Vimeo.

2010. november 1., hétfő

Szindbád

Nem tudom túlszárnyalni Xénia tegnapi írásának szépségét, de napok óta a fejemben jár egy fílm, engedjétek meg, hogy megosszam veletek.
Huszárik Zoltán negyvenévesen készítette első nagyjátékfílmjét a Szindbádot, mely azonnal díjak özönét kapta és azóta kultikussá vált.
A Halottak napja nekem a fílm egyik jelenetét juttatta eszembe: