A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interju. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: interju. Összes bejegyzés megjelenítése
2026. január 8., csütörtök
2023. március 21., kedd
A gitárock mesterei – Tommy Katona (misicmedia.hu)
A hatvanas évektől a beat szárnybontogatása idején szinte minden srác a kezében szorongatta azt a hangszert, amely egy egész korszakot, sőt életérzést szimbolizált. Egyre másra alakultak az amatőr együttesek, jól-rosszul koppintva a Szabad Európa Rádió alig-alig fogható, zajos rövidhullámán, vagy épp a nem sokkal jobb minőségben élvezhető Radio Luxembourg ún. „könnyűzenei” adásain hallható friss slágereket. Nem volt ez másképp az évtizeddel később ránk köszönő rock korszakban sem annyi különbséggel, hogy a háromperces dalokat hátrahagyva egyre inkább a hosszabb lélegzetű darabok kerültek előtérbe, azon belül is a gitár vált főszereplővé. Sorra születtek a nemzetközi, illetve hazai virtuózok, gitárhősök, és persze az egymással vetélkedő riffek és végeláthatatlan hangszerszólók. Sorozatunkban azokat a magyar gitárosokat szólaltatjuk meg, akik egyrészt elhivatottak a szakma, illetve hangszerük iránt, másrészt – stílusmegkötés nélkül – szívügyüknek tekintik a minőségi (rock) zene művelését, továbbélését. Szokás mondani, az alma nem esik messze a fájától. Nincs ez másként a magyar-amerikai Tommy Katona esetében sem, aki a zenei vénát a szintén blues muzsikus édesapjától, idősebb Katona Tamástól örökölte. Már négy éves korában a blues muzsika szerelmese lett, rajongott és máig rajong Stevie Ray Vaughan zenéjéért, sőt magáért a személyiségért, aki élete teljében, harminchat évesen hagyta itt a földi létet. Az iránta érzett tisztelet repítette őt az USA-ba, azon belül a Texas állambeli Dallasba, SRV szülővárosába. Vallja, hogy hazája Magyarország, otthona Dallas, s amikor teheti, hazalátogat és persze fergeteges koncerttel örvendezteti meg – elsősorban szülővárosa, Pécs blues-rock rajongóit. A szintén magyar Little G. Weevil mellett Tommy Katona a másik fiatal blues gitáros, aki elismert, közkedvelt muzsikus lett az Államokban. Texas Flood elnevezésű zenekarával rendületlenül terjeszti a blues igéjét.
Tovább a beszélgetésre: https://musicmedia.hu/a-gitarock-mesterei-tommy-katona-20230226
A gitárock mesterei – Tommy Katona - 2 .rész: https://musicmedia.hu/a-gitarock-mesterei-tommy-katona-2-resz-20230312
2013. október 28., hétfő
Megint kevesebben lettünk, megint kevesebbek lettünk... - In Memorian Lou Reed
America loses music legend Lou Reed who shaped 50 years of rock and roll.
Here's more than 2 hours of Lou Reed.
This video is an intimate visual record of Reed's sold out performance at The Bottom Line in New York City in 1983. For Reed, whose career began in Greenwich Village when he founded The Velvet Underground, this was a homecoming concert.
Rock and Roll Heart traces Lou Reed's career from the formation of the Velvet Underground to rock icon to his more recent artistic endeavors. Includes lots of rare and vintage footage along with interviews with David Bowie, John Cale, Patti Smith, Thurston Moore, David Byrne, Jim Carroll, Maureen Tucker, Suzanne Vega, Dave Stewart and Philip Glass. An excellent documentary (and the only one) about this hugely influential and uncompromising American artist. Directed by Timothy Greenfield-Sanders for American Masters and screened at the Sundance Film Festival in 1998.
(This is meant for non-profit commentary and educational purposes. No copyright infringement intended. Copyright Disclaimer Under Section 107 of the Copyright Act 1976, allowance is made for "fair use" for purposes such as criticism, comment, news reporting, teaching, scholarship, and research. Fair use is a use permitted by copyright statute that might otherwise be infringing. Non-profit, educational or personal use tips the balance in favor of fair use.) Damian Lopez-Gaston
Lou Reed and Metallica performs live Lulu in Cologne, Germany on November 11, 2011 during a live radio broadcast / webcast for 1LIVE radio.
Setlist:
1. Iced Honey
2. The View
3. Mistress Dread
4. 1Live Radio Interview
5. Dragon
6. Junior Dad
7. White Light/ White Heat (Velvet Underground cover)
2013. október 13., vasárnap
Provokatív és újító Salamon Eszter-darab a Café Budapesten
"Formai újításokkal és a megszokottól elrugaszkodó produkcióval érkezik a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra a Berlinben élő és alkotó, világhírű magyar táncos-koreográfus, Salamon Eszter, aki a testtelenség témáját járja körül október 11-12. között a Trafóban. A Mesék a testtelenségről (Tales of The Bodiless) érdekessége, hogy maga az előadóművész hiányzik belőle. A darabról Salamon Esztert kérdeztük.
Táncos-koreográfusként hogyan fogalmazódott meg benned, hogy a testtelenségről készíts előadást?
Egy hosszú folyamat és folytonosság eredményeként született meg a gondolat, mely a jelent megkérdőjelező előadásaim nyomán vetődött fel bennem. Az És akkor/And Then darabbal például azt próbáltam meg színpadra vinni, hogyan tudok koreográfusként a „most”-tól elrugaszkodva más időben és térben gondolkodni, mint amelyben éppen jelen vagyok. Elkezdett azonban az is érdekelni, hogy mi történik, ha maga a jelenlét ütközik problémákba. Lehetséges-e egy test nélküli világ megteremtése? Ki tudjuk vonni magunkat a saját testünkből? Hogyan létezünk, ha nincs test? Milyen az a világ, amely egészen más törvények és lehetőségek szerint működik? Többek közt ezeknek a gondolatoknak a kifejtéseként jutottam el a Mesék a testtelenségről című darabom megalkotásáig, mely nemcsak az emberi test, hanem az előadó-művészet jövőjét is feszegeti. Mivel a darabban nem szerepelnek művészek, a néző sem rajtuk keresztül éli és érti meg az előadás mondanivalóját – ebben a kommunikációs folyamatban kénytelen tehát átvenni a csatorna szerepét. Ez a koreográfiának, mint művészeti formának is új funkciót teremt: nem feltétlenül a testek, mozdulatok összeszervezése lesz a dolga, hanem a ritmust, a hangokat, a zenét, a fényt vagy a képet koordináljuk vele, az előadás pedig sokkal nagyobb mértékben hat majd az érzékszervekre. Ehhez azonban koherens formanyelvet kellett találni.
Mennyire jelentett ez nehéz feladatot?
A testtelenségről való gondolkodás egy sci-fi jellegű spekuláció, mely teljes mértékben elrugaszkodik a valóságtól, és az erről való párbeszéd áthelyeződik egyfajta filozófiai szintre. Az előadás vázán három évig dolgoztam, megalkotása során pedig a hangokra helyeztem a legnagyobb hangsúlyt. Megpróbáltam úgy operálni velük, hogy a testek jelenléte vagy éppen jelen nem léte legyen érezhető minden intonáció mögött. A hangok ugyanis teljesen másként hatnak az emberre mint a vizualitás, jobban bele lehet helyezni őket idősíkokba. A hallószervek ingerlése nyomán egy újfajta színházi tapasztalattal kívántam gazdagítani a közönséget, aki a hangok segítségével építi fel a darabban megjelenő fikciós világot.
Említetted, hogy a Mesék a testtelenségről egyfajta folytonosságot képez az előző műveiddel. Az előadás formájára ez mennyire mondható el?
Így van, gondolati síkon teljesen illeszkedik az előző munkákhoz, formáját illetően azonban nagyon kilóg a sorból. Eddig ugyanis rendkívül keveset, illetve nagyon speciális helyzetekben helyeztem ekkora hangsúlyt a hangokra, a zenére. Sokkal inkább a mozdulatokra, a táncra koncentráltam. A Mesék a testtelenségről koncepcióját 2008-ban álmodtam meg és nagyjából 2011-re lett belőle színpadra vihető produkció. Az eredmény viszont nagyon más lett, mint azt az elején elképzeltem. Rendkívül egyszerűnek gondoltam ugyanis a hangok és a szövegek, valamint a vizuális elemek találkozását, ez azonban olyannyira nem volt egyszerű, hogy csak többéves folyamatos gondolkodás vezetett a produkció elkészültéhez. Ez időszak alatt azért születtek kisebb darabjaim, a hosszabb időtartam ugyanakkor hozzásegített egy komplexebb előadás megalkotásához.
A produkciót a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül a Trafóban tekinthetik meg a magyar nézők. Milyen reakciókra számítasz részükről?
Kíváncsi vagyok, hogy a magyar közönség mennyire tudja majd követni az előadást, megérteni annak mondanivalóját. Állandó bennem a kíváncsiság arra vonatkozóan, hogy milyen lesz a produkcióim befogadása. Ilyenkor próbálom azzal nyugtatni magam, hogy nem egy olyan csapatként gondolok a nézőkre, melynek tagjai egységes véleményt képviselnek majd, hanem különbözőképpen fogják befogadni a művészetet: valaki a zene vagy a történet, más viszont a vizualitás oldaláról, vagy éppen az összbenyomásra hagyatkozva. Személy szerint azt szeretném, ha a darab provokálna, nagyon eltérő hatásokat, véleményeket generálna a hazai közönség körében.
Milyen előadástervet dédelgetsz jelenleg? Beleillik majd a sokat emlegetett folytonosságba?
Bizonyos szinten beleillik, a testtelenségből azonban visszatérek a testek felé, méghozzá az idős testek felé. 70-80 év közötti táncosokkal dolgozom majd, akik valamilyen szinten még mindig aktívak – velük készítek egy közel egyórás videofilmet, amely a haláltáncot mint ősi művészeti formát megjelenítő darab részeként szolgál majd. Emellett nagyon sok ötletem van még, a megvalósítás viszont attól is függ, hogy milyen nagyságú, típusú előadáson gondolkodom – független művészként ugyanis ez nem mindegy. Berlinben az elmúlt években egyre nehezebbé vált a független művészként való lét, nemcsak gazdasági, hanem kultúrpolitikai szempontból is, ezért azt tervezem, hogy másfél éven belül visszatérek Franciaországba."
Eszter Salamon: Tales Of The Bodiless from herbst remixed on Vimeo.
steirischer herbst 2011
Eszter Salamon: Tales Of The Bodiless
Thu 29/09, Fri 30/09 & Sat 01/10, 7.30 pm, MUMUTH
“Tales Of The Bodiless” not only crosses the line between different genres. But also between a conceptual understanding of choreography, that relies above all on reflection and analysis, and theatre that seeks to absorb us completely in a shared, sensory experience. Both converge here, as a form of art that does not dictate, but rather confronts us with an expansive space of what is possible and impossible.
Mehr: steirischerherbst.at/2011/deutsch/kalender/kalender.php?eid=16
More: steirischerherbst.at/2011/english/calendar/calendar.php?eid=16
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

