2013. május 31., péntek

Rock, rock, rock - Trousers

Egy kis klasszikus mulatság a Trousers-től hammonddal orgonával, melynek végén Jeli is besegített...


Trousers from simarafoto on Vimeo.

2013. május 30., csütörtök

Megjelent az Irodalmi Jelen új száma


"MINIATŰR SZIVÁRVÁNY – Acsai Roland versei

Az újjászületett nagyregény

Heves, izgalmas vita alakult ki Vaszilij Groszman Élet és sors című nagyregénye bemutatóján az Írók Boltjában, ahol Soproni András és M. Nagy Miklós beszélgetésén megbizonyosodhatott az érdeklődő: a mű nem véletlenül vert fel nagy port világszerte.

A hármas-művész Csáth Géza

Kosztolányi Dezső „hármas-művésznek” nevezte unokatestvérét, mert a gyermek Brenner József, későbbi művésznevén Csáth Géza képzőművészetben, zenében éppúgy tehetséget és érdeklődést mutatott, mint az irodalomban – tudtuk meg a KönyvTÁRlat című esten.

10 könyv, amit nagyon várunk (4.)

A 84. Ünnepi Könyvhét szinte átláthatatlan kínálatból válogattunk olyan újdonságokat, amelyek megjelenését nagyon várjuk. Rövid ízelítőt is közlünk a művekből. Ezúttal Jónás Tamás Lassuló zuhanás című verseskötetéből közlünk részletet.

ELŐTT, UTÁN, SEMMIKOR – Keszthelyi Rezső versei

Trafik

A szag. Az maradt meg bennem a leginkább. A kellemesen áporodott dohány, az ananásszal töltött Melba kocka meg a ropogós borítékok illatának keveréke, és ehhez még az utánozhatatlan öregszag, ami a nagymamám szekrényéből is áradt, ha kinyitottam. Trafikszag. – Laik Eszter tárcája.

Instant bölcsességek felhője

Irodalom nélküli világban élünk

A Nobel-díjas író, Mario Vargas Llosa a Kincses Városban töltött három napot. Látogatásának utolsó állomása a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkara volt, ahol Gabriel Liiceanu író-filozófus, a Humanitas Kiadó igazgatója beszélgetett vele az irodalmi fikció szerepéről, az erotika és olvasás viszonyáról, valamint az El héroe discreto (A csendes hős) című új regényéről.

MAJORANA KITEKINT – Böszörményi Zoltán versei

KOWAKÓPIA – MAGOLCSAY NAGY GÁBOR logo-mandalái

VÉRES KOMOLYTALANSÁGOK

SE EPÉJE, SE A MÁJA – Nagy Zopán versei

Másak idén a szép versek

Pál Sándor Attila reakcióját olvashatják Boldog Zoltán Változik-e a Szép versek? című jegyzetére. A szerző az antológia történetéből írta tudományos diákköri dolgozatát.

Hubay 95

A hónap írója – TEMESI FERENC: APÁM – regényrészlet (2)

Változik-e a Szép versek?

„Az ember legősibb tevékenysége a történetmesélés” – Mario Vargas Llosa Kolozsvárott

A vasfejű góbé emlékezete

Kolozsvár, szerelem, Trianon

Archaizáló nyelv, Kolozsvár az első világháború előtt, hiteles szerelmi történet, Trianon hatása Erdélyre – Tompa Andrea legújabb, a Kalligram Kiadónál megjelent Fejtől s lábtól című kötetének kulcsszavai. Az íróval a kolozsvári Minerva-házban rendezett irodalmi esten találkozhattunk.

Nyolc Égtáj – KÁLMÁN DÓRA: SVÉDCSAVAR – fotónovella

Slam School Poetry – A döntősök videói

Győr tele van költészettel

Nyolc Égtáj – DEÁK CSILLAG: Vacsoravendégek – fotónovella"

2013. május 29., szerda

Kalandorok az Ernst Múzeumban

"Múlt hét szombaton nagy érdeklődés közepette nyílt meg Csurka Eszter eddigi legnagyobb kiállítása, melyhez több kísérőrendezvény is kapcsolódik. Elsőként a 60-as évek egyik remekművét, a Kalandorokat vetítjük, Alain Delonnal és Lino Venturával a főszerepben. A kultuszfilm varázsos világáról Báron György filmesztéta beszél az érdeklődőknek.


2013. MÁJUS 29., SZERDA, 19 ÓRA
Roberto Enrico: Kalandorok
Csurka Eszter A tengerpartra című kiállításához kapcsolódó vetítés

Előadó: Báron György filmesztéta

Roberto Enrico kultuszfilmje a végzetes szenvedélyről szól. A száguldásról, földön, vízen, víz mélyén és a levegőben, a gravitáció elhagyásának vágyáról, az őrült szerelemről, ahogy azt a szürrealisták képzelték, akik az élet szerelmét hirdették, s a kincskeresés szenvedélyéről, melynek célja nem a gazdagság, hanem az elérhetetlen Ígéret Földje. Az ártatlan, kölyökképű fiatal Alain Delon s az érett, férfias Lino Ventura között egy gyönyörű, vagány fiatal lány, Joanna Shimkus. Fölöttük az ég, alattuk a tenger, egyszerre kívánnak beleharapni mindkettőbe. Laetitia, je ne savais pas... ‒ a filmtörténet egyik legszebb szerelmes dala, szerelemről és halálról, máig dúdoljuk. 

Kalandorok (Les aventuriers, színes francia-olasz kalandfilm,120 perc, 1967) 
rendező: Roberto Enrico 
operatőr: Jean Boffety 
zeneszerző: François de Roubaix 
szereplő(k): Alain Delon (Manu), Lino Ventura (Roland), Joanna Shimkus (Laetitia), Serge Reggiani (a pilóta)

Báron György
A FIPRESCI magyar tagozatának, a MUOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnöke, az MMKA 4K szakkollégiumának tagja, a Magyar Filmművész Szövetség elnökségének és választmányának tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának törzstagja, Doktori Tanácsának tagja, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Művészeti Szakbizottságának tagja, majd társelnöke (2008-ig). Rendszeres részvétel hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon, magyar és nemzetközi fesztiválok zsűrijeiben, pl: Velence, Kairó, Mar del Plata, Montreal, Karlovy Vary, Isztambul, Viareggio, Wiesbaden, Moszkva, Palm Springs. A Visegrad Documentary Library magyar kurátora (1999-2001), az Európa Parlament Lux Filmdíj zsűri tagja (2007-2009), a Verzió Nemzetközi emberi jogi filmfesztivál magyar programjának kurátora.
(filmacademy.hu)"

És most a film eredeti nyelven, jappán felirattal :)

2013. május 28., kedd

Az űrből a földre - Spaceshit (2013.05.)

A Spaceshit az elektronikus space-rock-ból időlegesen visszatért a mocskos rock and roll-hoz. Szintik helyett a gitárokat nyúzzák nagy élvezettel és a mi élvezetünkre. Megmaradt a régi műsor is, de ez a mostani nagyon jól áll nekik.
Hogy egyértelmű legyen a másság, mindjárt egy Rolling Stones feldolgozással kezdtek és a végén a színpadra felpattanó ősalapító Jeli Iggy Pop interpretációjával fejezték be.
Oly jó volt, hogy rövidnek éreztük!

Spaceshit (2013.05.) from simarafoto on Vimeo.

2013. május 27., hétfő

Ördögkatlan programok 2013


6. Ördögkatlan Fesztivál

2013. július 30. – augusztus 3. | NAGYHARSÁNY | KISHARSÁNY | PALKONYA | VYLYAN


Programok most még csak címszavakban, később részletesebben...

Díszvendégek!
Mint eddig mindig, az idei Katlannak is lesznek díszvendégei, nem is akárkik:  Jiři MenzelBukta Imre és Nagy József

JEL SZÍNHÁZ – WOYZECK
avagy a szédület karcolata 
Orleans, Tokio, Moszkva, Belgrád stb. után a nagyharsányi tornateremben

EGY KISS ERZSI ZENE

NÉZŐMŰVÉSZETI KFT.: ADY / PETŐFI
Katlanról Katlanra, Pepéről Pepére: Scherer Péter rendezésében A Gyáva és a Vakság után nagy költőink következnek.

CSODALÉPÉS – RÁTÓTI ZOLTÁN
Lemezbemutató koncert

A NAGY FÜZET – FORTE TÁRSULAT
Horváth Csaba rendezése Agota Kristof legendás regényének sajátos feldolgozása, mely ötvözi a fizikai színház és a hagyományos prózai színház nyelvezetét. A Szkénében bemutatott produkció az évad egyik szenzációja. 

ALEXANDER BALANESCU – ADA MILEA: THE ISLAND
Álltunk 2007-ben a pulai faluházban, és hallgattuk ezt a gyönyörű koncertet – és most, 2013-ban megtörténhet ugyanez az Ördögkatlanban…

ÉRDI TAMÁS – TEMPLOMI KONCERT

Quimby
Ahogy az elmúlt 5 évben, idén is: Kiss Tibiékkel nyitjuk az Ördögkatlant!

Kiscsillag
Mint mindig, az idei Ördögkatlant is a Kossuth-díjas énekes-gitáros és csapata búcsúztatja.

Pintér Béla és Társulata: Parasztopera
A tavalyi lehengerlő sikerük után a magyar alternatív scéna egyik legkiválóbb csapata újra a Katlanban!

30Y Szentimentálé

Kiss Erzsi Panchan
Dombi Kati – ének, Kiss Erzsi – ének, Szandtner Anna –ének, Dudás Zsombor – ütőhangszerek, gitár,Pápai István – ütőhangszerek, Takács Szabolcs – bőgő.

Bujdosó Trió
Andalító mediterrán hangulat, közel-keleti transz, álomszerű rumba, drámai kitörések...

Dés András Quartet ’13
...hol máshol, mint a Vylyan festői teraszán!

Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint duó

Kicsi nyuszi hopp hopp
- hungarian road-movie -

Kistehén Melankólikusok
Sokak kívánságára: Kistehénék újra a Katlanban!

...és még sok más...

2013. május 26., vasárnap

Egy hónap mulva Fishing on Orfű!

"Bemutatjuk a Fishing 2013-as himnuszát,  eláruljuk, kié lett a fesztivál nagyszínpada, valamint közzétesszük az idei szabadidőprogramot is. A legfrissebb Fishing – hírek!

Ünnepélyesen bemutatjuk a Fishing on Orfű idei himnuszát, amit nem más, mint Pálinkás Tamás IHM vezér - már Viva Comet jelöléssel is bíró - elektronikus formációja, a Tej jegyez. A dalhoz készült videóklip átlagos hétköznapokon készült mobiltelefonok segítségével, ráadásul a fesztivál szervezői is feltűnnek a kisfilmben!

Elkelt a Fishing on Orfű nagyszínpada! Örömünkre szolgál, hogy a jótékonysági aukción keresztül több, mint 150 000 forinthoz segíthettük hozzá a Misina Természet- és Állatvédő egyesületet. Ezúton is gratulálunk a nyertesnek, Deli Kálmánnak, aki fiáról nevezte el a fesztivál első számú helyszínét, így a legnagyobb bulik idén a Deli Máté nagyszínpadon lesznek Orfűn.

A koncerteken túl a Fishing idén is gazdag szabadidőprogram-választékkal készül – aktív kikapcsolódást biztosítva a látogatóknak szárazföldön, vízben, levegőben, két keréken, vagy akár lóháton. A Hosszúlépés Fröccs(kul)túrán a különböző fröccsfajták és az orfűi gasztronómia nyomába eredünk. A Statikus Sörtúrán megmártózunk a habokban; először az élményfürdőben, majd (átvitt értelemben persze) a helyi kézműves sörfőzdében. A kerékpáros túrán a Mecsek erdei és tavai között tekergünk, gyalogosan akár a Denevérmúzeumot is bejárhatjuk, de akár lóháton is megismerhetjük az egész környéket. Az orfűi tavon pedig egy nagy csapattal sárkányhajózhatunk, és horgászverseny is lesz! A malomban megtanítják, hogyan kell dagasztani és sütni a kenyeret, a fesztivál borutcájában pedig az ínyenceknek borkóstolókat és vakteszteket szervezünk. Mindezt ledolgozhatjátok a kispályás foci bajnokságon, a nyári hoki bajnokságon vagy asztalitenisszel. De rekeszeket is építhettek, zsonglőrködhettek, a korán kelőknek pedig napindító aerobikedzéssel is készülünk. A programokról bővebb információt a www.fishingonorfu.hu oldalon lehet találni. A jelentkezések június 3-án indulnak.

Az idén négynapos Fishing on Orfű június 19 és 22 között kerül megrendezésre. A rendezvényre 4 napos bérletek 12990 Ft-ért válthatóak. Napijegyet a Kispál-napra 2990 Ft-ért, a fesztivál további napjaira 4990 Ft-ért vásárolhatóak a Ticketportal országos hálózatában vagy a http://fishingonorfu.ticketportal.hu/ weboldalon."


Ünnepélyesen bemutatjuk a Fishing on Orfű idei himnuszát, amit nem más, mint Pálinkás Tamás IHM vezér - már Viva Comet jelöléssel is bíró - elektronikus formációja, a Tej jegyez. A dalhoz készült videóklip átlagos hétköznapokon készült mobiltelefonok segítségével, ráadásul a fesztivál szervezői is feltűnnek a kisfilmben!

http://www.fishingonorfu.hu
http://www.fb.com/fishingonorfu

2013. május 25., szombat

Jön Nick Cave és a Franz Ferdinand a Szigetre!

"A napokban több zenekar és előadó is beutazó vízumot kért a Sziget Fesztiválköztársaságba. Közöttük a Nagyszínpadra érkezik - nemrég megjelent új lemezével - az egyetemes zenelegenda Nick Cave és az ő Bad Seeds nevű zenekara, és az utóbbi idők legnépszerűbb alter rock csapata, a Franz Ferdinand..."
(sziget.hu)

NICK CAVE AND THE BAD SEEDS I FRANZ FERDINAND I !!! I NOISIA I TIMBUKTU and more

2013. május 24., péntek

TITÁNium Színházi Szemle


"2013. május 26-29.

1 helyszínen, 4 napon keresztül, 8 programot kínál a TITÁNium Színházi Szemle.

A zárónapon az is kiderül, ki az a 4 TITÁN, akik a jövő évadban bemutathatják a
darabjukat 4 különböző helyszínen (Trafó, Átrium, Thália, Jurányi).


Május 26. 15.00: 011 Csoport / Radnai Márk: KUTYASZORÍTÓBBAN
Quentin Tarantino Kutyaszorítóban c. filmje alapján a 011-es csoport előadása. 
Az előadás hat fiatal budapesti srác története, akik nem ismerik egymást. Azt tervezik, hogy Andy Vajna születésnapi partyján kirabolják a producer házát, és a filmtámogatási pénzzel elmenekülve új életet kezdenek egy másik országban. Az akciót az egyik fiú apja szervezi...
Szereplők: Kovács Ádám, Rusznák András, Klem Viktor, Rada Bálint, Simon Zoltán, Kovács Gergely, Király Dániel, Fehér Benő, Borbély Alexandra, Pálos Hanna, Anger Zsolt
Rendező: Radnai Márk

ELŐBEMUTATÓ:
Május 26. 15.30, 18.30: Stereo Akt – ARTUS / Boross Martin: PROMENÁD VÁROSI SORSTURIZMUS  a Jurányi elől indul a busz
A városban egy turistabusz cirkál, ami más, mint a többi. A fedélzetén sorsturisták ülnek. 
A nézők egy színházi utazás keretében, a buszról követik a valóság-díszletben játszódó történetet...
Alkotók, előadók: Debreczeni Márton, Gold Bea, Julia Jakubowska, Kocsis Gábor, Nagy Csilla, Téri Gáspár, Tucker András, Vadas Zsófia Tamara, Virág Melinda
Rendező: Boross Martin

Május 26. 20.00: SZFE / Soós Attila: Franz Kafka azonos című kisregényéből: A KASTÉLY első rész
Soós Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező - fizikai színházi koreográfus-rendező szakának negyedéves növendéke. Idei félévi rendezővizsgája Franz Kafka A kastély című kisregényének színpadi adaptációja.
Igazi alkalom a kétségbeesésre, amikor Józef K nem véletlenségből áll az éjszaka közepén egy számára teljesen ismeretlen falu főterén a megbízói levelével, hogy földmérői munkára jelentkezzen. Eltévedt? Elkésett? Kinek a megbízásából érkezett? 
Két dolgot lehet tudni róla: idegen és dolgozni jött...
Szereplők: Fehér László e.h., Hay Anna, Stork Natasa, Nagy Mari, Pallag Márton e.h., Viktor Balázs e.h., Nagy Dániel Viktor e.h., Horkay Barnabás e.h., Székely Rozi, Gyöngy Zsuzsa e.h., Bárnai Péter e.h.
Adaptáció: Soós Attila e.h. és Fekete Ádám e.h.
Rendező: Soós Attila e.h.

Május 27. 19.00: Katona József Színház – Manna / Erdeős Anna: David Greig-Gordon McIntyre: SZENTIVÁNÉJ
Mindketten 35 évesek, egyedülállók, és kicsit zűrösek. Lehet, hogy ideje lenne változtatni az életükön. Találkoznak. David Greig 2009-ben írt Szentivánéj című művének két szereplője Pelsőczy Réka és Kocsis Gergely. A darab rendezője az idei évben az SZFÉ-n végző Erdeős Anna.

Május 28. 19.00: K2 Színház: "...VOLT EGYSZER EGY HELÉNÉ"
A K2 Színházat a Kaposvári Színművészeti Egyetem hallgatói 2010-ben hozták létre.
Mesélik: Szakács Hajnalka, Horváth Szabolcs, Domokos Zsolt, Piti Emőke, Borsányi Dániel, Rácz Panni, Jerger Balázs
Kar: Dobó Enikő, Pallagi Melitta, Sodró Eliza
Rendező: Fábián Péter, Benkó Bence

Május 29. 15.00: Kaposvári Egyetem - FÜGE: A DOHÁNY UTCAI SERIFF
Az előadás szövege a vészkorszak alatt elhurcoltak visszaemlékezéseiből áll össze, és teljes sötétben játszódik.
Szereplők: Bánfalvi Eszter, Béli Ádám, Boros Anna, Deák Péter, Keresztény Tamás, Lakatos Máté, Némedi Árpád, Rainer-Micsinyei Nóra, Takács Nóra Diána, Tolnai Hella
Alkotók: Kovács Márton, Mohácsi János

Május 29. 19.00: Táp Színház / Laboda Kornél: HOGY ÉLNEK A HALAK A TENGERBEN?(Tulajdonképpen Periklész)
,,Vegyünk egy elfeledett Shakespeare-drámát (Periklész), tegyünk hozzá tíz fiatal színészt, egy csomó improvizációt, zenét meg vérfertőzést, az egészet rázzuk össze alaposan, aztán csak nézzük, mi jön ki belőle. Jó lesz. „ 
Laboda Kornél, rendező
Szereplők: Béli Ádám, Csányi Dávid, Cselle Éva, Csillag Botond, Egger Géza, Gera Marina, Gergely Katalin, Kiss-Végh Emőke, Kőszegi Mari, Orbók Áron
Rendező: Laboda Kornél

Május 29. 20.30: A TITANium pályázat eredményhirdetése 

Üdvözlettel:
a Jurányi csapata"

 
MÁJUS - JÚNIUSI PROGRAM:  Jegyvásárlás

2013. május 23., csütörtök

2013. május 22., szerda

Kivándorló Blues - az első dal a készülő Quimby lemezről

Kivándorló Blues

Úgy kell a kutyáknak a hús
ahogy a szívnek mélabús
dallamok közt táncoló
lélek párologtató
lidércekből szőtt elem
te szürkésbarna félelem
és én mint csíkos rab ruhád
néha gondolok még rád
de köszönöm hogy elmúlt ez a szerelem.

Ha bekacsintok hogy mi van
e koszos pornó moziban
látom a bambaság korát
rejszolni át az északát
rajzolni át az arcokat
az ondó szagú vakolat
alatt vas karmokat növeszt
és a fülembe súgja ezt
i am the best markolat.

Refr:
Ne szoríts meg engem
ne szoríts erősen ez fáj
inkább szoríts nekem
ha menni muszáj
hidd el én veled maradnék
szívesen széjjelszakadnék
ha lenne mér'
Magyarország!

Ki hercegnő volt egykoron
teríték lett a koncasztalon
vicsorgó élettelen hús
felzeng a woodoo-techno blues
matatnak sóvárgó kezek
az égbe nyúló terpeszek
mentén egy új világ jön el,
ahol már nincs számomra hely
ha nem leszek hát nem leszek.

Ne szoríts meg engem
ne szoríts erősen ez fáj
inkább szoríts nekem
ha menni muszáj
hidd el én veled maradnék
szívesen széjjelszakadnék
ha lenne mér'
Magyarország!


Quimby - Kivándorló Blues (Official Music Video) from Anormal Sessions on Vimeo.

An old school video for Quimby's newest song. This is a quick and dirty session with the guys. (this is not a live session but a recording off of their upcoming album).

2013. május 21., kedd

A hivatalos összegzés és a mi utolsó napunk - pillanatok a II. Zsolnay Fesztivál utolsó napjáról

"Minőségi kultúrát, kulturális minőséget kínált a Zsolnay Fesztivál

A rendkívüli időjárás ellenére sem maradt el program a Zsolnay Fesztiválon. A hirtelen érkezett viharok ellenére a fesztiválozók kitartottak a rendezvény mellett.  A minőségi, gondolatébresztő és szórakoztató programokat közel tízezren látogatták a Zsolnay Kulturális Negyedben. 

Az egykori Zsolnay Porcelángyár területén öt hektáron kialakított Negyed kulturális programjainak egyedülálló külső és belső terek biztosítottak helyszínt. Több mint 140 program, komoly- és könnyű zenei koncertek, színházi előadások, irodalmi események és gyerekprogramok fogadták a látogatókat. Személyi sérülés és számottevő káresemény, károkozás nem történt.

Idén külön figyelmet kapott a fiatalabb korosztály és az egyetemisták, több koncert, program is sikeresen szólította meg őket. Ismert külföldi zenészek adtak könnyűzenei koncerteket: a rossz idő ellenére telt ház előtt zenélt a francia Nouvelle Vague, a spanyol Che Sudaka megtáncoltatta a közönséget, az Egyesült Királyságból érkező Stereo MCs DJ Set az E78-ban alaposan megemelte a hangulatot, az örmény Wattican Punk Ballet az ArTér Kávézóban nyújtott felejthetetlen élményt a nézőknek. A neves hazai fellépők közül a Zagar új lemezéről játszott dalokat, a Besh o droM  szombat este táncoltatta meg a közönségét. Fábián Juli & Zoohacker, A Köztársaság Bandája, a Mrs. Columbo, a Jazzrael és a Tudósok különleges és egyedi hangulatú koncerteket adtak.
Idén is volt zenés séta Palya Beával, a tavalyihoz hasonló hatalmas közönségsikert aratva.  

Nagy hangsúlyt kaptak a fesztiválon a pécsi vagy Pécshez kötődő művészek. A már hagyományossá vált Zsolnay-s programokat erősítette a pécsi színészek által kitalált és játszott Gyárturisták performasz-sorozat. A fesztiválon helyet kaptak a tradicionális és jellegzetes pécsi értékek és termékek. A „Zsolnay-gyári capriccio – A mi kis városunk” fotópályázat célja egy Pécset bemutató izgalmas, élő fotókiállítást létrehozása volt. Közel 1000 kép érkezett be a felhívásra, amiből a kurátorok 69 pályázó közel 300 alkotását választották ki. A Művészeti Piac helyi kreatív művészeket vonultatott fel, de - hagyományteremtő szándékkal - jelen volt Magyarország legrégebben alapított, ma is működő söripari cége: a Pécsi Sörfőzde.

Két pályázatot is hirdetett a fesztivál: nagy sikere volt a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai által a fesztiválra tervezett köztéri alkotásoknak. Az Óriás Ágy, a Zenélő Lépcsők és a különböző installációk sok látogatót vonzottak. Az m21-es galéria 1200 m2-es helységében Komoróczky Tamás audiovizuális munkáit láthatták az érdeklődők.

A Cseh Tamás emlékesten a valaha a zenészt kísérő Ad Libitum Együttes megtöltötte a Bóbita Bábszínház színpadát.

A színházi élményt keresők több előadáson is részt vehettek: a HOPPart Társulat Szörprájzpartiján, vagy a budapesti Színművészeti Egyetem hallgatóinak mozgásszínházán, és Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán készült előadáson.

Volt lehetőség az elmélyülésre is, komolyabb hangvételű programokon résztvenni. A Budapesti Vonósok és a Magyar Zeneművészeti Társaság Kamaraegyüttese a klasszikus és kortárs zenét képviselték. A számos díjjal kitüntetett Jókai Anna írónővel legújabb regényéről beszélgettek. Jordán Tamás - többek között - József Attila, Babits segítségével „stand upolt” , a „Szó és zene” előadáson négy magyar író – Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál – olvasta fel egy-egy szabadon választott írását, három fantasztikus jazz muzsikus, Dés András, Dés László és Barcza H. József zenei kísérete mellett. Népszerű volt Veiszer Alinda  Zsolnay Szalonja is. 

A fesztivál egyik legnépszerűbb attrakciójának a Franciaországból érkezett óriás kaleidoszkóp bizonyult: a hal alakú térben állandóan telt ház előtt zajlottak a Kaleidoact előadásai. 

A családokat és gyerekeket több izgalmas és színes program is várta különböző helyszíneken az egész Negyed területén. Az érdeklődők kipróbálhatták a kerámiafestést, a Bóbita Bábszínházban és szabadtéri színpadán rengeteg bábelőadás, gyerekszínház fogadta a kicsiket és nagyokat. Az érdeklődők a terület több helyszínén kipróbálhatták a játékkészítést, üvegfestést - sőt - a vállalkozó szelleműek „mesehőssé” is változhattak. A fesztiválra érkezők közül sokan látogatták meg a Zsolnay Kulturális Negyed állandó kiállításait, Rózsaszín Zsolnayt, Gyugyi-gyűjteményt, a Mauzóleumot és a Család- és Gyártörténeti Kiállítást."

Minket utolsó nap a "Szó és zene" varázsolt el, a négy kíváló , különböző stílusú író és a muzsika nemhiába kapott vastapsot. Megint eltelt egy fesztivál, nekünk pedig van mire emlékeznünk... Csak ezekkel a szavakkal búcsúztathatjuk: jövőre veled, ugyanitt!


Hangulatképek a II. Zsolnay Fesztivál végéről from simarafoto on Vimeo.

2013. május 20., hétfő

Kultúr túra - pillanatok a II. Zsolnay Fesztivál negyedik napjáról

Ma megint kifutottunk az időből és most tényleg csak címszavakban, hogy tudjátok a fotókat hova tenni.
Na, lássuk!
Trio Á kellemes jazz sztenderdekkel,
Komoróczky Tamás kiállítása,
a Kaleidoact varázslatos világa a cet gyomrában - minek nekem 3D-s tévé, ha van egy cetem? -, képekben csak kívülről,
kis kóstoló a Gyárturistákból,
a Színművészeti Egyetem hallgatóinak mozgásvizsgája,
Jordán Tamás stand up estje vicces sztorikkal és versekkel,
Barabás Lőrinc új, elmélyülős műsora,
Zagar lemezbemutató - nem hallottuk még őket ilyen jól szólni -,
lemezpörgetés a BárCsak-ban,
a Wattican Punk Ballet őrült jó rock-ja bundás vodkával
és búcsúzásként a Zsolnay Negyed fénnyel festett épületei.
Ma még lesz egy kis ráadás, de erről holnap...

Hangulatképek a Zsolnay Fesztiválról 4. nap from simarafoto on Vimeo.

2013. május 19., vasárnap

Forró nappalok, forró éjszakák - pillanatok a II. Zsolnay Fesztivál harmadik napjáról

Végre újra itt a nyár! A fesztiválozók napfürdőznek a koncertek közben. Na, de menjünk sorjában, időzavarunkban címszavakban, mintegy képaláírásokkal követve a fotómozit.
Heverészős hangulatok.
Dolus Mutombo, Lipcsében élő kongói gitáros-énekes.
Kis barangolás.
Palya Bea Altatók című gyermekkoncertje nem csak gyerekeknek, kerülve a gügyögős, bugyuta gyerekműsorokat.
Fran Palermo, fiatal indie csapat, rezesekkel, fuvolával, hosszan és élvezetesen.
A Besh O Drom mint mindig, táncra csábítva, lendületben.
Fábián Juli és Zoohacker jazzysen, jó zenészekkel.
A végén a francia Slim Wild Boar and the Forsaken Shadow kicsit Psycho Mutants-osan, kicsit rockabilly-sen vadította a közönséget.
Ma egy kicsit megpróbálunk rámenni a látványra, meglátjuk mihez lesz energiánk.
Na csá, holnap!

Hangulatképek a Zsolnay Fesztiválról 3. nap from simarafoto on Vimeo.

2013. május 18., szombat

Vihar előtt, közben és után - pillanatok a II. Zsolnay Fesztivál második napjáról

Egyik pillanatban napsütés és forróság, a másikban szél és eső, de a szeszélyes időjárás és az esti vihar sem tudta megtörni a fesztivál lendületét, de menjünk sorban, a képeket követve.
A kora délutáni hangulat találkozott a XXI. századi népzenéléssel a Köztársaság Bandája jóvoltából (húúú, de avíttak, most inkább a Nemzeti Banda név lenne a sikk!).
A Gyárturisták humoros idegenvezetése most is nagy sikert aratott és arat folyamatosan, hiszen minden nap bolondoznak...
A Zsolnay Szalonban most Balázsovics Lajossal és Stolh Andrással beszélgetett Alinda a vadászatról, melynek keretében mind a témáról, mind a művészekről sok érdekes dolgot megtudtunk és még szarvaspörkölttel is megkínáltak minket.
Közben kitört a vihar, de minket nem lehet megfélemlíteni!
A francia Nouvelle Vague csapatnak a lemezei nem szólnak olyan jól, mint a koncertjei! És a koncertek még látványosak is! A csajok megint fergeteges show-val bizonyítottak: nagyon csajosak voltak, nagyon vagányak és nagyon szexik. A zsúfolt teremben forró volt a hangulat és a levegő.
A soft altert kemény alterrel zártuk, kiokosítottak minket a Tudósok. Dr. Máriás a szokásos szabadszájúságával hódított, a nemrég csatlakozott Tövisházi Ambrus pedig láthatóan élvezte a vadságot és a felmerülő atonalitást. A Bizottság hagyta űrbe jól illeszkedik a magukat csak punknak aposztrofáló Tudósok. A végén még elhangzott a Nemzeti Népességnövelő Mozgalom himnusza is, a Basszál!
Na, Kedves Naplóm, neked sem kívánhatok jobbat ma estére!

Hangulatképek a II. Zsolnay Fesztiválról 2. nap from simarafoto on Vimeo.

2013. május 17., péntek

Nedves kezdet - pillanatok a II. Zsolnay Fesztivál első napjáról


Bár az eső megpróbálta elmosni a fesztivál első napját, de ez nem jött össze neki. Az érdeklődőknek viszont összejött egy jó hangulatú fesztiválkezdet.
Mi a Cseh Tamás-emlékesttel indítottunk. Hajdani kísérőzenekara állt össze, hogy ápolják a nemrég elhunyt művész emlékét. Kicsit félve ültünk be az előadásra, de kellemesen csalódtunk. A kamarazenekari hangszerelés jól illet a dalokhoz, Novák János pedig ihletetten szólaltatta meg az ismerős szövegeket, majd saját Ady megzenésítéseit, amiket Tamás is lemezre énekelt. A kisebb technikai bakik ellenére jó és tartalmas program volt, illett Cseh Tamás szelleméhez.
A Che Sudaka spanyol temperamentummal és némi esővel kezdett a néhány bátor érdeklődőnek, de hamar felforrósították a hangulatot, elzavarták az esőt és megtöltötték a teret boldog, táncoló emberekkel. Lehet, hogy a nedvesség az oka, de az is lehet, hogy a világosítók bénáztak, mert mint a fotókon is láthatjátok a színpad közepe, vagyis a frontemberek szinte végig sötétben voltak. Ezért bizony kiosztunk egy hatalmas fekete pontot! A zenekar egyébként nem rosz ha valaki bulizni akar, szerintünk egy kiherélt Manu Chao, de míg az utóbbival volt szerencsénk egy estét eltölteni, addig a Che Sudakát egy idő után kezdtük kicsit unni...
A napot a román rézfúvós Fanfara Transilvania-val zártuk. A hasonló bandákból tőlünk délebbre Dunát lehetne rekeszteni... ők nem rosszak, de erős „dézsávünk“ volt közben, ismerős dallamok ismerős módon, ez is csak a bulizást szolgálta... Vannak náluk progresszívebbek is ebben a műfajban.

Hangulatképek a II. Zsolnay Fesztiválról 1.nap from simarafoto on Vimeo.

Az időjárás nem akadály – május 17-én esőhelyszíneken folytatódik a Zsolnay Fesztivál


"A kedvezőtlen időjárási előrejelzések miatt a Zsolnay Fesztivál programjait május 17-én esőhelyszíneken rendezik meg. A Nouvelle Vague Pirogránit udvarra tervezett szabadtéri koncertjét az E78 koncerttermében, a Zsolnay Szalont pedig Veiszer Alinda, Stohl András és  Balázsovits Lajos közreműködésével a Bóbita Bábszínházban tartják meg.

A Zsolnay Kulturális Negyedben a fesztiválon ma fellép még a Köztársaság Bandája (esőhelyszín a Bárcsak kávézó). A koncertek és előadások sora pedig még hosszú, hiszen az E78-ban a Nouvelle Vague után a Mrs. Columbo mutatja meg a jazz napos oldalát, az ArTér Kávézóban pedig Jáger Bandi zenekara, a Jazzrael és napjaink legeszementebb szuper-gruppja a Tudósok játszanak. 

A komolyzene kedvelői a Zenetudományi Intézet Liszt Termében a Budapesti Vonósok, illetve Várdai István és Murin Jaroszláv közös kamarakoncertjén vehetnek részt, de a színház szerelmeseinek is tartogat különlegességeket a fesztivál.  A Gyárturisták vadonatúj epizódjaival  ma 11.00-kor és 18.00-kor is bejárhatjuk a Negyed területét, 18.30-kor pedig a Színművészeti Egyetem II. éves hallgatói Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán elkészült előadással  mutatkoznak be a pécsi közönségnek a Júlia Teremben

Ha az időjárás engedi, 17 órakor zenés sétán vehetünk részt Palya Beával, eső esetén pedig az Apostolos teremben hallhatjuk azokat a dalokat, amikkel Bea az idei fesztiválra készül.

Gyermekek számára a foglalkozásokat szintén esőtől védett helyen, a Herkules terasz mellett és az Inkubátorházban, a Tettyei Muzsikusok című bábelőadást 
pedig a Bóbita Bábszínházban nézhetik meg a legfiatalabb fesztiválozók. 

Két kiállítás is nyílik a mai napon: „Az én kis városom” fotópályázatra érkezett 300 képből álló kiállítást Marsalkó Péter fotográfus és Tátrai Annamária nyitják meg 18.00 órakor az Inkubátorház 1. emeleti termében, Pittman Zsófi különleges falvédőinek kiállítása 17 órakor nyílik az E78-ban. 

A Kodály Központ kulisszatitkait ismerhetik meg azok, akik regisztrálnak a délután 15.00 és 18.00 között szervezett nyílt napra. Erre és néhány kisebb helyszínen tervezett előadásra a fesztiváljegy mellett helyfoglalás szükséges, részleteket a fesztivál online felületein és a műsorfüzetben olvashatnak: 

zsolnayfesztival.hu
facebook.com/zsolnayfestival
zsolnayzz.wordpress.com

2013.05.17."


2013. május 16., csütörtök

Mai Zsolnay Fesztivál kedvcsináló

A sok program között este 8-kor Che Sudaka...

Che Sudaka koncert a Szigeten 2012.
Che Sudaka concert at Sziget Festival 2012.

Che Sudaka concert - Sziget 2012 - setlist
1. Almas Rebeldes
2. Mirando El Mundo
3. Ona Kasuita
4. Seras Feliz
5. todo Vuelve
6. Silence Raval
7. Sin Papeles
8. Que Viva La Gente
9. Mentira Politika
10. La Risa Bonita
11. Bam Bam
12. El Trenecillo
13. Come una Bomba

2013. május 15., szerda

Marge másodszor (2013.05.10.)


- A Tahrir tér mellett laktam, ott zajlott előttem a forradalom, ijesztő volt és felemelő... Jó embereket, jó zenészeket ismertem meg Egyiptomban... Felkértek, hogy zenéljünk egy szufi könyvesbolt megnyitóján. Nagy megtiszteltetés volt európai létemre... Egyiptomi zenészekkel kezdtük el az új lemez felvételeit, aztán jött a forradalom... lejárt az időnk és haza kellett utazni... nem tudunk visszamenni... Most reméljük, sikerül nekik jönniük, lesz egy nagy koncert Pesten és a lemezt is befejezzük... Az angol Sony-val (hm, remélem, jól emlékszem - a szerk.) folynak előrehaladott tárgyalások...
A fenti mondattöredékek a beszélgetésünkből maradtak meg fejemben, mikor Marge mosolyogva felénk fordult a bárpultnál:
- Emlékszem rátok!...

...Felment a színpadra egyszerű fekete ruhájában, fehér gyöngysorral nyakában - Mint egy bárénekesnő, olyan csinos, jegyezte meg Xénia -, zenekara másik - a múltkorinál ritmikusabb - felével és beinvitált minket Marge világába. Képzett hangja, jó zenészei és a zenéjét alkotó marge-os fúziós eklektika hamar értő fülekre talált... Voltak rajongók, akik 80 km-t utaztak a koncert miatt és szerencsésen segítették ki az egyik régen énekelt dalban a telefonjukban fellelhető dalszöveggel a boldog énekesnőt... és a boldog közönséget.
Reméljük gond nélkül elkészül az új lemez, érdeklődve várjuk!


Marge (2013.05.10.) from simarafoto on Vimeo.

2013. május 14., kedd

Sötét élvezet - Black Hourglass

Lassan felnő az önmaga által választott szintre a Black Hourglass! Sötét muzsikájuk ellenére igazán élvezetes és gondolkodtató koncertet nyomtak.
Legközelebb sem hagyjuk ki őket!

Black Hourglass from simarafoto on Vimeo.

2013. május 13., hétfő

Underground Rigából - PARÁRA

Aki nem a zenei fősodor hullámain szeret ringatózni, hanem szeret búvárkodni az underground gitáros mélyvízében, annak kötelező volt a PARÁRA koncertje. A Rigából érkezett csapat szuggesztíven adta elő rafináltan megszerkesztett zenéjét.
Bánhatja, ki kihagyta!

Parára from simarafoto on Vimeo.

2013. május 12., vasárnap

Csütörtöktől Zsolnay Fesztivál!

Mint ahogy már nem rég beszámoltunk róla ( itt ), hamarosan indul a II. Zsolnay Fesztivál. Ezen az oldalon a műsorfüzetet is megtalálhattátok digitális formában, de aki idegenkedik a bit-ek között lapozni, annak pár programot  - a teljesség igénye nélkül - most külön kiemelünk.




Cseh Tamás emlékest
2013. máj. 16., 19:00
Zsolnay Negyed - Bóbita Bábszínház
Cseh Tamás, Bereményi Géza és Novák János Ady-dalai az Ad Libitum Együttes előadásában.Teljes program »

2013. máj. 16., 20:00
Zsolnay Negyed - Inkubátorház
lakásszínházi előadás Teljes program »

Che Sudaka (E) koncert
2013. máj. 16., 20:00
Zsolnay Negyed - Pirogránit udvar
Ska, salsa, reggae, dub, punk, akusztikus gitár, és elektronikus kütyük: a Mano Negra zenei hagyománya a barcelonai utcazenekartól.Teljes program »

Ráhangolás-barangolás - Zenés séta Palya Beával
Zsolnay Negyed
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel újra a Zsolnay Fesztiválon: új dalokkal, új útvonalon!Teljes program »
A Köztársaság Bandája
2013. máj. 17., 17:00
Zsolnay Negyed - Ginkgo téri szabadtéri színpad
Fiatalos, lendületes, időszerű zene, igazi, jó értelemben vett világzene. Teljes program »


Kamaramuzsika felsőfokon
2013. máj. 17., 18:30
Zsolnay Negyed - Liszt Ferenc Hangversenyterem
A Budapesti Vonósok muzsikusai, Várdai István és Murin Jaroszláv közös kamarakoncertjeTeljes program »


A Zsolnay Színház bemutatja: Beszédvizsga Térey János Nibelung lakóparkja nyomán
2013. máj. 17., 18:30
Zsolnay Negyed - Júlia terem
A Színművészeti Egyetem II. éves hallgatói Térey János Nibelung lakópark c. darabja nyomán elkészült beszédvizsgával mutatkoznak be a pécsi közönségnek. Teljes program »


Nouvelle Vague (F)
2013. máj. 17., 20:00
Zsolnay Negyed - Pirogránit udvar
Angolszász punk és New Wave klasszikus slágerek leheletfinom bossa novákba, elegáns akusztikus hangszerelésekbe oltva. Teljes program »


Tudósok
2013. máj. 17., 22:00
Zsolnay Negyed - ÁrTér Kávézó és Társalgó
Napjaink legeszementebb szuper-gruppja sok-sok könnyes kacagást, önfeledt éneklést és felindultságból elkövetett szexuális táncot ígér minden kedves hallgatójának. Teljes program »


Dolus Mutombo (CG) koncert2013.
máj. 18., 15:00
Zsolnay Negyed - Ginkgo téri szabadtéri színpad
Pazar ritmusérzék, tiszta zeneiség: kongói muzsika minden generációnak. Teljes program »
2013. máj. 18., 17:00
Zsolnay Negyed - Ginkgo téri szabadtéri színpad
Húzós tempójú, dús hangszerelésű indie-rock és folk beütés, melyet a gitár, a hegedű, a trombita és a harmonika hangjai uralnak.Teljes program »


Besh o droM
2013. máj. 18., 20:00
Zsolnay Negyed - Pirogránit udvar
Igazi örömzene! Balkáni és román cigány, illetve közel-keleti tradicionális zene és magyar zene sajátos ötvözete. Teljes program »


Fábián Juli & Zoohacker
2013. máj. 18., 22:00
Zsolnay Negyed - E78
Elektroakusztikus formáció, ahol szinte az összes modern irányzat teret kap. Teljes program »


Slim Wild Boar & The Forsaken Shadow
2013. máj. 18., 23:00
Zsolnay Negyed - ÁrTér Kávézó és Társalgó
Sötét folk blues és a vad rockabilly sajátos ötvözete. Johnny Cash, Hank Williams, Nick Cave és Leonard Cohen után szabadon. Teljes program »


Szophoklész: Antigoné
2013. máj. 19., 19:00
Zsolnay Negyed - Janus Egyetemi Színház
A Janus Egyetemi Színház előadása. Teljes program »


Széllel szembe – poénok és poémák – Jordán Tamás stand up estje
2013. máj. 19., 20:00
Zsolnay Negyed - Bóbita Bábszínház
Jordán Tamás beszél színházról, életről, saját magáról nyers humorral. Teljes program »


Stereo MCs DJ Set vs Bam (Jungle Brothers) (UK)
2013. máj. 19., 20:00
Zsolnay Negyed - Pirogránit udvar
A pop- és tánczene brit fenegyerekei az amerikai hiphopsztárral, a Jungle Brothers-ből ismert Afrika Baby Bam aka Bammal érkeznek a fesztiválra. Teljes program »


Žagar– lemezbemutató koncert
2013. máj. 19., 22:00
Zsolnay Negyed - E78
A legújabb, Light Leaks című album bemutató koncertje. Teljes program »
2013. máj. 19., 22:00
Zsolnay Negyed - ÁrTér Kávézó és Társalgó
Jazzben fogant, komolyzenei és tánczenei hatások tömkelegét felvonultató, korokon és stílusokon átívelő muzsika. Teljes program »

Wattican Punk Ballet (ARM)
2013. máj. 19., 23:50
Zsolnay Negyed - ÁrTér Kávézó és Társalgó
A lehengerlő örmény geg-tánc-punk testvérpáros, az egykori legendás Deti Picasso koncertje. Teljes program »

Szó és zene
2013. máj. 20., 19:00
Zsolnay Negyed - E78
Négy nagy magyar író – Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál - és három fantasztikus jazz muzsikus, Dés András, Dés László és Barcza H. József estje. Teljes program »

És még sok minden más, köztük kiállítások, játékok, stb...

A részletes programot a zsolnayfesztival.hu- n találjátok.

És még valami: