Bár az eső megpróbálta elmosni a fesztivál első napját, de ez nem jött össze neki. Az érdeklődőknek viszont összejött egy jó hangulatú fesztiválkezdet.
Mi a Cseh Tamás-emlékesttel indítottunk. Hajdani kísérőzenekara állt össze, hogy ápolják a nemrég elhunyt művész emlékét. Kicsit félve ültünk be az előadásra, de kellemesen csalódtunk. A kamarazenekari hangszerelés jól illet a dalokhoz, Novák János pedig ihletetten szólaltatta meg az ismerős szövegeket, majd saját Ady megzenésítéseit, amiket Tamás is lemezre énekelt. A kisebb technikai bakik ellenére jó és tartalmas program volt, illett Cseh Tamás szelleméhez.
A Che Sudaka spanyol temperamentummal és némi esővel kezdett a néhány bátor érdeklődőnek, de hamar felforrósították a hangulatot, elzavarták az esőt és megtöltötték a teret boldog, táncoló emberekkel. Lehet, hogy a nedvesség az oka, de az is lehet, hogy a világosítók bénáztak, mert mint a fotókon is láthatjátok a színpad közepe, vagyis a frontemberek szinte végig sötétben voltak. Ezért bizony kiosztunk egy hatalmas fekete pontot! A zenekar egyébként nem rosz ha valaki bulizni akar, szerintünk egy kiherélt Manu Chao, de míg az utóbbival volt szerencsénk egy estét eltölteni, addig a Che Sudakát egy idő után kezdtük kicsit unni...
A napot a román rézfúvós Fanfara Transilvania-val zártuk. A hasonló bandákból tőlünk délebbre Dunát lehetne rekeszteni... ők nem rosszak, de erős „dézsávünk“ volt közben, ismerős dallamok ismerős módon, ez is csak a bulizást szolgálta... Vannak náluk progresszívebbek is ebben a műfajban.
Hangulatképek a II. Zsolnay Fesztiválról 1.nap from simarafoto on Vimeo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése