2011. május 31., kedd

A köztünk élő földönkívüli alteregói: Starmans (David Bowie est)

Egy est az igényes populáris (sokszor egyáltalán nem „populáris”) zene élő klasszikusának, David Bowie-nak szentelve, aki szinte minden műfajban megmutatta, hogyan kell azt jól csinálni és alkotott „örökzöld” ópusokat. Rock, funk, elektrónikus, heavy metal, disco: mindegyikben magasra tette a lécet, utána kapaszkodni kellett annak ki át akarta ugorni. Most magyar rock zenészek idézték meg Ziggy Stardust elvágyódását és otthon-vágyát, a marsbéli pókokat, a jövőbe csöppent detektívet, a sikerbe fáradt zenészt, a pop csillagot és alternatív gurut, az ezerarcú, kiismerhetetlen földönkívüli földlakót, David Bowie-t.
Az est telitalálat, hibái ellenére is. Az énekek nem mindig tudják visszaadni az egyszerűnek tűnő, de rafináltan nehéz dallamokat, de a lelkesedés és a lendület, a szuggesztív előadás elfedi ezt a gyenge pontot. Az énekesek blokkonként váltják egymást, mindegyik más karakter, más előadói stílus, más habitus: Bowie egy-egy arca. A korai daloktól a rock himnusszá vált Heroes-on keresztül az utóbbi idők alternatív zenéjéig hallhatunk mindent. Van, ami csak kicsit tér el az eredetitől, de van, ami egész komoly fel- illetve átdolgozás, amit én mindig preferálok. Ilyen a China Girl, kicsit discos ízű eredetijéből született Billy Idol-os rock őrület, ami különösen megmozgatta a színpadot és a nézőket.
Mindenki élvezte, a zenészek - „a legkevesebbet próbáló zenekar” második koncertje - és a közönség egyaránt.
A nézőként ugráló, tapsoló, éneklő, őrjöngő sokaságon kívül ott voltak még:
Poniklo Imre (Amber Smith), Bátor Bence (Amber Smith), Bakó Balázs (Supersonic), Neményi Csaba (Supersonic), Iliás Ádám (Supersonic), Kőváry Zoltán (The Trousers), Minda Endre (Hangmás), Bérczesi Róbert (Hiperkarma), Frenk (Hiperkarma), és a Beck fivérek: Beck Zoltán (30Y) és Beck László (30Y).


Starmens from simarafoto on Vimeo.
tribute David Bowie

2011. május 30., hétfő

Hangulatok - A szekrény szeme

A szekrény szeme

A nagymamámtól örökölt mahagóni szekrény valaha zárható volt. A kulcs rég elveszett, a zár is kiesett belőle, csak a kulcslyuk maradt. Mint mindenki, aki valaha gyerek volt, én is tudtam, mire jó a kulcslyuk: leskelődésre. Csakhogy a szekrényben sötét van. ezért behelyeztem egy égő zseblámpát. Sok mindent így sem láttam, de a párizsi-kék zakóm valahogy elkülönült a többi ruha árnyától. Úgy éreztem, a szekrény lelkébe látok, sőt a szekrény is belelát az enyémbe. Elszégyelltem magam.

2011. május 29., vasárnap

Multiplace Újmédia Művészeti Fesztivál a Bakelitben!


Május 30-án, hétfőn este 8-tól a Multiplace Fesztivál keretében fellép a Voice Over Noise trio + visuals by Chaosdroid (SK) és a KitchenBudapest - Draft Report! Meglepetés DJ-vel várunk mindenkit - a belépés ingyenes!!

2011. májusában Európa 9 városa ad helyet a Multiplace Fesztiválnak: Csehországban Brno és Prága, Franciaországban Nantes, Izlandon Reykjavík, Romániában Cluj, Sz...lovákiában Pozsony, Kassa és Trnava, Magyarországon pedig Budapest.

Ez a fesztivál és workshop az újmédia-művészetet, mint nemzetközi művészeti mozgalmat és olyan művészeti gyakorlatok készletét határozza meg, amely a fejlődő technológiákat használja kulturális, politikai és esztétikai lehetőségeinek feltárására.

Bemutatandó fajtái között találjuk a hálózati művészetet, a szoftverművészetet, a művészek által készített játékokat, a helymeghatározáson alapuló médiaprojekteket, az interaktív történeteket, a multimédia-installációkat és a performanszokat.

Ezen terület képviselői érkeznek a határon túlról hozzánk és kerülnek kontaktusba a hazánkban élő és alkotó hasonló területeken dolgozó művészeinkkel. Bemutatkoznak, bemutatják eddigi eredményeiket és jövőbeli terveiket, valamint kapcsolatot építenek egymással.

Ezen az estén fellép Szlovákiából a Voice Over Noise trio + visuals by Chaosdroid (SK): THE CURRENT PROJECT SENTIMENTAL JOURNEY V. 2010. Slávo Krekovič, Marek Piaček és Oliver Rehák audiovizuális performansza különböző animációs filmekből áll össze, a zenei improvizációt pedig VJ Chaosdroid játssza. Az Ulysses utazásai alapján kitalált történet katarktikus élményt ígér.

Magyarországról fellép a KitchenBudapest - Draft Report LIVE CODING + FLUXUS PROJECTS. Draft Report a Kitchen live-kódoló csapata. Audiovizuális performanszokat adnak elő, melyeknek koncepciói ötletelések, workshopok során vagy rokon projektek melléktermékeként keletkeznek. Jelenleg különböző hardver és szoftver eszközök játékos alkalmazásával próbáljuk látókörünket bővíteni.

A belépés ingyenes!

2011. május 30. hétfő, 20:00
Bakelit Multi Art Center 

2011. május 28., szombat

Végleges a Fishing on Orfű fesztivál zenei programja


Egy hónappal a negyedik Fishing on Orfű fesztivál kezdete előtt véglegessé vált a rendezvény zenei programja. A két nagyszínpad már ismertetett zenekarain túl – ahol sokak örömére ott lesz az idén visszatérő Hiperkarma, valamint a rendkívüli koncerttel készülő Európa Kiadó is - a szervezők nyilvánosságra hozták a fesztivál összes fellépőjének sorát. Az idei orfűi felhozatalt többek között olyan produkciók erősítik tovább, mint a megújult Erik Sumo Band, Földes ’Hobo’ László Hármas Oltár elnevezésű produkciója, a Magashegyi Underground illetve Frenk. A 2011-es fellépők közül igazi kakukktojás a Sooerii & Poolekkel együtt színpadra álló Fluor Tomi lesz.
A Pécsi Est Café színpad fellépői akár több generáció számára is szolgálhatnak tartalmas szórakozással. Csütörtökön itt mutatja meg alternatívba mártott elektropopzenéjét a Magashegyi Underground; a friss Kossuth-díjas Hobo Hármas Oltár elnevezésű produkciója, vagy a Tom Waits dalokat prezentáló nemzetközi szupergroup, a Braindogs pedig egyszerre szórakoztathatja majd a dombtetőre látogató fiatalokat és szüleiket is. Ugyanez elmondható a Szalonna és Bandájáról, amelynek vezetője, Pál István Szalonna az Állami Népi Együttes vezető prímásaként garantált talpalávalót szolgáltat majd zenekarával a táncos kedvűeknek. Pénteken itt lép fel a bluest a költészettel és a magyar folk elemeivel remekül ötvöző Ferenczi Gyuri és a Rackajam, valamint az új nagylemezét éppen befejező - és a Hiperkarmával gitáros-vokálosként is fellépő – Frenk. A Pécsi Est Café színpadán áll deszkákra a Heaven Street Seven és Amber Smith tagokból álló The Twist is, majd az estét a legendás Pál Utcai Fiúk koncertje zárja. Szombaton itt játszik ezerféle akusztikus hangszeren sokunk gyermekkorának meghatározó együttese, a Kaláka, a Kardos-Horváth János vezette Kafkaz, vagy az új nagylemezét nemrég megjelentető Stereomilk is. A Pécsi Est Café színpad fesztiválzáró produkciója az őrült klarinét-punkban utazó, illusztris újságírót és menő indiezenészeket is felvonultató Népi Papa és a Haverok lesz.
A Nagysátor tematikus napokkal várja az érdeklődőket. Csütörtökön a keményebb zenéket kedvelők költözhetnek a focipálya helyén felállított sátor környékére: itt utaztat majd pszichedelikus rockjával a Grand Mexican Warlock, a bölcsészmetál iránt elkötelezettek rácsodálkozhatnak az Isten Háta Mögött közel sem metálos új dalaira, a Blind Myselfnél akár még egy Metallica feldolgozás is befigyelhet, míg a Rage Against the Machine Tribute a legtökéletesebb alkalom lesz a színpadról a tömegbe ugrálás kipróbálására. A péntek a hip-hop jegyében telik majd a Nagysátorban. Itt szószátyárkodik majd Bankos és Norba, itt lesz a pécsi hős, Halott Pénz is, a késő esti felhozatal pedig nem áll másokból, mint a műfaj jelenlegi csúcsragadozóiból: az Akkezdet Phiai, a Hősök és Siskafinuccsi váltja majd egymást a színpadon. És természetesen nem maradhat mikrofon nélkül nemzetünk vicc-hop nagyágyúja, a Belga sem. Szombaton a táncos műfajok művelői kerülnek középpontba. Az exhibicionista szintipopperek, a The Kolin után a Fish! hardpopja zúz majd, őket követi az eklektikus popban remeklő Erik Sumo Band. Az intenzív bulizást a PASO, majd a Brains biztosítja, végül pedig az elektronikus tánczenében utazó kollektíva, a Space Inhalerz zárja a programot.
A JägerBár a jól bevált programjait hozza a Fishingre: némi karaokezás után a Dumaszínház humoristái lépnek fel a narancssárga ponyva alatt. És természetesen 2011-ben is lehet majd hajnalig koptatni a JägerBár képzeletbeli parkettáját, mégpedig olyan neves DJ-k szettjeire, mint Jutasi, Superman, Hangya, vagy a hajnali zenefelelős, DJ Paplan.
És végül akcióban láthatjuk 2011 eddig legnagyobbat gurító popfiguráját, Fluor Tomit. Az alternatív rapperként kezdő, majd SP oldalán ismertté váló, végül idén a Mizuval óriásit robbantó partiszemüveges srác a Sooeri & Poolek partikommandójának vendégeként érkezik csütörtök éjjel a Panoráma Campingbe, hogy a nap záróakkordjaként előadják a tavasszal közösen rögzített Nekem kukim van, neked nunid van c. nagyívű slágerüket, ami reméljük – akármilyen értelemben is, de – mindenkinél kiveri majd a biztosítékot.
Jegyelővétel
Napijegyek  elővételben és a helyszínen is 3800 Ft-ért kaphatók, a háromnapos bérlet elővételben 8000 Ft, a helyszínen 10000 Ft (a sátorral érkezők további 500 Ft-ért válthatnak a teljes fesztivál idejére érvényes sátorhely-jegyet). Jegyek elővételben 2011. június 22-ig kaphatók országszerte az Interticket jegyirodáiban, de bankkártyával online is lehet vásárolni a fishingonorfu.jegy.hu oldalon. 
További információ:
"http://www.fishingonorfu.hu" www.fishingonorfu.hu
facebook.com/fishingonorfu

2011. május 27., péntek

Jamie és az örömzene - Jamie Winchester

Ilyen felhőtlen örömöt, ilyen pozitív kisugárzást régen láttam koncertszínpadon, mint Jamie Winchester koncertjén. Dobszólót is régen hallottam rockdobogón, főleg nem végig nevető dobostól. Itt nem lehetett szomorkodni, csak élvezni a megállíthatatlanul áradó, tisztán megszólaló, könnyedén, „játszva” előadott dallamos rockzenét. Még egy menyasszonyt is ide szöktettek bölcs elrablói, hogy a hamarosan megérkező ifjú férjjel együtt élvezzék közös életük talán legfelhőtlenebb pillanatait. Jó választás volt nekik is és nekünk is, akik erre az estére a buddha kinézetű, mosolygós Jamie-t és remek csapatát választottuk!
A többiek pedig sajnálhatják!


Jamie Winchester from simarafoto on Vimeo.

2011. május 26., csütörtök

2011. május 25., szerda

FIKA fika


Welcome from vjlab on Vimeo.

Fiatal Kortárs Állásfoglalások: kiállítás vegyes tartalommal és minőségben. Van itt a posztmodern (posztretro) olajfestménytől a filmen és papírra kasírozott fotókon keresztül az interaktív üres térig, a koncept- és gesztusművészetig minden. Van ami ötletes, látványos és jól kivitelezett és van ami csak éppen fel van biggyesztve a máladozó falakra. Van ami elgondolkodtató, megrendítő és van ami mosolygásra késztet. Nem akarom részletezni: nagy az anyag. Az online katalógust innen letölthetitek: A kiállítás kétnyelvű katalógusa PDF formátumban 
A katalógusból számunkra kiderült, hogy kihagytunk alkotásokat az útvesztőben, vagy még nem készültek el a megnyitóra... lehet, megkeressük még ezeket...
(Ha többeket részletesen is érdekel a véleményem, visszatérhetünk rá...) Nekünk egy kis csalódást okozott, kicsit izgalmasabbra számítottunk...
Akit kicsit is érdekel a kortárs művészet, nézze meg!


FIKA from simarafoto on Vimeo.
fiatal
kortárs
állásfoglalások

kiállítás

2011. május 24., kedd

Hűs habokban - Balaton Sound

Az idei Balaton Sound legnagyobb dobása számunkra többek között a Portishead lesz.

A július 7-10-ig tartó fesztivál részletes programját az alábbi linkeken nézhetitek meg:
HEINEKEN NAGYSZÍNPADBURN ARÉNAT-MOBILE TERASZOTP BANK SZÍNPAD





2011. május 23., hétfő

Profi lufi - Kolin

Na, itt aztán van minden: 80-as évekbeli glam rock, disco, Bee Gees, Queen (vagyis Freddie Mercury), ravasz és sűrű ritmusváltások (nem tudom eldönteni, hogy a hiányosságok leplezésére, vagy csak a változatosság kedvéért), virtuális buzulás (a jelmezek egyértelműen az erősebb nem gyengébb válfaját képviselik, a színpadi megmozdulások nem kevésbé). A zenekar vezetője egy beszélgetésen elmondta, hogy azért találták ki ezt a stílust, hogy minél több lányt meg tudjanak fektetni. Nem hiába foglalkoznak a civil életben reklámmal, mert ez a dobásuk bejött: hatalmas női rajongótáborral rendelkeznek (az eszeveszett csajok férfi módra szétverték a női WC-t), a színpadról is elhangoznak felszólítások és az erőszakos smár sem idegen a csapattól.
A zenéjük patikamérlegen kikevert, kétség kívűl hatásos ez is-az is katyvasz az éppen divatos retrótól a trendi pop és indie zenéig. Az Euroviziós Dalfesztivált szerintem megnyerhették volna.


Kolin from simarafoto on Vimeo.

2011. május 22., vasárnap

Zene peca - Fishing On Orfű

1. NAGYSZÍNPAD
csütörtök
péntek
szombat
18:00
Harcsa Veronika Quartet
Szabó Balázs Band
Budapest Bár
19:45Irie MaffiaHeaven Street SevenEurópa Kiadó
21:30HiperkarmaQuimbyKiscsillag
23:45La Fanfare en Pétard (F)Vad Fruttik

2. NAGYSZÍNPAD

csütörtök
péntek
szombat
19:00
Üllői Úti Fuck
NemJuciVelőrózsák
20:45
Punnany MassifIntim Torna IllegálWashington Dead Cats (F)
22:50
SubscribeÓriásPsycho Mutants
00:50
Soerii & Poolek
Supernem
A Kutya Vacsorája


NAGYSÁTOR

csütörtök 
péntek
szombat
 My Dark Room FreakstheKolin
 Lincoln
 Grand Mexican Warlock Heii PletykaakFish!
 Bankos Norba
 Hollywoodoo NKSErik Sumo Band
 Halott Pénz
 Isten Háta Mögött Akkezdet PhiaiPASO
 Belga
 Blind Myself HősökBrains
 Siskafinuccsi
 RATM Tribute 
Funktasztikus
Space Inhalerz
 
fellépők közt:
Dózi (freestyle)

Pécsi Est Café - Converse színpad
hamarosan!

2011. május 20., péntek

Ördögi ajánlat - Ördögkatlan Fesztivál

A FESZTIVÁL DÍSZVENDÉGEI:
TÖRŐCSIK MARI
KORNISS PÉTER
BERECZ ANDRÁS
LOVASI ANDRÁS
KÁRPÁTALJA
…Önkéntelen elmosolyodni és azt észre se venni. Egy napra, öt napra, egy
pillanatra meglelni elbitangolt jobbik részünket, és visszavarázsolni ezt a
fránya varázstalanított-titoktalanított világot. Angyali mosollyal tekinteni a
világra – és éppen az ördögi katlan által. Így lenne jó. Így lesz. Ezért
csináljuk. (Bérczes László – Kiss Mónika)

A rendezvény helyszíne:
Turisztikai régió: Dél- dunántúli
Megye: Baranya Megye
Helyszínek: Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Vylyan Pincészet, Szársomlyói Szoborpark.
A Magyar Fesztiválszövetség által minősített fesztivál. Minősítése: KIVÁLÓ


A 2011-ES PROGRAMOKBÓL:
KONCERTEK
TEMPLOMI KONCERTEK, VILÁGZENE, JAZZ, ROCK:

Európa Kiadó
Quimby
Kiscsillag
Budapest Bár
Parno Graszt
Lajkó Félix-Dresch Mihály-Brasnyó Antal
Ferenczi György és a Rackajam
Liszt-dalok (Dinyés Dániel, Kolonits Klára)
The Tiger Lillies (GB)
Napra
Bognár Szilvia és az EtNoé
Light in Babylon (ISR, FR, TR) - utcazene
Sator Quartet




SZÍNHÁZ
Busz-Színház Scherer Péterrel, Mucsi Zoltánnal és Göttinger Pállal

Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú – A Beregszászi Ilyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása
Rendező: Vidnyánszky Attila
A főbb szerepekben: Törőcsik Mari és Trill Zsolt
Csehov: Három nővér | A Beregszászi Ilyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása
Rendező: Vidnyánszky Attila
A főbb szerepekben: Kristán Attila, Szűcs Nelli és Trill Zsolt
Mrozek: Mulatság – A Bárka Színház előadása
Rendező: Bérczes László
Szereplők: Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Szikszai Rémusz
Tasnádi István: A fajok eredete – A Nézőművészeti Kft. előadása
Rendező: Dömötör Tamás
Szereplők: Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs
A gyáva – A Nézőművészeti Kft. és a Manna közös produkciója
Rendező: Scherer Péter
Szereplők: Kovács Krisztián és Scherer Péter
Szabó Borbála: Telefondoktor (egyszemélyes bohózat)
Rendező: Orosz Dénes
Szereplő: Göttinger Pál
Leonce és Léna, vagy-vagy! A Pécsi Müszi előadása
Rendező: Tóth Zoltán
A 2011-es Országos Diákszínjátszó Találkozó arany minősítésű előadása.
Ádám és Éva a városból jöttek! – A Pécsi Müszi előadása
Rendező: Tóth L. Hajni; Szöveg: Háy János
A 2011-es Országos Diákszínjátszó Találkozó arany minősítésű előadása.

IRODALOM
Díszvendég: Berecz András
Először a megnyitón lép fel. Itt a nagy Mesélő ars poeticáját összefoglaló ének- és mesemondó estje lesz MESE A MESÉRŐL címmel.
Másodszor másnap délután tervezünk Andrással egy BESZÉLGETÉSt, amiben talán nemcsak azt tudjuk meg, hogyan szikrázik a kő a patkótól, és milyenek a kőkerti liliomok, de Andrásról is megtudunk ezt-azt, ha ügyesen kérdezünk.
Harmadszor következik az új műsor: ÚJ ÚT TETEJE, amikoris Berecz András és barátai (köztük Balogh Kálmán és Vizeli Balázs, Kádár Ignác és Dsupin Pál) énekelnek-zenélnek nekünk. 

Lovasi és a Véletlen
Lovasi András énekli Lackfi János verseit Heidl György megzenésítésében

Jelenkor beszélgetések a Vylyan teraszon. A beszélgetéseket a Jelenkor főszerkesztője, Ágoston Zoltán vezeti.

GYEREKPROGRAMOK
MESELADIK – gyerek-szín-játék a gyerekek aktív részvételével és a Bárka Színház művészeivel. Bárka Produkció
ZENE-BONA, SZANA-SZÉT | Az Alma Együttes családi gyermekkoncertje
CSINTEKERINTŐ – Bognár Szilvia gyerekkoncertje – énekszóval, versekkel, kézzel-lábbal, zenével, kunkorodó jókedvvel!
Bóbita Bábszínház: Szeleburdi Gáspár és a varázshegedű – vásári bábjáték
Rendező: Sramó Gábor
Márkus Színház: játékok, foglalkoztatók, mesék, előadások, zene és miegymások

KÉPZŐMŰVÉSZET
Korniss Péter fotókiállítása – A Kossuth-díjas művész dokumentarista fotográfusként több mint négy évtizedet szentelt az eltűnőben lévő paraszti életforma és kultúra megörökítésének Kelet-Európában, főleg Erdélyben. Ebből született a 2008-ban megjelent Kötődés (Attachment) című kötete is. A hetvenes évek végétől tíz éven keresztül egy ingázó munkás életét követte, s ebből a munkából A vendégmunkás (The Guest Worker) címmel jelentetett meg albumot. Kiállításait 16 ország galériáiban és múzeumaiban rendezték meg.
Kötődés (Attachment) című tárlata egyenesen Nürnbergből érkezik a festői Vylyan teraszra, melynek megnyitójára a művész 74. születésnapján, augusztus 4-én kerül sor.
 „Utak” – Rácz Livi „spacemankk” és Megyeri Andris „Dalou” kiállítása – intuitív ösztönrajzok, szimbolikus kontextusok, átsejlő gondolatok, érzelmi levetülések tükrében.

Folyamatosan zajló művészeti események az Ördögkatlanban:
Képzőművészet:
„Fesd ki a Narancsligetet!” – A Kády Galéria Alapítvány alkotóműhelye gyerekeknek. (képzőművészek vezetésével 5 napon át rajzolnak, festenek, szobrokat alkotnak a nagyharsányi és vendéggyerekek)
Házfestés és kerámiadíszítés a nagyharsányi helytörténeti múzeumban és a kisharsányi templomban (folytatódik a tavaly elkezdett képzőművészeti esemény: Kiss Tibor, Cseh András és mások kifestik, Simon Edina és Surman Edit kerámikusok díszítik az épületet)
Bárka és napraforgó-performanszok (az idei arculatot a bárka és a napraforgó határozza meg, a Szoborparkban bárkát építünk a hegybe, a falvakban csónakokat helyezünk el, és „felvirágozzuk” azokat)
Koncertfestés (az éjszakai rock-koncertek közben hoz létre műveket a közönség szeme láttára a „MattB” nevű francia képzőművész-performer)
Zene és irodalom – „fekete-fehér” workshopok:
A workshopok a Mediawave vezetésével a roma és magyar kultúra összekapcsolására épülnek
       –      zenei műhelyek Ferenczi György, Pál István „Szalonna” és Both Miklós vezetésével
színházi-irodalmi műhelyek Nyári Oszkár vezetésével
Zene:
A világ három különböző szegletéből érkező Light in Babylon trió nemcsak meghirdetett előadásokat tart, de járja a Katlan helyszíneit, és spontán koncerteket is rögtönöz alkalmi zenészekkel
Színház: 
Busz-Színház – A tavalyi siker folytatása: Göttinger Pál vezetésével Kapa és Pepe (valamint a Katlanban fellépő vállalkozó kedvű színészek) napközben a falvak közt közlekedő Katlanbuszokon alkalmi performanszokat tartanak.

Bővebb információ és jegyelővétel a www.ordogkatlan.hu oldalon.

A III. Ördögkatlan Fesztivál filmes összefoglalója

A jól kovácsolt borostyán - Amber Smith

Jó egy órát kellett várni a meghirdetett időponthoz képest és viselni a rosszul kevert disco zenét, míg végre az Amber Smith felébresztett bennünket.
És nem is hagytak utána elszunnyadni.
Ha nem tudnám, a fene sem gondolná, hogy magyarok: nem csak a nevük, de dalaik nyelve is angol és zenéjük is a mai angol gitár-electro indie vonalat követi, bármelyik londoni pub-ban vagy koncertteremben megállnák a helyüket. A muzsika friss, a fiúk pedig mindent beleadtak, hogy elfelejtsük a hosszú várakozást. Jó volt látni és hallani a színpadon a retró, de újra felfedezett és a Korg által felélesztetett legendás hangszert, az első szintetizátort - Emerson nagy kedvencét -, a MiniMoog-ot. Felidéztük azt az időt, mikor még mi is forgatókönyvvel jártunk a koncertekre, hogy az analóg hangszerek és effektek potmétereit számról-számra pontosan be tudjuk állítani, mint most, az Amber Smith hangmágusa.
Kemény basszus alapok, kegyetlen gitárok, szintetikus őrületek és melankolikus ének: ez az Amber Smith.
Kicsit a ködös Albionban éreztem magam...


Amber Smith from simarafoto on Vimeo.

2011. május 18., szerda

Levél a bardoba 7

( "Mi a ‘Bardo’?
A buddhizmus alaptanítása szerint, mindennek aminek kezdete van, van vége is, így szükségszerű, hogy minden ami keletkezett el is múljék. Éppen ezért semmi sem állandó, amelyet jelen létformánkban megismerhetünk. Minden evilági dolog valamilyen módon a keletkezése és az elmúlása közötti köztes létben időzik..." Tibeti Halálmeditációk - a szerk )



Egy ember hosszú vándorútján, ahol mindenféle veszélyek környékezik, egy széles, mély folyóhoz ér, amelynek túlsó partja nyugalmas és békés. Át szeretne jutni, de a megáradt örvényes folyón átúszni reménytelen lenne, nincs sem híd, sem gázló, sem csónak. Mit tesz ez az ember? Nyilván fatörzsekből, nádból, ágakból tutajt eszkábál össze, és annak segítségével átevickél.
Vajon okosan cselekszik-e a továbbiakban, ha így gondolkozik: ez a tutaj nagyon jó szolgálatot tett nekem, segítségével átértem a túlsó partra. Ezért el nem hagyom sohasem. Ezzel a hátára emelné a tutajt, és annak a súlya alatt görnyedve indulna tovább az útján.
Hadd idézzem a továbbiakban szó szerint:
„Ugyanígy, szerzetesek, a tutajhoz hasonlóan tanítottalak benneteket a Tanra, amely átkelésre szolgál, nem megőrzésre való. Hogyha megértettétek a tutaj hasonlatát, a helyes tételeken is túl kell lépnetek, nemhogy a téveseken.” (Példázat a kígyóról) P.P.
Megjöttem – még….

Átmenetileg búcsúzom.
Tudom, ez nem végleges, ha majd úgy gondolom, van is tényleges mondandóm, kereslek!
De nem szeretném, hogy unalmassá váljak, nem szeretném, hogy a spontán örömből sokszor ismételt, elviselt megszokás váljon.
Nem jó a túl gyakori, rendszerbe és ismétlésekbe bocsátkozó egyhangúság.

Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.
Buddha

Valóban tudni kell, mikor minek van itt az ideje, s éppen mit élünk meg, a maga teljességében.
Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
Biblia
Most gondolkodj, tanulj, én is gondolkodom, tanulok, s aki olvasta eddig, gondolkodjon, tanuljon:)
Legyen mindenki számára öröm az újra-írás, újra-olvasás, ha annak jön el az ideje.

Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt.
Biblia

S0phia

2011. május 17., kedd

2011. május 16., hétfő

Pavilon Deconstruction

Egy kicsit átalakítottam Simarafoto képeit. :))


Pavilon Deconstruction from vjlab on Vimeo.
experimental
photos and music: Simarafoto
visual: VJL(ab)
soft: VDMX

2011. május 14., szombat

Zorka mai meséje - Madárka

Volt egyszer egy madárka. Madárka, madárka, ne csámcsogj! Elfárad a te szájad! Inkább vidd el a levelem. Elvitte a madárka. Kicsit csámcsogott, de azért elvitte. De a szíve senkinek se szakadt össze!
(lejegyezte: Katica)

2011. május 11., szerda

A legjobb színésznő díja

"A legjobb színésznő díját vehette át vasárnap este a Filmszemle díjkiosztóján Budapesten Bacskó Tünde..."
A riportot itt olvashatjátok.

Mi sok időt töltöttünk el Tündével, láttuk szerepeit, felkészüléseit. Szeretjük színészetét, ezért örülünk díjának és GRATULÁLUNK!

Most a Neofolk zenekarral közösen készített előadásból, a Piaf két arcából mutatunk egy keveset. A társai: Bonyár Judit, Hűvösvölgyi Péter, Borisz Jaksov, Tóth "Csüli" Zoltán.

Piaf két arca címmel a művésznő visszaemlékezéseiből, dalaiból készült produkció elevenedik meg a Pécsi Harmadik Színházban. A próza és a sanzon kérdezz-felelek játéka a tudathasadás képzetével.
Bonyár Judit, Bacskó Tünde - Neofolk

Performers: Bacskó Tünde, Bonyár Judit, Borisz Jaksov, Hűvösvölgyi Péter, Tóth "Csüli" Zoltán
Producer: Rosner Krisztina

Piaf két arca
Pont Ma (Híradó)
2006-10-24 18:24:16
Szerkesztő: Póka Zalán
A Pécsi Harmadik Színház nagy sikerû darabja a Piaf két arca címû elõadás.

2011. május 10., kedd

Zorka mai meséje

Volt egyszer egy oroszlán, aki tigrisnek álcázta magát. Elment sétálni. 
Találkozott egy hörcsöggel, aki medvének volt álcázva. 
Nem voltak barátok. Na, menjünk tovább, gondolták. 
Micsoda medve! Kár, hogy nem hörcsög-gondolta az oroszlán.
De szép bajszos tigris! Sose nem fogom elfelejteni! Kár, hogy nem oroszlán- gondolta a hörcsög. De a helókittis labdát azért utánadobta.
(lejegyezte: Katica)

2011. május 9., hétfő

MÁJUSI KÜLÖNSZÁM


Az alábbi fesztiválokat szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani.


R16 Pódium

2011. 05. 12-13-20., R16 Pódium
A R16 PÓDIUM megnyitja kapuit, s színházi Helyként fogadja be e valóban kortárs, friss produkciók legjavát. Közönségként a fiatalabb, a korral együtt lélegző korosztályra számít – s szeretné, ha e társulatok nálunk is megteremtenék a saját közönségüket. Partnere ebben szervezőként a FÜGE.

PROGRAM:
2011. május 12. 18.30 óra Mezítlábas Opera: Nonsense operakoktél
2011. május 12. 20.00 óra Tünet Együttes: Priznic
2011. május 13. 18.00 óra Nézőművészeti Kft – Manna: A gyáva
2011. május 13. 20.00 óra KOMA: Sárkány
2011. május 13. 22.00 óra HOPPart: Eljövök érted – a kezdet
2011. május 20. 18.00 óra Szputnyik Hajózási Társaság: Antigoné
2011. május 20. 20.00 óra K.V. Társulat: Ünnepeink

A programokról bővebben itt olvashatsz...

KET Feszt

2011. 05. 9-13., Gödör Klub
A Közép-Európai Táncszínház 5 éves évfordulóján egy fesztiválra hív mindenkit: 5 napos együttlétre, ahol minden este más-más produkcióval mutatkozik be az aktuális társulat. Lesz három koprodukciós és két saját előadás. Dudát, Gergyét és Hámort több dolog is összekapcsolja: például hogy azóta mindhárman Harangozó-díjjal elismert koreográfusok lettek, vagy hogy mára mindhárman saját csapatukkal, önálló formációkkal hozzák létre bemutatóik többségét.
Bővebben...

I. ESZME Fesztivál

2011. 05. 12-15., Thália Színház Új Stúdió. Thália Színház Arizona Stúdió
Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME) 2006-ban jött létre, hogy a magyar kulturális közéletben részt vevő szabadúszó előadóművészeket összefogja. Amint a sorszám is jelzi a fesztivál neve előtt, a rendezvénysorozatot hagyományteremtő szándékkal hívjuk életre. Erős elhatározásunk, hogy régiós jelentőségű alternatív színházi fesztivált kívánunk megrendezni, elsősorban is a gyermek- és ifjúsági színházak munkáira összpontosítva.