2016. november 25., péntek

Töredékek a 70-es évekből - Verselemző hidegséggel végigelemzett éjszakák (tizenévesen)

arcok és kezek és más egyebek
először egy csehó sőrgőze
majd a kék zene és sárga zene és zöld zene és vörös zene villódzása a félhomályban
vagy az otthon sötéttel átitatott nyögései
ismerősök és félismerősök
ismeretlenek
és magányos éjszakai séták
vagy egy szék seggtörése vagy fal támasztása az emberszagtól kipállott teremben
bódult aggyal szembenúszva a magánnyal a villódzások és gitár-jajok között
sörrel a kézben vagy anélkül
vagy a szájra tapadó száj új íze
próbára téve a következő lépések merészségét
vagy monumentális orgiába zuhanva a kétségbeeséssel
vagy lánykéz szorongatta magányűzéssel fetrengeni az üres üvegek mellett a nyögéseken
váll-vállvetve az utolsó érintésig
és utána új érintés új magány csapdájába esve
vissza a hangfalak dübörgésébe

váró szemmel és váró szájjal kergetve a beteljesülést 

2016. november 24., csütörtök

Madarak: új dallal és klippel jelentkezik az Elefánt


Új dalt adott ki az Elefánt Madarak címmel, amihez természetesen klip is jár. A zenekar évzáró koncertjén, december 16-án a Dürer kertben lesz majd először élőben is hallható a szerzemény. A 'Madarak' a tavaszra ígért új lemez előfutára: jól mutatja, hogy a fiúk szerencsére még nem fogytak ki a kísérletezőkedvből és valóban mindig képesek megújulni, de azt kizárólag magukra jellemzően teszik.


A madarak meszes héjú tojással szaporodó, meleg vérű gerinces állatok. Mellső végtagjaik szárnyakká módosultak. A madárfajok nagy része ma is repülő életmódot folytat, repülésüket a szárny felépítése teszi lehetővé. A madarak szárnya repülés közben úgy tereli a levegőt, hogy a szárny felett gyorsabban áramoljon, mint alatta. (Wikipédia) 

Az Elefántot elkezdték foglalkoztatni a Madarak, az eredmény pedig mától látható-hallható. Az új dal lényegét így foglalta össze Szendrői Csaba frontember: "A Madarak talán az egyik legkönnyedebb legelszállósabb valami lett, ami eddig kikerült a kezeink közül. Egy csalódott szerelmes siralma, aki épp megtanul továbblépni. Elkezdtünk komolyan foglalkozni azzal, hogy elektronikus zenét hangszeren játszunk el, kísérletezni azzal, hogyan lehet a hangzásunk analóg es digitális egyszerre. Jól esett a dalt írni és felvenni is, az új lemezen sok olyan szín lesz ami eddig így vagy úgy kimaradt, az egészen sötéttől az egészen vidàmig. Élvezzük, hogy bármit megcsinálhatunk, és hogy ezzel egyre inkább élni is tudunk."

Az Elefánt Budapesten legközelebb december 16-án lép fel a Dürer kertben az Illuzio társaságában lép fel, ezen a koncerten lehet majd először élőben hallani a Madarak-at is. A készülő lemez előfutáraként fogható fel a(z egyelőre csak online, főként social media felületeken látható) megújult arculat is, ami egy még letisztultabb mondanivaló felé jelöli ki az utat.

Kivitelező: Cinelabyrinth 
Rendező: Halász Glória

Elefánt - Madarak
Következő koncert: Dürer kert 2016. december 16.
https://www.facebook.com/events/53699...

Spotify: https://open.spotify.com/artist/5XXDB...
Deezer: http://www.deezer.com/artist/7163076
iTunes: https://itunes.apple.com/us/artist/el...

Kedveljetek: https://www.facebook.com/elefantofficial
Kövessetek: http://instagram.com/elefantofficial
Honlap: http://www.elefantofficial.com/

© 2016 Launching Gagarin Records & Management

Elefánt:
Horváth Bence Ede
Kovács Zoltán
Németh Szabolcs
Szendrői Csaba
Tóth András

Vokál: Zsuffa Aba

A hangfelvétel az L.V. Hang Stúdióban keszült.
Felvétel, keverés, mastering: Válik László

Rendező: Halász Glória
Operatőr: Hatvani Balázs
Line producer: Mengyi Gábor
Kameraman: Hatvani Krisztián, Kiss Norbert
Smink: Lackó Lilla
Táncművészek: Góbi Rita és Szepesi Pál
Koreográfia: Góbi Rita
Vizuális koncepció: Góbi Rita Társulat - Sziluett Cinema
Programozott látvány: Csík-Kovács Zoltán, Hajdu Gáspár, Papp Gábor / XORXOR
Utómunka és gyártás: Cinelabyrinth (www.cinelabyrinth.com)

Külön köszönet:
Nemzeti Táncszínház
Goda Gábor
Zádor Tamás
Artus Kortárs Művészeti Stúdió
Fullscreen Studio - Lóránt Demeter
Kiégő Izzók
Válik László
Zsuffa Aba

Launching Gagarin Records & Management
management: Chikán Eszter eszter@launchinggagarin.com
label: Sándor Dani dani@launchinggagarin.com
press: Horváth Annamária press@launchinggagarin.com

2016. november 22., kedd

Utazás mindannyiunk nyugalomzónája felé - Megjelent a Belau bemutatkozó nagylemeze

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a hazai zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be. A zenekar a nyár folyamán közel 40 koncertet adott, köztük a legnagyobb hazai fesztiválokon. Az első lemezük, The Odyssey címmel a napokban jelent meg, amelynek exkluzív bemutatóját az A38 Hajó fedélzetén tartják november 26-án.

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a hazai zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau egy év alatt számos sikernek örülhetett: tavaly több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, több komoly rádiós játszással is büszkélkedhetnek. A fiatal formáció nyáron közel 40 állomásos turnén vett részt, ahol többek között olyan eseményeken is fellépett, mint a Sziget, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazz Piknik vagy a tavaly Európa legjobb fesztiváljának választott kolozsvári Untold. 

Kedves Péter kezdetben egyszemélyes projektje - Buzás Krisztiánnal és élőben session zenészekkel kiegészülve - időközben zenekarrá nőtte ki magát. A Belau első, The Odyssey című lemezén a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül olyan tehetséges fiatal énekesnők kaptak kiemelt szerepet, mint Antonia Vai, Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka és Szécsi Böbe. A 12 számos nagylemezt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó artwork Buzás Krisztián munkája.

„Év elején kezdtünk el dolgozni a nagylemezen és igyekeztünk egy olyan tematikus albumot megalkotni, amelyet, ha valaki meghallgat, akkor bepillantást nyerhet abba, hogy milyen hétköznapokról is áhítozunk mi magunk. A dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretnénk még jobban átadni azoknak, akik eljönnek a lemezbemutatónkra, ahol több különlegességgel és meglepetéssel is készülünk.” – mondta Kedves Péter, a Belau megálmodója.


A külföldön is pozitív kritikával illetett zenekar a nyári koncertdömping után november 26-án adja lemezbemutató koncertjét az A38 Hajón, pár nappal később pedig Londonban lép fel







2016. november 19., szombat

Kőműves Kelemen - JESZ

Kőműves Kelemen

mozgásszínházi oratórium
JÓS
Kopa Marcell
KAR
Dézsi-Kocsis Viktória 
Faa Eszter
Farkas B. Szabina
Hetesi Júlia
Mach Cseperke
Mekis Flóra
Rab Alexandra
Somogyi Bianka
Szabó Rita
KŐMŰVESEK
Ágoston Gáspár
Cserdi Zsolt
Gácsik Dénes
Glázer Bálint
Inhof Kornél
Kecskés Alexisz
Kuti Gergely
Mészáros Dávid
Popa Máté
Rajner Dániel
Tóth Benedek Ernő
Viola Gergely
Jelmeztervező: 
Herczig Zsófia
Díszletkészítő: 
Tóth Géza
Zene: 
Moldován Blanka
Műszak: 
Tolnay Donát
Fehér Zsombor
Díszlettervező: 
Márton Erika
Dramaturg: 
Moldován Blanka
Györfi Csaba
Kányádi Szilárd
Mozgás/koreográfia: 
Györfi Csaba
Rendezte: 
Kányádi Szilárd

 "A Kőműves Kelemen balladájának nem hagyományos megközelítése abban áll, hogy nem használunk prózai szöveget az előadásban. Mindent alárendeltünk az élő hang és dallam, valamint a koreografált mozgás és gesztus kifejező erejének."

2016. november 18., péntek

Forte bemutató a Szkénében - Gerhart Hauptmann: Patkányok

Forte Társulat Szkéné
  • november 25. 19:00
  • november 26. 19:00
  • december 10. 19:00
  • december 29. 19:00
  • január 13. 19:00
  • január 27. 19:00
A színpad a nagy emberek nagy cselekedeteinek színtere vagy a színháznak az életet kell mintáznia? – szól az elméleti vita a Nobel-díjas Hauptmann tragikomédiájának két szereplője között. A szerző állást foglal: a Patkányok főhősének a takarítónő Johnnét teszi meg, aki fejvesztve rohan a tragikus vég felé. A francia bohózatokat idéző jelenetek sem képesek elvonni a figyelmet arról, hogy a szereplők jól titkolt hazugságaiból gondosan fölépített kártyavár összeomlik, mindenki lelepleződik, életek mennek tönkre. Az egykori katonai épület patkányoktól és egerektől hemzsegő tereiben élő munkanélküli színházigazgató, étkezési zavarokkal küzdő feleség, vágyait kielégíteni kívánó kamaszlány, teológiától elpártolt diák, madammá lett egykori grófkisasszony, ártatlanságát túl korán elveszített lány, szerepekre és a szereposztó díványra vadászó színésznőcske, titkokat (meg)tudó házmester és a tisztességes munkásember sorsa rajzolódik ki és takargatnivalója lepleződik le a színdarabban.
Parti Nagy Lajos szövegének nyelvi sajátosságai éles képet festenek a karakterek líraiságáról és brutalitásáról, a Forte egyedi formanyelve pedig megerősíti ezen karakterek groteszkségét, tragikumát vagy épp humorát.

2016. november 17., csütörtök

Téli dal



Simara - Baka: Téli dal (demo)
a Sarnabör "szövegelős" albumról

live visual mix: VJL(ab)

2016. november 16., szerda

Both Miklós exkluzív tárlatvezetése a #Bartók kiállításon

November 19-én 16 órától interaktív tárlatvezetés a Ludwig Múzeumban

„18 éves voltam, amikor Bartók zenéje először betalált. Valami olyasmit éreztem, mintha egy kis szobában éltem volna addig és valaki lebontotta volna a falakat. Először zenéje szabadsága fogott meg, majd később egyre jobban a hangok mögött megbújó rend. Mint ahogy a természet szabadságának fantáziáját csodáljuk először gyermekként, majd később a csodálatunk egyre jobban az élő és élettelenek mögötti rend felé helyeződik.
Meg akartam érteni, hogy a zenéje vajon miből táplálkozik? Ennek kapcsán kezdtem mélyebben foglalkozni, azokkal a szerzőkkel, akik nagy hatással voltak rá. Akármilyen furcsán hangzik, de három évbe telt, mire oda jutottam, hogy Bartók gyökerének egy másik fontos részével, a paraszti világ művészetével is szeretnék mélységeiben megismerkedni. Ekkor voltam 21 éves.
Az azóta megjelent lemezeim mellett gyűjtöttem zenét Kínában, Ukrajnában, Oroszországban, Iránban, Romániában, Indiában. Ezekhez a gyűjtésekhez az első lökést és a későbbi biztatásokat a bartóki életmű adta.”
(Both Miklós)

Both Miklós kétszeres Fonogram-díjas, Budai-díjas zeneszerző, előadóművész, a Both Miklós Folkside, valamint a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője. A Rendhagyó Prímástalálkozó állandó szólistája. Az etnorock vagy világzene műfajában mozgó együttesek stílusára Jimi Hendrix, Bartók Béla, az erdélyi népzene és a fővárosi cigányzene is hatott.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen esztétika-kommunikáció szakon tanult. Önállóan tanult meg gitározni. A VHK és Kárpát Möbiusz együttesekben játszott, majd megalakította saját zenekarát Magura Napotvet néven. A Barbaro együttessel való közreműködés után 2004-ben alapította meg a Naprát. A Napra 2007-ben megjelent Jaj, a világ című bemutatkozó lemeze, amelynek producere Ben Mandelson volt, Fonogram-díjat nyert.
2009-ben, Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára Gryllus Dániel, a Hangzó Helikon sorozat szerkeszője felkérésére készült a költő verseinek megzenésítését tartalmazó album. Az albumot a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Budai-díjjal jutalmazták.
2010-ben szólistának kérték fel a Rendhagyó Prímástalálkozó formációba, amely még ebben az évben megjelentette első albumát. A Rendhagyó Prímstalálkozó című CD 2010. júliusban felkerült a Songline Top of the World tízes listájába.
2011-ben egy nemzetközi roma integrációs projekt, a Cafés & Citizenry vezetője lett. Az Európai Unió által támogatott projekt, amelynek tagjai romániai, olaszországi és magyarországi zenészek, több országban tartott workshopokat és koncerteket.
Both Miklós 2011-ben a World Music Expo (WOMEX) nyitógáláján Koppenhágában Magyarországot képviselte azzal az öt zenésszel, akikkel utóbb 2012-ben megalakította a Both Miklós Folkside projektet.A zenekar tagjai Lukács Miklós cimbalom, Szokolay Dongó Balázs fúvós, Dés András ütőhangszerek és Novák Csaba bőgő. A Both Miklós Folkside első albuma Csillagfészek címen 2013-ban jelent meg.
2014. februárjában Kínába utazott Jünnan térségébe az ottani zenéket tanulmányozni, ahol felvette az ott eltöltött négy hónap alatt a Kínai Utazólemezét, amely minden szempontból formabontó albumnak számít. A lemez az ihletett dalokon túl elemelkedik a pusztán esztétikai szempontoktól és megjelenik egy ennél nagyobb ívet átfogó gondolat. A Kínában töltött időben megismert több tucat zenészektől megismert dalokat dolgozta át és rögzítették. A lemezen hallható jünnani földművestől egészen a kortárs zenei élet kiemelkedő élőadóiig sok mindenki. Both Miklós fotóival és naplójával dokumentált lemezt 2014. októberében nagy sikerrel mutatták be a Millenáris Teátrumban a Café Budapest rendezésében.
2014-ben készíti a MTVA-ban bemutatott nagy sikerű alternatív tehetségkereső műsorát a Palimo Story-t. Egy kis stábbal találomra végig járták Magyarország leszakadó részeit zenészek után keresve. A sorozaton keresztül egy egészen izgalmas világ tárul elénk és valóban sikerül az országunkat egy teljesen más oldaláról megismernünk. 2014. nyarán megjelenik a Both Miklós és a Palimo Story lemeze.
2015től kezdve a háború dúlta Ukrajna északkeleti részeit utazta be vokális falusi zenék után kutatva. Az utazást filmesek dokumentálták.

Helyszín: 3. emelet kiállítótér



„18 ÉVES VOLTAM, AMIKOR BARTÓK ZENÉJE ELŐSZÖR BETALÁLT” – INTERJÚ BOTH MIKLÓSSAL

2016. november 12., szombat

Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva

Réz András fontos bejelentéssel lepi meg a nagyérdeműt: már egyáltalán nem szorong. A népszerű esztéta, író, kritikus vadonatúj, november 10-én megjelent könyvében túllendül saját szorongásain, hogy elárulja, mára már teljesen be van szarva. A kötet a nagy sikerű Szorongás-trilógia harmadik részeként képet ad a minket körülvevő világról a szerző sajátos, vitriolosan szórakoztató stílusában úgy, hogy néha az olvasó maga sem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen... 
Réz András 2003-ban írt egy könyvet a szorongásairól. A Válogatott szorongásaim című kötet hatalmas közönségsiker lett, heteken át vezette a sikerlistákat. Mindenkit érdekelt a szerző véleménye a kétezres évek elejének felgyorsult világáról, az érthetetlen, átláthatatlan katyvaszról, amely körülvett mindannyiunkat – persze, hogy érdekelt, hiszen úgy adott képet minderről, hogy közben nevettetett, úgy szorongott, hogy közben szórakoztatott. A hatalmas sikert 2011-ben folytatta a hasonlóan népszerű folytatás, a Még mindig szorongok. A trilógia második részében Réz még gyilkosabb humorral vette górcső alá az eseményeket, az olvasó még nagyobbakat nevetett, és miközben a világ minden addiginál félelmetesebben alakult, mi, többiek úgy vezettük le a stresszt, hogy az ő gondolatait olvasgattuk, így kicsit kevésbé fájt. 
Akkor sokan azt hittük, rosszabb már nem jöhet, a benzin már nem lehet drágább, de megtörtént, amire senki nem számított – átadták a négyes metrót. A szerző pedig hallgatott, bár sokszor, sokan kérdezték tőle: András, mi a helyzet a szorongással? Szorongj nekünk, hiányzik. 2016-ban aztán meglepő dolog történt. Kiderült, hogy Réz András már nem szorong...
Mi történt? Hirtelen megjavult a világ, csak mi nem vettük észre? Réz gyorsan „megnyugtat”: igaz, hogy már nem szorong, de csak azért, mert teljesen be van szarva... Erről szól az új könyve, a Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva, amelyben biztosan mindenki talál legalább egy, de sokkal inkább több olyan témát, ami érdekli. Ha egyetért a szerzővel, azért, ha meg nem – nem mondjuk, hogy nem fog bosszankodni a kedves olvasó Réz András gyakran igen sarkos véleményén, de az biztos, hogy hidegen nem hagyja majd eme írás.
Világnapok, pokémonok, instagramra feltöltött látványpalacsinták mellé jut egy kis donaldtrumpozás és orbánviktorozás is, csak hogy ki ne maradjon a jóból senki. Véleményt mond fesztiválokról, amerikai elnökválasztásról, kis hazai népszavazásról, gasztroforradalomról, terrorról, horrorról, online és offline pánikról egyaránt. Filmekről pedig úgy ír, ahogy senki más, és persze nem maradhat ki a kötetből a Saul fia és DiCaprio Oscarja sem...
Réz András esztéta, kritikus, író és olvasó, urbánus mesemondó. A tizenhárom éve megjelent Válogatott szorongásaim, majd az azt követő Még mindig szorongok után, íme a Szorongás-trilógia befejező darabja. Kapható november 10-től a boltokban.

A könyv bemutatója 2016. november 30-án 20 órakor lesz a Werk Akadémián (VIII. kerület, Salétrom utca 4.). Az eseményt Horváth Gergely, a Petőfi Rádió műsorvezetője vezeti. A beszélgetésen Réz András mellett részt vesznek: Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója és Lakner Zoltán politológus.

2016. november 11., péntek

Elhunyt Leonard Cohen

82 éves korában, péntek hajnalban elhunyt Leonard Cohen énekes, költő, dalszerző.
Utolsó nyilatkozatai egyikében - melyet nemrég megjelent utolsó lemeze kapcsán adott -, úgy nyilatkozott, hogy már felkészűlt a halálra.

"Québecben született 1932. szeptember 21-én. Már elismert író és költő volt, amikor 31 évesen, 1966-ban New Yorkba költözött, ahol zenészként is letette névjegyét. Nem telt el sok idő, és erőteljes líraisággal megírt dalszövegei miatt a kritikusok csakhamar az idén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Bob Dylanhez hasonlították.

Cohen rengeteg zenészt megihletett, sok szerzeményét dolgozták fel mások, neve bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be, és hazája legmagasabb kitüntetését, Kanada Érdemrendjét is elnyerte.

Gyakran melankolikus dalai csak ritkán lettek slágerek. Legismertebb dalát viszont, a Hallelujah-t 1984-es megjelenése óta több százan dolgozták már fel.

Leonard Cohen pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott. A többi között többször elnyerte a kanadai zenész szakma Juno-díját, kapott Grammy-díjat, amellyel teljes életművét ismerték el, és 2011-ben a szintén kanadai zongoraművészről elnevezett Glenn Gould-díjat is neki ítélték oda.

Leonard Cohen 1967-től összesen 14 stúdióalbumot készített. Utolsó lemeze, a You want it darker mindössze három héttel ezelőtt, október 21-én jelent meg."
(hvg.hu)





2016. november 9., szerda

​​Grand Mexican Warlock koncert az Akvárium Klubban! Vendég: ​a ​​Kamikaze Scotsmen​ és ​a SONYA​ zenekarok

​Dátum: 2016. november 17.​

A köztudatba szupergroupként berobbant Grand Mexican Warlock 2009 óta meghatározó szereplője a magyarországi zenei életnek. Pszichedelikus rockjukkal az elmúlt 6 év során a hazai klubok és fesztiválok mellett megjárták Európa számos színpadát is. Ezidáig három nagylemezük látott napvilágot, a debütáló Aeons album 2010-ben, majd 2014-ben a Hell Sweet Hell, harmadikként pedig ez év márciusában a szimplán III címet viselő korong, mely CD formátum mellett vinylen és kazettán is megjelent. Mindhárom lemez kiemelt figyelmet, valamint számos elismerést és díjat kapott mind a közönség, mind a szakma részéről. Az évek során két alkalommal is meghívást kaptak a Petőfi Rádió Akusztik műsorába, valamint kis költségvetésű, ám annál ötletesebb videóklipjeik mellett egy 3D-s stúdió live session is rögzítésre került.

Az idén ötéves Kamikaze Scotsmen két kislemez és számtalan koncert után viszonylag csöndesebb oldalát mutatta az elmúlt két évben. Ennek végeredményeként a zenekar büszkén mutatja be első nagylemezét, a Modern Day Gardening-et, melynek tizenegy száma az - immáron - négy tag szélsőséges, egyszerre könnyed és feszült személyes tere és legfőbb menedéke volt az elmúlt időszakban.

A SONYA zenekar 2013-ban alakult 5 tagú, kezdetben két dobossal működő formáció. Legismertebb videoklipes daluk a Viva Comet dij nyertes Kitchenfloor. Nem rég jelent meg legújabb videójuk, ami a Krypta című dalukhoz készült és amit jelenleg a zenekar legkiforrottabb dalaként emlegetnek. A 2015 októberében megjelent Celine Gibassier című ep-jük után hamarosan újabb 5 dalos anyaggal jelentkeznek.

Jegyek:
Kedvezményes elővételes: 1200 Ft
​/ ​
Normál: 1600 Ft
Online jegyvásárlás: http://akvariumklub.hu/programok/grand-mexican-warlock-sonya

​Kapunyitás: 20:00

Operatőr: Tóth Bálint, Somlai Tamás
Vágó: Tóth Bálint
A videó az NKA támogatásával készült.

GMW Facebook: https://www.facebook.com/grandmexican...
GMW SoundCloud: https://www.soundcloud.com/grandmexic...
Kontakt: Túri Mónika _ +3670.553.6382 _ gmw@mamazone.hu

2016. november 3., csütörtök

A FÜGE novemberi ajánlata

"A november garantáltan a jókedvvel indul!
November 3. és 5. között hat előadás mutatkozik be a Dumaszínház-Füge Best of Mind fesztiválon.
A Staféta pályázat 9 nyertes fiatal alkotói munkái közül ebben a hónapban 3 új produkcióval ismerkedhetnek meg.
A gyerekekről sem feledkeztünk meg, egyre több és változatosabb programmal várjuk a Jurányi Házban a legkisebbeket is!
a Füge csapata"

Dumaszínház - Füge Best of Mind Fesztivál

 
2016. november 3-5., Jurányi Ház
 
,,Nem bírtuk tovább! Mi is akartunk fesztivált csinálni. Méghozzá olyan nagy múltút, mint Avignon, Woodstock, vagy Cannes. Így, ha visszaemlékezünk a Dumaszínház-Füge Best of Mind elmúlt éveire, méltán érezhetünk büszkeséget és némi nosztalgiát. Hiszen nézők ezreit kápráztattuk el szkeccselőadásainkkal, felolvasóestjeinkkel. És ez nem lesz most sem másképp. Nézők ezreit fogjuk elkápráztatni szkeccselőadásainkkal és felolvasóestjeinkkel. Aki szkeccselőadásokat szeretne nézni, vagy épp felolvasóestet, az jó helyen jár. A fesztivál ugyanis három napon keresztül várja az érdeklődőket elkápráztató szkeccselőadásokkal, felolvasóesttel." Vinnai András
 

Folytatódnak a Staféta pályázat nyertes előadásainak a bemutatkozásai!

A már 5 bemutatott produkció után november 10-én Ördög Tamás rendezése, a Csehov című előadás látható a Trafóban. A MU Színházban november 12-től ismerhetjük meg Rózsavölgyi Zsuzsanna 1.7 című táncelőadását és november 17-én Fülöp László / Timothy and The Things Schrödingerre várva produkciója látható a Trafóban. Az idei Thealter Fesztiválon nagy sikert aratott Orlandoelőadása december 1-jétől a Jurányi közönsége előtt is bemutatkozik.
A produkciók a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósultak meg.

Bővebben...




JÁTÉK!

A hírlevél olvasói között 2 db páros belépőjegyet sorsolunk ki Kálmán Eszter A tócímű előadására.
Időpont: 2016. november 11. 19.00
A kérdés: Mely fiatal alkotók számára meghirdetett pályázat nyertes előadása A tó?
A megfejtéseket az alábbi e-mail címre várjuk: juranyijatek@gmail.com 
A sorsolás napja: 2016. november 7.
Sok sikert kívánunk a játékhoz!

A NOVEMBERI, DECEMBERI PROGRAMUNK: JEGYVÁSÁRLÁS

2016. november 2., szerda

X. NEMZETKÖZI EGYETEMI SZÍNHÁZI FESZTIVÁL / X. INTERNATIONAL UNIVERSITY THEATER FESTIVAL

"A Pécsi Tudományegyetem jövőre ünnepli alapításának 650-ik évfordulóját! A számos felvezető program egyike az idén 20 éves Janus Egyetemi Színház nemzetközi fesztiválja, amelyik éppen tizedszer kerül megrendezésre. Mindegyik szám tekintélyt parancsoló a maga nemében, de a színházi tapasztalat mégis arra ösztönöz, hogy ne a jubileumokat ünnepeljük ezen a találkozón, hanem az egyszerit, a mindig, a hasonlóságban is folyamatosan egyedit, a lényegében megismételhetetlent: a „színházi pillanatot”. Az évek automatikus múlására az élet vállal könnyű garanciát, a fesztiválok szervezésére az elhivatott szervezők már lényegesen nehezebb munkája a biztosíték, de a pillanat varázsának megszületésére nincs biztosíték, csak remény. Remény a tehetségben, az alkalom felismerésében és a megfogalmazás bátorságában. Ha egy fesztivál lényegét kell megragadni, az semmiképpen nem lehet az, hogy kíváncsiak vagyunk arra, mit gondolnak tőlünk térben távol lévő országok fiataljai a világ és az élet dolgairól, mert nyilván ugyanazt gondolják, mint minden egyetemista: rosszat a hatalomról és jót a szerelemről, rosszat a megalkuvásról és jót a szembeszegülésről. A lényeg inkább a villanásokban van, ahogy ezek a fiatalkori „evidenciák” a színpad semmi mással össze nem vethető erejénél fogva a katarzis pillanatában beégnek az emlékezetünkbe. Csakis azért, hogy, ha majd elmúlik a fiatalságunk, a lélek és a psziché mélyén tárolt képein keresztül emlékezhessünk valamikori ideáljainkra, mert elhihetitek, azok úgy igazak, ahogy akkor ott, vagy majd itt, ezen a fesztiválon megszólalnak! Tehetséges pillanatokkal telezsúfolt tárhelyet kívánok hát mindenkinek, azoknak is, akik először és azoknak is, akik már többedszerre vendégei városunknak! Akinek pedig belefér az idejébe, az kukkantson be a dzsámiba és a székesegyházba, és el ne mulassza a pécsi lágert és/vagy a híres cirfandlit!

The University of Pecs will celebrate it’s 650th anniversary next year. One out of the semiconducting programs is the Janus Theatre’s international festival which will be held for the 10th time. Each performance has its own respect but the theatrical experience motivates us not just to celebrate jubilees during this festival but the one, special, always unique even in its similarities and unrepeatable: the “theatrical moment”. Life guarantees us the automatic passing of years, but when it comes to festival organizing, no one can make sure, not even the festival organizers that this magical moment will appear, we can only hope. We must have faith in talent, in the recognition of that chance and in the braveness of phrasing. If we would need to grab the core meaning of a festival it cannot be our curiosity of what youngsters from other countries think about life since probably they have the same thoughts in their minds as every university student has: negative feelings toward the authority and compromise while good things about love and resistance. The main point is about these little glints, when the youthful evidences in the moment of catharsis burn into our memory, in order to help us remember the images about our old ideals stored deeply in our souls and psyches even when the years pass by. You can believe that these ideals were true that time and will occur during this festival.
I wish everyone, whether its their first or numerous visit in our city a lot of magnificent moments full of talent and joy! In case you have some free time I would recommend to take a look at the Mosque of Pasha Quasim and Cathedral and do not miss to try the famous lager bear and/or the Cirfandli wine!
Tóth András Ernő
a JESZ művészeti vezetője/art director of JESZ"