"
A Pécsi Tudományegyetem jövőre ünnepli alapításának 650-ik évfordulóját! A számos felvezető program egyike az idén 20 éves Janus Egyetemi Színház nemzetközi fesztiválja, amelyik éppen tizedszer kerül megrendezésre. Mindegyik szám tekintélyt parancsoló a maga nemében, de a színházi tapasztalat mégis arra ösztönöz, hogy ne a jubileumokat ünnepeljük ezen a találkozón, hanem az egyszerit, a mindig, a hasonlóságban is folyamatosan egyedit, a lényegében megismételhetetlent: a „színházi pillanatot”. Az évek automatikus múlására az élet vállal könnyű garanciát, a fesztiválok szervezésére az elhivatott szervezők már lényegesen nehezebb munkája a biztosíték, de a pillanat varázsának megszületésére nincs biztosíték, csak remény. Remény a tehetségben, az alkalom felismerésében és a megfogalmazás bátorságában. Ha egy fesztivál lényegét kell megragadni, az semmiképpen nem lehet az, hogy kíváncsiak vagyunk arra, mit gondolnak tőlünk térben távol lévő országok fiataljai a világ és az élet dolgairól, mert nyilván ugyanazt gondolják, mint minden egyetemista: rosszat a hatalomról és jót a szerelemről, rosszat a megalkuvásról és jót a szembeszegülésről. A lényeg inkább a villanásokban van, ahogy ezek a fiatalkori „evidenciák” a színpad semmi mással össze nem vethető erejénél fogva a katarzis pillanatában beégnek az emlékezetünkbe. Csakis azért, hogy, ha majd elmúlik a fiatalságunk, a lélek és a psziché mélyén tárolt képein keresztül emlékezhessünk valamikori ideáljainkra, mert elhihetitek, azok úgy igazak, ahogy akkor ott, vagy majd itt, ezen a fesztiválon megszólalnak! Tehetséges pillanatokkal telezsúfolt tárhelyet kívánok hát mindenkinek, azoknak is, akik először és azoknak is, akik már többedszerre vendégei városunknak! Akinek pedig belefér az idejébe, az kukkantson be a dzsámiba és a székesegyházba, és el ne mulassza a pécsi lágert és/vagy a híres cirfandlit!
The University of Pecs will celebrate it’s 650th anniversary next year. One out of the semiconducting programs is the Janus Theatre’s international festival which will be held for the 10th time. Each performance has its own respect but the theatrical experience motivates us not just to celebrate jubilees during this festival but the one, special, always unique even in its similarities and unrepeatable: the “theatrical moment”. Life guarantees us the automatic passing of years, but when it comes to festival organizing, no one can make sure, not even the festival organizers that this magical moment will appear, we can only hope. We must have faith in talent, in the recognition of that chance and in the braveness of phrasing. If we would need to grab the core meaning of a festival it cannot be our curiosity of what youngsters from other countries think about life since probably they have the same thoughts in their minds as every university student has: negative feelings toward the authority and compromise while good things about love and resistance. The main point is about these little glints, when the youthful evidences in the moment of catharsis burn into our memory, in order to help us remember the images about our old ideals stored deeply in our souls and psyches even when the years pass by. You can believe that these ideals were true that time and will occur during this festival.
I wish everyone, whether its their first or numerous visit in our city a lot of magnificent moments full of talent and joy! In case you have some free time I would recommend to take a look at the Mosque of Pasha Quasim and Cathedral and do not miss to try the famous lager bear and/or the Cirfandli wine!
Tóth András Ernő
a JESZ művészeti vezetője/art director of JESZ"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése