2016. november 16., szerda

Both Miklós exkluzív tárlatvezetése a #Bartók kiállításon

November 19-én 16 órától interaktív tárlatvezetés a Ludwig Múzeumban

„18 éves voltam, amikor Bartók zenéje először betalált. Valami olyasmit éreztem, mintha egy kis szobában éltem volna addig és valaki lebontotta volna a falakat. Először zenéje szabadsága fogott meg, majd később egyre jobban a hangok mögött megbújó rend. Mint ahogy a természet szabadságának fantáziáját csodáljuk először gyermekként, majd később a csodálatunk egyre jobban az élő és élettelenek mögötti rend felé helyeződik.
Meg akartam érteni, hogy a zenéje vajon miből táplálkozik? Ennek kapcsán kezdtem mélyebben foglalkozni, azokkal a szerzőkkel, akik nagy hatással voltak rá. Akármilyen furcsán hangzik, de három évbe telt, mire oda jutottam, hogy Bartók gyökerének egy másik fontos részével, a paraszti világ művészetével is szeretnék mélységeiben megismerkedni. Ekkor voltam 21 éves.
Az azóta megjelent lemezeim mellett gyűjtöttem zenét Kínában, Ukrajnában, Oroszországban, Iránban, Romániában, Indiában. Ezekhez a gyűjtésekhez az első lökést és a későbbi biztatásokat a bartóki életmű adta.”
(Both Miklós)

Both Miklós kétszeres Fonogram-díjas, Budai-díjas zeneszerző, előadóművész, a Both Miklós Folkside, valamint a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője. A Rendhagyó Prímástalálkozó állandó szólistája. Az etnorock vagy világzene műfajában mozgó együttesek stílusára Jimi Hendrix, Bartók Béla, az erdélyi népzene és a fővárosi cigányzene is hatott.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen esztétika-kommunikáció szakon tanult. Önállóan tanult meg gitározni. A VHK és Kárpát Möbiusz együttesekben játszott, majd megalakította saját zenekarát Magura Napotvet néven. A Barbaro együttessel való közreműködés után 2004-ben alapította meg a Naprát. A Napra 2007-ben megjelent Jaj, a világ című bemutatkozó lemeze, amelynek producere Ben Mandelson volt, Fonogram-díjat nyert.
2009-ben, Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára Gryllus Dániel, a Hangzó Helikon sorozat szerkeszője felkérésére készült a költő verseinek megzenésítését tartalmazó album. Az albumot a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon Budai-díjjal jutalmazták.
2010-ben szólistának kérték fel a Rendhagyó Prímástalálkozó formációba, amely még ebben az évben megjelentette első albumát. A Rendhagyó Prímstalálkozó című CD 2010. júliusban felkerült a Songline Top of the World tízes listájába.
2011-ben egy nemzetközi roma integrációs projekt, a Cafés & Citizenry vezetője lett. Az Európai Unió által támogatott projekt, amelynek tagjai romániai, olaszországi és magyarországi zenészek, több országban tartott workshopokat és koncerteket.
Both Miklós 2011-ben a World Music Expo (WOMEX) nyitógáláján Koppenhágában Magyarországot képviselte azzal az öt zenésszel, akikkel utóbb 2012-ben megalakította a Both Miklós Folkside projektet.A zenekar tagjai Lukács Miklós cimbalom, Szokolay Dongó Balázs fúvós, Dés András ütőhangszerek és Novák Csaba bőgő. A Both Miklós Folkside első albuma Csillagfészek címen 2013-ban jelent meg.
2014. februárjában Kínába utazott Jünnan térségébe az ottani zenéket tanulmányozni, ahol felvette az ott eltöltött négy hónap alatt a Kínai Utazólemezét, amely minden szempontból formabontó albumnak számít. A lemez az ihletett dalokon túl elemelkedik a pusztán esztétikai szempontoktól és megjelenik egy ennél nagyobb ívet átfogó gondolat. A Kínában töltött időben megismert több tucat zenészektől megismert dalokat dolgozta át és rögzítették. A lemezen hallható jünnani földművestől egészen a kortárs zenei élet kiemelkedő élőadóiig sok mindenki. Both Miklós fotóival és naplójával dokumentált lemezt 2014. októberében nagy sikerrel mutatták be a Millenáris Teátrumban a Café Budapest rendezésében.
2014-ben készíti a MTVA-ban bemutatott nagy sikerű alternatív tehetségkereső műsorát a Palimo Story-t. Egy kis stábbal találomra végig járták Magyarország leszakadó részeit zenészek után keresve. A sorozaton keresztül egy egészen izgalmas világ tárul elénk és valóban sikerül az országunkat egy teljesen más oldaláról megismernünk. 2014. nyarán megjelenik a Both Miklós és a Palimo Story lemeze.
2015től kezdve a háború dúlta Ukrajna északkeleti részeit utazta be vokális falusi zenék után kutatva. Az utazást filmesek dokumentálták.

Helyszín: 3. emelet kiállítótér



„18 ÉVES VOLTAM, AMIKOR BARTÓK ZENÉJE ELŐSZÖR BETALÁLT” – INTERJÚ BOTH MIKLÓSSAL

Nincsenek megjegyzések: