Réz András fontos bejelentéssel lepi meg a nagyérdeműt: már egyáltalán nem szorong. A népszerű esztéta, író, kritikus vadonatúj, november 10-én megjelent könyvében túllendül saját szorongásain, hogy elárulja, mára már teljesen be van szarva. A kötet a nagy sikerű Szorongás-trilógia harmadik részeként képet ad a minket körülvevő világról a szerző sajátos, vitriolosan szórakoztató stílusában úgy, hogy néha az olvasó maga sem tudja eldönteni, sírjon-e vagy nevessen...
Réz András 2003-ban írt egy könyvet a szorongásairól. A Válogatott szorongásaim című kötet hatalmas közönségsiker lett, heteken át vezette a sikerlistákat. Mindenkit érdekelt a szerző véleménye a kétezres évek elejének felgyorsult világáról, az érthetetlen, átláthatatlan katyvaszról, amely körülvett mindannyiunkat – persze, hogy érdekelt, hiszen úgy adott képet minderről, hogy közben nevettetett, úgy szorongott, hogy közben szórakoztatott. A hatalmas sikert 2011-ben folytatta a hasonlóan népszerű folytatás, a Még mindig szorongok. A trilógia második részében Réz még gyilkosabb humorral vette górcső alá az eseményeket, az olvasó még nagyobbakat nevetett, és miközben a világ minden addiginál félelmetesebben alakult, mi, többiek úgy vezettük le a stresszt, hogy az ő gondolatait olvasgattuk, így kicsit kevésbé fájt.
Akkor sokan azt hittük, rosszabb már nem jöhet, a benzin már nem lehet drágább, de megtörtént, amire senki nem számított – átadták a négyes metrót. A szerző pedig hallgatott, bár sokszor, sokan kérdezték tőle: András, mi a helyzet a szorongással? Szorongj nekünk, hiányzik. 2016-ban aztán meglepő dolog történt. Kiderült, hogy Réz András már nem szorong...
Mi történt? Hirtelen megjavult a világ, csak mi nem vettük észre? Réz gyorsan „megnyugtat”: igaz, hogy már nem szorong, de csak azért, mert teljesen be van szarva... Erről szól az új könyve, a Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok szarva, amelyben biztosan mindenki talál legalább egy, de sokkal inkább több olyan témát, ami érdekli. Ha egyetért a szerzővel, azért, ha meg nem – nem mondjuk, hogy nem fog bosszankodni a kedves olvasó Réz András gyakran igen sarkos véleményén, de az biztos, hogy hidegen nem hagyja majd eme írás.
Világnapok, pokémonok, instagramra feltöltött látványpalacsinták mellé jut egy kis donaldtrumpozás és orbánviktorozás is, csak hogy ki ne maradjon a jóból senki. Véleményt mond fesztiválokról, amerikai elnökválasztásról, kis hazai népszavazásról, gasztroforradalomról, terrorról, horrorról, online és offline pánikról egyaránt. Filmekről pedig úgy ír, ahogy senki más, és persze nem maradhat ki a kötetből a Saul fia és DiCaprio Oscarja sem...
Réz András esztéta, kritikus, író és olvasó, urbánus mesemondó. A tizenhárom éve megjelent Válogatott szorongásaim, majd az azt követő Még mindig szorongok után, íme a Szorongás-trilógia befejező darabja. Kapható november 10-től a boltokban.
A könyv bemutatója 2016. november 30-án 20 órakor lesz a Werk Akadémián (VIII. kerület, Salétrom utca 4.). Az eseményt Horváth Gergely, a Petőfi Rádió műsorvezetője vezeti. A beszélgetésen Réz András mellett részt vesznek: Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója és Lakner Zoltán politológus.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése