2013. február 26., kedd

2013. február 25., hétfő

Képzelt Város a való világban...

A Kamikaze Scotsmen frontemberének másik zenekara. Míg ott a szabadon feltörő energiák száguldoznak, itt a mélyben lapulnak. A lassú, álomszerű lebegésből fel-fel bukkanva mutatják meg, hogy ez a képzelt város nagyon is a valóságban található. A szövegek is ezt erősítik a vetített képekkel együtt, aminek egy része a Melancholia - ból lett kiollózva.
A zenészek zenei alázattal, magukba tekintve, belülről élik meg a muzsikát.
Igazi poszt-rock hangulat, igazi modern poszt-rock zene a legjobb fajtából.

Képzelt Város from simarafoto on Vimeo.

2013. február 24., vasárnap

Megjelent - az Eosin Ghetto hírei

"Megjelent az Eosin Ghetto zenekar első klipje!

A pécsi formáció első videóklipjében a magyar liverpoolként is emlegetett város underground zenészei szerepelnek.


A már évek óta folyamatosan erősődő szcéna mára igazi közösséggé nőtte ki magát. A klipben többek között olyan formációk tagjaira lelhetünk, mint a hipnotikus zenét játszó, csak lányokból álló Rokokó Rosé, a pécsi dob-gitár grunge duó Tablespoon, a Prés névre hallgató old school HC banda, vagy a True Skool Steady hip hop stúdió, és legénysége. A Ne Állj Falhoz! Című, eddig kiadatlan dal zenei producere a 30y-ból ismert Varga Ádám (audiota productions), aki épp az Óriás új lemezén is dolgozik. A zenekar a tavaszi koncertszezont egyből Szlovákiában, a Hóóórukk fesztiválon indította, a hazai fesztiválszezont az ismét megrendezésre kerülő Pécsi Egyetemi Napokkal kezdi a banda."



2013. február 23., szombat

Csillagfészek

Megjelent a Both Miklós Folkside "Csillagfészek" című lemeze!

Az album talán legszebb dalát ajálnjuk most figyelmetekbe.

Both Miklós: ének, gitár
Szokolay Dongó Balázs: szaxofon
Lukács Miklós: cimbalom
Novák Csaba: nagybőgő
Dés András: ütős

Zene: Both Miklós
Dalszöveg: Babiczky Tibor - Both Miklós
Rendező: Hartung Attila
Operatőrök: Balázs István Balázs, Kürti István, Dévényi Zoltán
Vágó: Mezei Áron
Producer: Mezei Áron, Horváth László

Köszönjük az Iskola klubnak a helyszínt!


A dal a zenekar Csillagfészek c. lemezén hallható


Kövek között

Kialszik a nap haragja,
a kéket a tóra hajtja,
a megtört szemhéjak alatt
ébredő madarak.

Az orgona illatától
kibomlik az égi fátyol,
és rásimul nemsokára
a liget lengő hajára.

Égnek a csillagok,
tudják, hogy itt vagyok,
hallják a hangomat.

Égnek a csillagok,
kövek között vagyok,
talán mindig így marad.


Lámpa világít, a lepkék
a röptüket elfeledték,
verődtek erre-arra,
árnyak ültek a falra.

A házakban a fények
mint gyümölcsök beértek,
s ezüsttálcára gyűjti mind
a hold az álmaink.

Égnek a csillagok,
tudják, hogy itt vagyok,
hallják a hangomat.

Égnek a csillagok,
kövek közt kő vagyok,
most látom arcodat.

2013. február 22., péntek

A Nyughatatlan

Johnny Cash... 11 Grammy-díjas amerikai énekes, színész és dalszövegíró.
A poptörténet kihagyhatatlan alakja. Fő műfaja a country, de énekelt - szerencsére - mást is.
Én nem szeretem a country-t. Vagyis a country édes-bús, magyarnóta szerű formáját (a magyarnótát sem). Vannak ennek a zenének a műfaj határvidékén és azon is átnyúló darabjai, ahol születtek-születnek számunkra is érdekes dalok. Johnny Cash soha nem tartotta be a határokat.
Volt szerencsém élőben látni, talpig feketében szuggerálta a közönséget.
A Nyughatatlan zenekar Johnny Cash dalokat játszik és olyanokat, amiket énekelhetett volna. Kicsit félve készültünk rájuk és kellemes meglepetésként remekül szórakoztunk. Hiteles volt a műsor és kellően egyéni ahhoz, hogy mainak érezzük. Remek hangok, oldott, vidám előadás, mi kell más egy gondtalan estéhez? Többen a lábukkal szavazva táncra perdültek és pördültek a szoknyák a forgatósban...

A Nyughatatlan from simarafoto on Vimeo.

2013. február 21., csütörtök

Könnyű választás a nehéz zene - Kamikaze Scotsmen (2013.02,)

A választás mindig nehéz, de most nem volt az. Ugrálós angol kocsma(folk)-punk vagy az egyik legprogresszívebb magyar underground csapat. Nem volt kérdéses, hogy a Kamikaze Scotsmen-t választjuk. Eddigi találkozásaink közül talán most voltak a legjobbak. Ilyen az amikor a tehetség a saját útját járja és nem fekszik le az elvárásoknak.
Hajrá!
Így tovább!

Kamikaze Scotsmen (2013.02.) from simarafoto on Vimeo.

2013. február 20., szerda

Színház előtt kortárs művészeti kiállítás

Együttműködik az Ernst Múzeum és a Radnóti Színház

Mindössze kétszáz méterre található egymástól a Nagymező utcában a Radnóti Színház és az Ernst Múzeum. Az utóbbi helyen nemrég Tükör által homályosan – arcok tegnap és ma címmel nyílt kortárs művészeti kiállítás, a színházban pedig Bergman: Jelenetek egy házasságból című darabját játsszák. A két intézmény megállapodása alapján április 7-ig, a tárlat zárásáig mindenki, aki jegyet vált erre a színházi előadásra, egy tiszteletjegyet is kap az Ernst Múzeum kiállítására. Az ajándék belépőt megkapják a Radnóti Szalon Műhely, valamint a Színház Baráti Körének tagjai is.

Ingmar Bergman:
JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL
Fordította: Osztovits Cecília
Dramaturg: Hárs Anna
Jelmez: Remete Kriszta
Díszlet: Khell Zsolt
Video: Bálint Dániel
Világítás: Baumgartner Sándor
A rendező munkatársa: Őri Rózsa
Rendező: BÁLINT ANDRÁS
Bemutató: 2012. december 2.
Osztovits Cecília engedélyét a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette.
Ingmar Bergman egy sor nagyszerű film elkészítése után írta és rendezte meg 1973-ban Marianne és Johan történetét, melyben könyörtelen pontossággal és végtelen empátiával beszél két ember kapcsolatának bonyolultságáról. Mint a dráma előszavában írja: „Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetreméltók. Egyszerre."
Sokszor szórakoztató, máskor szívszorító jelenetek egy férfi és egy nő szerelmének történetéből. Bergman olyannak mutatja hőseit, amilyenek. Ahogy ő maga mondta a forgatás után: külön örömöt okozott számára a tudat, hogy bosszanthatja vele az összes művészileg kifinomult embert, akik utálnak mindent, ami érthető.
Az előadás vége: kb. 21.30 (egy szünettel)

2013. február 19., kedd

A Rage nyomában - Eosin Ghetto

A Rage Againts The Machine nyomát követi az Eosin Ghetto bólogatós hardcore rap-je, kemény alapokra szövegelve próbálnak a nagy elődhöz felnőni. Kemény, rövid gitár riff-ekre kemény szövegek, a recept ismerős. Jól oldják meg, viszik magukkal a közönséget és ha nem a Subscribe játszik utánuk, akkor most lehet, nem mondanám, hogy még az az izzás hiányzik belőlük amit a Subscribe tud és a Rage sajátja volt. Persze az a jó, ha van még hová fejlődni...

Eozin Ghetto from simarafoto on Vimeo.

2013. február 18., hétfő

Jó faktor - Alapi István niXfactor Project

A plakát/szórólap kicsit megtévesztő volt: egy szúrós szemű metál gitáros nézett farkasszemet velünk. Páran - akik nem olvastak tovább - be is ugrottak neki és Alapi Istvánra, az Edda gitárosára jöttek, de hamar csalódtak és távoztak. A maradók ezzel szemben remek jazz-rockot, fúziós zenét élvezhettek.
Én személy szerint az Eddát a harmadik lemeze óta nem tartom számon - van ilyen, nekem az első volt az igazi -, ezért talán kicsit előítéletesen Alapi munkásságát sem kísértem nyomon... eddig.
Alapi István niXfactor albumát tavaly a legjobb magyar jazz lemeznek választották. Hoppá! Ez eddig hogy kerülte el a figyelmemet? (Mint megtudtuk, a hír Alapit is meglepte, így egy kicsit kevésbé szégyeljük magunkat.) A koncerten nagyrészt az album anyagát játszották egy kicsit másképp, Lantos Zoltán hegedűművésszel kiegészülve. Sodró lendületű műsor volt, az akusztikus részek kimaradtak, viszont megcsodálhattuk Alapi remek technikáját. A komoly beharangozó fotóval ellentétben egy mosolygós, vidám embert ismerhettünk meg a gitárok mögött. Minden számban brillírozott valaki, a legtöbbször persze Alapi. (Figyelitek? Rímeltem!) Kaptunk pár feldolgozást is, például Billy Cobham Stratus-át...
Aztán nagyon gyorsan vége lett: még hallgattuk volna. Várjuk a folytatást!

Alapi István niXfactor Project from simarafoto on Vimeo.

2013. február 16., szombat

Pofátlanság


A történet a következő:

Épp egy iskola mellett vitt el az utam, de a járdát autó foglalta el. A parkoló felé, az avaroson át kellett kerülnöm. Kicsit tovább mentem és reménykedve fordultam vissza, hátha csak az ideális parkolási pozíciót keresi. Nem. Vártam egy kicsit, majd előkaptam a telefonomat és látványosan lefényképeztem. A sofőr észrevette, beindította a motort és betolatott a parkolóba.
Azóta már máskor is láttam, de egyszer sem pihent a járdán.
Ennyire ijesztő lennék?

2013. február 15., péntek

Tribute után az eredeti: Rage Against The Machine (Woodstock 1999)

Tegnap a Subscribe Rage Against The Machine utánjátszását mutattuk meg, ma az eredetit élvezhetjük 1999-ből, Woodstock-i teljes koncertet.
Jó szórakozást!

24rd July 1999 . Rome, NY. SETLIST:
01 No Shelter
02 People Of The Sun
03 Know Your Enemy
04 Born Of A Broken Man
05 Vietnow
06 Bullet In The Head
07 The Ghost Of Tom Joad
08 Bombtrack
09 Wake Up
10 Bulls On Parade (Deleted by Youtube)
11 Freedom
12 Township Rebellion
13 Killing In The Name
Enjoy!

2013. február 14., csütörtök

Freedom - Subscribe tribute RATM (2013.02.)

Nem először és nem utoljára a remek Subscribe Rage Against The Machine nótákat játszik és mi örülünk, mert az eredetit nem láthattuk élőben, ők pedig hozzák az illuziót.
Igen, freedom!


Subscribe tribute RATM (2013.02.) from simarafoto on Vimeo.

2013. február 13., szerda

Kedves Szerkesztőség - Valentin napi Óriás és Jégkorszak

A szerelmesek napján két érzelmes zenekar foglalja el az Akvárium deszkáit: együtt játszik az új nagylemezén dolgozó Óriás és az oktatásügyi államtitkároknak is odaszólogató Hó Márton és a Jégkorszak.


Az odalépős rockban utazó Óriás szinte a stúdióból érkezik az Akvárium színpadára: a zenekar éppen gőzerővel rögzíti harmadik nagylemezét Takács Zoltán Jappán és Varga Ádám (30Y) segédletével. Szomorú hír, hogy az albumot már Hortobágyi László billentyűs nélkül veszik fel: “Dráma és harag nélkül alakult így, és dráma és harag nélkül folytatjuk külön a dolgainkat” – írta a zenekar a facebook oldalán a válásról. A jól megszokott közönségkedvenceken (Fát dönteni, Az egyikben ott, Erősebben szorítsd, Mindenki Írja) túl a zenekar különleges ízelítőt is ad majd az új anyagból. A március végén megjelenő albummal kapcsolatban a zenekar jövő héten rendkívüli híreket jelent be.

Hó Márton már Schmitt Pálnak is adott dalban tanácsot, nemrégiben pedig Hoffmann Rózsának üzent gitárja segítségével, de legjobb számait nem az aktuálpolitika ihlette. Bemutatkozó nagylemeze, a Dalok a Fürdőszobából hamar belopta magát az ízes alterpopra fogékony közönség szívébe. A tavaly egy kislemezzel (Zászlók a Holdon) jelentkező zenekar éppen új dalain dolgozik.

Február 14., Akvárium
Kapunyitás: 20:00
Hó Márton és a Jégkorszak: 21:00
Óriás: 22:00
Belépő: 1000 Ft






2013. február 12., kedd

Kedves Szerkesztőség - Elefánt

Az Elefánttal már találkoztunk, írtunk is róla itt és örömmel adunk hírt a zenekar körüli új fejleményekről. Reméljük, a jövőben sűrűbben élvezhetjük zenéjüket!

Kedves Lumnicer nővérek!

Eseményt és zenekart szeretnék ajánlani...
... szeretnék egy új, ám annál sikeresebb zenekart és annak koncertjét figyelmébe ajánlani.
Február 14-én az Elefánt Budapesten játszik, a Magyar Császári Pillanatművek társaságában, a Gozsdu Manó Klubban...."


„Az Elefánt hosszú évek óta az első magyar zenekar a Kispál és a Quimby óta, amely a dallamokat gondolatokkal, finom humorral is átszövi” – fogalmaz a Népszabadság az Elefánt januári bemutatkozó koncertje után.
Az Elefánt  mostani formáját idén januárban nyerte el. Az esemény apropója erősen köthető a Szimlert Bálint és Rév Marcell nevéhez kapcsolódó, komoly szakmai elismerések és közönségérdeklődés mellett működtetett Kodály Method projekthez (www.kodály-method.com), amelynek csapata klipkészítésre kiválasztotta a Magányos című számot, amelyet a két szombathelyi származású alapító tag, Szendrői Csaba (ének) és Tóth András (gitár) írt. Itt megtekinthető: http://vimeo.com/34077574
Az Elefánt klip pillanatokon belül hatalmas siker lett, amit aztán ugyancsak a Kodály Method projekt által szervezett debütáló koncert követett 2012 januárjában. A debütáló koncert minden vártnál nagyobb sikert hozott. Ez a lehetőség végképp szükségessé tette az Elefánt kibővítését. 
Az együttes hattagú. A már említett két alapítón kívül is csupa remek, figyelemreméltó múlttal és sajátos karakterrel rendelkező zenészek alkotják a bandát. 
Az Elefánt a saját maga által kreált posztsanzon névvel illeti műfaját. Ez egyszerre utal a szövegközpontúságra, a szomorkás tartalomra. A dalokat meghatározza a sajátos lüktetés, a ¾ alapú keringő újraértelmezések, fellelhetőek a cigány jazz elemei, de nem idegen zenéjüktől a pszichedélia vagy az elektronika nyújtotta lehetőségek. A különleges dallamvilág és a ritmusváltások teszik változatossá muzsikájukat, amelyet az énekes sajátos hangja és a tartalmas szövegek tesznek igazán egyedivé. 
A zenekar nagy sikerrel játszott a Merlin Színházban a Kodály Method Volume I. nevű rendezvényen, a Gozsdu Manó Klubban, EP bemutatóját online a Recorder magazin oldalán, élőben pedig az A38-on tartotta, itt két dal erejéig Akkezdet Phiai két frontembere is a színpadra lépett. "

A zenekar honlapja:

A zenekar Facebook oldala: 


A zenekar kislemeze meghallgatható: 



Elefánt - Magányos from Kodály Method on Vimeo.
a DAY Off ETUDE
www.kodaly-method.com

2013. február 11., hétfő

A Slayer és egyebek...


A Slayer idén már Hegyalja rajongóként érkezik Tokajba
A Slayer, Ákos és a Quimby is a nagy hegyaljás visszatérők között

Júniusban az amerikai thrash metál ikon Slayer legdurvább riffjeire zúzhat a Hegyalja közönsége. De nem ők az egyetlen zenekar, akik igazi Hegy’ rajongóként idén már nem bírják a tokaji buli nélkül, két év kihagyás után visszalátogat az igazi fesztiválra, az igazi arcok közé Ákos, aki fesztiválon először a Hegyalján lépett fel 2002-ben, és a Quimby is. Persze a többi Hegy’ kedvencnek számító magyar zenekar sem hagyhatja ki a hazai fesztiválszenzont indító Hegyalja Fesztivált.
Kerry King és legendás bandája, a Slayer akkor lett igazi Hagyalja Fesztivál rajongó, amikor a tokaji koncertjén közel 25 ezer ember headbangelt egy ütemre a Hegy’en. A csapat a koncert után maga is belevetette magát a Hegy’ buliba, és ez valószínűleg a nagy visszatérés évében sem lesz másként. A banda éppen gőzerővel dolgozik idén megjelenő új albumán, de ezzel együtt már a Hegy’ koncertre is készül.  
Ákos nyári turnéja, a Turné 2084 egyik állomása júniusban a Hegyalja Fesztivál. Legutóbb Tokajban 2010-ben láthatta a hegyaljás közönség. Ákos tavaly megjelent szintipopos hangzású 2084 című új albumát tavaly év végén mutatta be, júniusban ezt az új zenei világot hozza el a hegyaljásoknak is egy tőle megszokott komoly látványtechnikával megspékelt produkcióban. A fesztivál és Ákos kapcsolata több mint tíz évvel ezelőttre nyúlik vissza, hiszen fesztiválon először Tokajban lépett fel 2002-ben, és ezzel a koncerttel beírta magát a fesztiváltörténelembe. 
Az igazi fesztiválhangulathoz a Quimby is hozzátesz idén, és garantálja, hogy a Kiss Tibi karcos hangján megszólaló szívbemarkoló balladáknak még a Slayer tetoválással a karjukon érkező hegyaljások sem tudnak majd ellenállni. A zenekar stúdióban tölti az év első felét, remélhetőleg az új dalokból júniusban már a Hegyalja közönsége is hallhat ízelítőt.
A magyar kedvencek közül a Hegyalján indítja a nyarat a mindig hatalmas bulit kanyarító Soerii & Poolek is. Természetesen nem hagyhatja ki idén nyáron sem Tokajt a Depresszió. A banda Megyek előre című vadonatúj klipjével hamarosan már lehet is hangolódni a júniusi Hegy’ bulira. Fehér Balázs igéző kék szemeit sem kell hanyagolniuk a hegyaljás csajoknak idén, a The Carbonfools hozza a szokásos színvonalat a Hegy’en. A szintén hazatérő Hegyalja fellépőnek számító Subscribe tagjai éppen új dalok írásával töltik az idejüket, és az Akkezdet Phiaival készülnek közös Dürer Kertes koncertre, de júniusban Tokajban a helyük. Dunaszerdahely állandó lakói, akik idén ingyen érkeznek a fesztiválra, a színpadon is láthatnak dunaszerdahelyieket, hiszen a nagy kedvenc Rómeó Vérzik 4 tagja közül hárman is a nyertes városból származnak. Így a csapat koncertjén is kötelező lesz a megjelenés a kellemes Tisza-parti strandolás után. A Magashegyi Underground júniusi hegyaljás koncertjére hamarosan megjelenő albumát is hozza majd, és az Erdélyből érkező hegyaljás közönség együtt bulizhat majd a csapat szintén innen származó énekesnőjével, Bochkor Bíborkával is.
Slayer, Ákos, Quimby, Donw, Scooter és a többiek Valentin napra? Aki még nem szerezte be Hegy’ bérletét, február 8. és 17. között extra akciós áron megteheti. A Hegy’ Randi bérlet két személyre csak 29.000 Ft, így a Valentin Napi ajándék csöpögős rózsaszín dolgok helyett az igazi fesztiválra szóló páros bérlettel igazi ajándék és egy újabb közös élmény. További infók megtalálhatóak a Hegy’ facebook-oldalán.

2013. február 9., szombat

2013. február 8., péntek

Lassan érződik a tavasz illata

Mögöttünk van a tél, a medve sem ijedt meg az árnyékától, így bizton várhatjuk a tavaszt és a természet felébredését. Ismét eltelt egy tél és a tavasz új életet lehel a zenébe is. Eszter is újra a húrok közé pendít és a következő helyszíneken találkozhatunk vele:
február 9. 21h
Takáts Eszter duó
Sufni g'ART'n, Budapest, Akácfa utca
február 19. 20h
Petruska András és Takáts Eszter estje
Akvárium, Budapest
február 23. 20h
Cseh Tamás emlékest
Muzikum, Budapest
március 8. 19:30h
"Érintések" - Mindenütt Nő Rendezvénysorozat - Góbi Rita társulatával
Bethlen téri Színház, Budapest

 Ezúton ajánljuk a Pannon Krónika és a Kikötő online cikkeit.

2013. február 7., csütörtök

Színház, slam poetry, zenés tárlatvezetés


Másik Magyarország: március 17-ig meghosszabbítva!
Erős hétvége a Műcsarnokban: katartikus Tar Sándor-színház Bán Jánossal, Banksy slam poetry verseny, családi program, Bukta Imre mezítlábas zenés tárlatvezetése


2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK 19 ÓRA  
Tar Sándor: Túlélési gyakorlatok
Monodráma Bán János Jászai-díjas, Érdemes Művész előadásában
Műcsarnok kiállítótér

„Először engem löktek az utcára, fél év múlva az asszonyt is, pedig úgy tudom, van valami rendelet, törvény, hogy őt nem lehetett volna. A másik meg azt mondja, hogy csak akkor, ha egyedül neveli a gyereket, szóval nem tudom. De hogy nincs jól sehogyse, az biztos. (…) Egyszóval úgy maradtunk a két fiammal hárman, kétnapi levessel a hűtőben, a fejemben meg tengernyi gond. Mindenekelőtt az, hogy nem szabad hagyni, hogy a fiúk elkedvetlenedjenek, hisz’ akkor szeretem őket a legjobban, mikor vidámak, nevetősek, ha pimaszok, akkor is. Mondom nekik, na, fiúk, akkor most már szabadok vagyunk! Miénk a világ, mindent szabad. Mindent?”

Belépő: 1200 Ft


2013. FEBRUÁR 8., PÉNTEK 20.30 ÓRA 
A fal adja a másikat – Banksy Slam!
Részben meghívásos, részben nevezéses, tematikus slam verseny
Műcsarnok előadóterem

Újra slam a Műcsarnokban!
Nem is kell bő lére ereszteni az elejét, mert azt jóformán minden érintett tudja, hogy a mára terebélyesre nőtt, honi slam poetry mozgalom bölcsője a budapesti Műcsarnok, ahol Petrányi Zsolt anno elindította a Budapest Slam sorozatot. Ideje volt tehát visszatérnie a hazai slam közösségnek, mely azóta olyan naggyá és erőssé cseperedett, hogy immár a téma sem lehet kispályás. Banksy mint jelenség talán épp megfelel a célnak. Személyének kiléte vitás, munkássága provokatív, üzenetei felforgatóak. Az ilyesmi a slammereket általában nem kicsit szokta inspirálni, hanem nagyon.
Slammerek: Gábor Tamás /Indiana, Horváth Kristóf /Színész Bob, Kemény Zsófi, Pion István, Simon Márton
+10 fő nevező:
konferanszié: Németh Péter /Zeek

Belépő: 300 Ft

2013. FEBRUÁR 10. VASÁRNAP, 10-13 ÓRA
Ne légy önmagad! – Kalapok, jelmezek és lábbelik ragasztása, tűzése kartonból és kreppapírból
Korhatár nélkül, Műcsarnok Klub
Családi program a Banksy  Kijárat az ajándékbolton át című vetítés- és eseménysorozathoz.
A Műcsarnok kávézójában 2013. február 17-ig minden vasárnap 10-12 óráig gyerekprogrammal várjuk az érdeklődőket.

Belépő gyerekeknek 300 Ft, kísérőknek ingyenes!


2013. FEBRUÁR 10., VASÁRNAP, 15 ÓRA
Bukta Imre rendhagyó tárlatvezetése a Mezítlábas Zenészekkel
Korhatár nélkül
Műcsarnok előadótér

A Mezítlábas Zenészek művészcsoportot a Junior Príma Díjas gitárművész, Koltai Katalin és Bodrogi Éva énekművész hozta létre 2006-ban. A csoporthoz állandó tagként csatlakozott 2009-ben Bartek Zsolt klarinétművész.
A három klasszikus zenész törekvése egy olyan tér megalkotása, mely különbözõ művészeti ághoz tartozó előadóművészek és alkotók számára a szabad alkotás és önkifejezés lehetõségét adja.
Rendszeresen mutatnak be az együttesnek írt kortárs műveket, valamint gyakran kezdeményeznek együttműködést más művészeti ághoz tartozó előadókkal.
A Magyar Rádió megbízásából 2011-ben közreműködésükkel hangjáték készült. 2012 tavaszán jelent meg első lemezük.
A tárlatvezetés a belépőjegy megváltásával ingyenes.

2013. február 6., szerda

Zakatolós retrock - Mystery Gang (Jégvirág Fesztivál)

Az eső beűzte a jégpálya mellől a zenekart és a szép számú érdeklődőt a BárCsak kávézóba a Jégvirág Fesztiválon. Zsúfoltság, pára és az ötvenes évek nyugati ifjúságának lázadó zenéje várta a rockabilly-re fogékony táncolni vágyókat. Garage, jungle, rockabilly, hírdeti magáról a Mystery Gang és a nem túl változatos, látszólag egyszerű zenével igazi bulihangulatot teremtettek... már ha lett volna hely táncolni a tömegben, de néhányan így is próbálkoztak a rock and roll különböző fajtáival. A színpad kicsinysége miatt most elmaradtak a szokásos show elemek, mint például a bőgőre állás, de volt helyette erősítő leállás, ami nem vett vissza a lendületből, profin oldották meg a fiúk.
A legfiatalabb néző hat éves volt, a legidősebb talán hatvan, tehát bölcsőtől a sírig mindörökké rock and roll!


Mystery Gang from simarafoto on Vimeo.

2013. február 5., kedd

Megjelent

Megjelent a
Hét remény, szeretet
című lemez

Megrendelhető a kulturmici@gmail.com címen, valamint kapható az Alexandra hálózatában, a budapesti Wave lemezboltban, koncerteken, valamint repülőgéphordozó anyahajókon... 



Igazi "örömzene"...

"Hét, Remény, Szeretet címmel a Dalok.hu gondozásában jelent meg az Takáts Eszter új lemeze. Pontosan hét év telt el azóta, hogy Takáts megjelentette első albumát, a Rövidtávot, így a most következő hetedik lemezére hét dallal készült, és a Hét remény, szeretet címet adta neki. A lemezt Kirschner Péternél rögzítette, aki hangszerelte, majd maszterelte is az anyagot. Rengeteg különleges hangszer is szerepel a lemezen: Regős Ádám kongán, Zsámán Attila sámándobon, Kürti Katinka fuvolán, Dóczy Gabriella hárfán, Bakai Márton hegedűn, Pribay Valéria csellón játszik, de még számos meglepetést tartogat a korong, aminek borítóját ezúttal is Forgony Mihály készítette...."
(langologitarok)

Most három dal a lemezről:

2013. február 4., hétfő

Tükör és felejtés


Tükör által homályosan című kiállítás első irodalmi programján Nagy Gabriellával és Kukorelly Endrével beszélget Lévai Balázs csütörtök este az Ernst Múzeumban – testekről, arcokról, a láthatóról és a rejtőzőről.
A kiállítás nyitva tartása alatt különleges múzeumpedagógiai programokkal várjuk az iskolai csoportokat.

2013. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK, 18 ÓRA
A szem tekintete”
Irodalmi est  – A TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN – ARCOK TEGNAP ÉS MA CÍMŰ KIÁLLÍTÁS KÍSÉRŐPROGRAMJA
Ernst Múzeum

Kukorelly Endre – Nagy Gabriella
Moderátor: Lévai Balázs

Mit néz a tekintet? Nem néz semmit, és a semmit nézi. Őrködő jelenlét, lesben áll önmagára és ugyanakkor a másikra is várva. Wittgenstein azt írja: „amikor egy szemet nézel, akkor egy olyan dolgot látsz, amelyik éppen kilép önmagából. A szem tekintetét látod.” Van-e több száz éves tekintet, amely egy eleve hiányzó találkozás töréssíkja, annak minden vonzerejével és nyugtalanságával együtt? Van-e női és férfi tekintet?

Belépő: 500 Ft


2013. ÁPRILIS 7-IG
Múzeumpedagógiai programok a Tükör által homályosan című kiállításhoz kapcsolódóan
Iskolai csoportoknak

Időutazás
A programra érkező iskolai osztályok Erdély Miklós Időutazás című fotósorozatának mintájára elképzelhetik, milyen lenne saját magukkal találkozni a jövőben. A különös találkozásokat eljátszhatják, egy-egy jelenetét pedig meg is festhetik a fiatalok.
Korosztály: 6-10 évesek

Belső önarckép
Bár arcunkra van írva, hogy mit gondolunk, milyen a mentalitásunk, hogy érezzük magunkat, első pillanatra mégsem derül ki rólunk minden. A felső tagozatosoknak szóló foglalkozáson a diákok egy belső tükör segítségével fotómontázst készíthetnek magukról, melyen képekben mesélhetik el, milyen jó tulajdonságaikat nem vesznek észre szüleik, tanáraik és kortársaik.
Korosztály: 10-14 évesek

Csoportportré
A kétórás foglalkozáson arról beszélgetünk középiskolásokkal, hogy milyennek látják őket a felnőttek, a környezetük és saját korosztályuk, mi a szerepük egy-egy közösségben, milyenek otthon és az iskolában, viselkedésükkel és kinézetükkel kinek és minek akarnak megfelelni. Hajas Tibor Öndivatbemutató című filmjének megtekintése után arról esik szó, hogy ma kit tartunk „sztárnak”, kik a celebek, ki lehet példakép, majd a fiatalok önarcképeket készíthetnek, társaik pedig kiegészíthetik, továbbrajzolhatják ezeket a képeket, portrékat.
A foglalkozásokat Schopp Ildikó szociálpedagógus vezeti.
Korosztály: 14-18 évesek

Részvételi díj: 500 Ft/fő[i/]
Jelentkezés:Szabics Ágnes – szabics.agnes@mucsarnok.hu

2013. február 2., szombat

Kik lesznek a Hegy lakói?

"Kecskemét  és négy határon túli város lesz a Hegy’ vendége idén

Szavazással dönthetnek a hegyaljások a határon túli vendégvárosokról 
A tavalyi hagyományteremtő meghívás folytatásaként idén újabb magyar város és négy határon túli település lakói számára a lakcímkártyájuk a belépő a Hegyalja Fesztiválra, a Down, a Scooter, az Asking Alexandria, az Ensiferum, a Skindred, a The Devil Wears Prada, a többi világsztár és magyar fellépő koncertjére a napsütötte Tisza-parton. Az már biztos, hogy Magyarországról a kecskemétiek ingyen mehetnek a Hegy’re. Hogy Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából és Szerbiából mely határon túli városok lakói bulizhatnak ingyen a június 25-30. között, Tokajban megrendezett négynapos Hegyalja Fesztiválon, erről maguk a fesztiválozók döntenek. 
Idén a világörökségi környezetbe ágyazott valódi fesztiválélmény terepe mellett határokon átívelő kulturális találkozóhelyül is szolgál Tokaj. Tavaly Kassa és Pécs, azaz Európa 2010-es és 2013-as Kulturális Fővárosának lakói voltak a meghívottak a négynapos fesztre, ahol nem csak a koncerteket, a strandolást, a hajnalig tartó bulizást élvezhették, de tapasztalatot is cserélhettek. Idén Kecskemét mellett Szlovákia, Románia, Szerbia és Ukrajna egy-egy települése lesz a Hegy’ vendége. Az ország különböző pontjain, és a határainkon túl élő hegyaljások és jövendőbeli hegyaljások a fesztiválon megismerkedhetnek egymás kultúrájával, együtt szórakozhatnak, majd később már barátokként térhetnek vissza a fesztiválra. 
A Hegy’ rajongók maguk dönthetnek arról, hogy az országonként 3-3 város lakói közül kiké lesz a vendégeknek járó megtiszteltetés, ugyanis országonként három város verseng az ingyenes meghívásért. Szlovákiából Eperjes (Prjesov), Révkomárom (Komarno) és Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Romániából Szatmárnémeti (Satu Mare), Nagyvárad (Oradea) és Székelyudvarhely, Ukrajnából Beregszász (Beregovo), Ungvár (Uzgorod) és Munkács (Mukacevo), Szerbiából pedig Szabadka (Subotica), Ada és Zenta szállhat versenybe. Az érvényes szavazatok leadásához a fesztivál facebook oldalának lájkolására van csupán szükség. A városokra a Hegy’ facebook-oldalán lehet szavazni február 4-ig, amikor is kiderül, hogy országonként mely települések kapták a legtöbb szavazatot, és lesznek idén a Hegyalja vendégei. 
A szerencsés kecskemétieknek viszont nincs más dolguk, mint nyomni egy lájk gombot a Hegyalja facebook-oldalán, hogy elsőként tudják meg a legfrissebb Hegy’ infókat, és a helyszínen pedig egyszerűen a lakhelyük igazolásával, azaz lakcímkártyájuk bemutatásával ingyen beléphetnek a fesztiválra.
„A Hegyalja, mint Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválja, indulása óta nagy figyelmet fordít a társadalmi felelősségvállalásra, illetve a fenntartható fesztiválozásra, hiszen a Zöld Fesztivál címet viselő Hegyalja Fesztivál maga is egy környezetvédelmi akcióból nőtte ki magát az ország egyik legmeghatározóbb zenei nagyrendezvényévé. A fesztivál CSR jegyében tavaly új programhelyszínként elindítottuk a fesztiválközegbe illesztett állásbörzét, a Hegy’ Karriergyárat, amelyet ebben az évben is folytatunk. Emellett az elmúlt évben elkezdett hagyományt folytatva a Hegyalja idén is a határon innen és túl élő zeneszerető közönség legfőbb találkozóhelye lesz. A kassaiak meghívása után idén Kecskemét mellett már négy határon túli város lakói vendégeskedhetnek Tokajban, a Hegyalján.” – közölte Bukovinszky Béla, a Hegyalja Fesztivál főszervezője. 
A meghívott városok lakói olyan zenekarok koncertjeire tombolva ismerkedhetnek össze, mint Down, élén az ex Pantera vezérrel vagy a brit Asking Alexandria, a legendás Scooter, az Anti-Flag, a Coal Chamber vagy a nagy visszatérő Skindred. Az igazi arcoknak, érkezzenek a határon innen vagy túlról, az igazi fesztiválon, Tokajban, a Hegyalján a helyük."
Mi Fesztiválunk bérlet és további infó

2013. február 1., péntek

"Zenés hangulatfilm" - Szentimentálom

"Zenés hangulatfilm“. Ezt a meghatározást a film rendezője, Lévai Balázs használta a művére egyik interjúban. A Szentimentálom a 30Y zenekar Szentimentálé lemezének 12 dalára készült filmetűdök összefűzése.

A film vetítése előtti sajtótájékoztatón a házigazdán, Márta Istvánon, a zenekaron és a rendezőn kívül megjelent még két, első pillantásra látszólag „nem odaillő“ személy is, ami a tájékoztató legérdekesebb, leginformatívabb része ... lehetett volna. A lemezről és filmről már sokat tudtunk - ezeket mindjárt megosztjuk veletek -, de arról, hogy miért van ott Szilágyi Gábor a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója és Márkus Zoltán a Fürge Diák Iskolaszövetkezet igazgatója, igen keveset. Ami fontos, hogy aláírtak egy együttműködési megállapodást, de a megállapodás mibenlétéről és részleteiről - azonkívül, hogy nem anyagi -, egyenlőre semmit nem árultak el. Mi most ezt megosztjuk veletek. (A beszélgetés és bejelentés oldott, vidám, sztorizós volt...)

"...Szerintem a magyar zenei életben a 30Y nem a zenéjében paradigmaváltó, hanem abban az attitűdben, amelyikkel viszonyulunk ahhoz, amit csinálunk, és azokhoz, akiket érdekel, amit mi csinálunk. Mi nem közönségnek játszunk, hanem közösséget hozunk létre. A Dalképgyűjtő története az, hogy arra voltunk kíváncsiak, miféle élettörténetek vannak még a világban. Mi nem arra szerveződtünk, hogy a saját kultuszunkat növeljük, hanem arra, hogy azokkal az emberekkel, akikkel együtt vagyunk, közösen történjen valami. Egy koncert vagy egy lemez a közös történést jelenti...."
(Beck Zoli, trubadurmagazin.hu)

Akkor a filmről.

Lévai Balázs így beszél róla a passzio.hu-n:
"Augusztus végén négy napra leköltöztünk Orfűre, ott vettük fel az etűdöket. Szabad kezet kaptam a zenekartól, én választottam ki a Szentimentálé anyagból azt a 12 dalt, amelyekhez forgattunk" – árulta el Lévai Balázs rendező. – "A filmetűdöket egy laza történeti szál köti össze, így készült ez a kísérleti mű, amit nehéz lenne bármilyen klasszikus műfajba besorolni. Zenés hangulatfilm, amelyben a dalok a főszereplők. Sokat forgattunk éjszaka, mert a vetített képeknek fontos szerepük van a hangulatteremtésben, ettől is válik álomszerűvé az összhatás. Előfordult, hogy egyáltalán nem aludtunk éjjel. Tulajdonképpen mindenre vetítettünk, ami a kezünk ügyébe esett, sátorra, fákra, falra, turnébuszra, de a zenekar tagjaira is"

A film hangulatos, pergő. Kicsit félve ültünk be rá, de kellemesen csalódtunk. Végig fogva tartotta a figyelmünket és mire elkalandoztunk volna, vége lett. Jól szerkesztett, jó arányérzékkel összeállított, megálmodott alkotás. Azt, hogy különleges lenne - mint ahogy sok cikkben emlegetik -, nem valljuk. A Moziklip - mint ahogy lejjebb a Balázs interjúban is halljátok -, hasonló elgondolásból készült. Egy zenekar egy lemezére pedig évekkel ezelőtt már mi is csináltunk „etüdöket“, vegyétek csak le a polcról a Golestan első és második lemezéből készült DVD-ket! (Igaz, kereskedelmi forgalomba ezek nem Magyarországon kerültek, de az ügyesebbek nálunk is őrzik őket.)

Beck Zoli így mesél a filmről a "Zenekart addig érdemes csinálni, amíg többet hoztok létre közösen, mint önmagadban – interjú Beck Zolival" című interjúban a trubadurmagazin.hu-n (érdemes az egészet elolvasni):
„...Annyit tudtam, hogy Balázs egy nagyon kreatív, jó ízlésű fickó. A Szentimentálom kapcsán pedig minden rá volt bízva. Teljesen szabad kezet kapott abban, hogy milyen dalokat választ, hogy a filmetűdökhöz milyen forgatókönyvet ír, milyen képeket álmodik meg hozzá. A film a zenekar világának olyasfajta dokumentációja, amelyikben legalább úgy benne van a Balázs világa, mint a miénk....“

Technikailag „formabontó“, jellemezték, de mi láttunk már hasonlót, ezért nem akasztanánk rá címkét. Egyszerűen jó. A vetítés minőségével már több gond volt. (Lévai Balázs a végén megjegyezte, hogy ha itt lenne az operatőre, elsírta volna magát.) Hát igen... Az első tíz perc után hozzászokott a szem (a természet alkalmazkodó!)... A feketék szürkék voltak, a színek színtelenek, „mosottak“. Persze a csúcs-szuper technikát nem árt az adott médiához beállítani! (Én vetítések előtt mindig állítok a projectoron ha tehetem, alkalmazkodva a környezethez és a vetítendő anyaghoz.)

A film utóéletéről annyit lehet tudni, hogy bejelentették (talán most először), hogy hamarosan nézhető lesz az interneten. (Mikor ez megtörténik, mi is jelezni fogjuk.)

Most csak egy részletet tudunk mutatni nektek (egészében hatásosabb).



Aztán hallhattok egy interjút Lévai Balázzsal a bevezetem.hu jóvoltából itt. Kattintsatok rá, ha a téma érdekel, megéri a pár percet.

Hát ez volt a mi Szentimentálmunk...