"Kedves Barátaink! Túlvagyunk, megtörtént a 19. Ördögkatlan, nem is akárhogyan. De a hogyan megállapítása nem a mi dolgunk, mi csak reménykedhetünk, hogy ti, a látogatók, örömötöket leltétek ebben az öt napban. Amiben viszont biztosak vagyunk: nem volt senki, akinek eszébe ne jutott volna ebben a ránk mért hőkupolában, hogy milyen jó lenne árnyas fák alatt heverni, sétálgatni, hűsölni úgymond a természet lágy ölén. Szóval hogy milyen jó lenne nem elveszíteni a természetet, mert azzal magunk is elveszünk. Ezért is erős bennünk a szándék, hogy a tavasszal elültetett beremendi katlanligetet bővítsük, ahogyan már az is folytatása a Covid idején elkezdett faültetési akciónknak, melyben a nagyharsányi pályára menet Törőcsik Mari és Cseh Tamás fáját is felállítottuk. A Covid idején terveztük azt is, hogy Kisharsányt és Nagyharsányt egy fasorral összekötjük – akkor ez elmaradt, de immár a régi-új vezetésű Kisharsánnyal együttműködve mindenáron meg akarjuk valósítani az egykori tervet. Akkor díszcseresznyéről álmodtunk, most inkább diverzebb, sok fafajtából álló fasort javasol a kertészünk, mi pedig hallgatunk rá: cserszömörce, kőris, juhar, hárs, illatos lonc, japán akác – és természetesen díszcseresznye kerül a földbe ősszel az Ördögkatlan és a 10 Millió Fa közös eseményén. Miért is írjuk mindezt: már az is elég, ha elképzelitek, hogy egy ilyen gyönyörű fasor vezet majd Kisharsányban a csodálatos régi fehér eper fasorhoz. Az meg több a soknál, ha ezt az őszi faültetést (ha módotokban áll) egy kis pénzzel megtámogatjátok. És persze majd hívunk is benneteket (akár támogattok, akár nem), hogy ültessünk, együtt legyünk, érezhessük, hogy valami jót csinálunk.
A nyár utolsó napjaira még sok szép pillanatot kívánva ölel benneteket a katlancsapat." |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése