2022. október 11., kedd

Duplázik a Kispál és a Borz a Budapest Parkban

 

Öt nap alatt lett telt házas a Budapest Parkos koncertjük, ezért ráadásnapot tart a Kispál és a Borz

A május 12-re meghirdetett koncertjük lett volna az egyetlen 2023-ban Magyarországon, ám a hatalmas érdeklődés és a Budapest Park történetének leggyorsabb telt háza (5 nap és 5 óra alatt kelt el az összes jegy) után úgy döntött a zenekar, hogy másnap is színpadra állnak.

„Elképedve láttuk, hogy alig több, mint öt nap alatt elfogytak a jegyek a Budapest Parkos koncertünkre, ami abszolút rekord a hely történetében, köszönjük nektek!!! Ez az óriási érdeklődés azt mutatja, hogy sokan lehetnek még, akik megnéznék a Kispál és a Borzot jövőre, ezért úgy döntöttünk, hogy ráadásnapot tartunk ugyanott, 2023 május 13-án, szombaton.” – írta közösségi oldalán a Kispál és a Borz.

A ráadásnappal újabb esélyhez jutnak azok, akik nem voltak elég gyorsak és lemaradtak az első koncert belépőiről. Ugyanakkor ezúttal sem érdemes sokáig halogatni a vásárlást, ugyanis harmadik koncertet biztosan nem ad a zenekar. A május 13-i eseményre már elindult a jegyértékesítés.

Mindeközben a zenekar folytatja az új dalok írását, a műhelymunkát, a stúdiófelvételeket – hiszen a Budapest Parkos koncertek a 11. Kispál és a Borz-album lemezbemutatói is lesznek. „Azon vagyunk, hogy tavasszal egy izgalmas és szerethető lemezt adjunk ki – mi, sok szeretettel, nektek.” – írták még szeptemberben. Persze aki a régi nagy slágerekért jön a Parkba, az sem fog csalódottan távozni.

Jegyek: https://www.budapestpark.hu/events/kispal-es-a-borz-20230513

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/800231691122903

Nincsenek megjegyzések: