2024. július 15., hétfő

Irodalom a Katlanban - aug. 1. (csütörtök)

Költészet! Politika!” - aug. 1. (csütörtök) 12:00 - BEREMEND - DDC KOVÁCSMŰHELY

A CEU Bibó István Szabadegyetem 2019 óta szervez kurzusokat és vitaesteket, amelyek a Magyarországot és az Európai Uniót érintő politikai, történelmi és társadalmi folyamatokat, problémákat tárgyalják. Eseményeink a tudományos módszereket és az egyes közéleti szempontokat egyszerre igyekeznek átadni a közönségnek, akiket szintén partnernek tekintünk a különféle témák megtárgyalásában, megvitatásában. 

“Költészet! Politika!” c. panelünk ebből, valamint a CEU Budapest és a Kontextus program jövőbeli együttműködéséből ad majd ízelítőt az érdeklődőknek. A munkatársaink, Bari László Bence történész és Bodor Emese irodalmár által szervezett vita azokra a kérdésekre keresi majd a választ, miszerint kell-e egyáltalán politikának és költészetnek egymáshoz kapcsolódnia; milyen trendek figyelhetőek meg ezzel kapcsolatban Magyarországon; mennyiben illeszkednek ezek bele a regionális és globális, nemzetközi keretekbe. 

PETRI-BESZÉLGETÉSEK - Vendég: Forgách András - aug. 1. (csütörtök) 12:30 - BEREMEND - PETRI-TÉR

Kevesen álltak olyan közel Petrihez, mint az egyszerre barát és műfordítótárs Forgách András, aki ráadásul számos érzékeny rajzot is készített a költőről. A személyes emlékek, a leképező emlékezés és nem utolsósorban az olvasói-értelmezői éleslátás többszörös garanciát jelentenek arra, hogy tartalmas beszélgetés várható a Petri György, a szemlélődő költő című esszé szerzőjével, Forgách-csal, a szemlélődő íróval.
 

Lányos és fiús apák - aug. 1. (csütörtök) 15:00 - MOKOS SZÍNHÁZ - MOKOS PINCÉSZET

(Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra) Jazz és irodalom különleges párbeszéde ez az este. Grecsó Krisztián történeteiben mindig ott van a velünk élő, és a gyerekeinknek valahogyan tovább adható, elmesélhető múlt. Ezekre az ódon és mégis mai mesékre reagál, improvizál a híres zenészcsalád két tagja, apa és fia. Minden este egyedi, megismételhetetlen. Az író friss írásaiból válogat, Dés László szaxofonja és Dés András ütőhangszerei válaszolnak rá, festik meg a zene nyelvén apák és gyeremekeik világát.

Lányos és fiús apák - aug. 1. (csütörtök) 17:30 - MOKOS SZÍNHÁZ - MOKOS PINCÉSZET

(Családi történetek emberi hangra, dobokra és szaxofonra) Jazz és irodalom különleges párbeszéde ez az este. Grecsó Krisztián történeteiben mindig ott van a velünk élő, és a gyerekeinknek valahogyan tovább adható, elmesélhető múlt. Ezekre az ódon és mégis mai mesékre reagál, improvizál a híres zenészcsalád két tagja, apa és fia. Minden este egyedi, megismételhetetlen. Az író friss írásaiból válogat, Dés László szaxofonja és Dés András ütőhangszerei válaszolnak rá, festik meg a zene nyelvén apák és gyeremekeik világát.

Dudorászó Szabó T. Annával - aug. 1. (csütörtök) 11:00 - NAGYHARSÁNY - NARANCSLIGET

Szabó T. Anna könyve gyerekeknek, nagy testvéreknek és szülőknek egyaránt szól. A Dudorászó fejezeteiben reggeltől estig, a hétköznapoktól, hétvégéktől az ünnepekig és a vakációig minden időre és alkalomra találunk verseket. Jöhet eső, fújhat a szél, irány az erdő vagy épp a meleg kuckó. Ritmikus mondókák, lágyabb altatók, rengeteg vicces állat és ember jelenik meg a Dudorászó lapjain, és ezúttal a kötet végén egy csokor verset kaptak a nagyobbak és a szülők is, hogy megpihenjenek a nagy pörgésben. Kárpáti Tibor összetéveszthetetlenül egyedi illusztrációi teszik még színesebbé a könyvet. Négytől tizenkét éves korig ajánljuk, fiúknak és lányoknak egyaránt.

Elavult Zenekar - aug. 1. (csütörtök) 19:00 - NAGYHARSÁNY - NARANCSLIGET

Elavult: a Peer Krisztián verseit és dalszövegeit megszólaltató elektroakusztikus formáció egyik első koncertjét a Vylian Teraszon tartotta. Ugyanitt volt már a vendégük Keresztesi József, a legendás Szőranya Emlékzenekar frontembere is. Mostani lemezbeharangozó koncertjükön nem csak a pop- de a színházi szakmának is görbe tükröt tartanak.

„Kötőszavak” – Bérczes Lászlóval Beck Zoltán beszélget - aug. 1. (csütörtök) 14:00 - VYLYAN TERASZ - TERASZ

2023 őszén jelent meg ez a sajátos beszélgetőkönyv az Európa Kiadó gondozásában: a szerző (Bérczes László) önmagát faggatja. Arra a kérdésre keresi a választ, amit élete során mindenki feltesz magának, többnyire (mindig) hiábavalóan: Ki vagyok én?

Budapest Nagyregény - Kiss Noémi, Gáspár Máté, Nyáry Krisztián, Dragomán György - aug. 1. (csütörtök) 16:30 - VYLYAN TERASZ - TERASZ

"Budapest formáját az adja meg, hogy milyen hangulatban van, aki nézi. Gyere, gyere, bárki vagy is, csinálj egy Budapestet." Ez az Esterházy Pétertől származó idézet lett a Budapest Nagyregény mottója, egyben kulcs a város megértéséhez, játékszabály a könyv megírásához és útmutató az olvasásához.

Nincsenek megjegyzések: