- Igen, ez tényleg jó.
- Így még sosem hallottam népzenét játszani. - folytatta a fiú, pontosítva gondolatmenete irányát. - Nem gondoltam, hogy ez ilyen is lehet. Mindig így kéne népzenét játszani!
Az előbbi mondatok a Szabó Balázs Band koncertje után, a ruhatárnál hangzottak el. (Most már gondolom érthető az alig-szoknyás lányok vetkőzése :). ) Nem csak a söröskorsós fiú gondolhatta így, hiszen nagyon sokan énekelték együtt Balázzsal a dalokat a zsúfolt teremben, aki meg nem tudta a szöveget, az üvöltött torkaszakadtából. De hát mitől indultak be ennyire?
A színpadon egy népi banda (hegedű, brácsa bőgő) és egy alap rock zenekar (gitár, basszus, dob) találkozott. Láttunk már ilyet - pláne karón varjút -, mondhatnánk, de itt minden másként működik. Balázs megtartva és ápolva gyökereit ki-be lépked a műfajokba, hol ízes moldvai zenét kanyarít a népi bandával a rock és jazz ritmusok közé vagy fölé, hol a XX. századi sémákat bolondítja meg a népi hangzással, igazi prímásként vezetve a két, de egy szerves egységbe forrt (mint a "világ tengere" Petőfinél) zenekart. A jókedv és a lendület még a lassabb, borongósabb daloknál is magával ragadó. A szövegek költői igényűek, bár Gergő sokszor zagyvának találja. Ő nem szereti a zenekart. Tiszteletben tartjuk és nem hallgatjuk el véleményét.
A közönség elsöprő többsége viszont máshogy szavazott: hangosan ünnepelték a „balázsolást“.
Szabó Balázs Band (2011.11.) from simarafoto on Vimeo.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése