Tesztoszteron - Bornai Tibor (Örökség Fesztivál 2012)

Csak ülök a sötétben, a lábam üti a ritmust és nem tudom eldönteni, most mi van? A színpadon 15 ember, köztük Miklósi Anna koloratúr szoprán látványos jelmezben és Páll Éva népi hegedűs „komolyzenésznek“ öltözve, 7 dobosból álló dobkórus, egy alap rockzenekar, az egyik billentyűnél egy „valahonnan ismerős“ fehér inges, nyakkendős fazon, a másiknál pedig a nyugis Bornai Tibor. Nincs sok mozgás sem testileg, sem a zenében.
A lábam veri a ritmust. (Mondjuk mindig veri, nyughatatlan, ha kívülről nem érkezik, akkor belülről keres, megtalálja a természetben, az életben, mert az élet: ritmus. Hol szabályos, hol szabálytalan, de amíg érezzük a ritmust, addig élünk...) Valamiért visz magával a zene. Pedig kimódolt, kicentizett, nincs benne sok könnyedség, pláne szabadság. A szabadság a szövegekben van, mint téma többször felmerül, Bornai ironikus, néha kicsit tudálékos vagy éppen gyermeki stílusában. Őszintének hangzanak a mondatok és most, a koncerten a zene is őszintének hangzik. Az előző lemezét nem tudtam végighallgatni és valószínűleg ez, a Tesztoszteron sem lesz a kedvencem, de most, a sötétben jól érzem magam. Minden kiszámított és kiszámítható. Nyugalom van. A hangok tiszták, a stílusok vegyülnek. Néha vetítés is van, általában szintén lassú. VJL(ab) csak kétszer bök oldalba, hogy ez nem rossz... Elhangzik a kötelező Balatoni nyár is, visszafogottan, elegánsan. Cool az este a szó minden értelmében, nem kavar nagyobb érzelmeket, hagy a saját dolgaimon gondolkodni. Ez jó, mert holnap a Kamikaze Scotsman-nel repülni kell... Most nyugi van. Dallamok. Fények. Hangok. Tapsok. A második dalt meghallgatnám szívesen még egyszer, de az elsőt, a címadót ismétlik.
A BárCsakban még feldobjuk magunkat egy 97-es Ördöggel és megpróbáljuk felvenni a való világ ritmusát...


Bornai Tibor Tesztoszteron project (Örökség Fesztivál 2012) from simarafoto on Vimeo.