( "Mi a ‘Bardo’?
A buddhizmus alaptanítása szerint, mindennek aminek kezdete van, van vége is, így szükségszerű, hogy minden ami keletkezett el is múljék. Éppen ezért semmi sem állandó, amelyet jelen létformánkban megismerhetünk. Minden evilági dolog valamilyen módon a keletkezése és az elmúlása közötti köztes létben időzik..." Tibeti Halálmeditációk - a szerk.)
(lehet, tán majd egyszer az egyes sorszámot viseli a cikk, mert most úgy gondolom, hébe- hóba megjelenő cikksorozat lesz belőle, de ehhez erő kell, idő, történések, s én nem tudom, mi lesz a jövőben, erről még sejtésem sincs, csak szeretném, ha néha lenne időm neked írni:.)
Ugye furcsának találod, hogy most írok?
Hisz a halálod (a bardo előtti léted) kapcsán annyian és annyiféleképp szóltak s én néma maradtam, egyetlen esetben a te szavaid tudtak visszacsengeni, s én merev, néma és smaragdba zárt jadekőként mozdulatlan, rebbenetlen, érzelemtelen voltam.
Mert haragudtam rád.
Lehet, most is haragszom, de nem, már nem, már mindent értek….
Azt, hogy épp akkor és úgy engedted el az életet, azért nem haragudtam sose, azonnal megértettem…
Megértettem és elviseltem, hogy ezzel a dologgal, ami történt, már nem tudtál azonosulni, újra láttad a gyerekkorodat megcsúfoló kirekesztő gyűlöletet, az elveiddel és életeddel összeegyeztethetetlen diktatúra-lehetőséget, tudtam, nincs erőd harcolni ellene, már nincs, de szó nélkül nem tudod tűrni, így halálod lesz a tiltakozó jel, az élő-égő áldozat.
Azért haragudtam, mert nekem lett volna még rád szükségem, a legjobban akkor lett volna szükségem rád s kicsit úgy éreztem, annyi mindenki után te is cserbenhagytál.
De megbocsátottam, és két dolog miatt.
Az egyik, megértettem, azért léptél ki az életemből, mert tudtad már erős vagyok, hogy elviseljem ami vár még, s már megadtad azokat az utakat amiken keresve megtalálhatom a választ a jövendőbeni kérdéseimre, már elindítottál az utamon, de mankót tovább nem adsz nekem, kilöktél a fészekből mint sasgyereket az anyja, mert ő már tudja, hogy a fióka szállni is tud, erősek a szárnyai, csak a fióka még félénk, reszket, de ahogy megtapasztalja a repülés szabadságát nem csak él a lehetőségével, de élvezi is, s soha vissza nem tér az istápolásért….
A másik, amit megértettem, még nagyobb örömmel töltött el.
Tudom, hogy akkor és úgy léptél ki, mikor még nagyon sok elintézetlen s megtanulandó dolgot hagytál nekem.
Így, míg most segítőddel a bardoban dolgozol jövendő sorsfeladatodon, egy tanítvány már biztosan ül a lábad előtt, s a következőkben is mesteremmé választalak, ahogy tettem ez életemben, mert már benne leszek a karmádban, mint ahogy te is benne vagy az enyémben…………
Ezzel a kis magyarázattal tartoztam, hogy április 16. óta miért csak most kerültem elő neked, de tudod, a kapcsolat szorosságát sosem a megírt e-mailek gyakorisága mutatja..:)
Azért is jutottál eszembe, mert tavaly ezidőtájt már ünneplőbe öltöztettem a szívem s a hosszú nyári kihagyás után készültem első előadásodra, vártam bölcs mosolyod, a kinyúlt fekete pulcsin világító kéz látványát, s hogy felbolydult lelkemre gyógyírt halljak, különösen e furcsa nyár után, mikor a hírekből előjöttek vízióid, az emberek pont olyanok, amilyeneknek láttad s jósoltad őket, hát kíváncsi lettem volna, most hogy is vagy?
Úgy, mint én, mint mi, sokan?
A másik dolog, amiért pont most és pont így jutottál eszembe, egy találkozás volt……….
Tegnap találkoztam fiatalkorom akkor magam választotta, két meghatározó gurujával.
Tudod, mi akkor nagyon fiatalok, nagyon magabiztosak és nagyok technokraták voltunk.
Te már Indiában jártál, mi pedig a gittel együtt rágtuk a materializmust, de közben már éreztünk valami ritmushibát…
Sokan és sokféleképp szólítottak meg ott, de nekem ők ketten jelentettek valamit………….
Amit az egyik, a fiatal, lelkes, égőszemű, tele indulattal tanított, azt nagyon rühelltem, de a kedvéért elviseltem.
Mert azt a nagyon utálatos valamit olyan hittel, hévvel, kritikával és szeretettel adta elő, miközben átadta vele együtt önmagát is, hogy nem lehetett nem elfogadni….
A másik, aki halkabb, visszafogottabb, de csupa szív volt, és a tárgya az egyetlen ami tanulható is volt akkor, ami becsempészte életünkbe a modern tudományokat amiket akkor és ott vétek volt tudnunk s vallanunk, de ő bizony a kezünkbe adta, okos magyarázatokkal és bölcs kételyekkel, továbbgondolásra………..
Imádtam mindkettőjüket, tulajdonképpen a négy év (no persze a papír miatt is!!) csak ezért érte meg…
És tegnap megértettem, miért épp ők!
Mikor az egyikük Fodor Ákost idézett és a Mascagni-féle Parasztbecsületre azt mondta, az van olyan, mint a Quimby Don Quijote ébredése, s a másik a kedves, bölcs mosolyával , toleranciájával rád emlékeztetett…
Mosolyogtam, mert tudtam és látom, az utam folyamatos és folytonos és a lelki vezetőim akiket választok csak látszólag különbözőek, de annyira, de annyira egyet mondanak és egyet sugallnak!!:))))))
És azt is láttam hirtelen, milyen íve van a fejlődésemnek.
És ekkor értettem meg, amiről az előbb írtam neked, hogy kénytelen vagyok megbocsátani neked s elengedni a haragom, mert te tudtad jobban, te tudtad, hogy ha nincs már szükségem gurura, repülök majd, s ha mégis lenne, majd megtalálom azt, aki az akkori, súlyosabb kérdéseimre ad választ, mert lehet, az meg a fejlődésem spirálisan magasabb szintjén lesz, ahol már tán nem is rád lesz szükségem, s tudod, én olyan tanítvány vagyok, ki megtalálja mesterét.
Mára búcsúzom, ennyi volt, amit fontos volt megosztanom veled!
Még jelentkezem!!!
Remélem, te is jól vagy és készülsz egy meglepetéssel a találkozásunkra!:)))
S0
(S0phia)
Érdekes jelentnek voltam ma fül és szemtanúja.Egy ifjú ember világítós zöld mellényben a földre hajolgatva a nylon zsákjába a szemetet szedegette össze. Időnként bizonytalanul nézett fel a mellette álló jól öltözött úriemberre és kérdést tett fel neki: ez is szemét? A kioktatós és fölényes válasz nem maradt el: ezt is szemétnek nézik az emberek! ( ép egy papír zsebkendő foszlány volt a kérdés tárgya).
