2014. szeptember 25., csütörtök

Ossz meg a világgal egy verset!

SZÁZEZER KÖLTŐ A VÁLTOZÁSÉRT

2014. szeptember 27. 16-22 óra, Budapest, Szabadság tér

2014. szeptember 27-én, szombaton a világ minden pontján a költészet áll a figyelem fókuszában.

A 2011-ben első ízben megrendezett, minden addigi elképzelést felülmúló, nagy sikerű “100 Thousand Poets for Change” a világ eddigi legnagyobb költészeti eseménye, melyen költők, írók, zenészek és más művészeti ágak képviselői lépnek fel – költészeti művekkel. Műveikben saját szűkebb környezetük, társadalmuk, régiójuk aktuális problémáira reflektálnak, és kiállnak a legfőbb értékek, a béke, különböző vallások, világnézetek, etnikumok békés egymás mellett élése mellett, a rasszizmus, a cenzúra és a környezetszennyezés ellen, a változásért.

Milyen változásról van szó?

Arról a változásról, amit Mahatma Gandhi úgy fogalmazott: "Become the change you want to see in the world!”, vagyis „Te magad légy a változás, amit látni akarsz a világban!” „Arról a változásról, amelyet egy költő, író, zenész vagy képzőművész a műveivel előidézhet közvetlen és tágabb környezetében” - olvasható a 100 Thousand Poets for Change filozófiája az esemény website-ján. Magyarországon a meghívott művészekre bíztuk, hogyan értelmezik a változást, milyen ügy mellett állnak ki, milyen változást várnak.

A 2011-ben a budapesti Műcsarnokban tartott első rendezvény a világ eseményeinek sorában a legnagyobb volt, 10 órán át több mint 100 művész lépett fel, a felolvasásokat és más produkciókat élő közvetítésben élvezhették az érdeklődők az interneten, és skype-on Michael Rothenberg, az esemény ötletgazdája és főszervezője is üdvözölte a magyar fellépőket. 2012-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban megismétlődött a "csoda", több mint 100 fellépővel, 11 óra felolvasással és zenével. 2013-ban pedig a Gödör Klub volt a hazágazdája az eseménynek, hasonló sikert könyvelve el.

Terveink szerint délután négytől este tízig tart majd a felolvasás. A költők, performerek, dalköltők, slamköltők és zenészek fellépéseit az interneten is lehet majd követni – reményeink szerint idén is élő kapcsolatban leszünk a világ más költészeti eseményeivel. A monstre vállalkozás nonprofit. Csak az jön el, akinek fontos ez a világméretű költészeti összefogás, amire a minden elképzelést felülmúló 2011-es és 2012-es és 2013-as eseményen kívül nem volt még példa a költészet égisze alatt.

A szervezés lezárása előtt így fest a fellépők listája: Gyukics Gábor, slammerek (Molnár Péter), Kozma György, Turi Tímea, Szijj Ferenc, Murányi  Zita, Nyilas Atilla Richárd, Tolvaj Zoltán, Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf, Balázs Imre József, Áfra János, Petőcz András, Tábor Ádám, Sajó László, Dukay Nagy Ádám, Zalán Tibor, Nagy Gabriella, Jász Attila, Nagy Márta Júlia, Tóth Kinga, Peer Krisztián, Kerber Balázs, Kukorelly Endre, Hartay Csaba, Bajtai AndrásOravecz Péter és Hodosi Enikő (Manoya duó)

A 100 ezer költő a változásért idén is igazi költészetünnepnek ígérkezik, amelyet az interneten az egész világ nyomon követhet.

Ossz meg a világgal egy verset!

További információk:


A világesemény archív oldala (a 2011-es és 2012-es eseményről itt találhatók infók): http://www.100thousandpoetsforchange.com/

A világesemény aktuális oldala: http://100tpc.org/


Kontakt-mail: 100ezerkolto@gmail.com

2013. SZEPTEMBER 28-ÁN 15 ÓRÁTÓL A GODOR KLUBBAN (Király u. 8-10.)
A 100 Thousand Poets for Change (100 ezer költő a változásért) világméretű eseményt első ízben 2011-ben rendezték meg. Budapesten a Műcsarnok adott otthont a 10 órás felolvasásnak. A filmben megszólaló költők: Müller Péter Sziámi, Falcsik Mari, Bajtai András, Payer Imre, Jónás Tamás, Tábor Ádám, Juhász Ferenc, Szkárosi Endre, Kemény Lili, Kántor Péter, Erdős Virág, Kemény István, Gerevich András, Szilágyi Ákos, Kozma György, Szántó T. Gábor, Bódis Kriszta, Kukorelly Endre, Tóth Erzsébet, Vihar Judit, Ladik Katalin, Györe Balázs, Marno János, Peer Krisztián, Bíró József, Süveg Márk (Saiid), Krusovszky Dénes, Rácz Péter és Schein Gábor.
A filmet készítette: Bárdos Deák Ágnes, Müller Zsófia és Havas Györgyi.
A 100 ezer költő a változásért esemény 2012-ben a Petőfi Irodalmi Múzeumban volt, 2013-ban, szeptember 28-án a GÖDÖR KLUBBAN lesz (15 órától hajnali 1-ig)!.
Blog: http://100ezerkoltoavaltozasert.blog.hu/
Facebook: http://www.facebook.com/pages/100-eze...

Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), 2012. szeptember 29.
A 100 Thousand Poets for Change világesemény Magyarországon 100 ezer költő a változásért címmel volt látható a PIM-ben. A 11 órás költészeti akció videófelvételének 3/2. része.
További információk:
http://100ezerkoltoavaltozasert.blog.hu/
http://www.facebook.com/pages/100-eze...

Nincsenek megjegyzések: