Utolsó itthoni esténken Trip-eltünk egyet Random az A38-as hajón. Jávorék megint remek formában voltak!... Hajnalban az első metróval irány a vonat és már robogtunk is Prága felé...
Az úton esett, de Prága napsütéssel fogadott és 15 perces séta után elfoglaltuk szállásunkat az Óváros közepén, a piac mellett. Kicsit rendbe szedtük magunkat és irány a felfedezés. Az első benyomások: rengeteg turista, ennek ellenére tisztaság mindenhol - főleg Budapesthez képest -, mívesen felújított épületek, nyugalom, tolerancia (az autósok nem dudálnak, nem kiabálnak, türelmesen kivárják míg észreveszed őket és ellépsz), girbegurba kanyargós utcák, boltok, árusok, mutatványosok és zenészek mindenütt, a város régi kerületeibe varázsolt hatalmas látványosság, mindez nem tolakodóan, természetesen, kulturáltan. Ahoj, Bobacsek!
Első sétánk - a délután -, a hangulat feltérképezéséről szólt, a második, az esti már célzott volt, az Arany Tigris, Hrabal egyik kedvenc törzshelye és az Ungelt Jazz Club.
- Itt van! Az Arany Tigris! - mutatok diadalmasan Hrabal egyik törzshelyére Prága Óvárosában, melyet térképemlékeimre hagyatkozva hotelünktől 4 percre találtunk meg. Milan, a testes törzsvendég mosolyogva nézi vonulásunkat a bejáratig, ahol cipőkanállal kell bepréselnünk magunkat a füstös, zajos terembe. Hosszú asztalok mellett egymással szemben 100 Pepin űl és próbálja túlharsogni a többieket. Lárma, cigarettafüst és sörszag - nem is lehet más italt kapni -, igazi békebeli kocsmahangulat, azonnal otthon érezzük magunkat! Természetesen szabad hely nincs (álló sem sok), a pulthoz szorulunk, ahol a testes csapos bőrkötényben, megállás nélkül, gépiesen csapolja tele a korsókat. Látszik, hogy fáradt, csak akkor mosolyodik el néha, ha egy-egy törzsvendég kezet nyújt neki. A pincér szó nélkül félretol minket és a pultra csapja az üres korsókat, hogy telikkel folytathassa végtelen útját. A csapos ránk szól, nem állhatunk ott és mi kicsit elveszetten arrébb ódalgunk, tanakodva, hogy így hogyan jutunk Prága legrégebbi söréhez?
Ekkor lép be Milan, aki minket észrevéve lesöpri a pultnál álló kis asztalt és rendetcsinálva a tömegben az állóhelyre invitál.
- Beer? - kérdezi és már fordul is a fáradhatatlan csaposhoz. Mikor mellélépek - nekem úgy tűnik -, franciául szól hozzám, ezért így válaszolok:
- Un peu.
Értetlenül néz rám, megismétli a kérdést, én a választ. Kicsit elgondolkodik, majd óvatosan megkérdezi:
- Mágyár?
A helyeslésre felderül az arca, magyar szavakat kezd sorolni és bemutatkozik:
- Milan. Te?
Mikor megkapjuk a sörünket odébbáll, így mi nyugodtan iszogathatunk, körülnézhetünk.
Az Arany Tigris az Óváros turistaútjaitól kicsit arrébb fekszik, így viszonylag védve van az „idegenektől“. Nem is hallunk a cseh-en kívűl más beszédet. Néha benyit egy-két bóklászó, de a tumultust látva visszafordul. A helyiek kedvenc helye, az irodalmárok törzskocsmája. Hrabal még Bill Clintont is elhozta ide, Havel társaságában.
Mellettünk egy zenész srác mosolyog korsójával a kezében, gitárja mellénk támasztva. Másnap már asztalhoz is jutunk majd és ha még egy napot maradhatnánk, már valószínűleg mi is kézfogással búcsúznánk a csapostól...
Az Ungelt Jazz Club-ban enyhén fekete csoki utóízű fekete sőrrel és a legendás cseh blues gitáros, Luboš Andršt zenekarával, a Luboš Andršt Blues Band-del találkoztunk. A sztenderdek mellett a 60-as, 70-es évek underground zenéjét játszották igen csak jól, egy remek énekes orgonistával, akinek hangja hol Robert Plant-et, hol Steve Winwood-ot idézte. Jó zárása volt ez ennek a hosszú, fárasztó napnak!
Látogatásunk fő napján a Károly hidat vettük célba. Szinte csak sodródni lehetett a tömegben, ezért mi alternatív útvonalon jutottunk el a célhoz, ahol visszamerültünk a forgatagba. Ezt már fotósunk fényképezőgépe sem bírta, önállósította magát és soha nem használt beállításokkal, össze-vissza kezdett dolgozni nagy rémületünkre. A délutánt a várra kellett volna szánni, de mi a híres és sokak által ajánlott Zsidó Negyed mellett döntöttünk. Mint kiderült, rosszul (vissza a hídon és kóborlás), mert bár benne jártunk, de nem találtuk azokat a csodákat, amik híressé tették. Persze lehet, mi voltunk a balf... Viszont a vár alatt eltaláltunk a Lennon Fal-hoz, ahol egy valószínűleg önjelölt gitáros énekelt hangulatosan és jól Lennon dalokat. Pihi egy kedves étteremben és az elrontott keresgélés után a híres Asztrológiai Óra oldozott fel minket, ahol a Halál csengettyűjére az apostolok óránként megáldják a várakozó tömeget. Ezzel az áldással alapoztunk megint „Hrabal kocsmájában“ az esti Hard Rock Cafe-s koncertre, ahol az italpult mögötti színpadról a banda „U2 és környékét“ játszott meglehetősen hitelesen. Utána rock disco - Woodstock és környéke a reklám szerint -, és mikor a DJ észrevette, mennyire élvezzük, nekünk is elnyomott pár nótát. (A Purple Haze nem csak egy Jimi Hendrix nóta, hanem koktél is!... Haha!)
Utolsó fél napunk már a búcsúzással telt. Próbáltuk a környéken bejárni azokat a helyeket, ahol még nem voltunk, ajándékok az itthoniaknak, majd a repülőtérre emlékeztető állomás - a Liszt Ferenc Reptér kisebb és ellátatlanabb! -, és a borzalmas MÁV-SZART szerelvény. Prága is búcsúzott tőlünk, ahogy felszálltunk a vagonba megnyílt az ég és özönvízzel árasztotta el a várost. Minket siratott vagy mi sírtunk? Volt miért! A kocsiban nem működött a légkondi - ablakot meg nem lehet nyitni -, a szemetesek túlcsordultak, a WC-k nem kevésbé, vagy víz nem volt, a bejárati ajtók beszorultak az utasokkal együtt, az állomásokon mindenki rohangált, hogy hol tud leszállni, 60 perces késés, így 8 órát töltöttünk a MÁV-SZART (na, ez volt a mellékhelységekben) fogságában. Ez nem Kisköcsög és Nagyköcsög között közlekedő vicinális, hanem EuroCity, vagyis nemzetközi járat!
Pest a szokásos örömmel fogadott: a 7-es buszon egy részeg asszonyság belekötött egy mosolygó külföldi diákba, alig lehetett leállítani...
Prágai pillanatok from simarafoto on Vimeo.
a Zlaténo Tigra-beli fotókat Xénia készítette
Photos in Zlaténo Tigra by Xénia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése