"Amit az Elefánt zenekarról érdemes tudni:
Egy fiatal, Budapesten működő, vidéki (szombathelyi és dunaújvárosi) kötődésű formáció. Fiatal abban az értelemben, hogy gyakorlatilag másfél éve alakult ám e rövid idő alatt is jelentős elismeréseket zsebelt be. Másodsorban pedig tagjai is fiatal, hozzáértő, eredetiségre törekvő zenészek, név szerint: Szendrői Csaba (ének), Tóth András (gitár), Kovács Zoltán (billentyű), Horváth Bence Ede (basszusgitár), Németh Szabolcs (dob).
Zenéjüket nehéz bekategorizálni: jellemzője egyaránt a 3/4-es lüktetés, a lágy melankólia és a kirobbanó energikusság is. Ehhez társulnak a kritikák szerint (Népszabadság, Magyar Nemzet, Magyar Narancs, HVG) kimagasló igényességű dalszövegeik, amelyek a zenei eredetiség mellett igazán megkülönböztetik őket a kortárs zenekaroktól.
Az első, Kék szoba című EP után 1 évvel, 2013 áprilisában napvilágot látó Vérkeringő (http://elefantmusic.bandcamp.com/, http://langologitarok.blog.hu/2013/04/03/verkeringozik_az_elefant_lemezpremier) mára már több dalával is az országos rádió játszási listáján szerepel (November, Budapesti lányok, Szex, Bordahajtogató). Sőt, megmutatta magát az MR2 Kultúrfitnesz és Akusztik műsoraiban is (http://www.youtube.com/watch?v=JXvxhruzRTA). A banda jelen volt minden jelentősebb fesztiválon (SZIN, VOLT, Fishing On Orfű, Sziget, Művészetek Völgye, EFOTT), és a meghatározó budapesti és vidéki klubok rendszeres fellépőjévé vált.
Az önálló koncertjeiken is teltház jellemző, emellett olyan nevek társaságában lépnek színpadra, mint például a Quimby, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, Péterfi Bori és a Love Band, a Kistehén, Magashegyi Underground, Maszkura és a tücsökraj, Szabó Balázs bandája, és a 30y.
Rajongói bázisuk szélesnek és változatosnak mondható, főként korosztály tekintetében.
Videójuk, eddigi első és egyetlen klipjük a Szex című dalhoz készült (http://www.youtube.com/watch?v=UIVTjPtSt4w, http://recorder.blog.hu/2013/03/27/szexes_verkeringore_hiv_az_elefant_klipbemutato), melyet az HBO Társas Játék című sorozata is felhasznált."
Elefánt - Vérkeringő nagylemez 2013
Online megjelenés a Lángoló gitárokon:
http://langologitarok.blog.hu/2013/04...
LÁTOGASS MEG ÉS LIKE ITT:
http://www.facebook.com/elefantofficial
ELEFÁNT HONLAP:
http://www.elefantmusic.com/
http://elefantmusic.bandcamp.com/
LEMEZRENDELÉS:
http://drumandmonkey.org
Sound & Mastering: Schram Dávid
Video: Benke Hunor
SZÖVEG:
Padláson táncolunk, szexért mindent elárulok.
Egymás szemébe bámulunk, elszámolunk, elámulunk.
Vagy te élsz tovább, vagy én, bokádat csókolom!
Egy üres feles pohár az összkomfortos otthonom.
Fröccsöt ne kérjél, kérlek, pezsgőfürdő, feslett élet.
Fehér paripám is leginkább csak a hentesé lett,
a böllér bő lére ereszti a teóriát, kifolyik minden
rejtett jellem, szellem a nyakon át... a konyakon át...
a nyakon át... a konyakon át...
Ref.:
Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe!
Nem hihetek a halálban már ebben az életben.
Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe!
Nem hiszek a valóságban már ebben az életben!
Mint éjfekete nejlonzsák, rám feszül a sok bogár.
A szemem most nyomta ki egy szemfüles kormorán.
A csillagképet tapintom ki, merre van a hajnal.
Pontosan tudod, hogy nem szeretlek, azért nem hívlak.
A csillagképet tapintom ki, merre van a hajnal.
Pontosan tudod, hogy nem szeretlek, azért, mert...
Ref.:
Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe!
Nem hihetek a halálban már ebben az életben.
Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe!
Nem hiszek a valóságban már ebben az életben!
Ez itt az orvosom szerint az agynak plasztika.
Antik vázatestű lányok esküdöznek Gandhira,
hogy nem az arccsontodért mennek veled randira,
hanem mert jól táncolsz a 4/4-es sramlira.
Ref.:
Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe!
Nem hihetek a halálban már ebben az életben.
Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe!
Nem hiszek a valóságban már ebben az életben!
Akusztik Elefánt - Alszik
(Rendezte: Benke Hunor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése