Aztán elkezdték a fiúk és a feléig kb. elfeledkeztünk az idő múlásáról, amiről főképp Lecsó intenzív jelenléte tehetett. A dalok lendületesen szóltak, a műsor felépítésében jó ritmusban követték egymást a gyorsabb és lassabb nóták, a jó szövegek nagyrészt érthetően szólaltak meg, lendülete, hangulata volt a dolognak. Aztán a felénél vagy mi fáradtunk el, vagy a dalok kezdtek egymáshoz hasonlítani, vagy visszafogott énekesnőjük fékezte nekünk a élményt, de egyre többet kalandozott tekintetünk más irányba. Ezt most nem fogjuk kideríteni. A lényeg az, hogy az egyik legkellemesebb PUF koncertet láttuk PUFra járásunk óta.
Pál Utcai Fiúk (2012.11.) from simarafoto on Vimeo.
1 megjegyzés:
"PUFfanok"-hoz, mert az üzenőfalon nem tudok hozzászólni: Anikót visszafogottságával együtt szeretem, szeretjük. Sokan és sokszor bántották már érte, hogy nem nyújtja a maximumot. Személy szerint megértem a viselkedését, hasonló típus vagyok. Szerintem nem baj, hogy nem csak exhibicionista emberek tevékenykednek a színpadon. A technikus pedig ugyanannyival járul(hatna) hozzá a jó hangzáshoz, mint az előadó - ha "ott van a füle". A balansz az ő kezében van. Amúgy szerintem is az egyik legjobb buli volt. :)Köszönöm, hogy "meghallgattatok"! További jó munkát nektek! Üdvözlettel: Marcsi
Megjegyzés küldése