Hobó mindig is kacérkodott az irodalommal, József Attila, Allen Ginsberg estjeit már élvezhettük, rock költőket eddig is fordított. Most ezeket a kezdeményezéseket összegyúrta és egyben tálalta elénk a koncert első részében. Nem csak zenélt, verset is mondott, közben pedig a szerzők fotóit láthattuk kivetítve.
József Attilával indított „Vers mindenkinek stílusban“, amit sajnos a kiváló akusztika és hangzás ellenére is csak a felénél ismertünk fel (pedig elég hosszú), mert Hobó csendes dörmögését nem mindig lehetett érteni. (Ezzel - a szünetben megbeszélve - nem voltunk egyedül.) Ez a „hiba“ többször is előfordult, ami megnehezítette az első rész élvezetét. J.A., Pilinszky, Ginsberg, Faludy (Villon átköltése) mellett Viszockíj, Bob Dylan és Jim Morrison dalokat is hallhattunk. Az utóbbiak voltak az est legegységesebb, legjobb részei.
Bár azt gondoltuk, hogy a szünet után folytatódik a költői kaland, a pihenő alatt már felfigyeltünk a kettősségre: voltak itt öreg „hobóhívő“ rockerek farmerban és pólóban és öltönyös yuppik, kisestélyis hölgyek és egy viseltes szabadidőruhás úr is.
Aztán jött a második rész és a „hívők“ beindultak. A zenekart a Hobó és Bandája névre keresztelt népes csapat mini magja alkotta, kiegészülve Babos Gyulával. HBB dalokat hallhattunk tematikus szociológiai, szociográfiai válogatásban. A Másik Magyarországgal kezdtek, majd ívet vontak az Oly sokáig voltunk lent -től a készülő lemezig, a közönség pedig bemutatta, hogyan lehet ülve tombolni. A dalok kiszakítva saját korukból is jelentéssel bírtak, de zeneileg porosnak tűntek, hiába kerültek beléjük Babos kiváló jazz szólói, hiába volt párbaja a tehetséges ifj. Tornóczky Ferenccel, Fekete Kovács Kornél hiába brillírozott a trombita mellett egyéb hangszereken is. Valami hiányzott, amitől mi is beindulhattunk volna és ez az estre jellemző kettősség tükröződött a végén az örömöt és szomorúságot váltakozva tükröző távozó arcokon is. (Persze lehet, ez csak az utolsók közt elhangzó új dal hatása volt, amit mi egyszerűen a táncdal kategóriába soroltunk. Valamikor ez ellen lázadt az egész nemzedék.)
Most a konklúziónk az, hogy a két részből nekünk elég lett volna az első, a komoly, a költői rész is, ami hatott ránk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése