2026. szeptember 1., kedd

A Füge Produkció és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház közös hírei

 A Jurányi Ház 15. évadát – a szokásokhoz híven – alapítónkkal, a Füge Egyesület elnökével, Rozgonyi-Kulcsár Viktóriával kezdjük. A vele készült Jurányi Latte interjúból kiderül, mire számít a 2026/27-es évadban, és szóba kerül a folyamat, amelyben az utódját keresi.


„15 év után szeretném átadni a stafétát, hogy valaki más találja ki, hogyan viszi tovább a következő 15 évre az itteni értékeket, tradíciókat. A szakmai életemben abban a korban vagyok, hogy ha van valamilyen egyéb ambícióm, azt most kell kipróbálnom, azt a tudást, amit megszereztem ebben a 20 évben, most még tudom kamatoztatni.”

ALÍZ - NYÍLT PRÓBA

2026. szeptember 3. 19:00, Jurányi

Nyílt próba Pető Katával, Gergye Krisztiánnal, illetve a szerzőpárossal, Kovács Viktorral és Kovács Dominikkal – rendhagyó módon, ahogy rendhagyó maga az ALÍZ – engedd szépen, hogy megegyelek című legújabb előadás próbafolyamata is.

Szerepváltások és vállalások. Játék, irrealitás, valóság és a valóság mímelése között egyensúlyozva.
Ki instruál kit?

Az esemény INGYENES, de regisztrációhoz kötött.
Regisztráció
 ITT
.



BEMUTATÓ: ALÍZ - ENGEDD SZÉPEN, HOGY MEGEGYELEK

2026. szeptember 8., október 2. 19:00, Átrium

Zenés dráma csodaországban 

A MILF után a Kovács ikrek Pető Kata felkérésére újabb színdarabot írtak.
Egy rémmesét a szeretetről. Zenés felnövéstörténet az Átriumban.


Szereplők: HERNÁDI JUDIT, PETŐ KATA, GERGYE KRISZTIÁN, ROHONYI BARNABÁS

Írók: KOVÁCS VIKTOR, KOVÁCS DOMINIK
Rendező-koreográfusGERGYE KRISZTIÁN

Jegyvásárlás

TALÁLKOZZUNK A POZSONYI PIKNIKEN!

2026. szeptember 5. 10:00-19:00

A Pozsonyi Piknik Újlipótváros és Budapest egyik legnépszerűbb és legnagyobb civil kulturális rendezvénye.
Szeptember 5-én ismét igazi fesztiválhangulat tölti meg a rakpartot!

A Jurányi standját a "Színházak utcájában" keressétek!

11.05-11.25 I Egy Életem: KEMÉNY ZSÓFI STAND UP részlet a Fidelio Színpódiumon

Az előadásainkra 20–50% kedvezménnyel is vásárolhattok színházjegyeket.

Szeretettel várunk!


BEMUTATÓ: KARTOTÉK

2026. szeptember 6., 7.19:00, Jurányi

A Kartoték egyszerre családtörténet és generációs látlelet. Egy előadás az öröklött mintákról, a szeretet és a tehetetlenség összefonódásáról, valamint a választás terhéről. Mi történik azzal, aki a rossz döntéstől való félelmében inkább nem dönt?

Szereplők: Atlasz Barnabás, Bognár Bence, Czirják Liliána, Rákos Olivér, Reiter Zita, Simon András, Zöldi Ákos  
Rendező: Lukács Ádám

Mastercard Alkotótárs - TITÁNium nyertes előadás 

JEGYVÁSÁRLÁS

BEMUTATÓ: MEDVE ÉS MADÁR - HAB A TORTÁN! MESESOROZAT

2026. szeptember 13. 10:15, Jurányi

Folytatódik a Hab a tortán! mesesorozat a színészpárokkal.

Medve és Madár a legjobb barátok, és mindent együtt csinálnak, a piknikezéstől kezdve a tortaevésen át a túrázásig. Kedvenc időtöltésük a felhőnézés. Történeteik igazi életmesék, amelyek a család minden tagjának szórakoztatóak és izgalmasak. Jarvis nagyon érti a gyermekek nyelvét, meséi tele vannak humorral, önreflexióval és belső érzelmek megfogalmazásával. Fontos témákat vet fel, mint a bizalom, a barátság, az irigység, a boldogság….

Játsszák: Nyirkó Krisztina, Nizsai Dániel
Rendező: Szívós Károly (Blattner-díjas)

11.20-12.20: kézműveskedés az előadás témájában, színező/olvasó kuckó, Pagony könyvvásár 

A Pagony Kiadó és a Jurányi Ház közös programja.

Nincsenek megjegyzések: