Édesanyja Palotai Boris írónő volt, tőle örökölte a szépérzéket, kultúra iránti fogékonyságot. Családja a negyvenes évek elején költözött Budapestre, ahol először színházrendezőnek készült (1946-ban sikeresen felvételezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára), majd átiratkozott a filmes szakra.
1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Fehér Imrével, Makk Károllyal, Kovács Andrással együtt. Azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál).
A dramaturg-státusban tevékenykedő Bacsó fáradhatatlanul írt, átalakított, szórta az ötleteket, nem marad ki szinte semmiből. Keze nyoma felfedezhető az azóta persze devalválódott filmeken. Részese lett a magyar film újjászületésének, forgatókönyvíróként a legsikeresebb Fábri Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjében volt.
Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is merész, éles művekkel vette ki részét a hatvanas évek magyar "új hullámából", mégis ritkán említik e korszak vezéregyéniségei között.
Már alig várta a pillanatot, hogy végre rendezhessen. A mélyvízbe 1963-ban került: a Nyáron egyszerű (1963) fiatalok hétköznapjait örökítette meg kedves, bár helyenként dadogó közvetlenséggel, oldott hangvétellel, derűs epizódokban, két főszereplőjét amatőrök játszották. Később is gyakran választott fiatalokat hősnek.
Hasonló témájú volt a Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (a film 1968-ban elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló díját), mintegy előkészítve a komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövést (1967), amely meghozta számára az igazi kiugrást. A Forró vizet a kopaszra! (1972) c. filmje az akkor még kevéssé ismert Steven Spielberg Párbaj című thrillerét maga mögé utasítva – 1972-ben a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta.
Igazi hangjára, a szatírára a hatvanas évek végén készült munkáiban talált rá. Az 1969-es A tanú, amely a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban, tíz évig porosodott dobozában. A sokáig csak zárt vetítéseken bemutatott alkotás végül óriási sikert aratott és a mai napig kultuszfilmnek számít. Bacsó Péter számára a „feloldozást” A tanú 1981-es cannes-i sikere jelentette. A szatíra folytatását Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival Megint tanú címmel 1994-ben forgatta.
Szívesen olvasna még Bacsó Péter filmjeiről? Itt megteheti."
(forrás: kulturpart.hu)
Mi pedig leghíresebb filmjét osztjuk meg teljes egészében:
A kultuszfilm teljes egészében! A folytatás a "Megint Tanú" (1994) itt nézhető meg:
http://www.youtube.com/watch?v=w8WHAc_CHac
Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket. Most, győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, aki jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy egyszer még kérnek Pelikántól valamit. És ez az egyszer el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják.
Bacsó Péter filmszatíráját tíz évig dobozban pihentették bemutatása előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése