Így írtok ti MI módra, avagy olyan Harry Potter-történetet írt a mesterséges intelligencia, hogy a rajongók sírva követelik a folytatást

"A Botnik nevű kreatív műhely olyan írókból, művészekből és fejlesztőkből áll, akik mesterséges intelligenciával együttműködve hoznak létre műalkotásokat. Legújabb projektjükben elolvastatták egy prediktív szövegbevitelre képes mesterséges intelligenciával összes Harry Potter kötetet, majd írattak vele egy saját fejezetet. A rajongók szanaszét röhögik magukat rajta és követelik a folytatást. Tényleg nagyon vicces lett, egyszerre paródia, egyszerre álomszerű és egyszerre igazi Harry Potter.

Most a mi fordításunk következik, az eredetit itt lehet elolvasni.

13. fejezet: A Jóképű Srác

A kastélykert visított a szél mágikusan erősödő hullámaitól. Az ég vérrel teli, óriási mennyezetnek tűnt. Hagrid kunyhójából csak bútorainak megvető zajai szűrődtek ki.
Varázslat: olyasvalami, amit Harry Potter nagyon jónak tartott.
Harry szellemét az első bőrlapjai csapkodták, ahogyan a kerten át a kastélyba igyekezett. Ron ott állt és egyfajta vad sztepptáncot járt. Amint meglátta Harryt, azonnal elkezdte megenni Hermione családját.
Ron Ronos pólója pont olyan béna volt, mint maga Ron.

– Ha ti ketten nem vagytok képesek boldogan slattyogni, agresszív leszek – vallotta be az ésszerű Hermione.
– Mi lesz a Ron-féle varázslattal? – ajánlotta fel Ron. Harry szemében Ron egy hangos, lassú és gyengéd madár volt. De Harry nem szeretett a madarakra gondolni.
– A Halálfalók a kastély tetején vannak! – mekegte Ron remegve. Ron pókokká lett. Egyszerűen azzá lett. Nem volt rá büszke, de igen nehéz volt elkerülnie, hogy pókok fedjék az egész testét azok után, hogy semmi nem maradt kimondatlanul.

– Figyelj, – mondta Hermione – nyilvánvaló, hogy a kastélyban egy tucat halálfaló van. Hallgassuk le őket a megbeszéléseiken.

A három teljes értékű barát átrobogott a kastély tetejének bejárata melletti leszállópályára. Majdnem elhamarkodták, de a boszorkányok nem másznak. Ron a kilincsgombra nézett, majd Hermionéra, heves fájdalommal.

– Szerintem zárva van – vette észre.
– Kulcsra zárva – mondta Lépcsősor Úr, a kopott köntösű szellem. Az ajtóra néztek és üvölteniük kellett bezártságától, kérlelték, hogy cseréljék ki az ajtót egy gömbre. A jelszó MARHA NŐK, könyörögte Hermione.
Harry, Ron és Hermione csendesen álldogált egy Halálfalók alkotta kör mögött, akik igencsak rosszul festettek.
– Szerintem nem gond, ha bejövök neked – mondta az egyik Halálfaló.
– Köszönöm szépen – válaszolta a másik. Az első Halálfaló magabiztos mozdulattal egy puszit nyomott a másik arcára.
– Ó! Szuper! – mondta a második, amikor a barátja még egyszer hátralépett. Az összes Halálaló udvariasan tapsolt. Ezután mindannyian rászántak egy percet, hogy átfussák a tervet, amivel megszabadulnak Harry varázsától. 

Harry tudta, hogy Voldemort közvetlenül mellette áll. Óriási, heves reakciót érzett. Harry kitépte szemgolyóit a fejéből és az erdő felé dobta őket. Voldemort felhúzta a szemöldökét látván Harryt, aki semmit sem látott.
– Voldemort, nagyon rossz és gonosz varázsló vagy – mondta Harry kegyetlenül. Hermione egyetértően bólogatott. A magas halálfaló egy “Hermione elfelejtett táncolni” feliratú pólót viselt, ezért Hermione belemártotta a Halálfaló fejét a sárba.
Ron egy pálcát dobott Voldemort felé, ezt mindenki megtapsolta. Ron elmosolyodott. Ron lassan a pálcájáért nyúlt.
– Ron a jóképű srác – morogta Harry, miközben vonakodva a sajátjáért nyúlt. Együtt elmondtak egy-két varázsigét, a Halálfalók fejéből sugárban törtek elő zöld fénynyalábok. Ron összerándult.

– Máris nem is olyan jóképű – gondolta Harry, miközben csípős szószba mártotta Hermionét. A Halálfalók már halottak voltak és Harry éhesebb volt, mint valaha.

***

A Nagyterem nyögdécselő csillárokkal volt teli, egy hatalmas könyvtáros könyvekkel és vakolattal díszítette ki a mosdókagylókat. Egy nagy rakás egér felrobbant. McGalagonyból kiesett néhány hosszú tök. Dumbledore haja Hermione hajához rohant, amint Dumbledore megérkezett az iskolába.
A Hugrabug malaca lüktetett, mint egy óriási kecskebéka. Dumbledora mosolygott ezen és a tenyerét a saját fejére tette:

– Most már Hagrid vagy.

– Csak mi számítunk. Soha nem szabadul meg tőlünk – mondta kórusban Harry, Hermione és Ron.

Úgy tűnt, a padló és a kastély csak halomnyi varázslat. Dursleyék még soha nem jártak a kastélyban és nem is tervezték meglátogatni ‘Harry Pottert és a Portrét, Ami Úgy Nézett Ki, mint Egy Rakás Hamu’. Harry körülnézett és a nyár hátralévő részében a csigalépcsőn zuhant le.

– Harry Potter vagyok – üvöltötte Harry. – Jobb, ha a sötét varázslat félni kezd, hajjaj!"

(Mivoltma)