2014. március 18., kedd

VIII. Deszka Fesztivál

"Kedves Ezerarcú!


Tavasz van, és a Csokonai Színházban itt a DESZKA, immár a nyolcadik, igazán különleges kínálattal. Kilenc nap alatt több mint húsz kortárs magyar dráma, ezen kívül tánc-workshop, Nemzetközi Színházi Kritikusi Szeminárium, koncertek, szakmai beszélgetések, felolvasószínház, az Európai Fordítóműhely prezentációja, könyvbemutató gazdagítja a programot. Külön érdekesség, hogy idén kifejezetten a fiatal nézőket célozva, a Vojtina Bábszínházzal közösen összeállítottunk egy GÖRDESZKA felületet gyerekszínházi előadásokkal.
Újdonság még az idei seregszemlében, hogy kerestünk és találtunk is idegen nyelven megszólaló kortárs magyar drámát! Most még csak egyet: Háy János A Gézagyerek című darabját (melynek itt, Debrecenben volt az ősbemutatója Pinczés István rendezésében) mutatjuk be szerb nyelven, a Piroti Nemzeti Színház tagjainak előadásában, de reményeink szerint ez a szám a jövőben csak növekedni fog.
Meghívásunkat elfogadta, és végignézve az előadásokat értékelő szakmai zárókonferenciát tart Árkosi Árpád rendező, Nánay István kritikus és Tóth Erzsébet költő.
Hogy a fesztivál záróeseménye is kiemelkedő legyen, arra biztosíték a Quimby zenekar neve, ők zárják március 29-én a Quimby Teátrum című estjükkel a DESZKÁ-t.
Kellemes bekapcsolódást kívánok minden látogatónknak, minden kedves nézőnknek, aki társul szegődik hozzánk ezen a színházi kalandokkal teli néhány napon!
Ráckevei Anna
igazgató"


Nincsenek megjegyzések: