2013. június 4., kedd

Tom Waits dalok élőben - Braindogs (2013.05.)

Kicsit megtévesztő volt a koncert címe - Tom Waits dalok élőben -, fel is hívott egy barátunk irigykedve Németországból, hogy mi Tom Waits koncerten voltunk?
Mint a mesebeli lány, voltunk is meg nem is. Nem Waits énekelt, hanem az ő előtt tisztelgő alteregói, a Braindogs - Ian Siegal, Ripoff Raskolnikov, Kiss Tibor és Varga Lívius (Quimby), Frenk és Varga Laca (Hiperkarma) és Nagy Szabolcs -, de Tom szellemisége végig jelen volt.
Hatalmas lendülettel és örömmel csaptak a húrokba és ez a mosolygós együtt zenélés kitartott a közel három órás koncert végéig. Bár Frenknek belobbant a csuklója, lelkesen püfölte a dobokat, játszott zongorán és gitáron, Tibor és Líviusz pedig amikor éppen nem akadt dolguk, egyszer csak a közönség között termettek és lassúztak előbb egymással, majd két bátor lány lekérése jóvoltából négyesben. Ripoff szokásától eltérően nem csak gitározott, hanem állva is énekelt, mégpedig hosszan! A zenei díjakat halmozó angol gitáros-énekes Ian Siegal pedig személyiségével és hangjával is hűen tolmácsolta Tom Waits-et.
A koncert után aki nem rohant haza, még részt vehetett egy kis baráti táncmulatságon a zenekarral a BárCsak-ban. :)
Aki pedig nem tudott eljönni, az a fotók után megnézheti a banda 2011-es koncertjét az A38-as hajón.

Braindogs (2013.05.) from simarafoto on Vimeo.



Nincsenek megjegyzések: