"Mezítláb szeretünk a legjobban… – a „nem-normális” fesztivál idén is virágzik-burjánzik;
Hatodszor is: Ördögkatlan
Bárhová lép a (természetesen) mezítlábas fesztiválozó a kis baranyai falvakban az Ördögkatlan ideje alatt, mindenhol színes és pezsgő, igényes és ritkaságszámba menő, nyugalmat és felszabadult vidámságot árasztó eseményeket (koncerteket, színházi előadásokat, játszóházakat, táncházakat, műhelyeket, kiállításokat, filmeket: azaz Életet) talál. 2013. július 30 és augusztus 3 között újra van öt napunk arra, hogy jók legyünk. Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és a Vylyan Terasz mellett most új helyszínként Beremend is része lesz annak az összművészeti nyüzsgésnek, és egymásra való rácsodálkozásnak, amit a Katlan jelent – immáron hatodik éve.
A díszvendégek idén különböző művészeti ágak világhírű képviselői: korunk egyik legjelentősebb színházi alkotója, Nagy József rendező-koreográfus Nagyharsányban színészként, festőként, fotósként és beszélgetőpartnerként is megmutatkozik. Bukta Imre, a „mezőgazdasági művészet” megalkotója a tervek szerint nemcsak kiállít, de installációval és performansszal is készül a fesztiválra. Jiři Menzel, a Sörgyári capriccio, a Szigorúan ellenőrzött vonatok és számos legendás filmalkotás rendezője is elruccan a Katlanba egy beszélgetésre a Kertmoziba. Grencsó István, a magyar avantgárd jazz kiemelkedő alakja pedig az öt nap alatt zenél, workshopot vezet, fotóz, kiállít… A két álmodozó, vagyis a főszervezők: Bérczes László és Kiss Mónika pedig idén is minden művészeti ág válogatott csemegéit hozzák el a Katlanba.
A fergeteges bulikra vágyóknak csak néhány név az idei könnyűzenei üstből: régi jó katlanos szokás szerint első este a Quimby nyit, utolsó este a Kiscsillag zár (idén Szabó Balázs Bandája az előzenekaruk), köztük pedig olyan együttesek adják a ritmust, mint a Punnany Massif, Péterfy Bori & Love Band, a The Urban Voodoo Machine Londonból és a tavalyi Katlan állandóan zakatoló lelke, a francia Wombo Orchestra; az Európa Kiadó, valamint Rutkai Bori és a Specko Jedno egy-egy lemezbemutató koncerttel érkezik. A 30y Szentimentálé című albumát mutatja be, és sokak kívánságára itt lesz a Kistehén Melankólikusok és természetesen a Psycho Mutants is.
A klasszikus, jazz, világ- és népzene szerelmesei is megtalálhatják a maguk univerzumát: Alexander Balanescu és Ada Milea a varázslatos The Island-estet hozzák el, fellép a Kiss Erzsi Panchan, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Érdi Tamás zongoraművész templomi koncertet ad, a Soharóza kórus mellett a Csángállótól a Söndörgőig, a Roma Hungaricumtól a Verdi Operakalauzig ezerszínű palettáról választhat minden zenekedvelő.
Heroikus vállalkozásnak lehetünk tanúi a 24 órás Erik Satie Maratonon, és egy igazán különleges élményben is részesülnek az idei katlanozók: Beremenden a Megbékélés Kápolna előtti réten egy nagyzenekar, négy operaénekes és egy kórus által felhangzik Wolfgang Amadeus Mozart fenséges Requiemje!
Akik a színházi és táncelőadásokat böngészik lázasan a sűrű programban, nem fognak csalódni: Pintér Béla és Társulata a Parasztoperát hozza el, a Jel Színház pedig az 1994-ben bemutatott, BITEF közönségdíjas, legendás Woyzecket; és itt lesz a Forte Társulat az Agota Kristof regényéből készült A nagy füzet című előadásával. A Mulatságot éppen 300. alkalommal játssza Kapa, Pepe és Rémusz (hogy ki melyik szerepet, az ott dől el a helyszínen), érkezik a debreceni és a szabadkai társulat a Fodrásznővel és a Tapasztalt asszony című előadással. Mindezek mellett a teljesség igénye nélkül csak bele-belekapva: a Nézőművészeti Kft. az Ady/Petőfi-t hozza, a KÁVA a Gubancot és a Bábokat, itt lesz az Országos Diákszínjátszó Találkozó fődíjas előadása, a Rontás; a k2 Színház, a Watta Cirkusz és még rengetegen lépnek a deszkákra. A Momentán Társulat pedig a közönség ötletei alapján hoz létre improvizációkból álló előadást. Jó hír a színházszeretőknek, hogy a szervezők forradalmasítják a hajnali/reggeli sorszámosztást, és a nagyharsányi tormateremben idén beszerelik a klímaberendezést.
A legkisebbek olyan csudás élményekkel gazdagodhatnak, mint a Cimbora Mesejátszóház kalandjai, a Pannon Filharmonikusok Csigaház című foglalkozása, a hulladékanyagokból fantasztikus fantáziahangszereket gyártó Bélaműhely Gyerekembereknek szóló programja, a Tenkes Éjszakai Teljesítménytúra, a Bóbita Bábszínház, a Vojtina Bábszínház és a Csiky Gergely Színház előadásai, és ki tudja, mi mindet takarnak a következő címek: Élménykommandó, Énekvarázs, Mesekotyvasztó…? A palkonyai Cifra Műhely kézműves foglalkozásokkal, a Gyerekkuckó játékokkal várja a piciket.
A Rájátszás című sorozatban kortárs költők és zenészek adják fel egymásnak a labdát – a Katlanban Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Beck Zoli, Kollár-Klemencz László és Sárközy Zoltán, valamint Szűcs Krisztián, Szálinger Balázs, Beck Laci adnak egymásnak inspirációt. A tavaly nagy sikert aratott pólógyár is folytatódik, ezúttal a Rájátszás kortárs szerzőinek egy-egy verssorát hordhatjuk majd magunkon.
A falvak között nemcsak buszok járnak, de körbekering az Ördögtaxi is! A Faluturisták pedig „szájtszíing”-et tartanak azoknak, akik nevetőizmai bírják a gyűrődést. A Réteskészítő műhelybe és a MekCsángó népi konyhára mindenképp érdemes lesz benézni. Éééés végre elfogadta a meghívást maga az ördög is! De csak az őrölhet vele egy malomban (a nagyharsányi faluközpontban), aki férfi a talpán! A Hatok Művészeti Csoport megalkotja ott helyben a Láthatatlan Állomást, és ki tudja, talán Jiři Menzel közreműködésével gyönyörű női idomok is lepecsételődnek.
Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján: a www.ordogkatlan.hu weboldalon, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható. Nem árt fejben tartani, hogy június 29-ig a fesztiválbérletek 8000,- forintos áron vásárolhatók meg...!
"Ha egy ember álmodik, az csak egy álom, de ha több ember álmodik egyszerre, az a valóság kezdete" (Friedensreich Hundertwasser)
Védnökök: TÖRŐCSIK MARI †CSEH TAMÁS"
A Szent György Média és Informatikai Szakközépiskola diákjai által készített ördögi Katlanfilm!
A Szent György Média és Informatikai Szakközépiskola diákjai végigforgatták a 2012-es Katlant. Ők készítették a hivatalos FESZTIVÁLFILMet, benne van (majdnem) minden, amit szeretünk a Katlanban nézzétek/érezzétek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése