Belvárosi kávéház
Egy titokzatos nő miatt jártam ide: egyedül ült a falnál kinyitott laptopját bámulva, szubtilis mosollyal. Soha nem nézett föl, így nyugodtan bámulhattam. Arckifejezése olyan volt, mintha egy kérdésre várna választ. Laci pincér kérés és kérdés nélkül szolgálta föl az illatosan gőzölgő santosi ristrettót a pohár szódavizzel, és a káposztás rétest. Csörömpölés nélkül helyezte asztalomra a szokásost, zsebébe csúsztattam egy ötszázast. Komótos mozdulatokkal gyújtottam rá, lassan szürcsölve a feketét, miközben a rejtélyes hölgy felé néztem. Váratlanul felpillantott, nem volt időm kávéscsészével a szám előtt elkapni a fejem, csak a tekintetem tévedt a mögötte lévő festményre, mintha abban gyönyörködnék. Lehajtottam a kávét, fölkászálódtam, botomra támaszkodva elindultam a kijárat felé a szőnyeggel borított, mégis nyikorgó parkettán.
Nem ettem meg a rétest.
(Kristóf)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése