Szinte szertartássá vált a szombat esti előadás megnézése. Persze előtte jól megbámultuk a kirakatban lévő igen príma képeket, amikről nagyjából lehetett tudni, hogy mire számíthatunk. De a lényeg nem is igazán ez volt! Az hogy kapunk-e jegyet vagy sem, az nem is volt kérdés! A mozi pénztárosa mindig tudta: hetedik sor bal oldal. Az, hogy hányas szék mindig az döntötte el, hogy ketten mentünk vagy öten, vagy tízen vagy ki tudja hányan.
Milyen jó is volt a jegykezelés után az elsötétítő függönyön túl, amikor már megcsapott a Szag! A Moziszag. Én csak így hívtam. Nagyon kedveltem ezt a semmivel össze nem hasonlítható illatot. Igen ennek a szagnak volt egy érzelmi töltődése. Ott volt az ember orrában és várt... várt, hogy mi fog történni. Mert mindig történt valami. Legfőképp a gépész szidása. Hangos! Kiabálta be valaki. Nem hallom! Így a másik.
De az amire mindenki várt, szerencsére minden mozielőadáson elhangzott. HOMÁLYOS!!!
Volt egy rendőr ebben a faluban. Az volt a becsületes neve, hogy Homályos Vilmos.
Ez a név aztán sok embernek beindította a fantáziáját..... és itt a moziban lehetett igazán megtorolni a rendőri intézkedések által okozott sérelmeket. Mert valaki mindig bekiabálta, hogy HOMÁLYOS és valaki mindig vissza is válaszolt rendesen, hogy NINCS ITT! Na és persze nyerítés és röhögés. Én azt gondolom a mozigépész direkt homályosította el időnként a filmeket, hogy ez az össznépi harag itt kibuggyanjon és dőljön végig a mozin a nevetés, felszabadítva ezáltal a feszültségeket a rend őre és falu népe között. Hát ezért is érdemes volt akkoriban moziba járni....
Az elmúlt év végen ezt a mozit lebontották... a szagával együtt. Kár érte.
Még jó lenne legalább egyszer bekiabálni: HOMÁLYOS!
(xénia)(mono(b)log)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése