2018. július 30., hétfő

A Kígyóasszony - ősbemutató a Szentendrei Teátrumon

Különleges zenei és látványvilágú ősbemutatóra készülnek Szentendrén. Augusztus 3-án láthatják a nézők a tragikomikus zenés mesét, mely Carlo Gozzi elbűvölő története alapján született. Minden korosztály számára ajánlják a darabot az alkotók. 

Tavaly indította el FRISS elnevezésű programját a Szentendrei Teátrum. Az előadássorozat alkalmával a színművészeti egyetemek hallgatói mutatják be színész- és rendezővizsgáikat, valamint újító szellemű, friss formációk hozzák létre előadásaikat. Az idei nyár során is több ilyen produkció várja a fesztivál közönségét.

Augusztus 3-án például A Kígyóasszony című tragikomikus zenés mese, melyet a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen mutat be a fesztivál. Sőt, a MOME és a Képzőművészeti Egyetem hallgatói is részt vettek az alkotófolyamatban, hiszen többek közt divattervező hallgatók álmodták meg a jelmezeket. Varga Bence rendezésében ősbemutatót láthat a szentendrei közönség. A musical elemekkel is tűzdelt, különleges zenét Kovács Adrián írta, a főbb szerepeket Borsi-Balogh Máté, Kurely László és Józsa Bettina alakítják. Az előadás során élőzenekar teszi még hangulatosabbá a látványos produkciót.


Carlo Gozzi elbűvölő, fordulatos meséje egy halandó herceg és egy halhatatlan tündér szerelmének története. Szerelmüket próbatételek és kalandok nehezítik, melyek igencsak hasonlítanak a mindennapi emberek nehézsé­geire. A játékos történetet bátran ajánlják az alkotók gyermekeknek és felnőtteknek is. 



2018. július 26., csütörtök

A Múlt Szellemei: Zsolozsma (live)


Simara-Sorbán-Szabó Zoltán: Zsolozsma a Találmányi Hivatal kegyeiért
Első Kísértés koncert, Szabadkikötő

2018. július 24., kedd

Message To Hendrix (Lábatlani Blues Fesztivál 2018)

Hát ez igencsak csúcs koncert volt. Nem tribute, hanem az eredeti továbbgondolása. Őrült, kemény, pszichedelikus, Petendi Tomi éppen csak a gitárját nem gyújtotta fel. Régóta akartuk őket élőben is látni, messze túlteljesítették a várakozásainkat. Ha pontoznánk, akkor a maximum! :)

2018. július 23., hétfő

Átutazó


Simara: Átutazó / The Transit
Út közben... / On The Way... LP (demo)

2018. július 21., szombat

Lorántffy Zsuzsanna képregény főhős lett

A XVII. századi magyar reformáció egyik legjelentősebb alakja, Lorántffy Zsuzsanna főszereplésével készített képregényt a Nyugat + zombik alkotója Csepella Olivér a reformáció 500. évfordulójára.  

A Reformáció Emlékbizottság a magyar reformáció egyik legjelentősebb női alakjának főszereplésével készült képregénnyel búcsúzik a reformáció 500. emlékévétől. A képregényt nem más, mint a Nyugat + zombik alkotójaként ismert Csepella Olivér készítette, aki a bizottság felkérésére örömmel vállalta a feladatot. 

“Luther és Kálvin életét már számos könyvben, filmben, animációban és képregényben is feldolgozták, mi azonban mindenképpen magyar reformátort szerettünk volna a főhős szerepében feltüntetni. Így esett a választás Lorántffy Zsuzsannára, akivel híres női reformátoraink előtt szeretnénk leróni tiszteletünket” - nyilatkozza Dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság volt miniszteri biztosa.   

Lorántffy Zsuzsanna rendkívüli műveltségével vívta ki az elismerést a korabeli gondolkodók körében, valamint neki köszönhető, hogy a korszak legnevesebb pedagógusa, Comenius is a sárospataki gimnáziumban tanított éveken keresztül. 

“Olyan történetbe akartam helyezni Lorántffy Zsuzsannát, ahol nem csak elméleti kérdés, hogy mindkét Rákóczi Györgynél (férjénél és fiánál) haladóbb gondolkodó volt. Erre szerintem a legplasztikusabb példa az életéből, hogy Apáczai Csere Jánost, miután perbefogják és megfosztják tanári állásától átkéri a Kolozsvári Kollégiumba. A konkrét találgatások nélkül is állíthatjuk, hogy Lorántffy közbenjárása nélkül Apáczainak és így most nekünk is sokkal rosszabb lenne.” - mondja Csepella. 

A képregényben többek között megjelenik Apáczai Csere János, az első magyar enciklopedista, I. Rákóczi György, erdélyi fejedelem, helyszínként pedig olyan történelmi jelentőségű városokba kalauzol el minket a történet, mint Sárospatak, illetve Gyulafehérvár. A történet Csepellához méltó humoros kiszólásokkal vezet végig minket Lorántffy életének epizódján, megőrizve a történelmi hűség és a fantázia világának érzékeny egyensúlyát. 

Az a célom, hogy megőrizzem a hitelességet, csak nem történelmi szempontból, hanem a mese dramaturgiai és képi szabályait tekintve. Nekem Lorántffy Zsuzsanna elég rokonszenves embernek tűnik, ha ezt át tudom adni, az olvasó tanul valamit, amit előtte nem tudott, és ha ne adj’ Isten még fel is nevet egyszer, én elvégeztem a dolgom.” - árulja el az alkotó.


A képregényt ITT lehet megtekinteni. 

2018. július 19., csütörtök

Kísértettek a Múlt Szellemei

Hírt adunk róluk, mivel főszerkesztőnk is érdekelt a zenekarban.
Itt az első videó:


Simara: Szélcsend
Első Kísértés koncert, Szabadkikötő

2018. július 17., kedd

Mi és Ők

Mi és Ők_Premier: július 21. Szentendrei Teátrum - Fehér Balázs Benő-interjú.

"„Bátran mozgunk színházi műfajok között”

Szeptember elsejét Oroszországban a „tudás napjaként” ünneplik, és hagyományosan ezen a napon kezdődik az iskola. 2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól Vilmányi Benett és László előadásában. A világszerte számos elismeréssel jutalmazott drámát Magyarországon elsőként Fehér Balázs Benő rendezésében július 21-én láthatja a közönség Szentendrén, a Ferenczy Múzeum udvarán. A rendezővel beszélgettünk.

Carly Wijs Mi és Ők című darabjának kiindulópontja a 2004-es beszláni túszdráma. Ha jól számolom, te 13 éves voltál akkor, vagyis a túszul ejtett emberekhez hasonlóan alighanem egy iskolai évnyitón töltötted azt a szerda délelőttöt te is. Emlékszel valamire az akkori médiahírekből? Fel tudod idézni ezt a napot, vagy egy későbbi terrortámadással való szembesülésedet?

Nem emlékszem, hogy mielőtt Orlai Tibor figyelmembe ajánlotta volna a darabot, hallottam volna róla a Beszlánban történtekről. Arra viszont tisztán, hogy a szeptember 11-i terrortámadásról édesanyám szólt. Felhívott telefonon, ijedt volt, és zaklatott, azt is mondta, hogy szerinte világháború lesz. Gyerekként én inkább izgatott lettem, hogy történik valami jelentős tőlünk nagyon távol.

A terrorizmus viszont az utóbbi években túl közel kúszott hozzánk. 2014 végén, Brüsszelben tartották a Mi és Ők ősbemutatóját, kevesebb mint két évvel később pedig a belga fővárost is terrortámadás rázta meg. Mit lehet a dráma nyelvén mondani arról, ami maga a dráma?

Eljut hozzánk a hír, hogy valahol terrortámadás történt, de azon felül, hogy egy pillanatra megijedünk, és magunkban elismételjük, hogy „szegény áldozatok, szegény hozzátartozók“, nem foglalkozunk ezzel alaposabban. És a média is álérzékeny. Még a beszláni túszdrámáról készült dokumentumfilm alatt is végig megható zene szól, mintha nem lenne elég, hogy túlélők elmesélik, milyen három napig bezárva lenni 1148 emberrel étlen-szomjan, attól rettegve, hogy a terroristák bármikor lelőhetnek. Ez a darab azért tetszik nekem, mert két gyerek mutat be egy konkrét eseményt. Nem szenvelegnek, nincs bennük önreflexió, nem akarnak a nézőkre hatni, csak minél pontosabban prezentálni, hogy mi történt. Nincs elvárás, hogy neked, nézőként ezt meg ezt kell átélned, mert ha nem, akkor érzéketlen és rossz ember vagy.

Mégis különös érzés volt számomra a humor árnyalatait fedezni fel a szövegkönyvben. Mi célt szolgál szerinted a darabban a humor?

Ellenpontozza a borzalmat. A humor abból fakad, ahogy a gyerekek naivan értelmezni próbálják az eseményeket, hogy félreértenek dolgokat, hogy igyekeznek „felnőttesen“ fogalmazni.

Olvasva úgy tűnt, Wijs darabja verbálisan nagyon sűrű, de azt is éreztem, hogy a szöveg hagy teret a ki nem mondott szavaknak, a mozdulatoknak, a gesztusoknak is. Mennyiben él az előadás ez utóbbiakkal?

A szerző dramaturgiai szempontból is ügyes. A szövegben élesen elhatárolható etapok vannak, amelyek különböző eszközökkel mutatják be a történetet. Egy leíró részt matematikai feladvány követ, azt egy legófigurával való bábozás, majd egy dalt adnak elő, és így tovább. Bátran mozgunk színházi műfajok között. Fontos eleme az előadásnak a fizikalitás is. A gyerekek megmutatják, hogyan kellett feltartott kézzel guggolniuk, vagy a terroristák hogyan drótozták be a termet, hogy bombákat köthessenek a huzalok végére. Színészileg ez mind segítséget is jelent, mert a konkrét fizikai feladatok kevéssé adnak teret a szépelgésnek. Látszik, hogy megterhelő, amit csinálnak, de egy pillanatra sem mutathatják. Az is a színészi munka része, hogy Lili és Benett fiziológiailag is megmutassa azt a kimerültséget, elcsigázottságot – a valóságban ugyanis három napig nem ehettek, nem ihattak –, ami a fogvatartottsággal járt.

László Lilivel és Vilmányi Benett-tel is dolgoztál már korábban. Egyértelmű volt, hogy a Mi és Ők szerepeire is őket kéred fel?

Az elején az sem volt egyértelmű, hogy milyen korú színészek játsszanak az előadásban. Gondolkoztam rajta, hogy két általános iskolás gyerek szerepeljen, de elvetettem ezt az ötletet, mert ők színészileg kevésbé mozgékonyak. Az is eszembe jutott aztán, hogy két idősebb színészt kérjünk fel, mintha a gyerekek szülei mesélnék el a történetet, de mert a szöveg sokszor naiv, nem hangzott volna jól a szájukból. Lili és Benett annyi idősek, mint a beszláni túlélők most. Miután ez lett a koncepció, már nem volt kérdés, hogy ők játsszák el őket.

Eredetileg egy kifejezetten fiatal közönségnek játszó társulat mutatta be a Mi és Őket. Másutt aztán különféle korhatár-besorolással adták elő a darabot. A ti változatotok a gyerekeknek vagy a szülőknek szól inkább?

A szerző sok instrukciót ad az előadásmóddal kapcsolatban, és ezek érezhetően inkább a középiskolás nézőknek kedveznek. A mi előadásunk, ahogy képzelem, nyersebb, de nem hinném, hogy riasztó lenne a fiatalabbak számára. A munkabemutatón voltak gimnazista, és középkorú nézőink is, nem kor kérdése, hogy kikre hat jobban az előadás.



Vass Norbert"

2018. július 16., hétfő

Édes út


Simara: Édes út / Sweet Way
Út közben... / On The Way... LP (demo)

2018. július 14., szombat

Lábatlani Blues Fesztivál július 20-21

A lábatlani a térségben egyedüli olyan blues fesztivál, ami hagyományt teremtett, és több mint 15 éve működik. Az országosan, esetenként nemzetközileg is ismert együttesek, fellépők vonzzák a környező és távolabbi települések érdeklődő közönségét. A rendezvénynek vannak törzslátogatói, akik az ország számos távolabbi pontjáról (Győr, Szeged, Szentes, Budapest, Pécs, Felvidék stb.) érkeznek minden évben. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a rendezvény ingyenes, ami Magyarországon egyedinek mondható. 
A fesztivál célja a város kulturális rendezvényeinek színesítése és ismertségének elősegítése, nemcsak a környék, hanem az egész ország számára. A célok elérését a páratlan környezeti adottságok önmagukban rejtik, felhívva a figyelmet az élő természet szépségeire, védelmére. A fesztivál szlogenjének megválasztásával is ezt a kapcsolatot kívánjuk érzékeltetni: „Élő környezetben élő zenével”

Július 20. Péntek

18:00 Teddy Harpo
19:30 Cseles Csávók
21:00 Fekete Jenő session  
( Fekete J, Kontor T, Takács B, Jókai Á, Molnár M, Horváth M. )
22:45 A Blues Rádió Budapest ZZ Top műsora

Július 21. Szombat
17:00 Kontor Tamás
18:30 Petra Börnerova trió
19:45 Bonus Track
21:30 Sonia és a Blues and Roll. Vendég: Fehér Ádám Blues gitáros
23:00 Message To Hendrix

https://www.facebook.com/events/1738399082906733/


XV. Lábatlani Blues Fesztivál - 2017. július 21-22. Lábatlan, Gerenday Kert – Élő környezetben élő zenével
Fesztivál beharangozó - válogatás az elmúlt évek koncertjeiből.


Köszönet: Vágás: Hornyák Ricsi. Felvétel. Kozák Zoltán. Lábatlani önkormányzat, Szalon sörgyár, Holcim. és a zenész barátoknak!

2018. július 13., péntek

Akiknél talán csak Tom Waits játssza jobban a saját dalait Braindogs a Kobuciban

Örömzenélésként indult, de azóta is amikor lehet összeállnak, hogy eljátsszák annak a fickónak a dalait, akit mindannyian csodálnak. A hazai koncertélet legnagyobb nevekből álló tribute-zenekara, a Braindogs július 18-án a Kobuci Kertben Tom Waits-dalokba illő estére készül.

Akit egyszer elkapott a Tom Waits dalaiból áradó hangulat, többé nem szabadulhat. Amerika egyik legegyedibb hangú énekes-dalszerzőjének melankolikus, lerombolt romantikát sugalló világának összetevői az ironikus és költői dalszövegek, az olykor extrém, ám minden teatralitást nélkülöző hangszerelés, a megismételhetetlen stílus és mozdulatok. Kevés olyan zenész van, aki ennyire sokféle stílust és hatást képes volt szintetizálni, mint ő. Első lemezein még a jazzes elemek domináltak, majd alternatív és folk kategóriában is Grammy-díjat nyert. De kár lenne a műfaji besorolást erőltetni, a zenéje egyszerűen “Tom Waitses”, hatását pedig a mai napig rengeteg előadónál érezhetjük.  

A Braindogs lassan másfél évtizede lépett először színpadra azért, hogy megünnepeljék Tom Waits 55. születésnapját. A koncertnek azonban olyan elsöprő sikere volt a közönség és a zenészek körében, hogy azóta is évente legalább egyszer fellépnek. Nem az a szándékuk, hogy úgy adják elő a dalokat, ahogy azt Tom Waits tenné, hanem mindenki beleteszi a saját stílusát és személyiségét. Így inkább egyfajta jammelés ez, Tom Waits szellemiségében.   “Igazi örömzene, olyan, mintha mi magunk is közönség lennénk. Mintha én is rajongó lennék. Ha csak rágondolok a Braindogsra már mosolyognom kell.” – mesélte korábban a zenekar egyik tagja, az angol Ian Siegal, akiről maga Tom Waits is elismerően nyilatkozott, amikor az egyik lemeze a kezébe került. 

A Braindogs tagjai mindannyian jól ismert zenészek. A londoni Ian Siegal több kritikus szerint is az egyik legtehetségesebb fehér soul-blues énekes, Ripoff Raskolnikov a kelet-európai blues kortárs alakja. Varga Livius a Quimby és A Kutya Vacsorája oszlopos tagja, Frenk saját zenekarát vezeti és a Budapest Bárral lép fel, Varga Lacát legtöbben a Hiperkarma basszusgitárosaként ismerhetik, Nagy Szabolcs személyében pedig jó eséllyel a legjobb hazai blueszongoristát tisztelhetjük. Bár Kiss Tibi július 18-án kivételesen nem lesz ott a koncerten, az ő ajánlásával, méltó „helyettesként” a holland T-99 frontembere, Mischa den Haring csatlakozik a bandához.

YouTube - Braindogs - Raindogs: https://www.youtube.com/watch?v=-8qG8uKxnjI 





2018. július 11., szerda

Hiánypótló influencer kerestetik!

Manapság mindenki az influencerekről beszél. Influencerekben hisz. A minőségi kultúra sem kivétel ez alól. Csakhogy eddig nem bukkant fel az a személy, aki hűen tudná ez utóbbit képviselni. A kortársPRos, mint az ország egyetlen összművészeti kommunikációs ügynöksége, keresi azt a wannabe influencert, aki első lehetne nemcsak Magyarországon, hanem világviszonylatban is ezen a téren. Nem könnyű terep a kultúra, hiszen magába foglalja a képzőművészetet, színházat, filmet, könnyűzenét, komolyzenét, táncot és még sok más témakört is. Ezért feltétlenül fontos, hogy a következő személyiségjegyekkel rendelkezz:

  1. Legyél 23 – 35 év között!
  2. Legyél önazonos, nyitott és kíváncsi!
  3. Tudj kérdezni, és legyél türelmes!
  4. Legyél pörgős, lásd meg a lehetőségeket! 
  5. Ismerd a hazai kulturális életet alapszinten!
  6. Rendelkezz alap technikai ismeretekkel (videó készítés, vágás)!

Mi mindenben segítünk, hogy elérd a céljaidat. Megtanítunk, hogyan legyen naprakész tudásod az Instagram, Youtube és Facebook használatában. Átadjuk neked azokat az ismereteket, amelyek a célcsoportok eléréséhez szükségesek. Megismertetünk művészekkel és projektfelelősőkkel. Bejuttatunk bármilyen kulturális eseményre. 

Amennyiben érdekel a lehetőség, a következőket kell tenned:

  1. Küldj egy videót, amelyben maximum 2 percben mesélsz magadról!
  2. Küldj egy videót, amit készítettél már a saját stílusodban - bármilyen témakörben és koncepcióval. Nekünk az a fontos, hogy lássunk téged munka közben. 
A felvételeket Youtube- vagy Vimeo-linken várjuk. 

Jelentkezési határidő: 2018. augusztus 27., hétfő 12 óra


Amennyiben további információra van szükséged, írj nekünk az info@kortarspr.hu e-mail címre!

2018. július 10., kedd

Várj még!

Barátunk Apukája halálának egy éves évfordulójára készítette stábunk az alábbi filmet.


Várj még!

Fáradt szívű Kedvesem
Fáradt testű csukott szemű Kedvesem
Ébredj fel, mert várakozunk
Úgy, mint a Te szíved, fáradtak a mieink is…

Ez az emlékekkel teli utolsó pillanat
Az ember és az Isten zsákutcája
S mindenki tehetetlen
Ember külön, Isten külön

Mint a király a székén
Az utazás ideje érkezni fog
De hidd el, nincs még itt az ideje!
De hidd el, nincs még itt az ideje…

Én erőtlen, s Te szótlan
Ki akarta ezt a távolságot?
Mind, ami Istennél tartalékként van,
Jöjjön le az égről most

Mint a király a székén
Az utazás ideje érkezni fog
De hidd el, nincs még itt az ideje!
De hidd el, nincs még itt az ideje…

Sötét a napunk, nyugtalankodunk érted
S távolságod égve hagyott
S az utolsó könyörgéseken túl
Elvesztésed megperzsel…

Nélküled többé a tavasz nem jő el
És nincs tábor
És a szeretet és a csend uraként
Nem érkezik egy újabb fáradt lovag.

Mint a király a székén
Az utazás ideje érkezni fog
De hidd el, nincs még itt az ideje!
De hidd el, nincs még itt az ideje…

Könnyet látok szemed sarkán
Tán hangomat hallod…
Kezed miért ilyen hideg?
Ne engedj el engem, nem megyek

Mint a király a székén
Az utazás ideje érkezni fog
De hidd el, nincs még itt az ideje!
De hidd el, nincs még itt az ideje

2018. július 9., hétfő

Kezdődik


Simara: Kezdődik / Begin (demo)
Út közben... / On The Way... LP (demo)

2018. július 7., szombat

Seven Hills International Film Festival 2018. szeptember 3-9.

  • Szeptember 3.Szeptember 9.

Szeretnél híres nemzetközi sztárokkal találkozni?
Szeretnél megismerkedni a legújabb filmes trendekkel? 
Szeretnél jól szórakozni egy hétig Magyarország egyik legszebb vidékén? 
Csatlakozz te is a Seven Hills International Film Festival-hoz és kövess minket a legfrissebb információkért!
Holywood-i sztárok, fiatal és tapasztalt filmkészítők a világ minden tájáról, színes programok, szakmai fórumok, izgalmas filmek.... Ez, amivel a SHIFF 2018 programjain találkozhatsz

Az izgalmas, széles közönségréteget megcélzó szórakoztató filmek mellett nagyszerű, tehetséges színészekkel, valamint kezdő és ismert rendezőkkel, filmes szakemberekkel találkozhatnak és ismerkedhetnek meg a fesztiválozók.

A Seven Hills Nemzetközi Filmfesztivál különlegessége abban rejlik, hogy egyszerre enged bepillantást a magyar filmipar gazdag kultúrájába, igazi kuriózumokból csemegézhetünk, emellett nemzetközi szinten is nívós szakmai szemlén vehetnek részt az ide látogatók.

www.7dombfesztival.com/
www.sevenhillsfilmfestival.com/

2018. július 6., péntek

Vár a Katlan!

www.ordogkatlan.hu

Hello, itt vagy.. itt a helyed

Háy János megírta
Beck Zoli rázenélt
színészek, zenészek elmondják
(Bérczes László, Kiss Mónika, Kiss Tibi, Kovács Patrícia, Mucsi Zoltán - Kapa, Scherer Péter - Pepe, Szabó Attila, Szikszai Rémusz, Színész Bob, Tompos Kátya, ifj Vidnyánszky Attila)


JELENBEN - Katlandal @ 2018

Dalszerző: Egerházi Kende
Dalszöveg: Borsányi Dániel

Ének: Szűcs Klaudia, Borsányi Dániel
Gitárok, Basszusgitár: Egerházi Kende
Dob: Kovács Balázs

A felvétel a Szt. György Média és Informatikai Szakgimnáziumban készült 2018-ban.
Mix, Master: Rozgonyi Péter


www.ordogkatlan.hu