És gőzős, mert az eső elmosta a szabadteret és egy meleg és párás terembe szoroltunk páran, akik kezdésre odaértünk. Jó 25 percet vártak a szervezők, hogy aki akar, az beérjen az eredeti helyszínről, ennek ellenére csak laza félház volt mikor az első hangok felcsendúltek, de utána…! Mintha megérezték volna az esőben kóborló melegségre vágyó lelkek, hogy itt VALAMI TÖRTÉNIK, mert folyamatosan telt meg a helyiség boldog, táncoló emberekkel, balkán fiesztává változtatva a szomorú, őszi estét.
És a Banda! A rezeken megcsillantak a reflektorok váltakozó fényei, a fogak fehérlettek a nevetésre nyíló ajkak között, az ujjak már-már erotikus hevülettel símogatták a hangszereket. Hatalmas lendülettel csapott bele a zenébe a hét fúvóssal, harmonikávall, hegedűvel, dobbal és énekessel felszerelkezett Banda és ebből a lendületből, hevületből nem engedtek később sem: mikor úgy éreztük, hogy ezt már nem lehet fokozni, mindig ráraktak még egy-egy lapáttal. Az istenáldotta, nehezen mozduló, belülről élvező pécsi közönség az elején még a fenekét melengette a berakott néhány széken, de később többen csatlakoztak a táncos lábu kozmopolita újonan érkezőkhöz.
És a zene!
Aki szereti Boban Markovicsot, annak tetszik a Mahala Rai Banda is.
Aki nem szereti Boban Markovicsot, annak nagyon tetszik a Mahala Rai Banda.
Az egyik Skoda, a másik Mercedes. Az egyik mákosnudli, a másik őzporkölt.
A balkáni népek romamuzsikájának feldolgozásaiból és ezen elemek saját nótákba illesztéséből állt a műsor. Elhangzottak unásig ismert dallamok is, de másképp, finom zenei humorral megspékelve (figyelitek? egy kulináris hasonlat!), váratlan hangszeres futammal vagy modulációval zökkentve ki agyunkat a kényelmes kerékvágásból és indítva kellemes borzongást a gerincoszlopunkon. A rezesek jazz-es riffekkel és "odamondogatásokkal" leptek meg, a hegedűs nem csak húzta és énekelte a dallamokat, hanem vezényelte is, hogy éppen ki szólózzon ( -Én? Komolyan? Most én nyomjak egyet?) és széles mosoly kiséretében előreperderűlt a trombitás, a szakszofonos, a tubás, a harmonikás vagy épp a hegedűs és olyat rittyentett oda, amire azt szokták mondani elnéző mosollyal és enyhe szemöldökfelvonással: hiába, a vérükben van.
Volt ebben a muzsikában minden: mulatós, jazz, reggae, swing, rock, rap, de mindez átszűrve a saját vidám stílusukon, egységbe fogva kicsit talán - de nem bántóan - harsány, határozot keretekbe foglalt ízlésükkel.
Bebizonyították, hogy méltán világhírüek és nem véletlenül dolgoznak például olyan nevekkel együtt, mint Shantel (Persze, ha valaki nem ismeri, akkor csak falrahányt borsó. Most megint a kulináris élvezetekhez jutottunk (borsó), de talán nem véletlenül.)
A küzdőtéren a tömeg minden küzdelem nélkül táncolt, a színpadon a zenészek ropták és húzták és fújták, mi pedig köszöntük jó szerencsénknek, hogy nem feledkeztünk meg erről a programról.
A koncert után a mellékhelyiségben véletlenül kihallgattam két fiu beszélgetését:
- "Hát nem ez a zene csúcsa, de nagyon jó volt!"
1 megjegyzés:
igen azt sajnáljuk, hogy nem téren volt.nagy mulatság lett vola...
Megjegyzés küldése