Az arany ára (premier) - Pécsi Szabadtéri Játékok

Bereményi Géza Eldorádó című fílmje azt hiszem mindannyiunk nagy élménye volt hajdanán.
Az arany ára a fílm alapján készült, de hiányoznak is belőle és kerültek is bele uj jelenetek: a fílmhez képest tíz évvel később teljesedik ki a dráma. Tehát ez nem adaptáció, hanem szuverén alkotás amelynek színvonaláért felel az író-rendező személye: Bereményi Géza.
Ez már a negyedik bemutatója a darabnak és Bereményi szerint most készült el a végleges szövegváltozat.

A felujított Szabadtéri Színház nézőtere - talán a hűvös idő hatására - nem telik meg. Miután a Székesegyház harangjai elütik az időt, megkezdődik a játék.
Piacon vagyunk, egyszerre kint is és bent is az egyik bódé hátsó lakóterében. A díszlet illuziókeltően szép és lepusztult ácsolat, ami mint később kiderül kicsit nehézkesen mozdul, ezért színváltozáskor élvezhetjük a díszítők izomszakító, nyögdécslős munkáját. (A nyögéseket persze nem hallom, csak hozzáképzelem…) A főszerepet, Monorit alakító Balikó Tamás súlyosan. „dúvadosan“ hozza a figurát. Évekkel ezelött alakította ki ezt a játékstílust és formált meg emlékezetes alakokat, de most inkább a rutint érzem, mint az átgondolt szerepértelmezést és a karakter mögötti embert. A másik „öreg“, a Skultétit játszó Kovács Zsolt kis szerepében is szokott mívességével dolgozik. A nőket kicsit mostohán kezeli az előadás, háttérbe szorulnak, nem ajándékoznak meg olyan emlékezetes élménnyel mint a fílmben Pogány Judit.
Így, két és fél hónappal a bemutató után a legjobb emlékeim a fiatalokról vannak, közülük is Szél Horváth Lajos testileg-lelkileg sérült és odaadó Bercije, Köles Ferenc mindig az adott helyzethez alkalmazkodó geric- és jellemtelen Gombacsikja, Zayzon Zsolt gátlástalan játékszenvedéjü Tiborja maradt meg bennem.
És ott volt Tulipán. Szegezdi Róbert kevés beszédü és mozgásu alakítása számomra a legemlékezetesebb. Ahogy mozdulatlanul néz a semmibe, számol és gyilkol rezzenéstelenül, lesz önként (hát ez az, biztos, hogy nem önként) rabszolga, az mély tragédiát, rengeteg elfolytást sejtet és kíváncsivá tesz az ő ki nem mondott történetére is. Talán egyszer Bereményi ezt is megírja (ha még nem írta meg).
A darab vége más mint a fílmen, amit egyik Nővérem nehezményezett és hiába magyaráztam az eltérő műnem eltérő szabályaival és hogy dramaturgiailag ez így sokkal erősebb és katartikusabb, nem tudtam meggyőzni.

Az előadás most ősszel bekerül a kőszínházba, fel lehet ujra fedezni és lehet vitatkozni nyári élményeimmel.