2012. november 30., péntek

Hallgasd meg Péterfy Bori új lemezét! Ma este a Pécsi Est Cafe-ban

"A megjelenés előtt hallgatható végig a Quarton Péterfy Bori & Love Band visszatérő albuma, aFehér éjszakák, egészen vasárnapig.
Három évvel ezelőtt jelent meg Péterfy Bori és együttese eddigi utolsó rendes sorlemeze, a (itt olvasható róla a kritikánk). Azóta egy ritkaságokat és remixeket tartalmazó lemezen kívül (2B) nem jelentkezett új anyaggal az énekesnő és kísérői, ráadásul Péterfy Bori még szülési szabadságot is kivett. Most azonban visszatért, méghozzá egy teljes új albummal, amely nálunk hallgatható meg először - egészen december 2., azaz vasárnap estig.
Az együttes december 15-én a Barba Negrában mutatja be az új lemezt, (ez hatalmas tévedés, mert először ma, a Pécsi Est Cafe-ban fog elhangozni! Gandalfmelynek szokás szerint Tövisházi Ambrus volt a producere, a megszokott szövegírókon kívül Hajós-Dévényi Kristóf (Unbendig Trees, The Gomb) is bemutatkozik szövegíróként, illetve maga Péterfy Bori is írt szövegeket."

A lemezt vagy a quart-on, vagy itt tudjátok meghallgatni.



SoundCloud Widget



2012. november 29., csütörtök

Mi más? Hangmás!

Mit mondhatnék erről a remek koncert csapatról? A színpadon vannak igazán otthon, elektro-rock-juk az énekes punk-os előadásmódjával keveredve magával ragadó. Zeneileg nálunk nincsenek bent a Top 5-ben, de koncertélményben kihagyhatatlanok. Nem is hagytuk ki őket most sem.


Hangmás (2012.11.) from simarafoto on Vimeo.

2012. november 28., szerda

2 in 1 - Hobo: Ars Bluesica

Vagyis kettő az egyben, két külön koncertet kaptunk egy áráért. A két koncert csak előadóiban volt azonos, szellemiségében hasonló, minőségében pedig különböző.
Hobó mindig is kacérkodott az irodalommal, József Attila, Allen Ginsberg estjeit már élvezhettük, rock költőket eddig is fordított. Most ezeket a kezdeményezéseket összegyúrta és egyben tálalta elénk a koncert első részében. Nem csak zenélt, verset is mondott, közben pedig a szerzők fotóit láthattuk kivetítve.
József Attilával indított „Vers mindenkinek stílusban“, amit sajnos a kiváló akusztika és hangzás ellenére is csak a felénél ismertünk fel (pedig elég hosszú), mert Hobó csendes dörmögését nem mindig lehetett érteni. (Ezzel - a szünetben megbeszélve - nem voltunk egyedül.) Ez a „hiba“ többször is előfordult, ami megnehezítette az első rész élvezetét. J.A., Pilinszky, Ginsberg, Faludy (Villon átköltése) mellett Viszockíj, Bob Dylan és Jim Morrison dalokat is hallhattunk. Az utóbbiak voltak az est legegységesebb, legjobb részei.
Bár azt gondoltuk, hogy a szünet után folytatódik a költői kaland, a pihenő alatt már felfigyeltünk a kettősségre: voltak itt öreg „hobóhívő“ rockerek farmerban és pólóban és öltönyös yuppik, kisestélyis hölgyek és egy viseltes szabadidőruhás úr is.
Aztán jött a második rész és a „hívők“ beindultak. A zenekart a Hobó és Bandája névre keresztelt népes csapat mini magja alkotta, kiegészülve Babos Gyulával. HBB dalokat hallhattunk tematikus szociológiai, szociográfiai válogatásban. A Másik Magyarországgal kezdtek, majd ívet vontak az Oly sokáig voltunk lent -től a készülő lemezig, a közönség pedig bemutatta, hogyan lehet ülve tombolni. A dalok kiszakítva saját korukból is jelentéssel bírtak, de zeneileg porosnak tűntek, hiába kerültek beléjük Babos kiváló jazz szólói, hiába volt párbaja a tehetséges ifj. Tornóczky Ferenccel, Fekete Kovács Kornél hiába brillírozott a trombita mellett egyéb hangszereken is. Valami hiányzott, amitől mi is beindulhattunk volna és ez az estre jellemző kettősség tükröződött a végén az örömöt és szomorúságot váltakozva tükröző távozó arcokon is. (Persze lehet, ez csak az utolsók közt elhangzó új dal hatása volt, amit mi egyszerűen a táncdal kategóriába soroltunk. Valamikor ez ellen lázadt az egész nemzedék.)
Most a konklúziónk az, hogy a két részből nekünk elég lett volna az első, a komoly, a költői rész is, ami hatott ránk.

2012. november 27., kedd

Tisztelt Szerkesztőség - Öriás-i koncert

"Tisztelt kollégák!


Az Óriás szeptember óta nem játszott Budapesten, jelenleg éppen új nagylemezén dolgozik. Soron következő koncertjén az alternatív pop-rock aktuális és izgalmas zenekaraival (Képzelt Város, Konyha, Pegazusok nem léteznek) lép fel..."

"Óriás és a többiek: négy példa az alternatív popzenére a Dürerben


Friss és izgalmas gitárzenék az underground pop-rock határvidékéről: 3 társával mutatja meg a budapesti Óriás, mennyiféleképpen lehet értelmezni a dallam- és dalközpontú underground muzsikát. 

Majd’ 3 hónapos kihagyás után dörrenti meg újra a hangfalakat Budapesten az odalépősen érzelmes Óriás. A kisebb szünet alatt persze lázasan serénykedtek a nagynövésűek: belekezdtek jövő tavaszra tervezett harmadik nagylemezük munkálataiba. A Helyet tudni c. beharangozó dal már napvilágot látott, ezen kívül még egy új nóta és egy klip alkotja az őszi menüt, míg a háttérben a csapat tovább kovácsolja az új anyag további dalait és folytatja vidéki turnéját. Vigyázat! A jól bevált koncertkedvenceken túl a zenekar további újdonságokat is tesztelhet, továbbá nem várt vendégek is feltűnhetnek a Dürer kert deszkáin.

A 6 fős Képzelt Város zenéjére egyformán jellemzőek a lebegő témák és a lendületes, dinamikus kitörések. A nyugodt-nyugtalan gitárok mellett a billentyű és a cselló is domináns szerepet játszik hangzásukban, kiemelve őket a post-rock zenekarok mezőnyéből. A zenekar 2011 telén kezdte el második nagylemezének felvételét a budapesti Metropol Stúdióban. Az album 2012 áprilisában jelent meg Hélium címmel, szintén szerzői kiadásban és ingyenesen letölthető a kepzeltvaros.hu oldalról. 2012 nyarán a zenekar fellépett a Fishing on Orfűn, a Föld-Föld fesztiválon és a Fekete Zaj fesztiválon is.

Közvetlenül a Dürer-beli koncert előtti napokban jelenik meg a háromtagú Konyha zenekar debütáló lemeze. A koszos-garázsos-retrós megszólalást fifikás szövegekkel ötvöző csapat legutóbbi, Kiskifli című dala az egyetemi kollégium-folyosók slágerévé vált "Eljött a pillanat / Ma kirúgom a csajomat / Ugye hoztál fogkefét?" soraival és pofátlanul egyszerű, punkos rockandrolljával. A stúdió falai közül frissen kiszabadult csapat a lemez csaknem teljes anyagát bemutatja a 30-ai koncertjén, ahol a tervek szerint már kapható is lesz a "Konyhanyelv" címre keresztelt korong.

Az Esti Kornél zenekar dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos új együttest indított útjára színművész szakos barátnőjével, Ács Eszterrel. A Pegazusok Nem Léteznek nyáron vette fel első EP-jét, melyen négy dal kapott helyet – a Kiadó című szerzeményhez pedig már klip is készült. "Dalainkban próbálunk őszintén beszélni az emberek közti kapcsolatokról, a belső félelmekről, a másik elvesztésének fájdalmáról vagy éppen megtalálásának felemelő érzéséről. A hangulatot minimális hangszereléssel, monoton zenei alapokkal, a lehető legletisztultabban szeretnénk közvetíteni." - mondja a zenekar.

Belépő: 1000 Ft

20:00 Pegazusok nem léteznek
21:00 Konyha
22:15 Óriás
23:45 Képzelt Város



2012. november 26., hétfő

MAB nem az a Mab - Mátyás Attila Band

"Mab királynő: Kelta tündérkirálynő, Hadistennő, mégpedig az a fajta, aki tevőlegesen is beleavatkozott a küzdelembe. Testi szerelem, termékenység, bosszúállás, háború istennője, és a mágia nagy értője."
(ravasztavasz)

Ez nem az a Mab, ez tetkós és trióban nyomja a rockot, ami mint tudjuk, örök. Az elején figyelmeztetnek is, hogy hangosak lesznek, mert ez rock zene. Aztán a hangerő olyan, mint mindig, de a hozzáállás az tényleg rockos: keményen teker a két gitár és püföl a dob. Mátyás Attila az F.O.System-ből „maradt“, ezért a saját számok mellet régi F.O.S.-t is játszanak - megint összeáll hamarosan a banda - és kiegészítik a Depeche Mode Personal Jesus feldolgozásával. Lendületes, jó hangulatú koncert, pózolnak a színpadon a saját örömükre és a fotósok kedvére. A zene a múltat idézi stilárisan, a koncert lendülete elfedi a lemezek „nem szeretett“ dolgait, ezért jól érezzük magunkat, de nekem közben mindig eszembe jut Mab Királynő, Shakespeare és a Rómeó és Júlia:

MERCUTIO
Hát mért gondolod?
ROMEO
Mert éjszaka erről álmodtam.
MERCUTIO
Én is.
ROMEO
Mit?
MERCUTIO
Azt, hogy aki álmodik, csaló.
ROMEO
Csak öncsaló, mert álma, az való.
MERCUTIO
No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd a ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,
Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó
Pörög fülében, fölriad, ocsúdik,
Kicsit szedi a szenteket az égből
S megint elalszik. Ő, a Mab királyné,
Lovak sörényét éjjel egybefonja,
Csombókos hajba süt varázsgubancot
S hogy szertebontod, az babonaság.
Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.
Ő az, ki…
ROMEO
Hallgass, Mercutio, hallgass.
Semmit beszélsz.
MERCUTIO
Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült
És semmiből a képzelet koholt.
Matériája vékony, mint a lég
És csapodárabb, mint a szél, mi mostan
Észak fagyott keblén kacérkodik,
De nyomba megharagszik, délre rebben
S csorgó harmatba fürdeti az arcát.

Fordította: Kosztolányi Dezső


Mátyás Attila Band from simarafoto on Vimeo.

2012. november 25., vasárnap

Jazz költészet

"Tisztelt Szerkesztők, 

a csatolt jazz költészeti eseményre szeretném felhívni figyelmüket."

Mi pedig a tiéteket.

2012. november 24., szombat

fesztkarácsony, bejgli - hegy’

Azok számára, akik az igazi zenét szeretik, nem lehet kérdés, hogy mi kerül idén a fa alá. Természetesen az igazi fesztivál: Karácsonyi Hegy’ bérlet november 12-től csak 48 napig, a tavalyinál is jobb, kivételes ünnepi áron. Az első 50 bérletesnek ráadás karácsonyi meglepetésként Hegy’ Offical póló jár, hogy az igazi hegyaljások már a Mennyből az angyalt is Hegy’ pólóban énekelhessék.  
Idén a Jézuska is megtanulja, mit jelent a kiváló ár-érték arány: több mint 200 fellépő 14.500 forintért november 12-től. Olcsóbban, mint tavaly, olcsóbban, mint a diákjegy, olcsóbban, mint az elővételes bérlet – ez az idei karácsonyi Hegy’ belépő. Az eddigi elfogadóhelyeken november 16-tól pedig SZÉP-kártyával és Üdülési Csekkel is megvásárolhatók a jegyek.
Ajándékbontás Hegy’ pólóban
A gyorsaságot külön díjazza a Hegyalja Jézuska, az első 50 fesztiválbérlet tulajdonosa ugyanis már Hegy’ pólóban feszíthet a karácsonyfa mellett. Aki a leggyorsabbak között szerezi be a jegyét, egyszerűen elintézheti, hogy karácsonyra meglegyen az igazi feszt-outfit. Nem kell mást tenni, mint lefotózni a Hegy’ bérletet, ügyelve arra, hogy látszódjon a sorszáma. Majd a fotót feltölteni a Facebookon a Hegyalja Fesztivál fun club falára, és  várni a postást a csomaggal. 
A Hegy’ Facebook oldalára már csak azért is érdemes benézni, mert idén a hegyaljások mondhatják meg, hogy kiket szeretnének hallani június 25-30. között Tokajban. A Hegy’ kívánságlistára még mindig nem késő felírni a nagy kedvenceket, hogy a 2013-as nyárindító Hegyalja is az év legfelejthetetlenebb bulija legyen. 

Borsodi Hegyalja Fesztivál – Igazi Fesztivál igazi arcoknak
A Hegy' az a hely, ahova vissza kell térned, hiszen a tokaji hegyek között az igazi arcok, az igazi zene, azaz az igazi fesztiválélmény vár. A Borsodi Hegyalja Fesztivál az ország egyetlen olyan négynapos bulija, ahol a fesztiválélményeid a világörökség részévé válnak. 
Június 25-30. között, 14. alkalommal élvezhetik a hegyaljások a Tiszát, a tokaji borokat, a legizgalmasabb külföldi csapatok és magyar zenészek koncertjeit egyszerre. Az egyetemisták itt ünnepelhetik meg a vizsgaidőszakot, az érettségizők pedig végre felszabadultan tombolhatnak kedvenc zenekaruk koncertjén, hiszen idén a Hegy’ nyitja a nyarat.
A külföldi fellépők mellett idén is itt lesznek a legjobb hazai zenészek, a legviccesebb stand-uposok, sőt ez az a fesztivál, ahol a legtöbb magyar borásszal találkozhatsz. A Borsodi Hegyalja Fesztiválon akár együtt sörözhetsz, Furmint-fröccsözhetsz a kedvenc íróddal, énekeseddel, sőt ez az a hely, ahol két koncert között még munkát is könnyedén találhatsz.
Több mint 200 fellépő, hajnalig tartó pörgés, evezés, színház, strandolás, boros pincék, izgalmas beszélgetések, az ország legjobb arcaival. 2013-ban a nyár egy igazi fesztivállal és igazi arcokkal indul Rakamaz-Tokajon. 

További információ

2012. november 23., péntek

PUFfanok - Pál Utcai Fiúk (2012.11.)

Nem vagyunk PUF fanok. Még sohasem utaztunk miattuk, de ha „házhoz jönnek“, akkor megnézzük, mi újság a házuk táján. Most nem számítottunk sokra, hiszen a Legelő lassan a múlt ködébe vész - gondoltuk -, új lemeznek pedig híre sincs.
Aztán elkezdték a fiúk és a feléig kb. elfeledkeztünk az idő múlásáról, amiről főképp Lecsó intenzív jelenléte tehetett. A dalok lendületesen szóltak, a műsor felépítésében jó ritmusban követték egymást a gyorsabb és lassabb nóták, a jó szövegek nagyrészt érthetően szólaltak meg, lendülete, hangulata volt a dolognak. Aztán a felénél vagy mi fáradtunk el, vagy a dalok kezdtek egymáshoz hasonlítani, vagy visszafogott énekesnőjük fékezte nekünk a élményt, de egyre többet kalandozott tekintetünk más irányba. Ezt most nem fogjuk kideríteni. A lényeg az, hogy az egyik legkellemesebb PUF koncertet láttuk PUFra járásunk óta.


Pál Utcai Fiúk (2012.11.) from simarafoto on Vimeo.

2012. november 22., csütörtök

FESZ-es válasz a minisztérium videójára

Az előzményeket itt találjátok.

ELŐZMÉNYEK

A FESZ (Független Előadó-művészeti Szövetség) videóüzenetben állt ki az ágazatot sújtó, méltatlan és felelőtlen politikai magatartással szemben.
Itt: http://www.youtube.com/watch?v=YfenOc7leA0

Videóüzenetünk célba talált. Alig 4 nappal később az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) is videóüzenet készítésére adta a fejét.
Itt: http://www.youtube.com/watch?v=ITaB0eVoHVQ

Zene/Music by: Sofort beeneden/Jason Neustart (THX to Imre&Moritz)

2012. november 21., szerda

Tisztelt Szerkesztőség! - Péterfy Bori új lemez és turné

"Tisztelt Szerkesztőség!
December elején már a boltok polcairól csábítja a rajongókat Péterfy Bori ésa Love Band új lemeze, a Fehér éjszakák. A hírek szerint legutolsó stúdióalbumuk, az álmodozó-pszichedelikus 2B után az új hanganyag sokkal "zajosabb", kísérletezőbb lesz. A lemezt élőben elsőként a pécsi és környéki rajongók hallhatják, november 30-án a Pécsi Est Caféban."

"Egy hajnali bolyongás története" - ez lehet a summázata Péterfy Bori legújabb, november végén megjelenő új lemezének, melynek 11 friss, ropogós dala a idén nyáron készült a zenekar próbatermében, s az utómunkákra a napokban tettek pontot. A Bori terhessége miatt egy évig szünetelő zenekar idén áprilisban kezdte újra a koncertezést, most pedig minden eddiginél zajosabb, kísérletezőbb hanganyaggal jelentkezett. A zenei producer most is az Erik Sumo Bandből és egyedien izgalmas dallamvezetéséről elhíresült Tövisházi Ambrus.

A szövegíró csapat bővült: ezúttal Hujber Szabolcs, Tariska Szabolcs versei mellett Hajós-Dévényi Kristóf, az Unbending Trees frontember-szövegírója is írt dalszövegeket. És - az éneklés mellett - Bori is szerepel szövegíróként a lemezen, s szövegei olyanok "mintha egy képzeletbeli film kísérődalai lennének" - mondják zenésztársai."
(presspresso)





A Fishing on Orfű közönsége ezúttal Péterfy Borit kérdezhette. http://www.bama.hu/a-kozonseg-kerdez-peterfy-bori-a-fishing-on-orfun-240412
A művésznő többek között olyan kérdésekre válaszolt, hogy mennyit iszik, miért meztelenkedik, és hány éves.

2012. november 20., kedd

Hagyomány és jazz - East Gipsy Band

Az East Gipsy Band jazz-be öltözteti a tradicionális roma zenét. Amerikai sikereik után most nálunk mutatták be másfél éve megjelent CD-jük zenei anyagát.
A hagyományos dallamok jazz harmóniákat kaptak és fantáziadús szólókkal gyarapodtak. A cimbalmos, Oláh Vilmos, ígéretes tehetség, viszont a többiek brillírozása mellett most egy kicsit szürke maradt, de lehet, hogy csak kevesebb tér jutott a szólóinak, tudása csillogtatásának. A zongorista, Balázs József - aki egyben a zenekar vezetője is -, elmélyülten és érzékenyen kísért és improvizált. Az énekes, Balogh Guszti, fátyolosan lágy hangjával, értő előadásával többször kellemes borzongást okozott. A bőgős most New York-ból érkezett vendégnek és barátnak, nem hagyta ellustulni ujjait a hangszerén. A dobos, Balázs Elemér, az „öreg róka“ látható élvezettel, látványosan püfölte a bőrt, váltott ki megérdemelt elismerést szólóival. Az est igazi főszereplője viszont számunkra a hegedűs-gitáros Sárközi Lajos volt, aki könnyeden és virtuozan játszotta minkét hangszerén a fejében megszülető témákat, hangos ovációkat keltve időről-időre.
Kellemes, jó hangulatú jazz koncert volt, tele lágysággal és a hagyományok iránti szeretettel, tisztelettel.


East Gipsy Band from simarafoto on Vimeo.

2012. november 17., szombat

"új kezdetek, széles távlatok"


Kedves Lumnicernővérek szerkesztősége,

Eszter idén ünnepli 33-ik születésnapját. Misztikus és igéző szám, melyben a jövő új útjai rejlenek. Ezen kiemelkedő lehetőséget megragadva ünnepeljünk vele és művésztársaival november 20-án az Akvárium klubban, Budapesten.
21 órai kezdettel olyan csodálatos meglepetések várnak ránk, mint egy videóklipp premier, az elmúlt évek dalait felvonultató műsor, táncos zenész együtt ünneplés, valamint Eszter első zenekara, a Pavilon archív kiadása és egy remix lemez is tiszteletét teszi Eszter munkássága előtt.
Vendégek között köszönthetjük:
Bakai Márton
Darvas Kristóf
Dóczy Gabriella
Góbi Rita
Kirschner Péter
Kürti Katinka
Pribay Valéria
Restás Gergő
Szalay Tamás Géza
Zsámán Attila
Így nagyon sok szeretettel várunk, hogy csatlakozz te is eme jeles ünnephez.
Egy ajánló, hogy mi is várható... Oldja el és a Szeressünk
Az esemény média támogatója a Klubrádió.


2012. november 16., péntek

...megtelik élettel a színpad - Pluto és Varga Zsuzsa

Amikor Varga Zsuzsa megjelenik, megtelik élettel a színpad. A Pluto korrektül hozza könnyen megjegyezhető dalait (a cipészinas is fütyülhetné, ha még lennének inasok és nem halnának ki a cipészek (nálam van egy a szomszédban, hehe)) és mikor Zsuzsi megjelenik, az előbbi (vagyis olvass vissza, ha nem követtél). (Látom, ma sok a zárójel, a mellékesen felötlött gondolat, a csapongó rebbenés ágról ágra, bőbeszédűség álarca mögé bújtatva amit nem akarok kimondani, pedig... pedig... Hát legyen!)
A Plutot a közönségével ellentétben most kevésbé élveztük (na, egy dal azért tetszett), de mikor Varga Zsuzsa megjelent, megtelt élettel a színpad...


Pluto és Varga Zsuzsa (2012.11.) from simarafoto on Vimeo.

2012. november 15., csütörtök

Balett klasszikus - Hattyúk tava (Szentpétervári Fesztivál Balett)

"A hattyúk tava Pjotr Iljics Csajkovszkij első balettja, a balett irodalom egyik legtöbbet játszott darabja. A művet 1874-1876 között írta. A szövegkönyvet Vladimir Begicsev és Vaszilij Gelcer a Théophile Gautier-féle romantikus balettszövegek mintájára dolgozta ki, egy régi orosz népmese alapján. A bemutató koreográfiáját Julius Reisinger állította össze. A művet először 1877. február 27-én mutatták be a moszkvai Nagyszínházban. Napjainkban a leggyakrabban a Marius Petipa által 1895-ben kidolgozott koreográfiával adják elő. Az első magyarországi bemutató - 1951-ben - Aszaf Messzerer nevéhez fűződik, aki a moszkvai Nagyszínház kiváló klasszikus táncosa, majd koreográfusa volt....
... A mű érdekessége és nehézsége is abban rejlik, hogy minden előadás során ugyanaz a balerina játssza Odettet, és Odiliát. Szakmai szempontból mindenképp a Fekete Hattyú tánca a második felvonásban, azon belül is a 32 fouetté en tournant forgása az egyik legnagyobb kihívás. A fouetté en tournant egy lábon végzett, egy lábra érkező forgást jelent, amely során a szabad láb a levegőben köröket írva le idézi elő a fordulatot. A 32 fordulat roppant sok, és megterhelő, Csajkovszkij balettjének bemutatása idején pedig különösen megdöbbentő volt ez a szám. Ezt először Lev Ivanov alkalmazta Hamupipőke című balettjének Grand Pas d'action részében...."
(wikipedia)

Sportcsarnokban láttuk az előadást, amit kicsit stílustörésnek érzek, bár a hatalmas színpad és díszlet a környéken máshová nehezen lett volna berakható. Apropó, a díszlet: voltak megjegyzések, hogy giccses. A mai kor ízléséhez tényleg "nem passzol", de ne feledjük, hogy klasszikus előadást láttunk ami az 1800-as évek végén készült és a szentpéterváriak próbálták az eredetit színpadra állítani. Bár ennek kissé ellentmond a füstgép és a popkoncerteken már megszokott LED lámpák alkalmazása. Hiába, az időutazásban is haladni kell a korral...
Az együttes nem a világ legjobb társulata, de nagy erényekkel rendelkezik. A kar az esetek nagy részében - nálunk kicsit szokatlan módon (tisztelet a kivételnek) - együtt mozog. Vagy jobban érzik a zene lüktetését, vagy jobban tudnak számolni... :) (Vagy jobban nyúzzák őket, hadd hulljon a férgese.) A mozdulatok légiességre törekvők, néha szinte felszállnak ezek a hattyúk a színpadról, ami a főszerepeket táncoló (Odette és Odília) balerinánál meg is történik, megjelenései az előadás csúcspontjai. Könnyedség és légiesség, pontosság és technikai tudás jellemzi átélt táncait. Ő miatta mindenképpen érdemes volt elmenni, de a többiek sem okoztak csalódást. (kb ezt vártuk...)
Jó zene, szép mese, profi előadás, mi kell még egy jó estéhez? Gyalog mentünk haza és útközben a Hattyúk taváról beszélgettünk...


Hattyúk tava - Szentpétervári Fesztivál Balett from simarafoto on Vimeo.




2012. november 14., szerda

Gőg és demogóg fia vagyok én...

Kicsit kifacsartuk Ady sorát, miközben a szívünk facsarodik...

A VI-os kategóriában nyilvántartásba vett, független előadó-művészeti szervezetek részére megítélt, 2012. évi működési hozzájárulásokra az Emberi Erőforrások Minisztériuma - törvényi kötelezettsége ellenére - 2012. november 6-áig még mindig nem kötötte meg a támogatási szerződéseket.

A megjegyzések le vannak tiltva ennél a videónál.

2012. november 13., kedd

Elixir

"Sziasztok!

Megjelent a Wasabi Kht. zenekar második videóklipje ha van rá lehetőség kérem tegyétek ki a honlapotokra, facebookra..."


"Varázsszer a legújabb Wasabi Kht. videóklip
Elkészült a Wasabi Kht. zenekar második klipje, az Elixír című számhoz. A csapat a nyári fesztiválszezon egyik közönségkedvencét választotta ki, melyet Hajdu Nelli énekesnő és Nagy Gábor gitáros írtak közösen.
A Wasabi Kht. rock, pop, jazz és elektronika egyvelege. Nagy Gábor (ex-Zanzibár) gitáros, és az elbűvölő jazz-énekesnő, Hajdu Nelli, alapították a zenekart, Hain Rékával (basszusgitár), Bodzsár Tamással (billentyű, trombita), Kludovácz Csabával (dob) 2010-ben. Az első klipes számukat, a Hol halnak meg a galambok?-at, illetve a Csodabogár című szerzeményt is rendszeresen játsszák a rádiók. Számos fesztiválon (Pafe, Fishing on Orfü, Veszprémi Utcazene, Sziget), és egyéb rendezvényen (Magyar Dal Napja, Hangfoglalás, Szerencse Szombat) léptek már fel.
A Heaven Street Seven legutóbbi két klipjét rendező Hosszú Gábor készítette a Wasabi Kht. második videóját az Elixír című dalhoz, melyet Schram Dávid kevert. Hain Réka, a zenekar basszusgitárosa pedig ezúttal sem csak zenészként, hanem a klip vágójaként is részt vett a munkában. A választás a nyári fellépések láthatóan legnépszerűbb számára esett. - A szám egy átvágott, elkeseredett lány panaszkodása dalba öntve. A hozzá forgatott videó egy image- klip. A zenekar látható a képsorokon, egyedül Nelli jelenik meg külön, 4 különböző karaktert alakítva. Ez is azt sugallja, hogy bármilyen típusú nő kerülhet olyan helyzetbe, amiről ez a szám szól – árulta el a forgatásról Nagy Gábor gitáros.
A klubszezon alatt a fővárosban és több vidéki helyszínen is találkozhatunk a zenekarral, közben folyamatosan írják az új dalokat bemutatkozó albumukhoz, ami előreláthatólag 2013 őszén fog megjelenni, míg a következő klip valamikor a tavasz folyamán."

Zene: Nagy Gábor - Hajdu Nelli
Szöveg: Nagy Gábor - Hajdu Nelli
Keverés /Mix/: Schram Dávid

HAJDU NELLI - ének, NAGY GÁBOR - gitár, HAIN RÉKA - basszusgitár, BODZSÁR TAMÁS - billentyű, trombita, KLUDOVÁCZ CSABA - dob

Rendezés: Hosszú Gábor, Wasabi Kht.
Operatőr: Hosszú Gábor
Vágás és utómunka: Hain Réka
Operatőr, asszisztens, világosító: Polgár András, Bruzsa Gábor
Smink: Lipárdi Móni
Haj: Keresztúri Bernadett
Helyszín: Imladris Kulturális Központ
Hangszerek: Vintage '52 és Artistatement Backline

2012. november 12., hétfő

Gettó testvér - "hiphopperek"

Figyelj testvér! Mi összejövünk megint. Mi, gettó testvérek. A peremről, a szélről. Alulról, a végről. Ötödször szól itt a hip és ötödször koppan a hop, azoknak akiknek kopp. Van itt pörgés fejen és fejetlenül és ha valaki véletlen a helyedre ül ne ugorj neki eszetlenül. Béke van testvér, de csak itt, nem a világban, ne higgy a hazugok bódító szavában. Kövesd a ritmust, utáld a kéket, vesd meg a konformos csőcseléket.
A színpadról nyomják a szöveget a srácok, én pedig itt addig csendesen elázok...


hiphopperek from simarafoto on Vimeo.

2012. november 11., vasárnap

Hang, költészet és közösség az új évezredben


Hang, költészet és közösség az új évezredben
Tudományos és kritikai konferencia az Írószövetség Avantgárd Szakosztályának rendezésében
2012. november 13. (VI. Bajza u. 18.)

9,30-11,30
Szkárosi Endre: Újra a közösségi költészet felé – slam poetry
Gyukics Gábor: Nyitott sz(l)em
Cseres József: Vocal Cages up to now (Voice and Text Pieces by John Cage in Retrospect)
Müllner András: Hangmontázsok a hatvanas évekből. Erdély Miklós és barátai 
technikai hangkölteményei
VITA

11,30-13,30
Papp Tibor: Számítógép és hangköltészet 
Sós Dóra: Bonyolult zene bonyolult embereknek - az emberi hang tendenciája a zajzenében és egyéb experimentális zenei irányokban
Puskár Krisztián: Analóg szintetizátor mint közösségformáló eszköz 30 éve és ma
- Sugár János: A táncoló figyelem, a vj népművészet
VITA

15-17
Danyi Gábor: A performance emlékezete a szöveg-térben (Krusovszky Dénes: A felesleges part)
Fodor Tünde: Közeledve és távolodva - reflexiók Petőcz András és Sáry László közös lemeze kapcsán 
Csala Bertalan: Tendenciák és szélsőségek költészetben és zenében
Petőcz András: Hang és szöveg: a 80-as évek akusztikus költészete, avagy a versformák radikális átalakulása
Hammer Ferenc: A siker és a hírnév algoritmusai a p2p-világban
VITA


Este 8-tól
Költészet³ - szöveg, zene, akció
Rohamban az avantgárd:
Aldo, Bernáthy Zsiga Live Act, én, Kemény Zsófi, Müller Péter Sziámi, Sáry László-Petőcz András-Sáry Bánk, Spiritus Noister (Ladik-Sőrés-Szkárosi)  

Roham Bár 
(VIII. Vas u. 17.)

2012. november 10., szombat

Én megmondtam! - Kistehén (2012.11.)

- Kistehén? Ilyen névvel nem lehet jó egy zenekar. - Jelentette ki Xénia mikor említettem neki a közelgő koncertet. Nem lett nagyobb bizalma akkor sem, mikor elmeséltem, hogy a Sziget hajdani Kistehén reklámjának készítőiből alakult anno, innen a név is.
- Már átalakultak, más zenét játszanak, a hangzásuk még az utolsó lemezhez képest is változott - győzködtem, ennek ellenére erősen szkeptikusan jött a koncertre...
... és az első dal felénél a ritmusra ingatva a fejét mosolyogva fordult felém:
- Ez jó!
- Én megmondtam! - ordítottam a fülébe büszkén és pár percig tévedhetetlennek éreztem magam...
Kollár-Klemencz Laci szokásosan kitett magáért, egyre szuggesztívebb előadóvá érik. Interpretálásában a dalok mögöttes tartalmat, új jelentést kapnak. Ez főleg élőben van így, bizonyítva, hogy a Kistehén folyamatosan fejlődő koncertzenekar. Már csak három gitár és dob van a színpadon és pár, szinte rejtetten működő szintetizátor. A hangzás erősen rock-os, alteres, tempó és ritmus váltásokkal, zúzós szólókkal, csendekkel és robbanásokkal. Robban a közönség is, ahogy kell és mi is roppantul jól érezzük magunkat.
Most már Xénia szótárába is felkerült a Kistehén Tánczenekar.


Kistehén (2012.11.) from simarafoto on Vimeo.

2012. november 9., péntek

Megint... - Zagar (2012.11.)

A prímet a billentyűs-szerző, Zságer Balázs viszi. Az énekes a hangjával tűnik ki, a basszeres a show-t adja a kemény alapok mellett. A DJ „végigsikálja“ a produkciót, hangszerré avatva a dj pultot. A dobos hatásosan erősíti és színesíti a groove-okat. A közönség pedig teszi a dolgát: élvezi.
Megint voltunk egy jó Zagar koncerten.


Zagar (2012.11.) from simarafoto on Vimeo.

2012. november 8., csütörtök

Hattyúk tava

"Szentpétervári Fesztivál Balett

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
2012. november 12., 19:00, Hattyúk tava

A művészi hagyományokat és a mesteri tánctechnikát briliánsan ötvöző társulat képviseli mindazt, amitől az orosz klasszikus balett népszerűsége olyannyira töretlen maradt az évtizedek során, a rendszerváltás után is. Szigorú klasszikus elegancia mellett a XXI. század friss, légies atmoszférája teszi a Szentpétervári Fesztivál Balett előadásait felejthetetlenné – tökéletes koreográfia, arisztokratikus ragyogás, csillogó jelmezek és díszletek váltják valóra generációk legszebb meseélményeinek világát.

A vendégszereplés a klasszikus balettrepertoár egyik patinás mesterművét mutatja be a széles közönség számára, amely igazi jutalomjátékot jelent a színpadi művészek és a közönség számára egyaránt – életkortól függetlenül.

A Hattyúk tava a nyugati tánckultúra és egyben az egyetemes emberi civilizáció egyik szimbóluma. Csajkovszkij legismertebb színpadi zenéje az örök művészi értékek panteonjában foglal helyett, amelyet minden művelt ember jól ismer. Ugyanakkor gyönyörű történetet dolgoz fel, a klasszikus koreográfia fantasztikusan virtuóz tánckettősöket tartalmaz, amelyek az ember lélek jó és rossz felének harcát elevenítik meg a csodálatos tündérmese keretében. Így a történet és a látvány számos rétege megérinti gyermekek és felnőttek lelkét egyaránt."
(MasterPress)

- Sint Petersburg 2002.
Prince- Alexander Zhembrovskyy

2012. november 7., szerda

Novemberi FÜGE

"A sikeres, sok látogatót vonzó JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház megnyitója után, már rögtön érkezik egy újabb fontos programunk, a Független Thália Projekt.
A Thália Színház és a FÜGE Produkció együttműködésének eredményeként számos függetlenszínházi előadással találkozhattok a budapesti teátrumban a 2012/2013-as évadban.
A KOMA az Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut című előadásával mutatkozik be, a HOPParta Kőszegi Várszínházzal közösen létrehozott, Hajrá Háry! című zenés produkcióját adja elő, de a projekt keretében újra színpadra kerül a Szikrában bemutatott és azóta sem játszott Szeret…lek című darab is a Manna Produkció és a HOPPart gondozásában. Láthatóak lesznek ifjúsági előadások is, többek között a Nézőművészeti Kft. Gyáva és Vakság című darabjai.
Keresd a programjainkat a www.thalia.hu oldalon.
Kövess minket a Facebookon!


A novemberi hónap sem telhet el Füge bemutatók nélkül.
Szeretettel várunk a programjainkon!


Theodor Fontane: Effi Briest - felolvasó színház

2012. november 16. 19:30, Rózsavölgyi Szalon
Thomas Mann, Fontane korábbi tanítványa az Effi Briestet  „az európai elbeszélő próza királyi ékszerének” nevezi, és valóban, a regény, német nyelvterületen klasszikusnak számít,  és a belőle készült színpadi feldolgozások egy sor társulat repertoárján szerepelnek ma is.
Szereplők:Bálint András, Kulka János, Pápai Erika, Pető Kata, Pintér Gábor, Széles László, Tari Teréz
Rendező: Németh Ákos
Bővebben...

Novembertől új helyszínen játsszuk a HOMOKPUZZLE c. előadásunkat

2012. november 11. 19:30, Thália Színház
Novembertől a Független Thália Projekt keretén belül nézhetitek meg a Homokpuzzle című előadásunkat a Thália Színházban.
Szereplők: Bánsági Ildikó, Jankovics Anna, Moldvai Kiss Andrea, Simkó Katalin
Rendező: Király Attila
Bővebben...

Magyarországi ősbemutató
Kia Corthron: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!

2012. november 20., 23. 19:00, XV. kerület Pozsony u.36. Rákospalotai Leánynevelő Intézet

Amikor egy kortárs amerikai drámát a Rákospalotai Leánynevelő Intézet lakói együtt játszanak el színészekkel, bent az intézetben, akkor nemcsak a tinédzserkori terhességről, a környezetvédelemről, a fenntartható fejlődésről és a kirekesztésről akarnak beszélni, amiről Kia Corthron drámája beszél, hanem szeretnék megmutatni, hogy milyen csodálatosak ők maguk, 
az intézet javulásra ítélt lakói.

Szereplők: Börcsök Enikő, Czene Alexandra/Jákovics Krisztina, Józan László, Kardos Róbert, Laki Eleonóra
Rendező: Schwechtje Mihály
Bővebben...

Magyarországi ősbemutató
Székely Csaba: Bányavakság

2012. november 24. 20:00, Szkéné Színház
Székely Csaba drámatrilógiájának az első része, a Bányavirág – melyet nagy sikerrel mutattak be Marosvásárhelyen is (és a 2012. évi POSZT legjobb előadása lett) és a Budapesten is, tavaly a dramaturgok szerint lett az évad legjobb drámája, idén a kritikusok szerint, a szerzője pedig Szép Ernő-jutalomban részesült. A harmadik rész, a Bányavíz az Örkény Színház drámapályázatának nyertese. Most pedig a trilógia középső része a Bányavakság, a Bányavirág jól ismert budapesti szereplőivel!
Szereplők: Bozó Andrea, Eke Angéla e.h., Kaszás Gergő, Széles László, Tóth József
Rendező: Csizmadia Tibor
Bővebben...


ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS:


Mihail Bulgakov: KÉPMUTATÓK CSELSZÖVÉSE JEGYVÁSÁRLÁS
November 5., 6. 19:00, Szkéné Színház


Kárpáti Péter: A PITBULL CSELEKEDETEI JEGYVÁSÁRLÁS
November  6., 19. 20:00, Trafó


Mozsik - Vinnai: A HUMOR FORRÁSA (Független Thália Projekt) JEGYVÁSÁRLÁS
November 6., 23. 19:30, Mikroszínpad

Székely János: CALIGULA HELYTARTÓJA - JEGYVÁSÁRLÁSNovember 7. 20:00, Szkéné Színház

EGYIRÁNYÚ ÚT  - JEGYVÁSÁRLÁS
November 8. 20:00, 30. 21:00, JURÁNYI


Kiss Márton: BELSŐ GYERMEK JEGYVÁSÁRLÁS
November 8., 29. 19:30, Bethlen Téri Színház

KOMA: Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut (Független Thália Projekt) -JEGYVÁSÁRLÁS
November 10., 27. 19:30, Thália Színház
 
 
SZERET...lek  (Független Thália Projekt) JEGYVÁSÁRLÁS
November 10., 30. 22.00, Mikroszínpad
 
 
HAJRÁ HÁRY!  (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
November 11. 20:00, Thália Színház

Jana Dobreva: HOMOKPUZZLE (Független Thália Projekt- JEGYVÁSÁRLÁSNovember 11. 20:00, Thália Színház

Szabó Borbála: TELEFONDOKTOR (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
November 12., 30 19:30, Thália Színház

VAKSÁG (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
November 12. 17:00, Thália Színház

A GYÁVA (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
November 13. 17:00, Thália Színház


ROLÓ (Független Thália Projekt) - JEGYVÁSÁRLÁS
November 13. 19:30, Thália Színház

Jordi  Galceran: VÁLTSÁGDÍJ (Független Thália Projekt- JEGYVÁSÁRLÁS
November 14., 28. 19:30, Thália Színház


Theodor Fontane: EFFI BRIEST JEGYVÁSÁRLÁS
November 16. 19:30, Rózsavölgyi Szalon



Kia Corthron: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! - JEGYVÁSÁRLÁS
November 20., 23. 19:00, Rákospalotai Leánynevelő Intézet


Székely Csaba: Bányavakság JEGYVÁSÁRLÁS
November 23. 16:00 (nyilvános főpróba), 24. 20:00 (Bemutató), Szkéné Színház


…HOGY MI AZ A MAJOMTŐR - JEGYVÁSÁRLÁS
November 30. 20:00, Szkéné Színház

www.fugeprodukcio.hu"


2012. november 6., kedd

Kihagyhatatlan - Bin Jip (2012.10.27.)

Szeretjük Harcsa Veronika művészetét, hangját, kedvességét, nyitottságát. Ez a nyitottsága és kísérletező kedve mutatkozik meg a Bin Jip underground electrós, jazz elemeket sem nélkülöző trip hop zenéjében is. A jól válogatott groove-ok mellé rafináltan efektezett gitár társul (Gyémánt Bálint) és Andrew J scratch-el. Veronika néha saját hangját módosítja és játssza vissza groovebox-ából és énekel rá szólamot.
A hangokhoz kicsit misztikus fény és füst társult, segítve a ráhangolódást. A hangulat nagyon oldott volt, a zene mélyben repült és magasan szárnyalt, Harcsa Veronika pedig nagy átéléssel hódította meg megint az egybegyűlteket.
Készül az új lemez.
Yeeee!


Bin Jip (2012.10.27.) from simarafoto on Vimeo.

2012. november 5., hétfő

Marge

A lemeze alapján avantgard electro-s jazz-es koncertet vártunk, ezért meglepődve láttuk, hogy „csak“ egy akusztikus gitár és tenor saxofon kísérettel áll a külsőleg is átalakult Marge a színpadra. Szőke hajához és képzett hangjához jól állt ez a jazz-es pop és végül is nem okozott csalódást.
- Valami „albásat“ vártunk és akusztikus „harcsaveronikát“ kaptunk - volt a mosolygós konklúzió.
Aznap éjszaka kellemes hangulatban hajtottuk álomra a fejünket.


Marge from simarafoto on Vimeo.

2012. november 4., vasárnap

Jótékonysági Gringo-koncert

"Egy egész estés, jótékonysági koncert keretében mutatkozik be a pécsi közönségnek Geszti Péter tavaly életre hívott sikerzenekara, a Geszti Péter és a Gringo Sztár. November 8-án, a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban felhangzik az új formáció szinte teljes repertoárja, s a bevételből - kétmillió forinttal - egy a dél-dunántúli régióban sikeresen tevékenykedő szervezet lesz gazdagabb.

Első alkalommal lép színpadra Pécsen Geszti Péter alig több mint egy éves formációja, a Gringo Sztár. A legendás Rapülők és a Jazz+Az frontemberének zenekara tavaly novemberben jelentette meg a Pálinka Sunrise című CD-t, mely hanganyaggal - a kritikák szerint - „Geszti Péter úgy tért vissza a lemezpiacra, hogy új anyagával és angyalaival nem csak a Rapülők és a Jazz+Az remek hangulatát idézi meg, de világzenével és naprakész trendelemekkel felfegyverkezve – minden korábbi lemezéhez képest több dallal – megy előre, abszolút sikerre hangolva.” És valóban, Geszti által „kozmopuritán” popzeneként meghatározott világban rap, pop, latin, reggae, jazz, elektronikus és balkáni folk elemek keverednek, kiváló jazz-zenészekkel a háttérben és a két „angyallal”, Gereben Zitával és Sapszon Orsolyával a forntember oldalán. Pozitív energia, igényes hangszerelés, szellemes és komoly „gesztis” szövegek jellemzik a dalokat, s elmondható, hogy teljesült az alkotók célja: nincsenek „töltelék” dalok a repertoárban. Ezt most a pécsi közönség is megtapasztalhatja, november 8-án a helyi Lauber Dezső Sportcsarnokban. A koncert bevételéből pedig egy, a szavazók által kiválasztott, a dél-dunántúli régióban tevékenykedő szervezet kap majd kétmillió forintot a Dél-Dunántúli Regionális Bank jóvoltából."

2012. november 3., szombat

Idő van - Kronos Quartet

A Kronos Quartet korunk legjobb kamaraegyüttese. Rock zenekar módjára turnéznak a világban, így hozták el hozzánk is a kortárs „komolyzenét“. New York-iak, mégis angolos kimértség és visszafogottság jellemezte előadásukat, a zene hevítette fel őket, színesítette belső koncentráltságukat. Volt mű amiben a vonósok mellett hanggenerátorokat szólaltattak meg és ha kevésnek bizonyult a négy hangszer hangzása, nem átallották azt „plébekről“ dúsítani. Kortárs zenét játszanak a szó legtágabb értelmében. Érzékeny előadásban szólaltatták meg többek között Márta István, Steve Reich, Wagner (Trisztán és Izolda nyitány) egy-egy művét, helyet kapott a műsorban egy skandináv népdal feldolgozása, de a három visszatapsolásba nem fért bele egyik híres Jimi Hendrix átiratuk sem. Azért nem csalódtunk, tartalmas, szép élménnyel lettünk a jóvoltukból gazdagabbak.

"Egy olyan együttes lép fel 2012. október 29-én a Kodály Központban, amiről nemes egyszerűséggel ezt állítják: új fejezetet nyitott a vonósnégyesek történetében. Ez az amerikai Kronos Quartet.
A zenekar 1973-ban alakult San Franciscóban, David Harrington vezetésével, aki mindmáig a Kronos Quartet irányítója. Az ismert, hagyományos vonósnégyesekkel ellentétben repertoárjukon nem klasszikus szerzemények szerepelnek, hanem kizárólag XX. századi szerzők művei. Stílusbeli, műfaji és földrajzi határok nélkül egyaránt szerepelnek műsorukon a XX. századi mesterek (Bartók Bélától Ligeti Györgyig – hogy hazabeszéljünk), kortárs zeneszerzők (Aleksandra Vrebalov, John Adams, Alfred Schnittke, Philip Glass), jazz legendák (Ornette Coleman, Charles Mingus, Thelonious Monk), illetve más közkedvelt műfajok, mint a rock és a világzene neves képviselőinek (többek között Jimi Hendrix, John Zorn, Alim Qasimov, Astor Piazzolla) kompozíciói.
Szerzeményeiket sok esetben a különféle népzenék inspirálják, gyakran merítenek keleti és egyéb egzotikus zenékből. Előadásaikban a legváltozatosabb eredetű zenei elemek, motívumok jelennek meg.
A zenekar munkásságát számtalan díjjal ismerték már el, köztük az egyik legjelentősebb a Grammy-díj, melyet 2003-ban vehettek át a legjobb kamarazenei előadás kategóriájában, a Dawn Upshaw-val közösen készített Berg: Lyric Suite című albumért.
A mostani, David Harrington (hegedű), John Sherba (hegedű), Hank Dutt (brácsa) és Jeffrey Zeigler (cselló) felállású vonósnégyes az elmúlt évtizedek egyik legbefolyásosabb zenekarává vált, és nagy hatást gyakorol a zeneszerzők és előadóművészek új generációjára.
Ahogy Máté J. György zenekritikus írta róluk korábban: a Kronost nem foglalkoztatja különösebben a vonósnégyes történetisége, a vonós kamarázás Haydntól Schönbergig ívelő fejlődésének és átalakulásainak művészi titka. A kaliforniai vonósnégyes szívesebben nyúl kortárs alapanyagokhoz, és rendszeresen merít keleti és más egzotikus zenékből, olyan kultúrákból, ahol még talán hírét sem hallották a vonósnégyeseknek. A kvartett előadásaiban a legváltozatosabb eredetű zenei elemek, motívumok, stílusfordulatok jelennek meg egymás után, mellett, alkalmasint egymással keveredve. A Kronos-féle eljárás azt sugallja, hogy bármilyen zenei alapszövet vonósnégyessé szabható át, vagy még radikálisabban, bármilyen zene átalakítható bármilyen más zenévé.
Ezt az álláspontot húzza alá Márta István zeneszerző is:
– Kétségtelen, hogy a Kronos a világ egyik legjobb kamaraegyüttese, amely képes volt megújítani a kortárs zenét. Méghozzá úgy, hogy miután a világ számos országából kértek fel zeneszerzőket, hogy írjanak külön nekik műveket, ezek alapján egy fura, leginkább crossovernek mondható zenei világot hoztak létre. Olyan crossovert, ami egy komoly, értékes és minőségi komolyzenét jelent. Bár gyakorlatilag úgy turnéznak a világban, mint egy rockzenekar, nagyon fogyasztható, mégis fantasztikus előadó-művészetet felvonultató műsornak örülhetünk majd..."
(Eozin Magazin)


Kronos Quartet: Sun Rings from kq kq on Vimeo.
Composed by Terry Riley
Visual Design by Willie Williams
Video Produced by David Teague and Steve Lippman

Sun Rings, written by longtime Kronos collaborator Terry Riley, is an evening-length work in 10 movements. With visual design by Willie Williams, lighting design by Larry Neff and sound design by Mark Grey, Sun Rings is a multimedia production featuring a choir and both sounds and images from space. The piece, commissioned for Kronos by NASA and others, received its first performance at the University of Iowa's Hancher Auditorium in October 2002, and has since been performed in cities including London, San Francisco, Calgary, Tucson and Boston.

Performed by Kronos Quartet at Tokyo Metropolitan Art Space(東京芸術劇場)1991

2012. november 2., péntek

Sóhaj

Most amikor a Jimi Hendrix Experience albuma dübörög Alba fészbukos jóvoltából a hangszórókból, temetők, tájak és emlékek után kavarognak a gondolatok: férjek, szülők, nagyszülők, kismamák és szépapák árnyékában hogy a fenében is éljek ebben az élettől kifosztott világban....
Elsuhanok a szülői ház előtt kicsit lelassítva ugyan, de már nem megállva csak sóhajtozva... bár látom anyámat ahogy ott ül a gangon az utca felé nézve és vár..., apám is ott van, kifakult svájcisapkájában az udvaron szöszmötöl, öregapám, öreganyám... a régi eperfa, a kút, a nyári konyha és mind, mind ami már sosem lesz....
Itt csak a Hey Joe maradt és öreganyám utolsó elfakult integetése a házuk előtti hídról... most dédunokái intenek egy búcsúpillantást ugyanerről a helyről..., hiszen ez így van jól, az élet bennük folytatódik.
Bár Kányádi azt írja legárvább az akinek halottja sincsen...., de úgy gondolom akinek sok van az is csak egy árva...

by Xénia

2012. november 1., csütörtök

Halottak napja

"... Mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal
mert a legárvább akinek
még halottai sincsenek..."

Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben (részlet)