2010. december 31., péntek

2010. december 30., csütörtök

Dizájn rejtvény

Hol készült a fenti fénykép az odaillő esztétikus táblával (felirat: Kérjük az ajtót becsukni!)?

(Megfejtés: Pécsi Székesegyház bejárati kapu)

2010. december 29., szerda

KKK - Kodály Koncert Központ - Al Di Meola

TÁN EGY BALKÁNI: Nemtom, tán megártott a Laphroaig whisky, vagy az előcsarnokban osztogatott remek szekszárdi cabernet sauvignon, de minden fal rám akart borúni, ferdék vótak a jó ki szkáj ülőkék a hatvanas évekbűl és a pútra sem tudtam lerakni a poharam, mert olyan ferde vót, mint a Gazsi töke kefélés után…
GANDALF: Naaaa….!
TÁN EGY BALKÁNI: …ruhakefe, kaktusz, a poharam meg löttyedt, pottyadt lefele…
VJL(ab): Meg botladoztál is, de azért, mert a padló is dimbes-dombos…
TÁN EGY BALKÁNI: Akkó nem csak az érzékeim csaptak agyon?
XÉNIA: Hát nem egy szabályos épület…
GANDALF: Skandináv stílusba oltott art deco betonsátor…
SIMARAFOTO: Minden díszítés nélkül…nekem kicsit rideg…
VJL(ab): Talán majd ha belakják…
SIMARAFOTO: Mindenesetre a szervezők rugalmasságát dicséri, hogy két perccel a kezdés elött még kaptam Press Pass-t.
TÁN EGY BALKÁNI: Preszpasz…ha,ha, ez jó!…preszpasz és kész...
SIMARAFOTO: Így nevezik, csak ezzel lehetett fényképezni.
GANDALF: Szóval a körítés nem kápráztatott el benneteket!
TÁN EGY BALKÁNI: Engem összezavart, az hótzihher…
XÉNIA: Engem meg a mellékhelyiség…
TÁN EGY BÁLKÁNI: Mér? Nem tudtá…?
XÉNIA: Tudtam, de a szomszédot is láttam, hogy tud, mert átlátszanak a fülkék opálos üvegei.
TÁN EGY BALKÁNI: Na neeee. Ettő a szemem is opálosba borul…
GANDALF: Térjünk át inkább a koncertre!
VJL(ab): És a teremre.
XÉNIA: Nekem tetszik. Lenyűgöző, ahogy az ember belép.
SIMARAFOTO: Szép a rejtett világítás.
VJL(ab): És ellentétben az előcsarnok ridegségével itt a meleg fa szín uralkodik.
GANDALF: Egy hatalmas art deco finn szauna...
XÉNIA: Arra gondolsz, hogy a szellőzés…
VJL(ab): Tán Egy Balkáni néha épp hogy nem horkolt.
TÁN EGY BALKÁNI: Enyomott a meleg és a féhomály, de mikor kiment valaki, az ajtón gyütt be a friss áer és feléledtem…
GANDALF: Ha most ennyire megáll a légmozgás, mi lesz nyáron?..
SIMARAFOTO: Végig égett a rejtett világítás.
XÉNIA: Igen, szép. Én sokszor azt néztem.
GANDALF: Nem a koncertet?
VJL(ab): Az baj, ha közben elvonja a figyelmét!
SIMARAFOTO: Talán, ha a színpadi fények meghatározóbbak lennének és nem ez a ma nálunk divatos színorgia…
TÁN EGY BALKÁNI: Egyszer ződ, egyszer piros, aztán ez is az is…
XÉNIA: Nekem végig a szemembe világított, pedig a drága páholyban ültem.
SIMARAFOTO: Igen, Tán Egy Balkánit ez is fáraszthatta. Az ellenfény bármily szép is, de emelkedő nézőtérnél a színpadról kifelé világítani életveszélyes, mert sok pontból kisüti a néző szemét.
TÁN EGY BALKÁNI: Minek megy a hülye mindenhova és ül összevissza! Üllyön ott, ahol a fényeket megtervezték, akkó nem böki ki a szömit!
VJL(ab): Ahogy elnéztem ezt nem tervezték, hanem csak összedobták a beállás alatt…, de néha találkozott a zene hangulatával…
SIMARAFOTO: Hát igen, a számok között markánsabbak, árnyékosabbak szebbek voltak a fények, ilyenkor tudott a szemünk kicsit megpihenni…
GANDALF: Elég már a fényekből! És a zene?
XÉNIA: az akusztika nagyon jó!
VJL(ab): Jó kis latinos, ambientes, meditatív, elszállós jazz muzsika remek előadókkal.
GANDALF: Világhírű művészekkel gitárokon, gitár szintetizátorokon, harmonikán és a fiatal magyar dobossal…
SIMARAFOTO: Nekem bejött…
TÁN EGY BALKÁNI: Fasza vót!

A koncert képeit itt láthatjátok.

2010. december 28., kedd

Péterfi Bori

Már unom, hogy mindig csak dícsérek, lelkesedek. Mindig jó koncertekre kerülök. Nem lehet ilyen szerencsém! (Nincs is.) Bori koncertjein kezdetektől egyenletesen kiváló teljesítményt nyújt, remek hangulatot teremt és ez most sem volt másképp, minek ragozzam? Beszéljenek inkább helyettem a simarafotók.

Utána viszont a csalódás. Ez az új DJ nekem nem jön be. Ellentétben az eddigiekkel, semmi köze az elötte levő koncerthez, nem viszi tovább a hangulatát, nem marasztal ott még egy sörre, whisky-re, vagy bármire...
Így most el is megyek...


Péterfi Bori from simarafoto on Vimeo.

2010. december 27., hétfő

Éjfélkor indul útjára a gyönyör - utoljára a karácsonyról

Egy régi olasz fílm címe jutott eszembe az érdekes kezdeményezésről, hogy szenteste éjfél után blues-zal ünnepeljünk. Megvallom, arra számítottam, hogy holmi „magányosok klubját“ fogok találni, de meglepetésre 3-5 fős csapatokan jöttek az érdeklődők és a Maxi Bár hamar megtelt vidám emberekkel. Az új tulajdonos nem csak zenével, hanem forraltborral és sütivel is kedveskdett. A jó hangulatról az Acoustic Band gondoskodott és néha beszállt hozzájuk fuvolával színesíteni Horváth Andrea is.

Azok között akiknek meséltem, voltak akik furcsállották, mondván a karácsony a családé, de ne feledjük a magányos embereket se és azokat, akik kényszerűségből vannak távol otthonuktól: tanulók, munkások, stb., vagy csak még nem akarnak hazamenni az éjféli mise után… Nekik és nekünk éjfélkor indult útjára a gyönyör, köszönet érte!

(fotók: xénia)

2010. december 25., szombat

Karácsony

Most, hogy megvan a karácsonyfa is, lélekemelő pillanat következik.
Előveszek egy nagy tálat.
(S nem a hegy levét jóféle pálinka formájában, hanem..) vizet engedek bele.
Beleteszem Jericho rózsáját, hogy a fa mellett zöldelljen az is!
Miért pont Karácsonykor?
Nem tudom………….
Talán, mert épp egy drezdai karácsonyi vásárban szereztem be őkelmét, talán, mert a sárga, kis gumó téli feltámadása a Napforduló és a karácsonyi születéshez kötődött bennem…
Talán meg azért, mert az Ünnep is, a rózsa is nekem a szeretetről szól.
Olvassátok a mesét, mit Seherezáde mesélt a rózsáról, de sajnos, mivel ez az ezerkettedik éjszaka hangzott el, már nem fért a hivatalos kötetbe!

Élt a sivatagban egy csodálatos virág.
Pompázatos zöld ruhája a sok-sok homok felett pompázott, kiemelkedett a sárga egyhangúságból és olyat mutatott az arra tévedőnek, amit az sosem gondolt volna, sosem látott olyat...

A sivatag szelleme egyszer arra járt és megbosszantotta a virág látványa...
Valahogy megriasztotta...
Mert más volt, mint amit megszokott, mert merészelt magányos lenni, mert
szép volt, mert nem félt a világtól és nem féltette magát, mert örömet
adott annak, aki látta és nem simult bele az egyhangúságba, nem állt
be a homokszemek közé...
A sivatag szelleme összehúzta fekete szemöldökét...
Ördögi terve támadt!
Hívta összes csodatévő dzsinnjét és egyesült erővel megátkozták a virágot.
A virág száradt, zsugorodott.....
Egyre kisebb lett, egyre sárgább, egyre szárazabb.
De ellenállt.
Nem könyörgött a sivatag szellemének, állta egyenes derékkal a szeleket, a feltámadó homokviharokat, állta a dzsinnek rosszakaratát és megmaradt önmagának, megmaradt virágnak, bár csúnya volt, aszott és alig élt....
Allah lenézett jólismert sivatagjára és felfedezte, mi lett egyik kis
kedvencével...
Messziről figyelte a sivatag szellemét, aki gonosz mosollyal figyelte
a rózsa haldoklását.
Allah nem akart háborúságot a szellemmel, nem akarta megbántani, de
megsajnálta a virágot és azon törte a fejét, mit tehetne....
Hívatta magához a sivatag szellemét.
Az ment, ha kelletlenül is, mert nem szeretett a nagyságok elé járulni és mert tudta, kellemetlen beszélgetés vár majd rá a mindenekfelettvalóval....
De magában megfogadta, nem enged majd a parancsnak, mert ő is erős és nem akar arcot veszíteni.
De Allah, aki mindent tud és mindent lát, nem is készült ilyen butaságra, ezt csak buta-buta sivatag-szellemek gondolhatják, hogy az erőszak az egyetlen fegyver és azzal lehet elérni azt, mit szép szóval is lehet...

S miután kiudvariaskodták magunkat szép arab szokás szerint és megkínálta Allah vendégét sörbettel és cukrozott rózsaszirommal, tért rá végül is arra, ami igazán érdekelte.
Elmondta a szellemnek, hogy ő teljesen egyetért azzal, ahogy a sivatagban intézi a dolgait és mindent jól tesz és egy igazán jó sivatagnak így kell működnie.
És soha ilyen szép sivatagot nem látott még és minden rendezett.
De kéri, kis kedvencének azt a kegyet, ha sok-sok vizet lát, akkor kizöldülhessen.
Soha de soha ne virágozzék többé, legyen csak átkozott, de a zöld színét és a leveleit megkaphassa, persze csak akkor, ha sok-sok vizet lát.

A szellem elgondolkodott....
Sivatag és víz?:))
Mosolygott magában Allah butaságán.....
S ráállt az alkura
- Legyen hát! mondta.
Soha ne virágozzék, emberi szem szép virágját sose láthassa, de legyen gyönyörű és adjon vidámságot, zenét, táncot, örömöt és szeretetet, ha sok-sok vizet és meleget kap....

És mikor hazaért a szellem, elcsodálkozott...
Jerichoból egy szerzetesrend költözött a virág mellé.
Imádták Allahot és mindig gondoskodtak arról, hogy a rózsának sok-sok vize legyen...
És a virág zöldellt a sivatagban..
Ő nagyobb átkot kapott, mint hogy nem virágozhat, hiszen a külsejével sosem törődött igazán..
Azt érezte, megbüntették, mert soha igazán önálló már nem lehet, a szerzetesek szeretetére van bízva és a szeretet az nagyon múlékony és illékony és nem akart csapdába kerülni ,ezért félt....
De nem tehetett mást, mint hogy elfogadja, hogy szeretet nélkül nincs, mert csak így tud zöldellni és örömet okozni....
És belesimult a szeretet hullámaiba s ő is megtanult szeretetet, örömöt adni a zöldellésével.

Aztán vándorok jöttek..
Vittek belőle egy-egy kis darabot...
Míg vitték és vándoroltak vele, egy kis összeszáradt gumócska volt....
Ha megérkeztek, vízbe tették és a gumó kizöldellt és a szeretet éltette és az arcokra mosolyt csalt és a szívekbe megkönnyebbülést ültetett...

Ezt jegyeztem le én egy öreg vándor arab szavai alapján, aki kezembe
nyomott egy kicsi, sárga, aszott sárga gumót...

………….mesélte Seherezáde az ezerkettedik éjszakán s gyorsan leírtam én


S0phia

2010. december 23., csütörtök

Napi Art for Izma - Tesco prizma

Hulala cukra Habalapapa

Két őslakos találkozik az óceániai szigetvilágban:
- Hulala cukra! - köszön az egyik.
- Habalapapa! - biccenti meg a fejét a másik.
Ha valakit nagyon tisztelnek, akkor mély meghajlással egybemondják:
- Hulala cukra Habalapapa!

2010. december 22., szerda

Pro és kontra - Magashegyi Underground

Régóta vártam a Magashegyi Underground Est Cafe- beli koncertjére. Aztán részemről a csalódás.....
Lumnicer nővérem mondta, csak bátran írjam meg a kritikát, de úgy gondolom ha megírom erről a véleményem megint csak jön egy ”kappbe” üzenet......mert valakit mindig sért az, ha nem egyezik egy vélemény az övével....
Szóval nekem nem teccik ha egy nő totál leural egy zenekart . Nem mondom van egyéni stílusa, ereje és hosszú karja, ami adottságot jól ki is tud használni, de nem láttam a zenélés örömét a zenekar többi tagján. Úgy jött le nekem (legalábbis), mintha nehézlégzés lenne a zenélés. Persze az is lehet, hogy rossz helyen álltam, vagy csak ilyen napom volt. Ennek ellenére kedvencemnek megmaradt a Szívtakarítás.
Amúgy meg Lumnicer nővérem majd elmeséli, hogy neki miért teccet nagyon is a Magashegyi Undergroundnd……..
(xénia)

Na, most vagyok bajban… Igaz, a koncert közben mondogattam, hogy majd jól megírom miért tetszik, de ez elmaradt és már nem igazán emlékszem mikre gondoltam akkor, csak az maradt meg, hogy jó volt. Azért összeszedem magam és megpróbálom megfejteni, mi volt Xénia nővérem baja.
Talán a különbség, ami a lemez és a koncert között van. Nővérem még nem látta élőben, így csak a rádió és lemez kicsit kiherélt dinamikájú felvételeit szerethette (dob és basszus végig a háttérben motoz), most meglepte a ritmusszekció dübörgése és kicsit tuc-tuc diszkós volta. Ő inkább a rafináltabb, tört ritmusokat kedveli… A koncerten kevésbé jelenik meg a felvételek nőies lágysága. Ő nem azt kapta amit várt, ellentétben velem, aki már tudtam, hogy dögösebb lesz a buli. Aztán pár perccel a Kubalibre felszabadult muzsikálása után néha tényleg kicsit morcnak és kedvetlennek tűntek a zenészek… Bíborka a hosszu karjaival tényleg uralta a színpadot, rajta kívűl nem nagyon lehetett másra figyelni, Ő maga a MU.
Hogy nekem miért tetszett? Amiért legelőször is, amikor láttam őket: sodró lendület, azonnal felismerhető egyéni hangvétel, a szövegek mindig szólnak valamiről és az „uralkodó” Bíborka bolondos, kicsit álnaív, teátrális „őrültsége”. A zene „csajosságával” megvallom néha nem tudok mit kezdeni, de a koncerteken eltűnik belőlem ez a zavar és együtt örülök a többiekkel.
(Gandalf)


Magashegyi Underground from simarafoto on Vimeo.

2010. december 21., kedd

Kőkorszaki szakik, nem kőkorszaki fokon - Stoni és Katona „Fater”

(Elnézést a címben szereplő rossz szóviccért - stone=kő -, de ez a Tán egy balkáni már csak ilyen… a szerk.)

Mán éget a pofám annyiszó hítak, de mindig vót valami dolog a ház körű, hol a csirkéket kellött kopaszítani, hol a világgazdasági váságot köllött megódani, hó az Obama telefonátt épp - őt meg mégsem lehet lerakni, hogy Stoni van! -, hol a magas hegyen kellött grundolni a főd alá…, de együtt a pillanat.
Nem épp zenéni való terem, a világítás sem veri ki a szemem, de a hangulat remek lett mikor Stoni két társával a hangszerek mögé állt. Mióta visszagyütt németbő, most hallottam először és meg kell mondjam, mindig is teknikás játéka érettebb, „nemzetközibb lett”. Annyira beindított, hogy be kellett próbákozni egy kis pájinkával, de kár vót, mert nem vót a megszokott … (ez itt a reklám helye, vegye fel a kapcsolatot a lumnicernővérekkel!), de a barnaser kárpótólt.
A hangulat akkó fokozódott, mikó a vendégek is színreléptek. Előszó a szájgyalus Balázs (remélem, jól mondom…) színesítette a hangzást, majd gyütt a sokak által várt Katona „Fater” és felszikrázott a színpad… Hogy ez a két pofa mit tud együtt… Két különböző stílus: Stoni keményebb, rokkosabb, Fater lágyabb, blúzosabb, mégis remekül kiegészítik egymást. Örömzene vót a javábó. Ebben a gitárpárbajban csak mi hótunk meg a gyönyörtől. Dobáták egymásnak a szólamokat a nagy örömzenélés közben.
Aztán begyütt egy magas gyerök, evinnyogott két számot, ami vót akinek nagyon tetszett és vót akinek nem. Egyiknek a papné, másiknak a jánya…
Mikó hazaértem, gyósan letőtöttem Stoni honlapjáról az új dalokat és azóta is hagatom…
(tán egy balkáni)


Stoni from simarafoto on Vimeo.

2010. december 20., hétfő

Gyors fotóriport - Al Di Meola

Mivel csak a két első szám alatt lehetett fotózni, ezért a képek nem igazán változatosak. A fotósok gyorsan csattogtatták masináikat (hogy megcsinálhassák életük fotóját), Al lassan melegedett bele - ez a képmutogatásomban is látszik -, a fények nem voltak „fotóbarátok”, a számok közötti szünetekben sokszor jobb hangulatú volt a világítás mint a zenék közbeni színorgia, de ízlések és fotonok különbözők…
A részletekről majd Nővéreim írnak, ha behozták nagy lemaradásukat… :)
(simarafoto)


Al Di Meola from simarafoto on Vimeo.

2010. december 18., szombat

Jethro Tull

Napokban a Facebookra feltett egy-két barátom Ian Anderson (Jethro Tull) zenei felvételeket.
Örültem neki és eszembe jutott 2008 őszének nagy élménye: a koncert.
Lumnicer Nővérek beszéltek rá, hogy írjak róla pár szót. Hát tessék....
Először a Pecsában lett meghirdetve ez a zenei esemény, aztán mivel nagy volt az érdeklődés áttették a Sportcsarnok melletti kis csarnokba, fene tudja már mi a neve...lényeg, hogy a barátnőmmel nagyon beindultunk rá. Valamikor rég még orsós-tekerős magnón hallgattuk nem egyszer a különleges hangulatú nótáit.
Fiatalkorunk legjobb „féllábú” fuvolása ( azt mondják, kezdetben az egyensúly miatt állt féllábra).
Nagyon izgalmas volt , hogy pár év ::)) elteltével élőben is láthattuk Ian Andersont, aki elejétől fogva egyedüli és állandó tagja a Jethro Tullnak..
Azonkívül nagy szerencsénk is volt, a koncerten sikerült helyett foglalni a legelső sorban. Széles mosollyal az arcunkon nem hallottuk, hogy nem szabad fényképezni. Ez miatt aztán fotóztunk... Sikerült egy pár perces videó felvételt is készíteni, hogy legalább a hangulata maradjon az utókornak, (:meg aztán legyen mit nézegetni majd az öregek otthonában...:)
Dübörgő, ütemes taps, ováció, füttyögetés igazán kellemes, jó koncert. Ian Anderson adta amit tudott, féllábra állt, parodizált, néha morgott, dünnyögött a fuvolájával. Játszott. Szerettük és boldogok voltunk, hogy ott lehettünk.....
Talán az egyik Lumnicer Nővér ki tud valamit hozni abból az egy perces felvételből, ami nem sikerült valami fényesen a tiltás miatt, de egy kis hangulat lejön azért ebből is.... :)
Egyébként meg ha valakit érdekel, a honlapján található egy rövid útmutató a kismacskák gondozásáról. :))
(anna)

2010. december 17., péntek

TV híradó

Nem szeretem a TV híradókat. A műsorvezető elmondja a hírt és hogy mit fogunk látni. Utána látjuk amit már elmondott és a szöveget is még egyszer hallhatjuk. Vagy hülyének néznek minket, vagy így akarják belénk verni, hogy Gipsz Jakabot falopáson kapták. Persze értem én, a műsoridőt ki kell tölteni valamivel.
Szerencsére ez hamarosan változni fog, mindenki egy helyről fogja kapni a híreket, nem kell tovább a csatornák között szörfözni, hogy mindenről értesüljünk...
Be sem kell többet a TV-t kapcsolni!

2010. december 16., csütörtök

Üdítő koktél: Kubalibre

Üdítő meglepetés volt számomra a még sosem hallott-látott Kubalibre koncert. (Lehet, kicsit le vagyok maradva.) Szimpatikus fiatalok szimpatikusan (örömmel) zenéltek. Megvolt bennük a hobby-zenekarok amatőr bája. (Én ezt dicséretnek mondom!!!) A magyar alternatív hagyományokat követik - pontosabban annak egy szeletét -, ami előnyük is, meg hátrányuk is. Előny, hogy nem a magyar kereskedelmi rádiók beszűkült bugyuta kínálatát harsogják, hátrány, hogy ezt a Lovasi fémjelezte vonalat már sokan lovagolják, így bármi ügyesek is, legjobb esetben is csak kullogni tudnak a többivel. A szövegekben már megmutatkozó saját hangot hiányolom a zenében, pontosabban annak nagyobb arányát. Hallom, hogy ott bujkál, türelemmel és kitartással (na meg tehetséggel) elő lehet csalogatni.
Merjünk mások lenni!
Szóval: a Lumnicernővérekre üdítően hatott ez a koktél…


Kubalibre from simarafoto on Vimeo.

2010. december 15., szerda

Kis komolyzene és látvány

Hmmm... Szeretnék ilyen koncertet látni és csinálni!... Hmmmm...


Alguses Oli - Trailer from Emer Värk on Vimeo.
„In Principio...“ is based on Arvo Pärts works „In principio“ and „Miserere“ and merges the sacred intimacy of music with powerful visual meditation. This production that searches for conciliation between the eternal opposition of the biggest and the smallest, the highest and the lowest in the cosmos is based on the divine logic of the Mandelbrot equation and the holy geometry. „In Principio“ is a pilgrimage of all the senses into the sacred space inside the human heart and at the end of this journey we will be forced to join the writer Miguel de Unamuno in acknowledging that:
The road that leads us to the living God, the God of the heart, and that leads us back to Him when we have left Him for the lifeless God of logic, is the road of faith, not of rational or mathematical conviction.

2010. december 13., hétfő

Most ez mi?

Most ez mi? Tánc vagy akrobatika? Döntsétek el! Az biztos, a lány mindkettőben jó. Fantasztikus!

This is fantastic video about the "Great Chinese State Circus", playing "Swank Lake".
Definately one of the most amazing things that I have seen...

2010. december 12., vasárnap

Nagy meglepetés :)

Nagy meglepetés... nekem.
De most megosztom veletek.
Felkerűlt a netre életem első két videó klippje. Már nem is emlékeztem rájuk, furcsa volt szembesülni velük. Rég volt, tán igaz sem...
Most itt vannak, lehet cikizni! (A dohányzás súlyosan károsítja ön és környezete egészségét!)



2010. december 11., szombat

Napi Art for Izma

"Te vagy a szebbik nem,
És én a rondább igen."

(idézet a Quimbi új lemezéről)

Levél a bardoba 2.

( "Mi a ‘Bardo’?
A buddhizmus alaptanítása szerint, mindennek aminek kezdete van, van vége is, így szükségszerű, hogy minden ami keletkezett el is múljék. Éppen ezért semmi sem állandó, amelyet jelen létformánkban megismerhetünk. Minden evilági dolog valamilyen módon a keletkezése és az elmúlása közötti köztes létben időzik..." Tibeti Halálmeditációk - a szerk.)

Előző levelemmel kicsit csaltam ám….. (http://lumnicernoverek.blogspot.com/2010/11/level-bardoba.html)
Rég megírtam, valamikor szeptemberben:)
De nem találtam a címed és ezért betettem a Piszkozatok mappámba…
Örülök, hogy végre megtaláltam a címed, és legalább egy mécses mellett gondolhattam akkor rád, mikor olvastad, és érezted, hogy rádgondolás van valahol a Földön…

Tudtam már akkor, mikor megírtam, hogy néha majd írok neked eztán is.
Nem baj, ha tudod, mire gondolok én itt, hogy tudd, mi az, amivel foglalkozunk majd OTT, a nem tudom, hol és mikorban….

Most azért írok, mert a dolgaim lassan haladnak és eszembe jutottál sok mindenről.
Először is, nagyon sokszor gondolok a régi zsidó mesédre a két angyalról.
Szó szerint ezt mesélted:
„Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen". És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen". És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.”
Igen, nekem szerencsém volt!
Születésemkor felettem állt a fehér angyal és azóta is őriz és véd a szárnyaival…
Ahogy Shakespeare mondja „ kacagtak a csillagok..” mikor megláttam a kelő napot..:)
Tudom, hogy amit teszek, annak eredménye lesz, mert az energiák így működnek.
Tudom, ha sok-sok pozitív energiát sugárzok az életbe, az engem körülvevőkbe, akkor az a nagy világegyetemből visszaszáll rám.
Vigyáz engem a fehér angyal és vigyáz engem az a pozitivitás, aminek a forrása csak én lehetek….

Nemrég megcsináltam egy tesztet –amúgy mostanság ezt használom majd a hivatásomban is és meg vagyok róla győződve, hogy nagyon jó és nagyon sok mindent felfed önmagunkról – amiben az optimizmusom 10-es.
A magyar átlag-ember optimizmusa 5, az enyém 10.
Hogy ebben mennyi a született sajátság, s mennyi az, amit életünk tapasztalásai raktak rétegekben ránk, ki tudja, tán e szempontból nem is lényeges, ez a jelen állapot.
Nekem ez azt jelenti, hogy mivel a magyar közismerten nagy a pesszimizmusban, én a világ bármely nemzetének átlagához mérten is nagyon erős optimizmussal rendelkezem, a saját magamba és a pozitivitásba vetett erős hitem nemzetközi szinten is megállja a helyét!:)

Ezért találtam megoldást egyik érdekes felvetésedre is.
Most ezt el kell, hogy mondjam neked, mert örülök, hogy megtaláltam a választ.

Emlékszel? Meséltél a sakkról.
A sakktábla – ami tulajdonképpen egy alap és fő mandala – az életet jelképezi.
Mikor megszületünk, az első kockán állunk.
Előttünk van a 63 másik kocka, bármely irányba léphetünk, s a lehetőségeink ekkor a legtágabbak, hisz tiszta még a tábla előttünk, bármely irányba kanyarodik az életünk, a variációk száma e pillanatban a legmagasabb.
S ahogy életünk során lépkedünk előre, mögöttünk az elhagyott kockákkal, az előttünk lévő tér úgy zsugorodik, lehetőségeink szűkülnek.
Egyre kevesebb üres kockát látunk magunk előtt s egyre kevesebb lépés-kombináció, amit megtehetünk.
Én ezzel kapcsolatban rájöttem valamire, s nagyon szeretném veled ezt megbeszélni.

Valószínűleg nem tudtam és nem is akartam tudomásul venni, hogy a lépéseim egyre determináltabbak s csökkentik a választási lehetőségeim, mikor én a szívem mélyen érzem, hogy egyre szabadabb vagyok s maga a világ térben is és a felkínált lehetőségekben is épp tágul számomra.
A megoldás bennem van!
A paraszt az, ami csak előre mehet, s csak egyet léphet.
De én lehetek bármely figura, amelyet akkor választok!
Ha akarom, lehetek ló, vagy ha kell, királynő, bástya, vagy király is, tetszésem szerint!
És akkor, ha számba veszem, merre nem jártam még a sakk-táblán, igenis, eljuthatok olyan kockákra, amik a hátam mögött maradtak egyszer, de még sose jártam arra, s új utakat nyitnak előre…….
Csak rajtam múlik, felismerem-e, melyik az a lépés-kombináció megkövetelte alak, amiben játszanom kell tovább az életem.
És fel fogom ismerni, hisz a fehér angyal áll mellettem.

Mi a véleményed erről?
Most látom magam előtt a bölcs mosolyod, amivel belemerülsz végtelen békédbe, miközben elnézően nézed az én véges, de örökkön ismétlődő s soha fel nem adott harcaim……

Majd még jelentkezem!

S0phia

2010. december 10., péntek

Barabás Lőrinc Eklektric - Electro Night

Az Electro Nigh második csapata is remek volt Barabás Lőrinccel és a Ray Manzarekre emlékeztető kitünő zongoristával, Premecz Mátyással együtt.


A Barabás Lőrinc Eklektric tagjai:
Barabás Lőrinc - trombita Fábián Julianna – ének Delov Jávor – dob Bata István – basszusgitár Premecz Mátyás – billentyűk DJ QCEE – scratch

2010. december 9., csütörtök

Megtörtént a csoda!

Paul McCartney-val és barátaival ültünk egy kerek asztal körül. Paul előkapta a gitárját és elénekelte a Because-t. Valaki megkérdezte, hogy mi volt John apjának a foglalkozása? Mivel senki nem tudta pontosan, előkaptam az iPhonomat és kigugliztam. Éppen megakartam osztani  a többiekkel, mikor felébredtem... :(

2010. december 8., szerda

2010. december 7., kedd

Bin-Jip - Electro Night

- Olyan, mint egy kislány! - suttogták körülöttem akik még nem látták élőben Harcsa Veronikát, mikor felment a színpadra a Bin-Jip-pel.
Igen. Állt egy légies teremtés a színpadon és énekelt légiesen, könnyedén, pontosan, érzelmesen, értelmesen, hevülten és szabadon. Olyan energia sugárzott le ránk, hogy Simarafoto le sem tudta tenni a masináját és inni kellet még egy sört,vagy bort vagy bármit, hogy valamivel kompenzáljuk a hozzájuk képesti nyugalmunkat.
És a zenekar is hozta a formát: Andrew J. stabilan és változatosan nyomta az alapokat, hangmintákat és scratch-eket két MacBook Pro-ján (az egyiken Ableton Live, a másikon ha jól láttam Serato Scratch Live futott), Kaltenecker Zsolt a billentyűk mögött Gyémánt Gábor gitárossal a jazz-es hangulatról gondoskodott.
A zenét a Potishead, Massive Attack, Lamb nyomát követve keverték ki, alkották meg sajátossá, jazz-esre, a lélekre, szívre, észre és lábra ható, megmozgató muzsikává...


Bin-Jip from simarafoto on Vimeo.

2010. december 6., hétfő

Ajánló - A Baltazár Színház a West-Balkánba

2010. december 11. és 12. este 7 óra
Cím: Budapest, Nyugati tér 1-2.

Arany lépés

"Életed fordulóponthoz érkezett. Eltévedtél a nagyvárosi útvesztőben. E társasjáték során meglelheted a helyes irányt. Kezedben a kocka. A lépések a sorsvonalon vezetnek. Utadat akadályok nehezítik, de vannak segítőid: a sorsvonal őre és a lovaid. A játék indul. A tét önmagad megtalálása. Ne feledd: Isten tenyerén lépkedsz!"

Iró: Vörös István
Rendező: Elek Dóra
Koreográfus: Vass Lajos
Steptánc-koreográfus: Simor Judit
Jelmeztervező: Király Tamás
Díszlettervező: Preisich Anikó
Smink-haj: Nagy Réka
Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus
Korrepetítor: Bubnó Márk
Műszaki munkatársak: Fehér István, Csima Gergely
PR: Papp Beáta

Színészek: Erdős Balázs, Horváth Szilvia, Janzsó Cecília, Keresztes Anna, Kovács Veronika, Kudari Réka, Medetz Attila, Müller Péter Sziámi, Raffael Erzsébet, Szilvásy Márton,
Taligás Anna, Vörös Ferenc

2010. december 5., vasárnap

Vasárnapi vers - Mándoki György: üvegtégla

Mándoki György


üvegtégla

az emlékező helyett az idő választ.
az eső és a szél földet mos a küszöbökre.
hiszen nem történt semmi jóvátehetetlen.
nem bántanak, akik csak téged látnak.
a pincében felpislognak a lámpák.

hangosabb, mint te, ezért mintha közeledne.
ami felettünk rohan, valami szaggatja azt is.
dér vagy homok, folyton a csontokra utal.
holdkeretben a kert, időről időre ide.
cseréljünk, vagy állítsuk meg, pucér esőbe.

tavasz. harmat, hinta, hordalék, ami hajlít.
nyár. vajon miért, de ki tudja, vajon miért.
ősz. az olvadt viasz átcsapni látszik a lángon.
tél. sápad a parázs, kireped, ahogy hajítja.
a pillanat ringatózik, mint vodkában a jég.

ami körül keringünk, az istennek sem mutatkozik.
mélységes szomorúságunk még nem védelmez.
a pörkös levelű diófa cakkosabb árnyékot emel.
mint minden rom, egy fénylő homlokú, unatkozó
mesterlövész otthona. távol templomtorony.

ami felégeti mindezt, nem az emlékezet.
fel a csillogó hegyre, csöndben, érkezel.
tenyered diólevél, keserű, hintát legyez.
álmokat javasol, lejjebb, vicsorgó árok.
eressz gyökeret, csak a gyerekek öregszenek.


(Megjelent a Műút 016 számában)

2010. december 4., szombat

Kell-e nekünk humor? Kell-e nekünk morál? - Gondolatok Sándor György estje után

A diktatúráknak nincs humoruk. (Értik ők, de nem szeretik.) Az emberek még az időjárás jelentésekben is a sorok mögött olvasnak. Az értelmiség - az ki? a többi buta? értelmetlen? az úgy nevezet műveltségi vetélkedőket elnézve a Vad Fruttik dalával mondva nem hiszek - az olyan intellektuális humoristákért lelkesedett, mint Sándor Gyuri. (Az Ő engedélyével, vagy inkább kérésére Gyurizom.)
Manapság bármely baráti társaságból felállhat az asztaltól az aktuális Humor Herold és a színpadon folytatja az anekdotázást. Nálunk Dumaszínháznak hívják, de tudjuk, hogy a stand up comedy azért más. A híres komédiások - mint a Komédiások című színdarabból is tudhatjuk -, mindig szóltak valamiről, mint Gyuri. A Besenyő család szóvicceinek az ősei is az Ő Lyukasóráján potyogtak ki.

A diktatúráknak nincs morálja. (Mondják, de nem művelik.) Az embereknek van morálja. A morál lehet humoros. A humor lehet morális. A morál alapján nevetnek a humoron. Ma a morált nevetik ki. Ma olyan a humoralista, mint a fehér holló. Nincs is belőle több, csak egy: S.GY.

2010. december 3., péntek

Ajánló - Déry Tibor: Az óriáscsecsemő - JESZ

„Nekem nincsenek problémáim. Én halhatatlan vagyok. Nekem az élet engedelmeskedik, mert én vagyok a kezdet…
A születése pillanatától járó, értő, beszélő, önmagát élet és halál urának tudó óriáscsecsemő, akit apja eladott, akit pár órásan már a cirkuszban mutogatnak, aki játékból öl, ugyanolyan ártatlan és naiv mint egy újszülött. Vagy mégsem? Hiszen ő tudja, hogy „nincs szebb, mint amikor az ember éhes, és nem lakik jól, mintha fázik és nincs takarója, mintha beteg, és nem gyógyul meg.”


Játsszák: Inhof László, Zakariás Máté, Czéh Dániel, Inhof Kornél, Kormos Balázs, Kiss László, Szabó Márk József, Ahmann Tímea, Tulik Tímea, Szomora Lívia, László Virág, Farkas B. Szabina, Szabó Rita, Vig Diána, Lévai Hajnalka, Kocsis Viktória,
Csernák Enikő, Frank Fruzsina

Asszisztens: Árvay Dorottya,
látvány: Kutyifa Ágnes,
film: Kuti Gergely,
zene: Rozs Tamás,
világítás:Mikuli János,
fotó: Farkas B. Szabina,
díszletkészítő: Tóth Géza,
jelmezkészítő: Várady Zsóka,
műszak:Regényi Gábor, Tolnay Donát

Rendezte: Tóth András Ernő


Az óriáscsecsemő from simarafoto on Vimeo.
Zene: David Byrne-High Life For Nine Instruments
Előadó: Balanescu Quartet

2010. december 2., csütörtök

Psycho Mutants kommentár nélkül

A szervezéssel voltak gondok, gondoltam majd jól kicikizem, de a koncert nagyszerűsége feledtette. Így most kommentár nélkül.


Psycho Mutants from simarafoto on Vimeo.

2010. december 1., szerda

VÁLOGATOTT JELLEMTELENSÉGEIM - Sándor György önálló estje

(Ez az est túl sok gondolatot indított el bennem. Ezek összevesztek, uralomra törtek, egymás elé tolakodtak, hátráltatták szavaim monitorra vetését, ezért úgy gondoltam szétválasztom őket és több részletben engedem ki a szellememet a palackból.
Íme az első.)

Kiállt egy szakállas nagypapa a színpadra és azzal kezdte, hogy a műsor előtt elmondana pár dolgot. És elkezdett mesélni… Hamar kiderült, hogy ez a műsor előtti monológ már a műsor és ma ezt kapjuk: gondolatokat, történeteket, részleteket eddigi munkásságából. A fiatalok inkább csak a legendáját ismerhetik hiszen hosszú ideje nem állt színpadra, de az idősebbek rendszeresen találkozhattak vele hajdanán klubbokban, iskolákban (a padok tetején ugrálva mondta a Lyukasórát), ritkábban színházakban. Kultikus alak volt. Kifigurázta a kort, az embert, önmagát, nekünk és rólunk beszélt, bár néha nem értettük minden szavát, mert tömörített, elhallgatott, szürrealizált. Sokszor az volt a lényeges amit nem mondott ki, ott bujkált a poén a szavak mögött. Magnókazettákon jártak kézről-kézre sercegő, alig hallható gondolatai, mondatai szállóigévé váltak.
Most itt állt előttünk, semmit nem változott: ugyanaz a szakáll, ugyanaz a kópéság csillogott a szemében. Elmondta, hogyan rúgta ki Básti Lajos a Színművészetiről és hogyan bosszulta meg ezt a maga humoros, sándorgyuris módján egy a Básti Julinak elmesélt ál-történettel a kaposvári színház színész klubjában. Elmesélte jellemtelenségeit és részleteket mondott műsoraiból, szürreális verseiből és mi a kor felhígult kultúrájában és értékrendjében néha kicsit nehezen tudtuk követni csapongásait. Jó lenne többször visszahallgatni! A szünetben szóval tartott minket: ál-szünet volt, mint a „kezdés“ előtti ál-beszélgetés. Végig moralizált - hisz ezért nevezi magát humoralistának (manapság sokan már csak röhögnek a morálon) -, de az utolsó percekben olyan mélységekbe mélyedt, hogy kacajunk időnként könnyekbe fulladt. Bölcs mosollyal hajtotta meg a fejét és mi összeszorult szívvel, kicsit keserű vidámsággal ajkunkon lelkesen tapsoltunk.
Kár, hogy egy levegőtlen, meleg kisteremben csak pár ember láthatta, de erről majd legközelebb...