Előveszek egy nagy tálat.
(S nem a hegy levét jóféle pálinka formájában, hanem..) vizet engedek bele.
Beleteszem Jericho rózsáját, hogy a fa mellett zöldelljen az is!
Miért pont Karácsonykor?
Nem tudom………….
Talán, mert épp egy drezdai karácsonyi vásárban szereztem be őkelmét, talán, mert a sárga, kis gumó téli feltámadása a Napforduló és a karácsonyi születéshez kötődött bennem…
Talán meg azért, mert az Ünnep is, a rózsa is nekem a szeretetről szól.
Olvassátok a mesét, mit Seherezáde mesélt a rózsáról, de sajnos, mivel ez az ezerkettedik éjszaka hangzott el, már nem fért a hivatalos kötetbe!
Élt a sivatagban egy csodálatos virág. Pompázatos zöld ruhája a sok-sok homok felett pompázott, kiemelkedett a sárga egyhangúságból és olyat mutatott az arra tévedőnek, amit az sosem gondolt volna, sosem látott olyat... A sivatag szelleme egyszer arra járt és megbosszantotta a virág látványa... Valahogy megriasztotta... Mert más volt, mint amit megszokott, mert merészelt magányos lenni, mert szép volt, mert nem félt a világtól és nem féltette magát, mert örömet adott annak, aki látta és nem simult bele az egyhangúságba, nem állt be a homokszemek közé... A sivatag szelleme összehúzta fekete szemöldökét... Ördögi terve támadt! Hívta összes csodatévő dzsinnjét és egyesült erővel megátkozták a virágot. A virág száradt, zsugorodott..... Egyre kisebb lett, egyre sárgább, egyre szárazabb. De ellenállt. Nem könyörgött a sivatag szellemének, állta egyenes derékkal a szeleket, a feltámadó homokviharokat, állta a dzsinnek rosszakaratát és megmaradt önmagának, megmaradt virágnak, bár csúnya volt, aszott és alig élt....
Allah lenézett jólismert sivatagjára és felfedezte, mi lett egyik kis kedvencével... Messziről figyelte a sivatag szellemét, aki gonosz mosollyal figyelte a rózsa haldoklását. Allah nem akart háborúságot a szellemmel, nem akarta megbántani, de megsajnálta a virágot és azon törte a fejét, mit tehetne.... Hívatta magához a sivatag szellemét. Az ment, ha kelletlenül is, mert nem szeretett a nagyságok elé járulni és mert tudta, kellemetlen beszélgetés vár majd rá a mindenekfelettvalóval.... De magában megfogadta, nem enged majd a parancsnak, mert ő is erős és nem akar arcot veszíteni. De Allah, aki mindent tud és mindent lát, nem is készült ilyen butaságra, ezt csak buta-buta sivatag-szellemek gondolhatják, hogy az erőszak az egyetlen fegyver és azzal lehet elérni azt, mit szép szóval is lehet... S miután kiudvariaskodták magunkat szép arab szokás szerint és megkínálta Allah vendégét sörbettel és cukrozott rózsaszirommal, tért rá végül is arra, ami igazán érdekelte. Elmondta a szellemnek, hogy ő teljesen egyetért azzal, ahogy a sivatagban intézi a dolgait és mindent jól tesz és egy igazán jó sivatagnak így kell működnie. És soha ilyen szép sivatagot nem látott még és minden rendezett. De kéri, kis kedvencének azt a kegyet, ha sok-sok vizet lát, akkor kizöldülhessen. Soha de soha ne virágozzék többé, legyen csak átkozott, de a zöld színét és a leveleit megkaphassa, persze csak akkor, ha sok-sok vizet lát.
A szellem elgondolkodott.... Sivatag és víz?:)) Mosolygott magában Allah butaságán..... S ráállt az alkura - Legyen hát! mondta. Soha ne virágozzék, emberi szem szép virágját sose láthassa, de legyen gyönyörű és adjon vidámságot, zenét, táncot, örömöt és szeretetet, ha sok-sok vizet és meleget kap.... És mikor hazaért a szellem, elcsodálkozott... Jerichoból egy szerzetesrend költözött a virág mellé. Imádták Allahot és mindig gondoskodtak arról, hogy a rózsának sok-sok vize legyen... És a virág zöldellt a sivatagban.. Ő nagyobb átkot kapott, mint hogy nem virágozhat, hiszen a külsejével sosem törődött igazán..
Azt érezte, megbüntették, mert soha igazán önálló már nem lehet, a szerzetesek szeretetére van bízva és a szeretet az nagyon múlékony és illékony és nem akart csapdába kerülni ,ezért félt.... De nem tehetett mást, mint hogy elfogadja, hogy szeretet nélkül nincs, mert csak így tud zöldellni és örömet okozni....
És belesimult a szeretet hullámaiba s ő is megtanult szeretetet, örömöt adni a zöldellésével. Aztán vándorok jöttek.. Vittek belőle egy-egy kis darabot... Míg vitték és vándoroltak vele, egy kis összeszáradt gumócska volt.... Ha megérkeztek, vízbe tették és a gumó kizöldellt és a szeretet éltette és az arcokra mosolyt csalt és a szívekbe megkönnyebbülést ültetett... Ezt jegyeztem le én egy öreg vándor arab szavai alapján, aki kezembe nyomott egy kicsi, sárga, aszott sárga gumót...
………….mesélte Seherezáde az ezerkettedik éjszakán s gyorsan leírtam én
S0phia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése