Íme az első.)
Kiállt egy szakállas nagypapa a színpadra és azzal kezdte, hogy a műsor előtt elmondana pár dolgot. És elkezdett mesélni… Hamar kiderült, hogy ez a műsor előtti monológ már a műsor és ma ezt kapjuk: gondolatokat, történeteket, részleteket eddigi munkásságából. A fiatalok inkább csak a legendáját ismerhetik hiszen hosszú ideje nem állt színpadra, de az idősebbek rendszeresen találkozhattak vele hajdanán klubbokban, iskolákban (a padok tetején ugrálva mondta a Lyukasórát), ritkábban színházakban. Kultikus alak volt. Kifigurázta a kort, az embert, önmagát, nekünk és rólunk beszélt, bár néha nem értettük minden szavát, mert tömörített, elhallgatott, szürrealizált. Sokszor az volt a lényeges amit nem mondott ki, ott bujkált a poén a szavak mögött. Magnókazettákon jártak kézről-kézre sercegő, alig hallható gondolatai, mondatai szállóigévé váltak.
Most itt állt előttünk, semmit nem változott: ugyanaz a szakáll, ugyanaz a kópéság csillogott a szemében. Elmondta, hogyan rúgta ki Básti Lajos a Színművészetiről és hogyan bosszulta meg ezt a maga humoros, sándorgyuris módján egy a Básti Julinak elmesélt ál-történettel a kaposvári színház színész klubjában. Elmesélte jellemtelenségeit és részleteket mondott műsoraiból, szürreális verseiből és mi a kor felhígult kultúrájában és értékrendjében néha kicsit nehezen tudtuk követni csapongásait. Jó lenne többször visszahallgatni! A szünetben szóval tartott minket: ál-szünet volt, mint a „kezdés“ előtti ál-beszélgetés. Végig moralizált - hisz ezért nevezi magát humoralistának (manapság sokan már csak röhögnek a morálon) -, de az utolsó percekben olyan mélységekbe mélyedt, hogy kacajunk időnként könnyekbe fulladt. Bölcs mosollyal hajtotta meg a fejét és mi összeszorult szívvel, kicsit keserű vidámsággal ajkunkon lelkesen tapsoltunk.
Kár, hogy egy levegőtlen, meleg kisteremben csak pár ember láthatta, de erről majd legközelebb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése