2024. október 9., szerda

A csodakert - Meséből szőtt zenei utazás Palágyi Ildikóval és Cakó Ferenc élő homokanimációjával

 A csodakert - Meséből szőtt zenei utazás Palágyi Ildikóval és Cakó Ferenc  élő homokanimációjával Az élőszavas mesemondás hagyományát a kortárs jazz jelenidejűségével ötvözi Palágyi Ildikó A csodakert című előadása, amit október 22-én a Magyar Zene Házában a Kossuth-díjas Cakó Ferenc élő homokanimációjával mutatnak be. A különleges program erősen merít azokból az időkből, amikor a mesélés még a tűz körül zajlott, és egy egyedülálló összművészeti élményen keresztül idézi fel, hogy a mesék mindannyiunkról és mindannyiunkhoz szólnak. 


Palágyi Ildikó jazz-énekes, dalszerző, sokszínű alkotóművész, aki zeneakadémiai tanulmányaival párhuzamosan gyógypedagógus, majd Boldizsár Ildikó tanítványaként metamorphoses meseterapeuta végzettséget szerzett, 2024-ben pedig a Pécsi Tudományegyetemen zeneterapeutaként diplomázott. Zenei és oktatói pályája mellett zene- és meseterapeutaként is dolgozik. Három szerzői lemeze után egyedülálló projektben folytatja útját, amelyben egységbe rendeződik az a sokszínűség, amit a szakmai élete során alkotóként, pedagógusként és segítő szakemberként megél.


„A mesékkel való első mélyebb találkozásom után fogalmazódott meg bennem egy olyan koncertműsor ötlete, ahol az élőszavas mesemondás hagyománya a pillanatot megragadó zenei attitűddel fonódik össze. Így a történetmesélésen túl zeneileg is kibontásra kerülnek a mesei motívumok, ezáltal segítve a hallgatókat a belső képi világ megteremtésében. Talán soha nem volt ennyire szükségünk az élő interakcióra, mint ma, amikor életünk egy jelentős része az online térben zajlik, és nap mint nap ömlik ránk a rengeteg információ. Számomra ez a műsor találkozás az itt és mostban, áramlás a történet, a zene, a vizualitás és a közönség között” – meséli Ildikó. 


Mára már sokak számára ismert, hogy a mese eredetileg felnőtt műfaj, mely ősi tudást hordoz. Ezen a különleges, elsősorban felnőtteknek szóló estén a népmese és a zene egyenrangú, egymásra ható társak lesznek. A műsorban elhangzó, A csodakert című kazah népmese releváns és időszerű tartalmakat, értékeket közvetít. Mesei képekben beszél a minket körülvevő világ – benne a környezetünk és embertársaink – iránti tiszteletről, felelősségvállalásról, valamint a generációkat összekötő kapocsról. Mindezt mély rétegekben, erős belső képek megteremtésével teszi. Palágyi Ildikónak ebben a projektben négy magas kvalitású hangszeres zenész, Oláh Krisztián zongorista, Gyémánt Bálint gitáros, Bögöthy Ádám bőgős és Szabó Dániel Ferenc dobos lesznek a zenésztársai. A megkomponált és improvizatív zenei részek szövetként ölelik majd körbe az élőszóban elhangzó mesét. Ebbe a láncolatba kapcsolódik be Cakó Ferenc, aki művészi, élő homokanimációjával teszi teljessé az itt és most élményét. A homokanimáció ugyanis illékonyságával különleges atmoszféra megteremtésére képes, vizuális elemként kapaszkodót nyújt a mesei motívumokhoz. Mindezt anélkül, hogy túlságosan konkrét képi elemekkel szabna gátat a belső képek megteremtésének. A homok megjelenése, mivel kazah mese hangzik el, emellett szimbolikus erővel is bír.


A műsor összművészeti jellege és innovatív formátuma miatt mindazok számára érdekes lehet, akik nyitottak az improvizatív, jazz zenei megszólalásra, és a megírt, könnyen énekelhető, dallamos zenei témákra. Megtalálhatják magukat benne azok is, akik egy koncertélményben az emberi kapcsolódást keresik, és akik nyitottak az önismeretre, valamint arra, hogy magukról és a világról gondolkodjanak. A csodakert október 22-én látható a Magyar Zene Házában. 


Közreműködik:

Palágyi Ildikó - mesemondás, ének

Oláh Krisztián - zongora

Gyémánt Bálint - gitár

Bögöthy Ádám - nagybőgő

Szabó Dániel Ferenc - dob

Vendég: Cakó Ferenc - homokanimáció


Cakó Ferenc – Autumn: https://www.youtube.com/watch?v=f0TMHVjPXHk 


A koncert az NKA Hangfoglaló Program támogatásával valósul meg.


További információ, jegyek: https://zenehaza.hu/esemeny/palagyi-ildiko-a-csodakert-vendeg-cako-ferenc

Nincsenek megjegyzések: