2024. augusztus 6., kedd

Elhunyt dr. Gyugyi László

 Elhunyt dr. Gyugyi László

dr. Gyugyi László

1933. január 16. – 2024. július 27.


Életének 92. évében elhunyt dr. Gyugyi László villamosmérnök, világhírű Zsolnay gyűjtő, Pécs város díszpolgára. 

1933-ban Tamásiban született, a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnök-hallgatójaként 1956-ban hagyta el Magyarországot. Először Londonban, majd Pittsburgh-ben, az Egyesült Államokban telepedett le. 1974-ben vásárolta az első Zsolnay kerámiát, és az azt követő évtizedekben létrehozta a Zsolnay Gyár aranykorát a legszélesebb és legszínvonalasabb mértékben reprezentáló gyűjteményét. 

Neve Pécsett és Magyarországon, gyűjteményének Pécsre hozatalát, majd a Zsolnay Negyedben megrendezett, a nevét is viselő kiállítás 2010. szeptember 1-i megnyitását követően vált széles körben ismertté. Gyakori vendég volt Pécsett, és a kiállítás sikere által is inspirálva, a kiállítást számos új Zsolnay műremekkel gyarapította. Személyét és tevékenységét osztatlan elismerés és tisztelet övezte, 2014-ben lett városunk díszpolgára. Halálával nem csak a Zsolnay márka híveit, de a teljes művészetkedvelő közönséget érte pótolhatatlan veszteség.


Nyugodjék békében!


Nincsenek megjegyzések: