„Bár az orgona sokak szerint a „hangszerek királynője”, széleskörű lehetőségeit és valódi értékeit mégis kevesen ismerik. A Filharmónia kortárs orgonaművek írására írt ki pályázatot, amire több izgalmas mű is érkezett.” – mondta Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója.
Az Orgonaműírás pályázat lezárult 29 jelentkező és 31 darab mű közül került ki a győztes. Az első Karosi Bálint lett Kánonikus Fanfár a “Fölszállott a Páva” című népdal dallamára nevű szerzeményével, a második helyezett Kovács Szilárd Ferenc, a harmadik helyen pedig Mészáros Zsolt Máté végzett. A végeredményt nívós, 5 tagú zsűri véleményezte: Balázs Ádám zeneszerző, aki többek között az Oscar-díjas Mindenki, valamint az Arany Medve-díjas Testről és Lélekről című filmek zenéjének szerzője, Cameron Carpenter, az amerikai orgonavirtuóz, zeneszerző, az első Grammy-díjra jelölt orgonaművész, Hannfried Lucke, a salzburgi Mozarteum orgona tanszékének vezetője, rektor helyettes, orgonaművész, Pálúr János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakvezető- és improvizáció tanára, a Fasori Református Templom orgonistája, valamint Szamosi Szabolcs, a Szegedi Dóm zeneigazgatója, orgonaművész és a Filharmónia Magyarország ügyvezetője.
A Filharmónia Magyarországnál az augusztus kiemelten az orgonakoncertek időszaka. A pályázat győztes műveit a 2022. augusztus 6-án megrendezendő Orgonák Éjszakáján, valamint a Filharmónia OrgonaPont koncertsorozatának eseményein mutatják be a közönségnek és a szakmának.
Az eseményekről, pályázatról bővebb információ a www.filharmonia.hu oldalon található.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése