A Filharmónia Magyarország ismét együttműködésre ösztönzi zeneszerető közönségét. Jöjjön el a gyulai jótékonysági koncertre vagy kövesse a hangversenyt online és támogassa a ukrajnai háború elől menekülőket.
Összefogás. Segítség. Adakozás. Erős és ösztönző szavak, amiket a mostani időszakban talán még jobban átértékelünk, hiszen az egész világot megrázta az Ukrajna ellen indított támadás. A magyarok az első perctől azt nézik és keresik, hogy hol, hogyan, kinek, mikor és miben tudnak segíteni.
A Filharmónia Magyarország hiszi, hogy a zene ereje újra átlendíthet minket a nehéz pillanatokon. A klasszikus zenei élet művészei, Sebestyén Márta népdalénekes, Szamosi Szabolcs a Szegedi Dóm orgonaművésze, Dés László előadóművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Kriszta Kinga szoprán, Horváth István tenor-, harmonikaművész és a Szent Efrém Férfikar ad közös jótékonysági koncertet a gyulai Almásy-kastély báltermében.
A hangverseny teljes bevétele az ukrajnából menekülők segítésére kerül felajánlásra a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. A szervezet a háború kitörése után három kiemelt feladatot határozott meg. Segíti a Magyarországra érkező menekülőket az érkezésük során, hozzájárul a Kárpátalján várakozó több tízezer ember ellátásához a beregszászi Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével, és támogatja a hosszabb időn át Magyarországon maradó családok beilleszkedését.
A koncert jegy megvásárlása mellett további támogatás felajánlására van lehetőség a jegymester.hu oldalán. Ha nem tud rész venni a koncerten, akkor online hallgathatja a hangversenyt a Filharmónia Magyarország közösségi csatornáin és adományát utalással tudja eljuttatni a szervezet részére.
Fogjunk össze és legyünk együtt az a kinyújtott kéz, amit elérhetnek!
További információ a www.filharmonia.hu weboldalon található!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése