2018. november 6., kedd

A Jurányi - Füge novemberi ajánlatai

KÜLÖNÖS ELLENTMONDÁS, HOGY AZ IGAZI SZABAD SZELLEMISÉG FALAK KÖZÉ SZORULVA LÉTEZIK LEGINKÁBB. ÉS EGYRE INKÁBB. A TÖBBI, NÉMA CSEND. JÓ, HOGY VAN NEKÜNK EZ A JURÁNYI. NAGYON KELL MA EGY ILYEN HELY!" KOLOVRATNIK KRISZTIÁN


Jurányi Latte - interjú NAGY MARIVAL

 
"A fregoli-színész kifejezést még Holl Pistától hallottam azzal kapcsolatban, hogy engem soha nem tudtak egy szerepkörbe se berakni. Magyarán nem voltam se naiva, se tragika. Semmilyen skatulyának nem feleltem meg külsőleg. Ez egy komoly probléma, miközben a pálya végén nagyon is áldásos állapot, mert semmit nem kell leküzdeni."
 
Nagy Marit a következő előadásokban láthatjátok a Jurányiban: Don Juan visszatérLefitymálva,Szakácskönyv a túlélésért.

STAFÉTA PREMIER / ANIMAL CITY

Ősbemutató: 2018. november 20. 20.00, Trafó
Az Animal City az előadók  és a nézők által közösen életre keltett színházi előadás, mely az állati és emberi társas viselkedés metszéspontjain tesz fel kérdéseket. 
 
Alkotók, előadók: Daoud Dániel, Kliment János, Somló Dávid, Szabó Veronika 
 
Az előadás a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett STAFÉTA-program keretében valósult meg.

Bővebb információ az előadásról ITT olvasható!



Bemutató: DON JUAN VISSZATÉR

2018. november 25. 19.00, Jurányi Ház

,,Ki Don Juan valójában?

Egy legenda, megszámlálhatatlan feldolgozás, megannyi értelmezés. Rejtélyét
sokféleképpen próbálták megmagyarázni, de bevallom bármelyikkel is találkoztam, maradt bennem valami hiányérzet a “miértekkel” kapcsolatban mind Don Juan, mind a vele összefüggésbe hozható nőket illetően. Ödön von Horváth darabján keresztül lehetőségét érzem, hogy közelebb kerüljünk Don Juanhoz, erre teszünk kísérletet az előadással." Kovács Ádám
Játsszák: KLEM Viktor, HAJDU Lujza, KEREKES Éva, NAGY Mari, SZTARENKI Dóra, TÖRÖK-ILLYÉS Orsolya
 
Rendező: KOVÁCS Ádám




MESE HABBAL családbarát szombatok / Pesti Est program

2018. november 24. 11.00, Jurányi Ház
 
PROGRAMOK:
11.00 -12.00 Veszprémi Kabóca Bábszínház: KODZSUGUKILA, A BOSZORKÁNY (3 éves kortól)
10.00 – 13.00 Aztapaszta: kézműves foglalkozás (3- 12 évesnek)
10.00 – 13.00 Játszószoba gyerekfelügyelettel a Mocorgóval (10 hónapostól 3 évesig)
 
Kodzsugukila, a boszorkány
Dzséli, a varázsló zenész repít bennünket Afrikába, annak is a legkülönlegesebb szegletébe: saját kunyhójába. Zenélés közben meséli el Kaili és Szandzsi történetét, amely során megismerünk egy bátor ugróegeret, egy kecses antilopot és a könyörtelen Kodzsugukila boszorkányt. A mese során minden csoda valóra válhat, így még az is lehetséges, hogy maguk a dobok is beszélnek.
Bővebben...

Bemutató: CSÁÓ - Stefanovics Angéla körberajzolja magát 

2018. november 16. 20.00, 17. 20.00, Jurányi
"Stefanovics Angéla az utolsó működő magyar vulkán: kicsi, de annál veszélyesebb. Az
Angéla és Szabó Zola, az előadás két színésze, a Titkos Társulat oszlopos, alapító tagja (Nagy Zsolttal és Stork Natasával egyetemben). Nyolc évvel ezelőtt kezdtük - barátok vagyunk." Kárpáti Péter 
elmúlt három év alatt számtalan krétát elhasználtunk ahhoz, hogy körberajzolja magát, de még mindig nem értünk a végére, mert végtelen.
Színészek: Stefanovics Angéla, Szabó Zola
Rendező: Kárpáti Péter
Bővebben...


STAFÉTA bemutató / MEGFIGYELŐK 

Ősbemutató: 2018. november 24. 18.00, 25. 18.00, Trafó
Hatvanas évek, Magyarország. Az állambiztonság figyelteti Michael Besenczyt, a magyar származású, angol férfit, aki filmrendezést tanul a Színház- és Filmművészeti Főiskolán: alapos a gyanújuk, hogy a vendéghallgató az angol hírszerzésnek kémkedik.

Előadók: BAKI Dániel, JANKOVICS Péter, JÓZSA Bettina, RÉTFALVI Tamás, RÉTI Iringó
Rendező, író: KELEMEN Kristóf

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
Bővebben...



JURÁNYI GALÉRIAKIRÁLY ANDRÁS:How to play?Kiállításmegnyitó: 2018. november 14. 19.00
A kiállítás megtekinthető: 2019. január 2-ig.

NOVEMBERI és DECEMBERI PROGRAM: JEGYVÁSÁRLÁS

SZAVAZATOTOKKAL SEGÍTSETEK! 

A MagNet Bank az idei TAO-ját a Ti szavazataitok arányában osztja szét néhány kulturális szervezet között. Csak egy kattintás a FÜGGETLENÜL EGYMÁSSAL KÖZHASZNÚ EGYESÜLET linkre és ezzel máris segítheted a működésünket.
A szavazáshoz kattintsatok IDE!

JÁTÉK!

A hírlevél olvasói között Kálmán Eszter: A tó című előadására sorsolunk ki páros belépőjegyet.
A kérdés: Melyik mese alapmotívumait használja A tó c. előadás?
a. Hamupipőke
b. A hattyúk tava
c. Holle anyó
A megfejtéseket az alábbi e-mail címre várjuk: juranyijatek@gmail.com 
A sorsolás napja: 2018. november 5.

Sok sikert kívánunk a játékhoz!

Nincsenek megjegyzések: