Férjek és feleségek

"Színpadi életre kel a Férjek és feleségek című Woody Allen-i történet. A Belvárosi Színházban november 15-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda, Ötvös András, Járó Zsuzsa, Radnay Csilla, Pataki Ferenc, Nagy Dániel Viktor, Ullmann Mónika, Gombó Viola Lotti, Hunyadi Máté és Ficzere Béla szereplésével, Szabó Máté rendezésében. A rendezőt kérdeztük."

„Belefér az előadásba bizonyos fajta szemtelenség” – Villáminterjú Szabó Mátéval

Színpadi életre kel a Férjek és feleségek című Woody Allen-i történet. A Belvárosi Színházban november 15-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda, Ötvös András, Járó Zsuzsa, Radnay Csilla, Pataki Ferenc, Nagy Dániel Viktor, Ullmann Mónika, Gombó Viola Lotti, Hunyadi Máté és Ficzere Béla szereplésével, Szabó Máté rendezésében. A rendezőt kérdeztük. 

– Miről szól a Woody Allen-film alapján készülő előadás?

– Woody Allen 1992-es filmje egyszerű történeten alapul, két baráti házaspárról szól. Jack és Sally egy vendégségben bejelenti, hogy elválnak, és ez kisebb sokkot okoz a barátaiknak, Judynak és Gabe-nek. A nagy megrázkódtatás az ő házasságukra is kihat, kiderül, hogy az ő viszonyuk is megromlott már, de erre csak most kezdenek rájönni. A látszólagos harmónia és a „magasan kvalifikált”, kulturált viselkedés mögött kibeszéletlen titkok vannak. Míg Jack és Sally felszabadultan beleveti magát az életbe, új embereket ismer meg, addig Gabe és Judy kapcsolatában a felszín alatt komoly változás történik. A Férjek és feleségek mindannyiunk számára ismerős helyzetekben gazdag, a lényeget megragadó, nagyon szellemes és tartalmas műve Woody Allennek.  Zöldi Gergely adaptációja a film, illetve a forgatókönyv alapján készült. Vannak bizonyos mondatok, amelyeket a forgatás alatt improvizáltak a színészek, de ezekből kevés van, mert Woody Allenre jellemzően a film nagyon pontosan követi a forgatókönyvet. 

– Milyen koncepcióval érkeztél az olvasópróbára?

Stekovics Gáspár felvétele

– Woody Allen – a szüleim révén – régóta lényegi része az életemnek. A Férjek és feleségeket a megjelenésével egy időben, gyerekkoromban láttam először, és rendkívül erősen hatott rám. Fiatalon sok mindent hamarabb elmondott nekem, mint hogy megtapasztaltam volna. Nagyon közel áll hozzám a Woody Allen-i önreflektív, túlzottan, kicsit antiszociálisan önironikus gondolkodás, és örülök, hogy rajta keresztül kommunikálhatok. Ez a filmje többek között arról híres, hogy az operatőr, Carlo Di Palma az addigi filmes hagyományok és szabályok ellen dolgozott: kifejezetten  „koszos”, zaklatott, neurotikus a kameramozgás, a szereplők néha ki is mennek a képből, aztán visszajönnek. A mondandó át akart törni a formai kereteken. Nem a technikával, a beállításokkal, a képminőséggel, a világítással akarták megragadni a nézőt, hanem a történettel. Olyan, mintha kilesnénk, kihallgatnánk a szereplőket, rajtakapnánk őket valamin. Ez a fajta jelenetvezetés teljesen új volt, Allen és Palma találta ki. Az ő gondolkodásmódjuk volt a fejemben, amikor próbálni kezdtünk: hagyjuk, hogy hasson ránk a mondanivaló, és használjuk a film inspirációját, engedjük szabadjára a fantáziánkat! Megengedhető a szabályok megszegése, belefér az előadásba bizonyos fajta szemtelenség. Persze kérdés, hogy ez hogyan valósulhat meg a színházban, ahol sok tekintetben kötöttek a formák. A próbákon a színészekkel közösen erre keressük a választ. Remek csapat, öröm velük dolgozni.

– Megnézted most úja a filmet?

– Eléggé megvolt bennem, de azért bele-belenéztem. 

– Van kísértés, hogy valamit átvegyél belőle?

– Van, és egyáltalán nem zavar, ha a formai elemek ugyanazok. A kilencvenes évek végén például megcsinálták a Psycho remake-jét, úgy, ahogy Hitchcock megrendezte, de attól, hogy ugyanazokat beállításokat, snitteket használták, nem lett ugyanaz a film. A hangszer lehet hasonló, nem az számít, hanem az, hogy magunkat is beleadva hogyan tudjuk vele életre kelteni a zenét. Az igazi kihívás ebben van. 

– A Férjek és feleségek színtiszta vígjáték?

– Inkább azt mondanám, hogy a házasság kérdéskörének összes szegmensét nagyon dúsan tálaló forgatókönyvvel van dolgunk, amely színtisztán tartalmaz az életből ismerős, valós elemeket.

– Az Orlai Produciónál jelenleg három rendezésed fut: a Tagadj, tagadj, tagadj!, a Pira Bella és a Heisenberg. Ezeken kívül milyen munkáidat láthatjuk?

– Nemrég mutattuk be Háy János A lány, aki hozott lélekből dolgozott című darabját a Szkénében, a Nézőművészeti Kft.-vel és az Ördögkatlannal közösen, Thomas Vinterberg Születésnap című filmjéből Ünnep címen Miskolcon készül majd egy adaptáció, és Puccini Manon Lescaut-ját fogom rendezni az Operaházban. 

– Mindemellett a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője vagy. Jól érzed magad kőszínházi kötelékben?

– Számomra az a fontos, hogy szövegeken dolgozzak színészekkel. Hogy ez kőszínházi körülmények között valósul-e meg vagy másként, nem nagyon érdekel. A művészeti vezetésben sem a pozíció a lényeges, hanem az, hogy egy évek óta nagyon jól működő gondolati közösséghez tartozom, amelyben erősítjük egymást. 

L. Horváth Katalin