"2014. március 21. és április 6. között várja látogatóit a generációk, műfajok, helyszínek és a kulturális turizmus irányába is nyitni kívánó, megújultBudapesti Tavaszi Fesztivál.
Budapest kulturális arculatát a művészeti intézmények összehangolt, együttes programkínálata határozza meg, így az eseménysorozat idén komplex városfesztivállá alakul a kormány új finanszírozási rendszerének, az EMMI és a Főváros példaértékű együttműködésének segítségével.
Idén közel félszáz helyszínen zajlanak majd az események: a Művészetek Palotája és az Operaház mellett a felújított Zeneakadémia, a Budapest Music Center, a Millenáris, a Bálna, az újonnan megnyíló Vigadó, a Nemzeti Színház és a fővárosi színházak, múzeumok is kiemelt programhelyszínek lesznek. Budapest éppúgy szól a tradícióról, mint a meghökkentően izgalmasról, a fesztivál szinte az egész várost birtokba veszi, ez idő alatt a legváratlanabb helyeken bukkannak fel zenészek, táncosok, különleges installációk, performanszok, amelyeknek akár a nézők is részévé válhatnak.
2014-ben igazi program-kavalkád várja az érdeklődőket: komoly- és kortárs zene, opera, jazz, pop, világzene, tánc, újcirkusz, színház és kiállítások, de még a divat és a sport is része a kínálatnak. A Budapesti Tavaszi Fesztivál unikalitását fokozza, hogy e két hét alatt 6 világpremier, 18 magyarországi bemutató valamint további 3 színházi premier lesz, és közel 20 olyan társulat és produkció érkezik Budapestre, amelyek először mutatkoznak be Magyarországon. A szabadtéri és ingyenes rendezvényekkel együtt több mint 170 esemény zajlik majd a fesztivál 17 napja alatt, a legalacsonyabb jegyár 1000 Ft, a legmagasabb 19900 Ft.
A 34. Budapesti Tavaszi Fesztivál világsztár előadókat és műfaji sokszínűséget kínál. A nyitókoncerten zene és tánc különleges keverékét ígéri a Szegedi Kortárs Balett és a Pannon Filharmonikus Zenekar: Bartók Béla népszerű koncertdarabjait balettzeneként hallhatjuk viszont. A nagyzenekari hangversenyeken világhírű együttesek és karmesterlegendák állnak színpadra. A Bécsi Filharmonikusokat Zubin Mehta vezényli, a műsoron Brahms, Saint-Saëns és Schönberg egy-egy műve szerepel. A BBC Filharmonikusok koncertjének karmestere Juanjo Mena, szólistája az „ütőhangszerek varázslója", az osztrák Martin Grubinger lesz. A nemrég hetven esztendős zeneszerző, Eötvös Péter DoReMi című hegedűversenyének magyarországi bemutatója áll a moldáv származású, Svájcban élő hegedűművész, Patricia Kopatchinskaja és az MR Szimfonikusok műsora fókuszában. Korunk egyik legnagyobb muzsikusegyénisége, Maxim Vengerov a Lengyel Kamarazenekar kíséretében Mozart és Csajkovszkij műveit adja elő.
A felújított Vigadó a Budapesti Tavaszi Fesztivál ideje alatt a kamaraestek otthona lesz. Bogányi Gergely zongora-, Maxim Rysanov brácsa- és Banda Ádám hegedűkoncertje, Stuller Gyula, Perényi Miklós és Rohmann Imre trióhangversenye mellett többek között a Kelemen Kvartett, a The Hilliard Ensemble, Alison Balsom és a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Nicolas Altstaedt és Kelemen Barnabás műsorát is meghallgathatjuk.
Napjaink legkeresettebb baritonénekesei közül a brit Simon Keenlyside és az uruguayi Erwin Schrott is önálló estet ad, míg a világ elsőszámú kontratenorja, Andreas Scholl angolszász dalokkal érkezik. Az Operaház Tosca-előadásán José Cura Cavaradossiként lesz látható. Az operakínálatból kiemelkedik még két barokk ritkaság: Jean-Christophe Spinosi és az Ensemble Matheus Händel Orlando című darabját mutatja be Budapesten. Jean-Philippe Rameau Polümnia ünnepei (Les fêtes de Polymnie) című operájának újkori világpremierje a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködve valósul meg, az előadók között Véronique Gens-szal, a barokk repertoár egyik legismertebb szopránénekesével.
A film és az opera határterületére csábít Philip Glass darabja, A szépség és a szörnyeteg. A zeneszerző az 1940-es évek kultikus filmjének hangzását alkotta újra. A művet négy énekes és a Philip Glass Ensemble élőben, a vetített filmmel tökéletes összhangban szólaltatja meg. A négy képzett lengyel zenészből álló MozART Group nem hiába kapta meg a komolyzene Monthy Pythonja jelzőt. Zenei kabaréjuk a világon egyedülálló, ugyanis náluk maga a zene a humor forrása.
A Mátyás-templomban a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar és Oratóriumkórus Vivaldi és Mozart műveit adja elő, a Szent István Bazilikában a világ egyik legizgalmasabb és legsokoldalúbb énekegyüttese, a Voces8 a Stuartok korát idézi fel.
Új alkotásával érkezik a Vígszínházba a Szentpétervári Eifman Balett. A művészettörténet egyik legkegyetlenebb szerelmi történetét – a zseniális szobrász, Auguste Rodin és a modellből szobrásszá fejlődő fiatal lány, Camille Claudel szenvedélyes és művészi féltékenységgel terhelt kapcsolatát – fogalmazta meg Borisz Eifman a koreográfia eszközeivel. A 20 éves Bozsik Yvette Társulat és a németországi székhelyű orosz vizuális színház, a DEREVO közös ősbemutatóját, a Pokoli bált Alfred Schnittke zenéje, Chagall álomszerű rajzai és Gogol különös figurái inspirálják. A Közép-Európa Táncszínház bemutatója, a Peregrinusok három olyan koreográfus – Kun Attila, Mészáros Máté és Zachár Lóránd – munkáját fogja egybe, aki itthon nevelkedett, de szakmai szempontból külföldön vált „felnőtté". A Honvéd Táncszínház a Thália Színházban mutatja be új estjét, amelyben az alkotók a látványos díszletelemek mellett különös hangsúlyt fektetnek a Kárpát-medence viseleteinek bemutatására. Az izraeli kortárs táncegyüttes, a Vertigo a reális és szürreális elemeket kombináló Vertigo20 című előadásukat hozza el Budapestre.
A fesztivál összművészeti jellegéhez illően az új cirkusz műfaja is teret kap. Az utóbbi évek legtehetségesebb fiatal cirkuszművészeiből megalakult magyar újcirkusz-társulat, a Recirquel a Budapesti Tavaszi Fesztiválra új produkciót készít. A Meztelen Bohóc című előadás ősbemutatója báli mulatságba invitál, amely során a jelenetek arra a gondolatra épülnek, hogy vajon hány réteget és álarcot kell levennünk magunkról ahhoz, hogy megpillantsuk puszta valónkat.
A jazz képviseletében az örökvidám Lee Ritenour ad koncertet. A kiváló gitáros immár közel fél évszázada a műfaj egyik megkerülhetetlen művésze. Pályafutása során több mint negyven lemezt adott ki, legutóbbi albuma, a Rhythm Sessions 2012 őszén jelent meg, ennek anyagát mutatja be a budapesti közönségnek. A jazz, a latin zene és a szintipop egyedülálló keverékét játszó Matt Bianco együttest a Művészetek Palotájában az amszterdami Concertgebouw Jazz Orchestra fogja kísérni. A Budapest Music Center Opus Jazz Clubjában többek között a Joey Calderazzo Trio, a Trio Ivoire valamint Eric Truffaz és Harcsa Veronika közös koncertje várja a rajongókat.
Először lép fel Magyarországon a kiváló énekes-dalszerző, Rufus Wainwright. Napjaink egyik legizgalmasabb előadója popikon, operaszerző, extravagáns showman, aki alkalomadtán egyetlen zongora mellől Shakespeare-szonetteket énekel. A világhírű portugál énekesnő, Dulce Pontes a fado egyik megújítójának is tekinthető, ugyanis előadásmódjában a portugál énekek izgalmasan keverednek arab, brazil, vagy akár bolgár népzenei elemekkel. Franciaországból érkezik az észak-afrikai hatásokból táplálkozó, multikulturális dallamaikat autentikus hangszereken előadó Lo'Jo zenekar. Sebestyén Márta különleges filmkoncertjén nemcsak azokból a mozi sikerekből válogat, amelyekben valamilyen módon szerepelt, hanem azokból is, amelyek rá és művészi fejlődésére hatottak.
A világ egyik legrejtélyesebb kémhistóriája ihlette Várkonyi Mátyás és Béres Attila ősbemutatóját a Mata Harit, míg Boban Marković, Szakcsi Lakatos Béla és Kovács Antal zenéjére a Somnakaj roma etnoballada készül.
A Nemzeti Színházban a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón a világ neves teátrumainak társulatai – többek között az Alekszandrinszkij Színház, a Moszkvai Művész Színház, a Bolsoj, a bagdadi, isztambuli, oslói, rigai Nemzeti Színházak – váltják egymást. Ilyen nagyszabású színházi seregszemlét először rendeznek Magyarországon.
A fővárosi színházak nyílt napokkal, valamint izgalmas premierekkel készülnek a fesztiválra. Az Örkény Színház a Shakespeare-év tiszteletére a Hamletet mutatja be Bagossy László rendezésében, a készülő előadásban egy évtizedekkel ezelőtti, legendás Hamlet, Gálffi László több szerepben is fellép. Az I. világháború kitörésének 100. évfordulóján a katonalét különböző aspektusait villantja fel Mátyássy Bence rendezése a Thália Színházban: Stravinsky korszakos remekműve (A katona története) és egy magyar filmklasszikus alapdarabja (Hunyady Sándor: Bakaruhában) egyetlen előadásba sűrítve, mely részben tiszteletadás és emlékezés az áldozatokra, részben figyelemfelhívás a háború értelmetlenségére. Színészi jutalomjátékokat láthatunk az Újszínházban és az Átrium Film-Színházban. Előbbiben Tordai Teri főszereplésével A bolond Ásvaynét,utóbbiban Bíró Krisztával és Hevér Gáborral egy parádés Parti Nagy Lajos-darabot, azÁtriumklorid, avagy a színész ötször című előadást tekinthetjük meg. Hogy milyen hatással van a legendás csodaló, Kincsem a közvetlen környezetére – kiderül Bereményi Géza új színművéből a Thália Színházban. A legkisebbek az Átrium Film-Színházban egy interaktív koncerten ismerkedhetnek Bartók művészetével, a Bábszínházi Világnap forgatagában pedig varázslatos élményeket szerezhetnek. A fiatalokat slam poetry verseny, valamint Tom Lycos és Stefo Nantsou Kampókemp című előadása is várja.
A képzőművészet szerelmesei különleges kiállításokat láthatnak: a Budapesti Történeti Múzeumban a firenzei Uffizi Képtárban őrzött magyar festők önarcképeinek tárlatát, vagy a Magyar Nemzeti Galériában Derkovits Gyula, az expresszionizmus legeredetibb magyar képviselőjének alkotásait. A lírai absztrakt világszerte elismert képviselőjének, Reigl Juditnak a műveit a Ludwig Múzeumban fedezhetik fel a kortárs művészet kedvelői, a fotográfia rajongóit pedig a Capa Központ kiállításai várják, de számos galériában, a Vigadóban és a Bálnában is lesznek kiállítások.
Az egyetemisták a Dunán koncerthajókon ünnepelhetik a tavaszt, a belvárosi ArtTér Fesztiválon pedig többek között a Momentán Társulat, az Akkezdet Phiai és a Brass Cirkusz is fellép. A Bálnában Fashion & Architecture címmel a divatban megjelenő építészetet ismerhetik meg az érdeklődők. A Fővám téren, a Szent István téren, a Nyugati téren és a Hősök terén izgalmas promenádon köszönthetik a tavaszt.
Magyarország egyik legnevesebb építésze, Ybl Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából a fesztivál több programmal is tiszteleg a XIX. század, európai mértékkel is jelentős művésze előtt. Az érdeklődők különleges városi sétákon fedezhetik fel alkotásait: többek között a csodálatos Operaházat és a frissen felújított Várkert Bazárt. A szintén Ybl- tervezte Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templomban és az újpesti Clarisseumban a Szent Efrém Férfikórus ad koncerteket.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál teljes programkínálata ITT olvasható."
(kulturpart.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése