A torinói ló
„A teremtés visszavétele”, „elmúlás-, kihúnyás-, kipusztulástörténet”, „a módszeresen kihunyó fények opusa”, „óda a túléléshez” – ilyen jelzőkkel illeték Tarr Béla Arany Medvére és Európa Filmdíjra is jelölt – saját bevallása szerint – utolsó alkotását, melyet szerdán vetítünk az Ernst Múzeum Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma c. kiállítás kísérőprogramjaként. A vetítéshez kapcsolódó beszélgetésben Rényi Andrással Tarr filmjének arcaira fókuszálva követjük nyomon a csendes összeomlás lassú folyamatát.
2013. ÁPRILIS 17., SZERDA, 19 ÓRA
Tarr Béla: A torinói ló
Filmvetítés Rényi András esztéta, művészettörténész előadásával
A TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN CÍMŰ KIÁLLÍTÁS KÍSÉRŐPROGRAMJA A torinói ló Tarr Béla utolsó, az életmű lezárásának szánt filmje. Címe egy a filozófiatörténetből ismert epizódhoz kapcsolódik: a súlyosan beteg Nietzsche-ről jegyezték fel, hogy 1889 január 3-án Torino főutcáján annyira megviselte, ahogy egy kocsis durván ütlegelte a lovát, hogy zokogva az állat nyakába borult. Ez volt életének utolsó „tiszta” pillanata: a végső, megrendítő búcsú az emberi világtól. A film is egy ilyen búcsú – az értelemmel, érzelmekkel, indulatokkal berendezett humánus világ lassú kiürüléséről, lecsupaszodásáról. Díjak: Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2011) – FIPRESCI-díj Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2011) – Zsűri Nagydíja Jelölések: Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (2011) – Arany Medve jelölés: Tarr Béla Európai Filmdíj (2011) – Legjobb rendező jelölés: Tarr Béla Európai Filmdíj (2011) – Legjobb operatőr jelölés: Fred Kelemen Európai Filmdíj (2011) – Legjobb filmzene jelölés: Víg Mihály
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése