A telefonban két villanygitár kergetőzik elnyomva minden mást.
- Nem hallak, akkora itt a zaj. Ha egy kis csend lesz, visszahívlak - próbál valahogy megnyugtatni Tamás és bontja a vonalat.
Hirtelen csönd a fülemen, a kezemben, hátamon csomagok. Nem olyan nagy ez az utca, én meg nem szeretem kiszolgáltatni magam másoknak, ezért a kezembe veszem a sorsom és elindulok az orrom után. Vagyis a fülem után, mert a kiszűrődő zajok és a telefonban hallott hangok összevetése alapján lassan rátalálok a Blues Pubra.
A pincébe vezető lépcső alján akaratlanul is félre kel taszítanom pár embert az ajtóval, hogy bejussak. Mint a rajzfílmekben: kigömbölyödik, felfúvódik a helyiség a sok embertől. Állva, ülve, egymásba kapaszkodva még a csilláron is lógnak. A hatvanas évek angol filmjeiben láthattunk ilyet az éppen születő beat klubok mélyéről. A gomolygó cigarettafüstben embereken átlépve siklik keresztül ügyesen a legkisebb réseken is a pincér.
A rögtönzött színpadon Tommy és Tamás, vagyis a Texasból hazalátogató Tommy Katona (ifj. Katona Tamás) és barátja, Petendi Tamás kergeti virtuózan a hangokat. A hangulat feszült az egyes futamok alatt: minden most születik, érezni a teremtés csodáját, majd hangos ováció jutalmazza a fáradhatatlan zenészeket. Egymást követik a zenei motívumok, ismertek és sajátok és régi dallamok a 20-as éveikben járó fiúk friss gondolataival és érzéseivel fűszerezve, manir nélkül őszintén, örömmel. A tizenévestől a hetvenesig bámulják megigézve a felszabadult művészeket. Závody János csendesen támasztja a pultot és figyeli a műsort, majd a végén gratulál és elbeszélget az ifjú Katonával, de most még Tommy énekel, szívből, blues-osan. Sokat ért, fejlődött a hangja a három év alatt, míg nem láttam. Később meséli, hogy remegett a lába, amikor először kellett a saját bandájával immár frontemberként kiállnia Texasban, mert nem hitte , hogy tud énekelni. Most ez annak ellenére sem látszik és hallatszik, hogy a szünetben panaszkodik: fáj a torka, ezért valaki gyorsan a kezébe nyom egy ágyaspálinkát.
És a műsor megy tovább. Ez a két fiú annyira megérti egymást, annyira együtt gondolkodik a színpadon, hogy olyanok, mint egy két petéjű ikerpár. Mi csak hápogunk a gyors zenék fergeteges bravúrjain és hüppögünk a lassú szívbemarkoló érzelmességén (nem érzelgősségén!) és érzékenységén.Az örömzene vége felé vendégeket szólít Tommy a gitár mögé: a mesterét, édesapját Katona Tamást, aztán a fiatal fiút, akiben régi önmagát látja, Pfeiffer Ákost. Már be kellene hivatalosan fejezni, de a tulaj szól, hogy ne hagyják abba - amit mi sem engednénk :) -, és megint belecsap a két Tomi a bluesba a Blues Pubban, a Krúdy utcában, Budapesten, 2010 hűvös októberében…
Szemünk könnyezik a füsttől, fülünk bedugul a zenétől, mi mégis boldogan szorongunk szűk helyünkön, mert tudjuk, érezzük, világszínvonalú muzsikálást hallunk, ezek a srácok bárhol megállják a helyüket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése